Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)
1977-12-29 / 50. szám
Thursday, Oec. 29. 1977. AMERIKA) MAGYAR SZO. SPARING KAROLY: ecy SZOMORÚ (MICRO RCCf KARÁCSOK? Az Ur 1915. evenek karácsony esteje előtt Anyám mar kora délután testvéreimmel együtt eltávolított hazulról, mondván, menjünk a gyermektelen Roszik Sándor bácsiékhoz es ott várjunk, amig besótétedik es a bethlehemi csillag megjelenik az égen. Akkor majd Sándor bátyánk es Angyikank hazakiser bennünket. Anyánk nem akarta, hogy meglássuk, megtudjuk a karácsonyfa es az ajándékok származásának titkát. Tudvalevő, hogy abban az időben a karácsonyfát es az ajándékokat a jo gyermekeknek a Jezuska es az angyalkák hozták, nem pedig egy hosszú feher- szakállas, potrohos öregember, vagy a szülők. Távozásunk után Anyánk rögtön hozzáfogott a karácsonyfa felállításához a Tárnái Vilmos nagyságos úr fenyőfáinak ágaiból, olyan az Ohazaban ak - koriban divatban volt tejeskocsögőket tartó fara drótozott összetákolt szép szabályos karácsonyfát. Meg oda sem értünk Sándor bacsiekhoz, mar kezdett szállingózni a hó es hamarosan szép tiszta feher ho- lepel fedte le a mindennapi egyhangú szürkeségében különösebb események nélkül csendben szunnyadó Nagykutpusztat és környékének nyomortanyait. Ez a panoráma még ünnepélyesebbé varázsolta felbuz- ditott gyermek-fantáziánk karácsonyi hangulatát. Mivel Édesapánk már egy es fél eve a háborúban volt, igy apank unokaöccse, Roszik Sándor bácsi es Angyikank, Lida néni töltötték be Apank szerepet. Kértek bennünket, gyermekeket, hogy énekeljük velük együtt a “Boldog örömnap derült rank, vigadjon szivünk, zengjen szánk, az egesz világ vigadjon” és a “Mennyből az angyal, lejött hozzatok” dalt. Sándor bácsi és Angyika könnyes szemekkel enekeltek velünk, mert Ők már tudták azt, mint felnőttek, hogy akkor, amikor mi ártatlan gyermekek, mit sem sejtve,vigan énekelünk,a repülőgépekről, az ágyukból gyilkos bombák hullanak apáink, testvéreink fejere, kezüket, lábukat szaggatják le, megva- kitják Őket, vagy testűket cafatokra szaggatják azok a bombák, amelyeken a háborút csináló urak és a háborúból felmentett úri részvényesek óriási hasznot húznak. Amig mi buzgón énekelgettünk, lassan besöte- tedett és az égen megjelent a gyönyörűen ragyogó bethlehemi csillag. Izgalommal indultunk hazafele Sándor bácsival és Lida nénivel és egész hazáig arról gondolkodtunk, hogy hozott-e a Jezuska nekünk is karácsonyfát és ajándékokat? Mert az utón láttuk, az ablakokon keresztül, a Lódi Sándor bácsiék es Varga Jo'zsefék gyermekeinek karácsonyfáját. Amikor azonban szegényes szobánkba benyitot- tunk(meglepetessel láttuk Anyánkat a karácsonyfa mellett állni, nagyon kisirt szemekkel. Csalódottan szemléltük a majdnem kopasz fát, amelyen semmilyen karácsonyi cifraság, mint mézeskalács, csillag- sütemény stb. nem volt. Csak vagy három csillagszóró es húsz kis gyertyaszal hozott némi világosságot a mi egész éven át sötétségben levő életünkbe. Noha nem tudtuk, hogy a karácsonyfán a mindennapi alma, dió, és szőlőn kívül miért nincs más kű- ló’nlegesseg és miért nincs a fa alatt sarkantyus csizma és más ajándék, annak azonnal tudatára ébredtünk, hogy akkor(mint sok más millió szegény gyermekre ,reánk sem “derült a boldog öröm napja”, es inkább csalódott szomorúság szorongatta szivünket. Sehogy sem tudtuk megérteni, hogy Anyánk szemei miért vannak úgy kisirva, miért áll olyan szomorúan a karácsonyfa mellett és miért volt a Jezuska és az angyalkák olyan szükkeblúek hozzánk? Mi okuk lehetett erre,' hiszem ha jól átgondoljuk visszamenőleg egész évi viselkedésünket, hát mi soha semmi rosszat nem csináltunk, mert anyánk mindennap bánatosan mondta: jók legyetek, drága gyermekeim es segítsetek nekem mindenben. Tudjatok, hogy édesapátok a háborúban szenved és rám maradt minden munka. Tehat tehetségünkhöz mérten sok mindent megcsináltunk: takarítottuk a lakást, edényt mosogattunk, a nagyobbak öltöztették és vetkóztették, mosdatták a kisebbeket. A disznóknak, kacsáknak gazt szedtünk, vizet adtunk, azután még paprikás krumplit is főztünk. Miközben más gyermekek, akiknek apjuk nem volt a háborúban, csak játszadoztak, madárfészket a tojással együtt dobáltak le a fákról, tüzes bádogdarabon élő békát kínozva megsütöttek. Mégis milyen sok szép ajándékot vitt nekik a Jézuska és az angyalok! Sehogy sem tudtuk megérte* ni, hogy hol, mikor vétkeztünk? Mondtuk is Édesanyánknak/ neheztelve- ártatlan bünhödésünket. Szegény Anyánknak minden kenetteljes bölcsességét Össze kellett szednie, hogy valamilyen elfogadható okot adjon jézuska es az angyalok szűkmarkúságára. Azzal ütötte el az egész ügyet, hogy: kedves gyermekeim, jövőre még jobbak legyetek, mint az idén voltatok es majd meglátjátok, hogy jövő karácsonykor a jézuska több és szebb mindent fog nektek hozni, meg talán édesapátok is hazajön és akkor - ra elmúlik a háború is. Sajnos Apánk sem jött haza, a háború sem múlt még el a következő karácsonyra és a karácsonyfánk sem lett sokkal szebb, hiába próbáltunk még jobbak lenni. Azok a gyermekek,.akiknek az édesapját nem vittek el a háborúba és a felmentett urak, gazdagok gyermekei.megint szebb karácsonyfát és több ajándékot kaptak a Jézusk'atól. Feltűnt, hogy anyánk igen szomorúan panaszkodik susogva, hogy mi nem is igen tudtuk megérteni, miről beszél Sándor bácsiékkal. Ugyanis azt mesélte el, hogy igen keservesen összespórolt par garasával karácsony előtt benn a faluban, Apostagon vett olyan karácsonyi mézeskalácsot és cifra süteményeket, melyeket a karácsonyfára akart aggatni. Azután hetekkel előbb a padláson elrejtette elölünk, hogy meg ne találjuk. Az utolsó pillanatban, amikor felment a padlásra,látta borzalommal, hogy az egerek mindet megették. Hát emiatt és sok más miatt volt anyánk szeme kisirva a karácsonyfa mellett. Ugyanúgy sok más millió anyának, hitvestársnak és gyermeknek volt kisirva a szeme abban az időben, mig a háborút csináló urak otthonukban, vagy a semleges Svájcban az úgynevezett ellenség uraival összejőve dalolták: “Bar csak ez a hajnal sokáig tartana, hogy a szerelemnek, vagyis a nagy háborús profitnak, vege ne akadna!” Később átjött hozzánk Csömöri Janos bácsi es felesége Hermina néni,Lodi Sándor bácsi es felesege, Mari néni, akiknek mindig volt valami a kötényükben részünkre. Most is hoztak mézeskenyeret, egy- egy narancsot, meg fügét, szentjános-kenyeret, stb, és olyan szépeket tudtak mesélni mindenről, no meg a háborúról is sok borzalmat. Olyan sok szó esett Hindenburg tábornokról, meg az orosz cárról, hogy már úgy e'reztűk, mintha személyesen ismertük volna őket. Amint igy ment a fülledt meleg szobában a beszélgetés, egyszer csak kopogtattak. Ugyan ki, vagy kik lehetnek, akik