Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)

1977-12-08 / 47. szám

Thursday, Dec. 8. 1977. AMERIKAI MAGYAR SZO GELLÉRI ANDOR ENDRE1' Egy fillér Hat óra tele kibújtam a téglaszáritóbol. Korul­nyaltam szikkadt számat, ujjaimmal kifesúltem hosszú hajamból a teglaport... s elindultam ingye­nes éjjeli szállásomról a Becsi útra nyilo gyárkapu fele. A mázsáloházikönal egy vízvezeték csöve kunkorodott ki: derékig meztelenül alagornyedtein, s nevetnem kellett, mikor a didergő viz lecsu'rgott a nadrágomba. Kívül voltam a gyáron, s fölfrissülve leültem az utón végighúzódó árok partjára. Olajosnak nezett ki a fenekén lassan tovaömló, szennyes viz. A Nap egyre gömbölyűbben állt fölébe a kivajt agvagbánvának, s a droton lógo csilieket teleontotte fe’nnvel. Gondoltam, később lemehetek a Dunához, de egyelőre jó az árokpart, mert hiába lesz fölvétel banyamunkára. Addig is unaloműzőnek van egy öreg szerencsefillerem. Elokotortam, megforgattam, megnéztem az éleit, gurítottam mutatóujjam csú­csáról tenverem völgyebe... oldalt tőlem egy cipő­sarokkal megtaposott "Az Est" hevert, idehuztam lomhán,s fél szemmel olvasni kezdtem: “A roman... király-., visszament...”, aztan barati birtokba vet­tem nehanv züllött kormos fejű gyufaszalat, s maris rásanditottam a kutyatej sarga virágaira. Kis féreghalak úsztak alattam, csöpp ormányuk­kal finom erőket verve, s mintha ez lenne ebredese a fűnek:lepkek lebbentek. játszva hajtogatni kezdtem kivenúlt ujjakkal a megtiport ujságlapbol a papirhajót. Sokszor meg­akadtam, mint az öreg hajóacsok: hogy is kell? Aztán ide-oda dütögetve az olombetus oldalakat, kész fregattomat letettem a fűszálak közé. — Fillérkém, kincsecskem — mondtam a pénznek —, kapsz két gyufaszállábat, egy gyű faszai fejet, kormos hajnak a kabátomból kitépek egy kis cér­nát, s azzal odakötlek a kutyatejvitorlához, mint egy Odisszeúszt! — Fillérként — búcsúztam tőle —, menj... hess! Ott állt a fillér ur a vizen; s sárga vitorlába bele­fujt a szél, s a fregatt lassan cammogott... o, legjobb lenne utanavetnem magam a kusza hajónak, s el­merülnöm utolsó kincsemmel a pocsolya feneken. Hirtelen ram rivallt a gyár első dudálása. Fejem fölött megmozdultak a csillék: az üresek napfény­nyel a bányába indultak, a teltek meg agyaggal jöttek a téglaprésekhez. Tompa dörrenés szállt, dinamittal robbantottak, óriási darabokra torve ala- zugott egy-egy magas agyagfal. Átugrottam az árkon, s lefutottam az irodáig. Tudtam, mi lesz kiírva, mégis egész közel mentem az üvegablakhoz, es úgy bámultam. MA MUNKAS- FÖLVETEL NINCS. Két karom azonnal zsebre dugtam: minek fárad­janak a lóbálásba. Es szívesen bedugtam volna el- gyöngült lábaimat egy óriás zsebébe, csüggedt éle­temmel együtt. O, szívesen folnyaltam volna nyel­vemmel egy konyhát, a nyelvemmel, csak már munkát kapjak. Gondoltam, erőszakkal bemegyek a műhelybe, odaállok a satuhoz, veszem a reszelöt, s elkezdek dolgozni. Ha valaki rám szól bámulva, ha el akar küldeni, oda se neki, csak reszelek, reszelek, késő éjjelig. Majd csak adnak erte valamit. Mentem, sovány árnyékomat nézve: úgy tunt néha, hogy jobbra és balra rengeteg ilyen árnyék van velem, s azok közül néha a szel fölfujt egyet- egyet a sötetes felhőkbe. Azok meghaltak — gondoltam könnyeden. A Friss Újság hirdetései fele vettem az utam. A hid mögöttem volt mar, s a fénylő királyi vár is. Milyen jo lenne — gondoltam — egy lámpának lenni a királyi varban! egy trónszeknek vagy... hisz ez lehetetlen... egy szakácsnak! S eszembe jutva a reggeli etkezes, önkéntelen tepdesni kezdtem a kávéházi teraszok zöld leveleit. Volt, amelyik száraz, s kissé keserű volt; neha-neha edesebb fűszál is akadt. Nem sokat törődtem velük: teptem s kiköptem, átbamulva a homályos tükrökbe. Túlságosán nyúlánk voltam bennük, öklömnyi fejű es rágcsáló. S bekukkantva a dologban álló kereskedősege- dekre, összefacsarodott a szivem. Csak a sok zagyva gondolat jön munka helyett, s ez már igy megy az ötödik honapja. Milyen szívesen nyögnek bár­milyen nehéz súly alatt... ebben a tétlenségben még megörülök! Tálán nekidülók egy fanak,s ha kérdik, miért áll itt hónapokon át, odasugom: — Várom, mig gyökeret eresztek! Milyen utalatos igy ötletet ötletre zavarni. De mit tegyek: ha becsukom ezt a lél ki cirkuszt, ha leoltom benne a különös sárga lámpákat: előttem a Duna vagy egy fa szaraz ága a Hűvösvölgyben. ...Már tikkadtan dűlök a falnak, s vizsgálom a Friss Újság hirdetéseit. Néha-néha belem böknek, kicsit visszalökök, s megtartom kényelmes pozíció­mat, végül is lemondóan, legyintve a kezemmel elfordulok a hirdetéstől es keservesen köpök egyet, aztán még kettőt. Összerezzenve lepislantok, mert nalamnál tök- magabb alakocska, feketere sült keppel, rangatja az ingem: — Kopjon csak! — mondja komolyan. Isten neki. — Miért köp zöldet? — kérdi, s összehunyoritja macskaszemeit. — Zöldet? Ja! — s a fejemre ütök. — Mert füvet rágtam a teraszokról. — Nézzen csak ide, kollega — mijndja a tókmag —, hókuszpókusz — s varázslón gomolyog a kezével es köp. — Hát maga miért köp sárgát? — kerdem fölvi­hogva. Fölhúzza a vállát. — Hókuszpókusz, mert en meg fát ragok. — Aj, haj — sóhajtottam —, magának sincs állása? — Régen. Es mióta luftól? — Régen. — Csak mar a kormány bukna meg — mondom. — Csak legalább hosszabb stimpfliket találnék az utcán — dörmögi. — De azért nem utolsó dolog betörni egy bankba, mi? — kérdem. — Hiába, elkapjak rögtön az embert. — Persze, több a detektív, mint a légy. — Hopp — mondom tegezón —, a füleden is ul egy­— Hopp — mondja —, a te orrodon is ul egy. — Szervusz! — Szervusz!... Kettesben ballagunk tovább. O néha lehajol, föl­kapni egy-egy cigarettacsutkát; én meg szeretnék egy jo villamosjegyet találni, bedőlni egy kocsiba s kicsit kiutazni látogatóba a sörgyárakhoz. Kőbá­nyára. \ — Nincs valami penzed? — kérdi hirtelen. — Volt egy fillérem. — Hol van? — kiáltja izgatottan. — Csináltam neki egy hajót, s ő lett a kapitánya. Adtam neki két gyufalábat, egy gyufafejet, meg kutyatejvitorlát. — De hol van? — kérdi makacsul — azt mondd meg... mert nekem is van egy fillérem... s kettőért mar egy egész Drámát kapok! ’ — A Bécsi utón — mondom mesélön —, messze egy árokban úszik, ha már le nem merült. — A Bécsi utón? — faggat — a téglagyári ároknál? — Igen... igen — lebiggyesztem az ajkam —, de miért izgulsz? — Te;lo — kiáltja mergesen —, mert kimegyek érte... ha megtalálom, egy egész Drámát szíhatok! S egyedül kószálok már. A kis Misi (mert igy hívták) elindult Óbudára a fillérért: “Hátha találok útközben is egyet” — mondogatta es elment... Nem nagyon bánom. Amit a köpésről mondott, az jo vicc, de máskülönben egy kis paraszt, aki leenné a fejemről a szórt. S del van. Újrakezdem a kávéházi teraszok fosz­togatását. De most már megfigyelem a nyállövedé- kemet. Zöld, zöld... s Isten fele elbámulva, sóhajt­va kerdem: — Uram, mikor köpök en mar sonkásat, halasat, kremeset? Egy poros padra ereszkedek. Itt pihenek at egy harangszoközt, aztan gyufaszálakkal ráírom a pad­ra: Itt járt G.A.E. 1930. jul. 4. Mi lenne, ha ilyen padra irnam a búcsúlevelem?... el fújna a szel? Vagy ráülne valaki? AJÁNLJUK AZ ÜNNEPEKRE BÁRÁNY TEKERCS Két font bárányhusnak kiszedjük a csont­jait, elhasználjuk a levesfőzéshez, a húst la­posra kiverjük, enyhén sózzuk-borsozzuk, be­kenjük egy kanál fagyos zsirral, ráhintünk finomra vágott két hagymát, négy gerezd fokhagymát, 4 kanál zöldpetrezselymet-kap- rot, felcsavarjuk, fehér cérnával körülkötjük, lábosba helyezzük, leöntjük 4 kanál forró zsirral, vagy olajjal, azután egy-egy kanálnyi forró vizet öntünk alája, lefedve pároljuk, te­vével öntözgetjük. Mikor a hús megpuhult, kivesszük, leszedjük a cérnát, a húst szeletek­re vágjuk, a zsírjában felforralunk négy ka­nál vizet, 4 kanál tejfelt, a felszeletelt hús­ra öntjük. Héjában főtt, zsírban pirított bur­gonyát adunk melléje. SÁRGABARACK PONGYOLÁBAN Érett sárgabarackokat kettévágunk, vaníliás cukorral behintjük és a rendesnél sűrűbb pa­lacsintatésztába mártva forró olajban kisüt­jük. Gyorsan megy, Ízletes. ÉDES LÁNGOS Fél oz. élesztőt 6 és fél oz. tejben elkeve­rünk, adunk hozzá 8 kockacukrot. Fél font liszttel összedolgozzuk, addig, mig el nem vá­lik az edénytől. Akkor alul-felül meglisztez­zük és jól megkelesztjük, összegyúrjuk, cipó­kat formálunk belőle,- ujjnyi vastagra kiso­dorjuk. Olajban folytonos forgatás közben mindkét oldalán kisütjük. _ 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom