Amerikai Magyar Szó, 1977. július-december (31. évfolyam, 27-50. szám)
1977-10-06 / 38. szám
Thursday. October 6. 1977. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 |“H mi életformánk előnyei”! Carter elnök a Notre Dame Egyetem évzáró ünnepélyen, 1977 május 22-én tartott beszédeben arra szolitotta fel az amerikai népét, hogy terjesszek “a mi életformánk előnyeit.” Az elnök kereset teljesítjük e rovatunkban. WASHINGTON. D.C. Augusztusban 2.7 millard dollar deficittel végződött az USA külkereskedelmi mérlege. Ez volt az ország történetében a második lesmaO gyobb havi deficit. A jelek szerint az ez évi kereskedelmi deficit 25-30 milliárd dollár között lesz. Marcelo Fernandez Font W ASMtNGTON, D.C. Marce- lo Fernandez Font, Kuba külkereskedelmi minisztere USA üzletemberei előtt tartott ülésén hangsúlyozta, hogv az Egyesült Államoknak minden előfeltétel nélkül fel kell függesztenie a Kuba ellen önkényesen felállított bojkottot, mint előfeltétel a kél ország közti diplomáciai kapcsolat helyreállítására. Kilátásba helyezte, hogy Kuba hajlandó a két ország közti viszony rendezeset követően, az első evben, 350 millió dollar értékű árut vásárolni. Ez az összeg felmehet három even belül egy milliard dollárrá, ha az USA hajlandó megadni Kuba részére a legkedvezőbb vámtarifát. ^ KIOLVASTAD A LAPUI f ADÓ TOVÁBBI MAS IS TANULHAT BEL6LB Valamennyien emlékszünk ez év július 13-1 Lére, amikor az ország legnagyobb városa sötétségbe borult áramzavar miatt. A sötétségét a bűnözök, opportunisták es nélkülözök egv kis hányada üzletek fosztogatására használta fel. A polgári lapok nagy felháborodással emlékeztek meg az eseményekről. Nap, mint nap oldalakat Írtak, krokodilkönnyeket hullattak, de az események múltával, semmit nem tettek azért, hogy ilyen helyzet többe ne fordulhasson elő. Mi most az igazi fosztogatókról óhajtunk nehanv szót Írni. y \ Olvastuk a New York Times 1977. szeptember 22.-i számának 1)13 oldalán, hogy az American Telephone and Telegraph Vállalat ez ev minden negyedében több, mint egyezermillió dollár hasznot könyvelt el, vallott be, harácsolt. Ez év első kilenc hónapjában a vallalat tiszta bevetele NE" YORK, N.Y. Az ország egvik legnagyobb televízió gyara, a Zenith, nyilvánosságra hozta, hogy ez évben és 1978-ban 5.600 fizikai és irodai alkalmazottat bocsát el, ami a jelen létszám huszonöt százalékát teszi ( i. A munkások elbocsátását az teszi lehetőve, hogy az alkatrészek gyártását áthelyezik Mexicoba es Tai- wánba, ahol olcso munkaWASHINGTON, I). C. A Népjóléti Minisztérium 310 alkalmazottja, akik a szövetségi kormány altál biztosi- lőtt kölcsönt veitek fel, kijelentette, hogy továbbtanulásuk költségeinek fedezésére felvett kölcsönt képtelenek visszafizetni. Az alkalmazottak fizetésé évi 5.800 és 33.300 dollár közt van. haromezernegyszazmillio — 3.400.000.000.00 - dollar volt. Az átlagember úgy vélne, hogy az ország ezen leghatalmasabb. monopolvallala- tanak vezetői némán es megelégedéssel teszik zsebre azt a hatalmas profitot. De ilven magatartást várni a monopolisták részéről — őn- amitas volna. Bizonyíték erre az, hogy a vallalat vezetői hangoztattak: “Profithelvzetunk nem kielégítő. A részvényesek a mai időkben nagyobb jövedelemre számítanak. Ezért szükséges, hogy egyes körzetekben felemeljük a díjazást. New York egyike azon körzeteknek, ahol fel akarjak emelni a telefon díjazást. A telefonfülkéből való hivast tiz centről húsz centre akarják emelni. Beadtak kérvényüket a PSC-hez (Public Service Commission) es a hivatal megbízottja mar javasolja a erővel állítják elő azokat. Az RCA es a többi nagy rádió es televiziovallalat már évekkel ezelőtt külföldi gyárakban gvartia készülékéit. Ezenkívül japan alacsonyabb áron veti piacra rádióit es televízióit. Ezek a tényezők kenysze- ritették a Zenith vállalat vezetőit, hogy l övessek versenytársaik példáját. 