Amerikai Magyar Szó, 1979. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-10 / 19. szám

Thursday, May 10. 1979. AMERIKAI MAGYAR SZO Meggyilkolták Khomeini munkatársát TEHERAN, Egy Forghan nevű terrorista szervezet emberei gyilkos merényletet követtek el Ajatollah Motahari, Khomeini bizalmas barátja, a Forradalmi Tanács tagja ellen. Az ellenforradalmi szervezet beis­merte, hogy felelős a gyilkosságért. Azzal takargat­ják ellenforradalmi tevékenységüket, hogy a Khomeini mögött felsorakozo piohamedan papokat, a mullah-kat anyagiassággal vádolják és azzal, hogy előmozdítják az imperializmus ügyet. Ugyanez a szervezet gyilkolta meg néhány hettel ezelőtt Gharani tábornokot is, Ki na ismét fenyeget PEKING. Teng kínai miniszterelnökhelyettes kilá­tásba helyezte az ott látogatóban lévő Waldheim, ENSZ főtitkárnak, hogy Kina ismét meg fogja tá­madni Vietnámot, ha az tovább is “provokál”. “Adunk majd nekik ismét egy lecket” — dühöngött Teng. Ezt az újabb provokációt nem lehet massal ma­gyarázni, mint azzal, hogy a kínai kormányzat ki akarja kényszeríteni a szovjet beavatkozást Viet­nam oldalán. Nyilván nem győzik várni a harmadik világháború kitörését. “Itt nem történhet meg’’ BUCHANAN, N.Y. E városkában, amely alig 30 mérföldre van a 10 millió lakosságú New Yorktól, heves vita folyik az ott lévő atomenergiatelepet működtető Con Edison, valamint a községi es állami vezetőség között, biztonsági kérdésekről. Con Edi­son azt állítja, hogy az állami hatóságok felelősek a lakosságot az esetleges atomkisugarzásoktol meg­védeni. Az állami hatóságok ezzel szemben rámutat­nak arra, hogy Con Edison nem informaija kellő­képpen a hatóságokat, amikor üzemzavar fordul elő. Amellett kiderült az is, hogy a telep telefonját lezárják a napi hivatalos órák után, úgy hogy még csak nem is tudathatják a külvilágot, ha valami baj •• f tortenne. Lenin békedij Angela Davisnek MOSZKVA, Rámutatva Angela Davis politikai te­vékenységére az amerikai és a szovjet nép barátsága előmozdítása és megszilárdítása terén, a szovjet Lenin békedij bizottság, öt más bekeharcosgal együtt, Angela Davisnek itelte az idei Lenin béke­dijat. Országos mozgalom a gazolin-üzérkedés ellen WASHINGTON, D.C. A “Polgár-Munkás Koalició” nevű, szervezet, amely 20 millió taggal rendelkező 100 tömegszervezet képviselőiből áll, mozgalmat indít az olaj árkorlatozasának felfüggesztese ellen. A szervezet olyan “profit-csalásnak” nevezi Car­ter törvényhozási javaslatát, amely idővel 85 billió dollárral fogja gazdagítani az óriási olajcégek kincs­tárát. A határozatot a mozgalom elindítására a 700.000 tagú gépipari szakszervezet (International Associati­1 ! on of Machinists) hivatalában vitatták meg. A kon­ferencián a szakszervezet vezetője, William Winpisin- l ger elnökölt. Náci háborús bűnösök ügye NEW YORK, N.Y. Elizabeth Holtzman képviselő, a kongresszus egyik legliberálisabb tagja az itteni CO—OP City Trade Union Forum előtt tartott elő­adásában bejelentette, hogy áthelyeztette a náci háborús búnősök felelősségre vonásának ügyet a reakciós elemekkel telitett Bevándorlási Hivatalból az Igazságügy Minisztériumba. Uj hivatal létesült e célra, melynek élén a nürnbergi tárgyalások egyik ügyésze, Walter Rockier áll. SM Forduljon a legjobban megszervezett magyar utazási irodához, a Carpathia Travel Agency, Inc.-h„, 1543 Second Avenue, New York, N.Y. 10028. (80. és 81. Street között) ’ Telefon: 535-3612, 879-8003, 737-2666. Area code: 212. ™ Becsben irodánk utasaink rendelkezésére áll: Bécs, Opemring 1., Telefon: 572-414. CSOPORTUNKKAL NEW YORK—BUDAPEST—NEW YORK (a repülőjegy egy évig érvénye.) $399* ■ ' BUDAPEST—NEW YORK—BUDAPEST (” ♦* \ ” ” ” ) $450* « SÍIUTTLE SERVICE INGAJÁRATUNKKAL ■---------------- - utazhat a legolcsóbban és csoportjaink indulnak Szeptember 03 * , Julius 09 Szeptember 17 Május 28 * Julius 23 október 15 Junjus 11 Augusztus 06 November 12 " Junius 25 Augusztus 27 December 17 EGYÉNI UTAZÁSOK BÁRMIKOR NEW YORK — LUXEMBOURG, oneway \ $149.50 M NEW YORK - LUXEMBOURG — NEW YORK, roundtrip $ 299 NEW YORK—LONDON (standby) —BUDAPEST és vissza $ 480 NEW YORK -"BUDAPEST - NEW YORK, 14/45 napos repülőjegy $ 414 ** NEW YORK-VIENNA —NEW YORK, ” ” ” $413** NEW YORK — FRANKFURT — NEW YORK » ” » $ 358 ** . !ji NEW YORK-PARIS — NEW YORK, „ „ „ $332 ** v 4 Csoportos utazásainkkal az utas egy éven belül utazhat vissza bármikor, bármelyik csoportunkkal ráfizetés nélkül. Csoportjainkat az indulástól kezdve szakavatott vezetők kisérik végig egészen a repülőig. _ Csoportunkkal a 2 és 12 év közötti gyermekek féláron utazhatnak. A SHUTTLE SER VICE INGÁJÁRA TÜNK KERETÉBEN CSOPORJAINK H 17 ÉVE KÖZLEKEDNEK NEW YORK-BUDAPEST ÉS BUDAPEST- NEW YORK KÖZÖTT ÉS EZEN IDŐ ALATT EGYETLEN CSOPORTUNK SEM MARADT EL. m Képviseljük az összes repülőtársaságot és Irodánkban azonnal kiállítunk repülőjegye­ket bárhova. Intézünk hajó- és vonatjegyeket, autóbérleteket. Creditkártyát elfoga- uh dunk. APEX jeggyel mindennap indulhat, a jegyet 30 nappal előbb kell megvenni. Budapesten megbízottunk Klein Ignác, 1132. Budapest, Visegrádi u. 60. Tel:294-654. ® Intézünk IKKA és TUZEX pénz- és ajándékküldeményeket. Fordítások angol, német, francia es cseh nyelven. * plus tax. ™ ** APEX jegy. “ ""sámsÖnT^ózse™ 1 MAGYAR ÜGYVÉD J/ATÉZ: Immigrációs ügyeket, I Válópereket, ■ Örökösödési ügyeket, I Végrendeleteket, Ingatlan és I Üzletvételi ügyeket. I Felvilágosítást ad magyar, osztrák és német jogi, I ■ illetve jóvátételt ügyekben. Cím: 1543 Second Avenue, New York, NY. 100281 I Bejárat Carpathia Travel Agency-nél. Tel: 879-8003, 535-3612, 737-2666. Aiea code:212| _ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom