Amerikai Magyar Szó, 1979. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-01 / 5. szám
Thursday, Feb. 1. 1979. AMERIKAI MAGYAR SZO 9 Meglehet, hogy a csendőröket értesítette már j valaki rosszakaró, s az is lehetséges, hogy az öreg Pap Kálmán ijedt meg, es bevallotta, amiről hallgatnia kellett volna, mert a törzsőrmester magához intette azt a tüzért, akit Karcsi behívott az ajtó elől. Valamit mondott neki, mire a katona feléjük intett. Karcsi nem vette eszre a csendőröket. A barátját vallon ölelve danolt, kurta nyakán a kaucsuk nyak- ravaló fölött kidagadt az ér: ...én meg megyek Babonába, sárba taposom a pofalemezedet nem veszlek el soha... Margit letette a poharat az ablakpárkányra, és hozzájuk lepett. — Vigyázzál, Karcsi, csendőrök... Kriston Gyula látta át a helyzetet hamarabb. Kioldódott a Karcsi öleléséből, és a csendőrökhöz ment. — Törzs ur — mondt^ nyugodtan —, ez a katona az én vendegem. — Kicsoda maga!? — szólt ra a törzsőrmester nyersen, hirtelen indulattal. A Kriston-fiu elsápadt, és nem válaszolt. Mereven szembenézett vele. — Ki maga?! — kiáltott ra még egyszer a törzsőrmester. — Akárki vagyok, vel$m igy ne beszéljen a törzs ur, — mondta Kriston Gyula. Akkor már Marschalko is a csendőrök mellett volt. Mögötte tüzelt Véneki Piroska arca. Karcsi odanyomta az üres poharat Margitnak. — Hijnye a csillagrázó uristenit... Elórelódult, felretaszitott az utjából egy bámészkodó asszonyt. Margit még látta, hogy az asszony a térdere esik, s a következő pillanatban üveg csörömpölt. Egy utolsót lobbant a lámpa fénye, az árnyékok a mennyezetig ugrottak, es elsótétedett a terem. Éktelen lárma kezdődött. Margit is sikított és az ablakmélyedésbe lapult az ordító, sivalkodó sötétség elől. A Karcsi poharát most is a kezeben szorongatta, a sajátját meg lelökte a könyokevel a párkányról, s erezte a Iában a kiömlő bor hidegét. Karjait előretartva védte a testét, az arcát, s minden izeben reszketett. Az ajtonal lóves dórrent. A villanó fényben fekete árnyékok ugrottak elő az egyszinü sötétségből. Szinte csendjeit utána egy pillanatig, majd újult erővel kirobbant az orditozás, a sikoltozás s az eltaposottak jajgatása. Deszka reccsent a közelben valahol, vagy csont; ütés puffant, vagy elesett valaki. Rekedten sikoltozott egy no: — Jaj, a hasamat, jaaj!... — Állatok! — Senki nem mozduljon! — Lámpát gyújtsanak! — A zsarut üssétek! — He, emberek, he!... Felvillant egy zseblámpa fénye, de rögtön kialudt. Az ajtó felöl dulakodás, káromkodás zihált. Újra zuhanások és reccsenések. A másik oldalon a szin- pad dübögőtt; arra is volt kijárat, de azt kevesen ismertek. Üveg csengett-csörömpölt; nekimehetett valaki a borméró asztalnak. Margit sirt a félelemtől, és nem mert a helyéről elmozdulni. Valaki szolitotta, közvetlen közelből: — Margit?!... Margit, hol vagy? Nem ismerte meg a hangot, pedig Karcsi volt. Egymásba fogózkodtak a sötétben. — A zuristent bennük — lihegett a fiú, és szájszaga megcsapta Margitot— ... katonával kezdnek.A zuristent a fajtájukba. — Kitapogatta a spaletta reteszei. Az ablaknyilásra sokan mögéjük tódultak. — Ho, hó! Sorjába! — kiáltott erős hangon Karcsi, és hátrafelé vágott a könyökével. Átkapta Margitot, és könnyeden fellóditotta az ablakpárkányra, de rálépett közben a fröccsöspohárra, s kis híján elesett a terhével. Margit belekapaszkodott az ablakfába, s ahogy lecsúszott a párkányról, valami a lábaba karcolt. Á fájdalomnál is erősebben érezte, hogy uj selyemharisnyája kiszakadt. Az ablak az utcára nyílt. Idekint is olyan sötét volt most, hogy a falnak nekimehetett, aki nem tudta a járást. Időközben be borult, enyhén szemerkélt az eső, es csak a járdakövek felderengő tükrei mutatták az utat. Szótlanul tapogatóztak előre a csúszós kőlapokon. Karcsi a templomnál behúzódott az ajtó ala, és cigarettára gyújtott. A fellobbanó fénynél Margit megnézte lábszárán a kiszakadt harisnyát. “Tiszta uj harisnya — gondolta —, máma húztam fel először. Édesanyám a világból kiszekiroz. Hogy az ég szakadjon rá az ilyen harisnyára”. — Vigyázz, lépcső van itten — mondta Karcsinak, ahogy a fiú egy mély szippantás után megint karon- fogta. A múlt nyári filmezésről jutott eszébe a lépcső. Azelőtt sosem gondolt ra, hogy itt lépcső van, de akkor figyelmeztette az a