600 munkást azonnal elWASMINGTON, D.C. Több ezren tüntettek és követelték, hogy a Legfelsőbb Bíróság vesse el Allan Bakke kaliforniai fellebbezését és ezzel tegye lehetővé a kisebbséghez tartozók felvételét az ország felső iskoláiba. & COLUMBUS, O. Ohio állam negyven iskolakorzeteben levő iskolákat lezárják, mert nincs pénz. vállalat kérésének teljesítését. A vállalat kérésének teljesítése évi 245 millió dollár többlet - bevételt jelentene az A.T. & T. részére. A monopol vallalat e sakk- huzasa, melv újabb 245 millió dollárral duzzasztaná a részvényesek zsebét, az igazi fosztogatás, amit nemcsak az A.T. & T., hanem minden monopolvállalat folytat az ország 90.000 dolgozójának rovásara. Ez ellen a fosztogatás ellen emeljük fel szavunkat. Ha nem a fosztogatok kezében lenne e dúsgazdag ország ugyainek intézésé, hanem a dolgozok kezeben, akkor meg lehetne szüntetni a nyomortanyákat, fel lehetne számolni a munkanélküliségét és meg lehetne előzni az áramzavarokat. A polgári lapoknak természetesen eszük ágában sincs ilyen, vagy hasonló javaslatokkal előállni. bocsátották, a többit lépésről lépesre menesztik, amint az elvégzendő munkát áthelyezik a külföldi üzemekbe. A Zenith vallalat e lépése fokozza az ország azon ipari vállalatai vezetőinek kampányát magasabb vámol követesére, melvek úgy' látják hogy képtelenek felvenni a versenvt a külföldről behozott gyártmányokkal. WASHINGTON, D. C. A Pénzügyminisztérium vizsgálata szerint öt japán vállalat alacsonyabb áron dobja amerikai piacra gyártmányát, mint amennyibe a gyártmány kend. E vizsgalat következtében kilátásba helyeztek e termékekre kivetett vám lényeges eme- ■ * » , leset. E lépés minden bizonnyal elmergesiti a két ország közti viszonyt. A Zenith tv vállalat elbocsátja alkalmazottainak 25 százalékát LAHORE, Mohammed Zia, Pakisztán katonai diktátora elrendelte az október 18-ra lötüzótt képviselőválasztás elhalasztását. Minden jel arra mutat, hogy' a diktátor éveken át próbálja majd intézni diktátori módszerekkel az ország ügyeit. ENSZ, N.Y. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa egyhangú szavazattal Prem Chand indiai altábornagyot nevezte ki arra a tisztségre, mely tt hivatva van tuzszunet-egyez- menvt létrehozni Rhodesiában — Zimbabweban — a harcoló felek között. • NEW YORK, N.Y. 50.000 rakódó munkás sztrájkba lepett. A sztrájk megbénítja a tengeri áruszállítást az Atlanti ocean es a Mexicoi öböl kikötőiben, A munkások követelik, hogy a szállító vállalatok biztosítsanak minimum 2.000 óra munkát évente ha erre képtelenek, akkor a munkások kapjanak erte munkabért. A 8 dolláros órabér 10 dollárrá emeleset követelik. BURLTNGTON^Vt. A helyi kórházban 12-en meghaltak “Legionáris” betegségben,* az orvosok a mai napig sem tudták felfedezni e betegség okát.^ GENF, A nemzetközi tudósok az ENSZ égiszé alatt itt tartott kongresszusán javasolták, hogy függesszék fel az atom-mag-reaktorok által termelt energia-üzemeket és e lepessel tartsák vissza az atomfegyverek gyártásának terjedését. WASHINGTONAD. C. A képviselőhöz kilenc reakciós tagja követeli Andrew Young, az USA ENSZ nagy- \ követének elmozdítását.