Amerikai Magyar Szó, 1979. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-22 / 8. szám
Thursday, Feb. 22. 1979. AMERIKAI MAGYAR SZQ—----------------------------------------------8 \ agy apó levelei ír A nagyanyó hunyorogva figyeli nagyapát, megint tintás lett az ujja, duggat valamit a kabatja zebebe. “Levelet irtai? Mutasd csak! Kivel levelezel te?’’ Az öreg toporog, aztan kelletlenül előveszi a levelet. Nagyanyó felteszi a szemüveget, kisimítja, rancolja a homlokát. “Vén bolond vagy. Hiszen a unokád csak két és fél éves. Honnan tudna az olvasni? Nem is érti, miről van szó..." A nagyapó azonban bizonygatja: érti az. Majd felolvassák neki. "No de ilyesmiket?” — rancolja a homlokát a nagyanyó. “Mindenféle badarságokat összefirkalsz itt. Ki látott ilyet? Hát van ennek valami értelme? Én magam se értem, nem a kis Pampika. Itt van mindjárt az első mondat: Nem csikorgatja már a fogat a Télapó!... Mi ez? Sületlenseg...” Nagyapó lehajtja a fejet, mosolyog. Ezt persze csak ók ketten értik, ó,a nagyapó, s Pampika — az unoka. Merthogy várták egyszer nagyon a Télapót a múlt napokban, de csak nem jött, a kislány izgatott volt, folyton kérdezgetett: Nagyapóéikor jön már? Talán haragszik? Hogy néz ki, amikor haragszik? S ebben a pillanatban a megnyitott vízcsap morogI I t ni kezdett. Újabban ez a szokása: az egesz hazban rossz a vízvezeték-rendszer. Morog, zümmög, hörög a csap, ha kinyitják. A kislány ijedten tekintett ra. Es ö azt mondta: Hallod? A Télapó. A Mikulás morog Így. No, azért nem haragszik, mert ha elzárom a csapot, látod így, egy mozdulattal akkor maris csendben van az öreg. A kislánynak nagyon tetszett a játék, naponta többször is megkérte nagyapót: haragudjon a Télapó! Es mutatta is, hogyan csikorgatja a fogat, de hat o nem fel. “Aztán itt ez a másik mondat is” — hunyorog a szemüvege mögül a nagyanyó. — “Azt Írod: A ku- kuriku at van huzva kétszer! Hát ez nem badarsag?” A nagyapó csak mosolyog, és kissé félreforditja a fejét. Lehet, hogy másnak csakugyan badarsag ez, de hát tudja ő, hogy miért irta ezt a kukurikurol. Lerajzolni is megtanulta. Taréjt göndörített neki, villogó szemet, kunkori farkat. Harciasán állt a kakas a többi állatfigura között, s a kislány rettenve kapta I f 1 | I el róla a tekintetet. Es masnap, amikor a Városligetben sétálták, megkérdezte nagyapót: miért van a kutya figurája áthúzva X-szel a táblán? Ó aztán elmondta: ha át van huzva X-szel, akkor az nem létezik. Oda nem mehetnek például a kutyák. Egyszerűen csak at kell huzni valamit, s akkor nincs többé. Másnap Pampika ceruzát kért, s a kakast áthúzta. Bator, kemény mozdulattal. S megnyugodott. Milyen nagyszerű — gondolta a nagyapó. A térdere ülteti a kislányt, s kezébe adja a ceruzát, akár a varázspálcát. Kukuriku? Nincs. Kutya? Nincs. Kiveg- zik az elefántot is, ha akarják. A krokodilust. És milyen jo lenne, ha csak ennyiből állna a remek el- riogatása, elűzése. Leimé: betegség, s áthúzna. Leír - ná: öregség, s áthúzna. Halál! Áthúzna! Kezeben a ceruza, s hadakozik a remekkel, baglyokkal, sasokkal, elefántokkal, a kislány ül a térdén es nem fél semmitől se a világon. Az élet ül a térdén, a holnap, ... n. ,a jovo! Kit is kellene még áthúzni? Kiket, miket, tálán háborúkat, hogy béke legyen, teleket, hogy tavasz legyen, szeleket, hogy meleg legyen, de az ö kezeben a ceruza csak egyszerű ceruza marad, ehhez Pampika keze es hite kell. Nagyanyó végre megenyhül, visszaadja a levelet, küldje el a vén bolond, ha már megírta. Nagyapó mosolyog. Nagyanyó pedig legyint: az Öreg megint lurkóságokon töri a fejét, de hát mit lehet vele tenni, megöregedett. Illés Sándor Simon őrmester, jáxórtársával együtt, éjjel fél tizenegy korul nyitott be Sz. falu szövetkezeti kocsmájába, ellenőrzésre. Tele volt az ivó, s a belső teremből matyó lányok cifra szoknyái virítottak. Rögtön feltűnt neki, milyen hirtelen elcsendesedik a zajongás. Az egyik asztalnál megismerte azt a halyogos szemű, öreg matyót, akit két nappal ezelőtt Albin törzsőrmester kisért el a Nagytanyara, mert nem akart a Káptalannál munkába állni. Közelebb lepett az asztalhoz. — Hat maga? Maga mit keres itt? — En-e? — Az öreg matyó ülve maradt és konokul nezett. — Eccaka még a Ka’ptalannal sincs aratás, kérem. Ott leszek én, kérem, amikorra kell. Simon rákiáltott: l | | —Aljjon fel, ha szolnak magahoz! Nem volt maga katona? Ilyesformán mondta: “magáohoz”, s: “vaut”, mert valahonnan a Palócvidékröl szármázott ide Simon. Máskülönben alig érződött mar a kiejtésén; csak ha indulatba iott, akkor feledkezett meg igy