napszemüveges férfi, aki az egesz filmezésről intézkedett. Választani is a nap- szemüveges választotta ki őt a lányok közül. (A postamester elmesélte később, hogy Vojtek főjegyző nagyon megharagudott, amiért nem az ő lányát filmezték le. A doktorné meg azért jelentette fel valahova a filmeseket, hogy nem a katolikus templomnál filmeztek, mert nagy katolikus volt a doktorné. Szemét lesütve kellett kifelé jönnie az ajtón, s amikor az első lépcsőfokon lelepett — ezért jutottak eszébe azóta is mondig a lépcsőről a filmesek — bele kellett néznie egyenesen a filmezőgépbe. Ezt is a napszemüveges férfi magyarázta meg igy, amikor a kezét eligazította, hogyan tartsa a zsoltároskony- vet. Két kézzel kellett fognia a zsoltárt, s benne a fehér szegfűt, az ölébe ejtve, es ez igy nagyon furcsa volt, mert azelőtt sosem fogta igy a zsoltárt. Ötször vagy hatszor küldte vissza a napszemüveges, hogy jöjjön ki megint az ajtón, mert valamivel nem volt megelégedve, . és a lányok m'ar kuncogtak az árokparton, o meg pirult a szégyen miatt. A nap- szemüveges azt mondta, hogy nem baj, ha pirul, az úgysem látszik meg a filmen. Két vagy három hónap múlva csakugyan játszották ezt a filmet a moziban, s 6 látta magát, amint kifele jön a templomajton, es a lépcsőn lelépve a mozi közönségére néz. Az egesz nagyon rövid ideig tartott.. Az volt benne a furcsa, hogy szóltak a harangok közben, pedig a fiimezeskor nem harangoztak. Törők Linus, a barátnője azt FEKETE GYULA: fl FALU SZÉPÉ REGENY 7. rész. mondta erre: “Tán megharagudtál a papra, hogy te akkor jössz kifelé a templomból, amikor más befele megy?”) Kitapogattak a lábukkal az árok fölötti keskeny hidat. Karcsi elöreengedte őt, mert a csúszós flaszte- ron bajos volt kettesben haladni. A Gazdakör felöl elcsendesedett lassan a zsivajgás. A Kaszinóban még tartott a mulatság, szolt a zene. — Az istent bennük — szolalt meg a háta mögött Karcsi —, a katonáktól nem férnek ok? — Jaj, nem ütöttek tán meg? — Bizd azt ide. Margitnak csak most jutott esze be, mennyire felt az előbb a sötétben. — Mert valakit ütöttek — mondta kis hallgatás után. Mintha oszlott volna a sötétség. Itt szélesebb volt a jarda: Karcsi újra mellette jöhetett. Átfogta a derekát. — Valakit ütött valaki — mondta “Ugyan, azt a fiatal csendőrt ütötte? — gondolta Margit. — Nem, nem azt ütötte, a Marschalko-gyere- ket ütötte. Tudom en, hogy még mindig truccol Veneki Piroskával.” Lefogta a fiú kezét, nem hagyta babrálni. — Meg aztán bajod lesz belőle. — Nincs énnekem olyan Szerencsem. Hogy most lecsukjanak. — Meg is lőhettek vona. Jaj, de borzasztó, nem lőttek tán meg valakit? — Azt. Egy legyet meglőttek a plafonon. — Karcsi szorosabbra ölelte a derekat, s a hallgatásra megint az előbbit kezdte: — Nincs enne kém ahhoz szerencsém. Nem küldik énhelyettem Marschalkót a frontra, légy csak te egész nyugodt. “Persze, hogy a Marschalko-fiut ütötte, tudtam én. Veneki Piroska fáj őneki még most is.” Margitnak fázott a lába, ahol ráömlött a bor. “Jézus Isten — jutott eszebe —, az meg vörös bor volt. Meg az hiányzik, hogy foltot hagyjon nekem a cipón.” Fehér antilopcipóje is uj volt, a tavaszon vettek. Elállt az eső. Itt megint keskeny volt a jarda, de Karcsi nem maradt le; szorosan ölelte a derekánál. Végig Babonán az alvégből kinyúló hosszú utcán, kutyaugatás kísérte okét. Többet hallgattak, mint beszélgettek. Karcsi megint szoba hozta, hogy holnap — azaz már ma ki kell mennie az aratoktiőfc, mert az apja egyelőre nem mozdulhat ki a házból. Öe’ csütórtÖkön otthagyja a tanyát, azt se bánja, ha rádúl az ég. — Csütörtökön — mondta indulatosan Margit. — Nézd Margit... kezdte volna a fiú, de o a szavába vágott: — Fontosabb teneked minden más. Tudom en. — Nézd Margit... — megakadt es sokáig hallgatott — ha egyszer nem arra való az idő. Meg hozza kellett volna készülni, de hat... Ne félj, haza ugrok én még a front előtt. Akkor aztán en vagyok a fejes, törődik vele a jo atyaisten, hogy lesz-e csigaleves, vagy nem lesz csigaleves. Megszorongatta a kezet. Margit visszaadta a szorítást, de azutan nem beszeltek többet házáig. (Folytatjuk) Ha Ön csak most kezdte olvasni a “Falu szeoe’-t es óhajtaná a regény eddigi részleteit is elolvasni, tudasson bennünket es mi szívesen megküldjük az előző közleményeket.