hozzánk jönnek, hiszen senkit sem vártunk. Amikor Anyám kinyitotta az ajtót, nagy meglepetéssel látta, hogy az “ellenség” all az ajtó előtt, vagyis hat szép szál fiatal orosz fogoly, akik azon harminc orosz fogoly közül valók voltak, akiket Ferenc Jóska Tárnái Vilmos nagybirtokára adott ingyen munkára, kosztért es bagóért Ott állt Anyám előtt mosolyogva a hat “ellenség”, motyogva valamit oroszul,no megegypár szót magyarul, amit azóta tanultak, mióta errefele élnek. Legtöbbet a gyermekektől tanultak magyarul beszélni, többek között tolunk is, mert vasárnap es gyakran hétköznap is ott. lődörögtünk körülöttük. Először, amikor a nagyságos úrhoz kerültek, csak messziről figyeltük Őket, hogyan is nézhetnek ki azok a szörnyű ellenségek, akikről olyan sok borzalmat hallottunk. Azután mindig közelebb merészkedtünk. Ók mosolyogva mondták, ha jól emlékszem “IGYISZUDA KHLO- PEC” és kezükkel integettek. Azután, amikor odamentünk hozzájuk , adtak üres gyufáskatulyát Vilmos császár és Ferenc József képével es üres bádogskatulyát, amiben a bajuszpodrü kenőcsüket tartották és aminek teteje olyan fenyes volt, mint a tükör; tükö'rnek is használták, amikor bajuszukat pödörték. Emlékszem rá, hogy néhányszor ujjúkat be- lesűllyesztették dús hajamba, simogatva, könnybe- lábadt szemekkel, szomorú arckifejezessel motyogtak magukban,alig hallhatóan: “Oh khlopec” vagy valami ilyesmit. Mi gyermekek nem tudtuk megérteni, miért kóny- nyeznek és sóhajtoznak? Persze azóta már régen rájöttem szomorúságuk okára; bizonyára nekik is volt otthon gyermekük, azokat látták lelki szemeikkel bennünk. Volt a Tárnái nagyságos urnái rövid ideig hat vagy hét szerb fogoly is, de azok olyan komoly, nem barátkozó, szűrős fekete szemű emberek voltak és o- lyan hosszú pengéjű nagy bicskával ették a kenyeret, a szalonnát, meg a zöld paprikát, mint a magyarok, es olyan hátborzongato szörnyűségeket beszéltek róluk, hogy féltünk és távol tartottuk magunkat tÓluk. Ok sem közeledtek hozzánk barátsággal, mint az oroszok. Ezen ismeretségünk után jöttek el hozzánk, minket, gyermekeket felkeresni karácsony estéjén. A - nyám nem is tudott nagy barátságunkról és ezért volt annyira meglepődve. Tárnái nagyságos ur birtokát a mi két hold szőlőnktől, amelyen a házunk is volt, csak a dűlő ut választotta el es onnan vagy háromszáz lepesre volt az orosz foglyok lakhelye. A hat orosz közül egy már elég jól törte a magyar nyelvet, a tóbiekkel pedig Csömöri Janos bácsi < e's fele- sége.Hermina néni beszélgetett szlovákul, mert isten kegyelméből, mint az en apám édesanyja, tót volt es igy valahogyan megértették egymást. Mi csak hallgattunk, mint süket disznó a búzában! Amint beléptek a szobába, mint régi barátok üdvözöltek bennünket és amit a Tezuska, meg az angyalkák elfeledtek hozni nekünk, ók, az “ellenseg” részben pótoltak ajándékaikkal. Isten éltesse őket nagyon sokáig családjaikkal és kedves utódjaikkal együtt, századokon át, erőben, egészségben, bőségben és békességben. Soha el nem múló szeretettel gondolok rajuk, akik nekünk akkor olyan nagy örömet szereztek szomorúságunk, csalódottságunk közepette Szent Karácsony, a szeretet estéjén. Hoztak réz krajcárból maguk által készített fénylő szép karikagyűrűt, bodzafából pikulát, csúzlit, és remekül kifaragott sétapálcat, kereplőt, stb.Noha az _____ (folytatás a 10. oldalon) .9