magáról. Az öreg matyó felállt, barázdas arca elszürkült. Rossz szeméből kifehérlett a véreres hályog. Ekkor már elcsendesedtek odaát, a belső teremben is. Kint, az utcán felhorkant a jo, s patak dobogasa hallatszott. — Hij, az anyátokba... — Simon őrmester az ajtóhoz ugrott, járőrtársat félrelökte az útból. — A lovak!... A kiszorodo derengésben rögtön latta, hogy a lovak nincsenek ott az eperfánál; a kotofekszarát elvágta valaki. — Szilaj! He! Szilaj! — kiáltozott a lovak után, es a kocsiuton a dobogás irányába szaladt. Szabó próbacsendor hóna alá kapta a puskát, s a jarórvezető után eredt. Amint a sótetebb részre ért, oldalról nevetgélest hallott. Odavilágitott a zseblámpájával. Sokszoknyas matyolanyok állták egy kapuban, es ot-hat leventekoru legény. Elhallgattak, s hunyorogva néztek a fény be. A probacsendor megállt, szemben velük, az árok túlsó partján. — Melyik vágta le a lovakat? A társaság hallgatott. Az egyik hatul álló legény beleröhhent a csendbe: — Disznót se vágtunk, hallja, nemhogy lovakat. Ekkor már sokan kijöttek a kocsmából. — Fogjak meg! Ott szalad a zsaru, fogják meg! — kiáltozta egy öblös hang, es a többiek nevettek. Szabó próbacsendor Abauj megyéből került ide, egy kommencios urasagi szíjgyártó fia volt. Nem ismerte még az itteni népet. Zseblámpáját a zubbony gombjára akasztotta, s szuronyt szegezve átlépett az árkon. — A kurva matyó istent bennetek, még pofáztok?... Ki engedte el a lovakat? A lányok sivalkodtak, s egymást taszigálva beszaladtak a kapun. Alegények a szuronyt nézték. Egyikük, aki legközelebb állt, megszeppenve mondta: — Nem láttuk mink azt, törzs ur. Mink csak azt láttuk, hogy szalad a ló. Ebben a pillanatban a kocsiút felöl egy sötét alak átugrott az árkon, es hátba szúrta a próbacsendort. Simon őrmester közben befogta a lovat, s vágtában jött visszafelé. A Szabó nevét kiáltozta, s hogy nem kapott választ, zseblámpájával kezdte keresni. Észrevette az árokparton a verekedő csoportot, és elsütötte a karabélyt. Szétugrott az embergomolyag. Az őrmester csak most eszmélt ra, hogy jarórtársát ütötték. Szabó oldalt fordulva az árokparton feküdt, s félkézzel görcsösen markolaszta a füvet. Simon káromkodott, és vaktaban a sötétségbe lőtt. Akkorra mar kitisztult a kornyékén az utca, s bármerre pásztázott a zseblámpával, mindenfelől liciumsövény meg csupasz palánkdeszka állta útját a fénynek. Rög vagy kődarab dobbant előtte az utón. Eloltotta a zseblámpáját, és megint lőni akart. Ebben a pillanatban a lova oldalt ugrott, olyan hirtelen^hogy a nehéz testű ember, egyensúlyát vesztve, lefordult a nyeregből. Jobb lába a kengyelbe akadt, de csak néhány metert húzta a lo, sikerült a lábát kiakasztani. Zseblámpája elveszett az esésnél, a puska meg alá- ja került, s megütötte a lapockájánál. Az árokparti fák ala menekült a dobálás elöl. Itt olyan sötét volt, hogy csak a nyöszörgésről talaltra Szabóra. Rögtön azt kerdezte, súgva: — Elvettek a puskáját? — De az összevert ember csak felnyogött, nem válaszolt. Simon a kerítéshez tapogatózott. Puskatussal leverte a palankdeszkat, és zubbonyánál fogva bevonszolta a próbacsendort valamilyen szukocske udvarra. Hátrább, a disznóól és trágyadomb közé húzódott be vele, egy jól vedett szögletbe. A támadok hamar rájuk találtak a mérges kutyaugatásról, es mindenfélevei dobálták, még vasvillaval is. Simon megsebesült de nem hagyta el magat, s egy-egy lövéssel távol tartotta a matyókat. Már a Szabó tartaléktóltényeit használta, amikor az őrsről megérkezett a segítség. Időközben esni kezdett. A falu minden kutyája ugatott, s az ólban mely hangon fel-felröfó'gótt a disznó. Mint később, a vallatásnál kiderült, a maty ók fel akarták gyújtani az ólat, hogy a csendőröket kiporóljék melölle, de az egyik legény, aki abba a házba udvarolt nem engedte az anyadiszno miatt, mert hét malaca volt az anyadisznönak. A próbacsendőr fegyverét Szépe találta meg az árok mélyén. Ott taposott fölötte a fél falu, de a sütetben senki sem vette észre. s' Reggel Kulka törzsőrmester es Szépé szorosan egymás mellett lovagoltak hazafelé. A többiek még maradtak, összefogdosni a gyanús egyéneket, Beszélgettek útközben, leginkább az éjszakai eseményekről.. Amikor a falu alá érték, Szépé hátramaradt, megszorította a hevedert, s ivott néhány kortyot a kulacsából. A valyoggödörnel felzárkózott Kulka melle. (Folytatjuk) Ha Ön csak most kezdte olvasni a “Falu szeoé”-t es óhajtaná a regény eddigi részleteit is elolvas- ni, tudasson bennünket es mi szívesen megküldjük az előző közleményeket. ““ fi FALU SZÉPE REGÉNY 10. rész.
