Amerikai Magyar Szó, 1978. július-december (32. évfolyam, 27-50. szám)
1978-08-17 / 31. szám
Thursday, Aug. 17. 1978. AMERIKAI MAGYAR SZO Nagy sikerrel ért véget az Ifjúsági Világkongresszus Havannában HAVANNA, A Kubai Népköztársaság fővárosában nagy sikerrel ért veget a 11. Nemzetközi Ifjúsági és Diák Világkongresszus 145 ország 20.000 delegátusának részvételével. A kongresszuson résztvevők nagy lelkesedéssel ismét elkötelezték magukat a fejlődő országok függetlenségének tamogatásara, a különböző társadalmi rendszereken alapuló országok közti viszony enyhítésére, a detente megszilarditasára es az imperializmus elleni harc folytatásara. A kongresszuson résztvevők politikai ténykedésükön kívül resztvettek tancestélyeken, koncertokon és a kubai nép vendégszeretetének számos más rendezvényen. E rendezvényeknek csak egyiket említjük: a Forradalomvédelmi Bizottság számos utcai összejövetelt — Block Party-t — rendezett, ahol a delegátusok találkoztak Kuba lakóival, eszmecserét folvtattak; megismerkedtek és megbarátkoztak velük. A kongresszus folyamán leleplezték a C.I.A. Kennedy elnök meggyilkolásával kapcsolatos tény- kédeseit, valamint a Kuba elleni Disznó Obölbeli támadást. Az afrikai országokból jött delegátusok kapták a leglelkesebb üdvözlést a kubai nép részéröl. A 20.000 delegatus nagy lelkesedéssel fogadta a kubaiak afrikai szerepét és úgy könyvelték azt el, mint a nemzetközi szplidaritás eklatáns példáját. A 400 tagú USA-delegáció nevében Josefina Her- mandez sajtónyilatkozatban mondotta többek között: “Itt igazi szabadságban volt részünk. Odamentünk, ahová akartunk. Azzal beszélhettünk, akivel óhajtottunk. Mondottak, hogy meg vannak megoldatlan problémák, mint a lakás és közlekedés kérdésé, de mind e problémájukat megoldják es életük nap, mint nap szebb, biztonságosabb és kedvezőbb lesz!” TÁMOGATÁS A GERILLÁKNAK Boston, Mass. Az Egyházak Világtanacsa 85.000.00 dollárt irányzott elő a Rhodesia-Zimbabwe szabadsagáért es függetlensegéert harcoló gerillák támogatásara. Ezzel kapcsolatban az E.T. nyilatkozatot adott ki melyben többek között mondjak: “Mi nem óhajtunk erőszakot hirdetni, vagy támogatni, de a ténv az, hogy a Smith kormány jelenleg a feher kisebbség kezébe tette le a hatalmat es az egyetlen erő, mely Rhodésia nepenek igazi szolásszabadsagaért és függetlenségéért küzd,az a gerillamozgalom.” A pénzt a gerillaharcosok élelemre, iskolák felállítására, orvosságra es egyeb humánus célokra fordítják. Magyar eredmény Újfajta karburátort dolgozott ki a magyar származású testvérpár^bert es John Csonka, amely ha sikeresnek bizonyul, nagyon sok benzint takaríthatnak meg az autotulajdonosok. Az uj karburátor mérföldenként 16 százalékkal nagyobb teljesítményű lesz es az autók égési mechanikáját teljesen időszerűtlenné teheti. Egy másik nagy előnye még az len- i ne, hogy lényegesen csökkentené a levegőt szeny- nyezö kipuffogó gázt. “Reméljük, hogy teljesen megszüntethetjük az autókban a katalitikus konvertereket, de ehhez még további próbákra van szükség”, mondotta Albert Csonka. Nagyobb teljesitmenyü karburátorokkal mar kísérleteznek, mióta az első autókat gyártani kezdtek, de a Csonkáék által kidolgozott újítások na^y érdeklődést keltettek és a kormány is hajlandó volt pénzt adni a kifejlesztésere. Kit vittek börtönbe East Hartford-ban ? ver, minden hadihajó gyártása lopás, megrablása azj ehező embermillioknak. (Eisenhower) Hogy az atomfegyverkezesi verseny őrület, hogy! a fegyvereket el kell törölni, mielőtt azok eltörlik! az emberiséget. (Kennedy). Hogy a fegyverekből az emberi elet jobbá, szebbel tételéhez szükséges eszközöket kell gyártani (Ezsa-I jás). Így gyakorolják Amerika urai az emberi jogok| legfontosabbjanak, az emberi • elet, milliók életei szentségének elvet. ■ u MS* - • w BRUCE F. MARTIN JR. Kennedyt?Eisenhowert? Lincolnt? Ezsajas prófétát? Nem! Bruce Martin, Connecticut-i békeszonokot. De ha következetes lett volna a biró (William Ewing), aki elrendelte Martin bebörtönzését, akkor úgy hurcolták volna el Lincolnt, Kennedyt, Eisen- howert és Ezsajást is az East Hartford-i Superior Courtból a múlt ho 28.-án. Mert Bruce Martin csupán azt hirdette, — röplapok osztogatásával — amit történelmünk és a világtörténelem nagyjai hirdettek. Hogy napjainkban minden bomba, minden fegyBEIRUT, Bomba robbant egy épületben, melyben j a palesztinai mozgalom két, egymással harcban álló frakciójának irodája volt. A robbanás több, mint! száz ember életét oltotta ki. A merénylet elkövetői j eddig ismeretlenek. 26 ember halt meg kolerában az indonéz fővárostól 30 kilométerre nyugatra lévő körzetben, jelentik Djakartaból. Több, mint 300 beteget kórházban a- polnak Az egészségügyi szervek attól tartanak, hogy a járvány a már korábban koleratol sújtott területekre ismét átterjed. f SOREL_V í OVERSEAS 1 CORP. I IKKA ORSZÁGOS | FŐÜGYNÖKSÉG 1 1210 EAST MHi STREET, NEW YORK, N. Y. 1002« §§ — TELEFON: (212) 535-6490 — o UTAZÁSI IRODA IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE Jg I VIZUMSZERZÉS SZÁLLODA FOGLALÁS 111 LÁTOGATÓK KIHOZATALA IKKA UTALVÁNY jH GYÓGYSZEREK ES VÁMMENTES HÜ I KÜLDEMÉNYEK J|W jft TUZEX Csehszlovákiába SS & IKKA Magyarországra JBr iBl ei jéw