Amerikai Magyar Szó, 1979. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-01 / 9. szám

Thursday, March 1. 1979

9

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

FEKETE GYULA:

fl FALU SZÉPÉ

REGENY 11. rész.

> • f

KOLTOI ADAM:

KÉTÁGÚ LÁNG

• i i

A felvillanó fényben, mintha mozdulnának a bu- :orok. Regen jartam itthon. A lavór föle hajolok, rideg vizet meritek a tenyerembe. Anyám puha tö- iilközöt nyújt. Meleg nyugalmat érzek. Apám az asztalnál ül. Vacsorája egy karéj kenyér, s csak úgy jresen eszi meg, jó étvággyal. Nehéz repedt ború újain megakadnak a morzsák.

Apámnak kerges a keze.

Anyám a kályhához húzódik. Mindig fazik a háta. Mióta megjöttem, engem néz. Kutatja az arcom, /altatja mozdulataim. Ha ránézek, elmosolyodik s kicsit hátrább huzza fekete kendőjét.

Anyámnak ósz haja van.

— Hogy vagy fiam? — sugároz at tekintete.

— JÓI, nyugodjon meg.

Szemében fény csillan. Szép tuzü lang.

Apám előveszi az újságot, de nem a betűket, hanem szavaim böngészi. Anyám foltoznivalot szed össze, s hosszú feher cérnával varrogatja össze — gondolatat.

Nézem őket. Egyszer csak mesélni kezd apam kerges keze, , anyám ősz haja.

Szegényesen éltünk mindig. De jutott nekünk is,

ff I . 1 » . .

amire kellett. Egyszer a mentőautó szirénája hasi- tott a család nyugalmába. Apámnak vér buggyant ki a szája szegletén. Az élettel birkózott eddig. Akkor a halállal.

A rokkantsági nyugdíjból nem sokra futotta. A- zon az Őszön kerültem gimnáziumba. Sokan mondogatták: “Küldjétek dolgozni a gyereket, hadd hozzon pénzt”! Szelíden válaszoltak: “Csak tanuljon, ha arra viszi a vágya!”

Nem sok idő telt el. Újra fehér autó állt a hazunk előtt. Anyám is kórházba került. Kellett a pénz. Orvosnak, ápolónak, mindenkinek. Az élet váltságdíja.

Leérettségiztem. “Ha eddig kibírtuk, megleszünk ezután is. Folytasd, fiam, értünk.”

Az egyetemre mentem. Apam keze meg kérgesebb lett, anyám haja még fehérebb.

A kispadon kuporgok. Látom kisimulni arcukat. Mert én itt vagyok, jól vagyok. Vissza tudom-e adni nekik—önmagamat? A szigoru-szép törvény józanit, iskolának, életnek induló lanyom van, neki vagyok első adósa.

Pohár csörren. Apám borral kínál.

— Van még a kishordőban?

— Jócskán csurrant bele ősszel.

— De búcsúkor már csöppenni sem fog — szól közbe anyam.

Ha hűvösodik az este, kukoricacsutkát gyújtanak a vaskályhában. Nem az melegít most engem, hanem más. A szép tüz'u láng.

Ha elfáradok, apám kérges kezét érzem tenyerem - ben: “Tovább!”

Ha csüggedek, anyam ősz haja lebben előttem: “Érdemes!"

S két ágban világit előttem a szép tüzÜi lang.

MÉM

MOST. KAPHATÓ ! Czobor-Horlai:

Angol nyelvkönyv

640 oldalon ( (

angol-magyar es magyar-angol saojegyzekkel

Ara $ 7.20 és 50 cent postaköltség Megrendelhető: Amerikai Magyar Sió 130 E 16th Street New York, N.Y. 10003 •

— Törzsőrmester úr, az a tyukos jány me*g ott volt a gazdaköri mulatságon.

— A Koteles-lány ?

— Az. Rögtön megismertem a hajáról, csak ra kell

' . _ r

arra nezni. Ott vöt.

Toprongyos Öregember jött szembe, kaszaval a vállán, s megbokte a kalapja szelét.

— Hiszen jóravaló család — mondta Kulka, amikor az öregember elhaladt.

— Ugye, hogy az. Láttam én rögtön, hogy olyan rendesebb nép.

— Földje nem sok lehet Kötelesnek — mondta elgondolkozva a törzsőrmester. — De nem volt azzal baj sose. — Kis szünet után hozzátette: — Ha úgy gondolja, elszerezhetem magát.

— Volt vona nekem egy poroszlai lány. De hát itt az ideje, hogy komolyabban gondolkozzon az ember, — lehajolt, fölöslegesen lesimogatta a ló sörényét. - Ennek meg mintha egy katona huzattá volna.

— Nem egy tizedes?... A Koca-Toth-fiu kisérgeti, gazda fiú.

Szépé hallgatott. Balfelól átfehérlett a kert zöldjén a Kötelesek hazafala.

— Majd elmegy a katona, maga meg ittmarad — mondta a törzsőrmester, amikor befordultak a babonái hosszú útra.

Szabó próbacsendőrt a nagy vérveszteseg miatt eletveszélyes állapotban szállították kórházba. Három szúrást kapott, s noha egyik sem sértett verő- eret, sok vére elfolyt, es mar nem volt eszméleténél, amikor nagyjából elkötÖttek a sebeit. Feje es felsőteste tele volt zúződással, de csontja nemigen tort.

Simonnak a feje tört be, meg a derekát fájlalta. Nem ment el Szabóval a kórházba, csak háromnapi gyengélkedőt kért.

Volt haláleset is; egy tizenhat éves forma siheder halt meg. Ez már akkor történt, amikor hajnalban a csendőrök átfésülték a környéket. A fiú a szomszédos portán, a kocsiszínben rejtőzködött, s el akart szaladni. Albin törzsőrmester belevágta a menekülő fiú hátába a szuronyt, olyan erővel, hogy a mellen egy arasznyira kijött a hegye.

Sebesültet nem találtak a helyszínen a csendőrök. Csak par nappal később derült ki egy sebesülés, amikor a hályogos szemű, öreg matyót elő akarták vezetni a Nagytanyara. Az öreg mutatta bekötözött kezét, s azt bizonygatta, hogy a kaszával vágta meg, de a járőr rögtön megállapította a sebről, hogy lövéstől származik. Simon őrmester találhatta el, vak- tából a sötétben.

Marschalko tiz gyanúsítottat szedett össze, hogy elkezdhessék a nyomozást, addig is, mig az összeszurkált próbacsendört nem lehet kihallgatni a körülményekről. Reggelfelé megérkezett a szakaszparancsnokságtól az erősítés — tizenkét lovascsendŐr —, s a vezénylő tiszthelyettes vállalta a rend fenntartását, mig az őrsparancsnok megerősített járőrt küld a leváltásukra, pihent emberekkel.

A bekísért matyókat Albin törzsőrmester vette kezelésbe délután, amikorra kialudta az éjszakai riadót. Vörös képű, nyírott bajuszu, ótven körüli embervolt Albin, hírhedt “vad alak”, még a csendőrök is annak tartották. Nehezebb feladatot nemigen bízott rá Marschalko, mert közismerten buta ember volt a törzsőrmester, ha létszámot kellett jelentenie,

azt is előzőleg az ujján számolta ki. A befogottak puhitását viszont szívesen bízták rá; puszta ököllel is órák hosszat bírta a verekedést, valósággal élvezte az ilyesmit. Most egy zsákba csavart, vastag drótkötél-darabbal verte végig a matyókat, még mielőtt a kihallgatás megkezdődött volna.

Marschalko vezette a kihallgatást, a pince előterében.

Betonpadlója volt a hosszúkás teremnek, a falat meg lemeszelték, ha bepiszkolódott. Nem hallatszott at innen a cellákba a hangos beszéd sem, csak az or- ditas, de az meg nem árt az Őrizetesnek. Úgy fülelnek ilyenkor mind, mint a riadt malacok, ha a kés alatt visit a hizó.

Bárány főtörzsőrmester irta a jegyzőkönyvet, egy kiszolgált, szálkás konyhaasztalon. Albin puhított, a két ajtót pedig a két csendőr állta el, Szépe és Nagy ■ Mihály, egy zempléni fiú. Az örsparancsnok meg a helyettese ilyen kihallgatások alkalmával ritkán vett részt az ütlegelésben, legfeljebb egy-egy hirtelen pofonnal, a piszkos munkát Albin torzsörmesterre/ vagy a fiatalokra hagyták. Albin ezúttal is belemelegedett, s egyedül végigcsinálta volna az egeszet, ha Bárány főtörzsőrmesternek eszébe nem jut, hogy' szoktatni kell a fiatalokat.

— Lépjen le most már, törzsőrmester ur — mondta Bárány, amikor Nagy Mihály a negyedik embert visz- szavitte a cellába. — Hallja Szépe? Majd maga fingassa meg egy kicsit a matyót.

Szépe átadta a helyét az ajtónál Albinnak. Puskáját beljebb a falhoz támasztotta, hogy keze ügyebe érje, ha puskatussal kell munkába vennie az illetőt.

Csontos arcú, soványka legény következett. Sapadt volt, és húzta egy kicsit a lábát az előbbi kezelésbe vétel miatt.

— Állj vigyazzba! _ dó’rrent rá Marschalko. — Hogy hívnak?

A legény mereven a combjához szorította a kezét.

— Koncz Antal.

Bárány, miközben leírta a nevét, anélkül,hogy felnézett volna, csendesen kerdezte:

— Mikor bújtál ki az anyádból?

— Ezerkilencszazhuszonkettő — felelt katonásan a legény.

— Hogyhogy? — Bárány felnézett. — Nem maradt bent?

— Kiszuperálták, törzs ur. Tüdőbaj végett.

— Az anyadba a jó istent, de verekedni azért tudsz? — szólalt meg az ajtó mellől Albin.

A törzsőrmesteren nem lehetett látni, mikor mérges; mindig egyformán vörös volt az arca. Szépe bizonytalanul pillantott rá, majd hirtelen visszakéz- ből, pofonütötte a legényt. Nem esett el, csak meg- tantorodott.

— Ismerted azt a csendőrt? — kérdezte Marschalko, a személyi adatok felvétele után.

— Nem tudom, törzs ur. Asse tudom, ki vöt az.

— Szemembe hazudsz?

A fiú Szépé kezét nézte, és sebesen összevissza beszélt:

— Bizonyisten, nem tudom, törzs ur... Ej, hát hallgassak man végig az embert, ne mindig csak üssék... Egyszóval, e’n nem is láthattam, úgy szembe vüagitott, én csak a szuronyt láttam meg a kakasto- jút...

(Folytatjuk)