Amerikai Magyar Szó, 1977. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-10 / 10. szám

Thursday, March, 10. 1977. óhaza 1848 március 15. BUSÓJÁRÁS MOHÁCSON (folytatás az Arra emlékezzünk, hogy ettbl a pillanattól kezd­ve az esemenyek felgyorsultak. Egy vers hangzott el. Egy vers, amiben szakaszról szakaszra fut az in^ dulat, akár a villám; a Talpra magyar. A fiatalok A0- vonultak az utcára. A Länderer nyomda előtt meg­álltak. Lefoglalták a nyomdagépet; és engedélyt sem kerve semmiféle cenzortól, kinyomtatták a Tapl ra magyart es a Tizenkét pontot, követeléseik tö­mör és merész foglalatát. Arra emlékezzünk, hogy délután a szakadó eső­ben, tüntetés zajlott a Múzeum előtt. A lelkesedés határtalan volt, a tennivágyas fokozódott. Aztán a városháza előtt tüntettek. Majd a helytartó budai székhazánál. S kiszabadították börtönéből a másik vezértrTancsicsot. Körülbelül ennyi az, ami eszünkbe jut március 15-en. Pedig gondolnunk kellene arra is, hogy csu­pán egyetlen nap meg nem forradalom. Csupán a fia­talok meg nem alkotnak erőteljes forradalmi töme­get. Csupán egyetlen vers, bármilyen remekmű is az, még nem kezd forradalmat. Csupán az ország szive meg nem azonos azzal a vérkeringéssel, hogy az or­szág testét átjárja a forradalom. Gondoljunk arra is, hogy a forradalom nem is egyetlen napon kezdődik. Előzményei mindig a múltba nyúlnak. Az ország testét már korábban rág­ta, marcangolta, emésztette a szenvedés kettős fér­ge: az elmaradottság es az elnyomás. A gazdasági és társadalmi polgari-kapitalista fejlődésnek egyre in­kább gatja lett a feudalis-foldbirtokos rendszer. Az ország függőhelyzetben volt. A nemzetiségeket — a lakosság több, mint felét — legelemibb jogaitól is megfosztották. A forradalomban mindig van roman­tika, de az említettek nyers prózája nélkül nem lehe­tett volna eljutni hozzá, 1848-ban sem. Gondoljunk arra is, hogy március 15-nek volt folytatása is. Hiszen Petőfi es a márciusi fiatalok, miután a nagy nap veget ért, nem aludták ki maguk­ból a forradalmat. Elkövetkeztek az 1848-as polgá­ri forradalom es nemzeti szabadságharc hétköznap­jai, amikor csupán a lelkesedés már nem volt, nem is lehetett elég. A harcnak folytatódni kellett a hét­köznapok kemény, nehez küzdelmeiben. Sőt foko­zódnia kellett, mert a frontok kiszélesedtek, az el­lenség egyre nagyobb össztüzet nyitott a forrada­lom hőseire, katonáira, tömegeire. Élethalálharc dúlt Gondoljunk arra is, amikor március 15-ét ünne­peljük, hogy ennek a forradalomnak sem csak vezér­alakjai voltak, hanem közkatonái is, akiket a vezér- egyéniségek vezették, lelkesítették, igazságra éb­resztették, de akik végül is végigküzdöttek a csatá­kat szerte az országban. A márciusi fiatalokhoz, mar a nagy napon, az ország minden részéből a pes­ti vásárra ó'sszesereglett marhahajtók, juhászbojtá­rok, parasztok és mesterlegények csatlakoztak. A tömeg aztán is notton nőtt. Hamar csatlakozott Pesthez az ország. A forradalom sohasem kavéház- ban zajlik, nem marad a szűk négy fal között, nem vesztegel a szák utcákon, — ha annak a forradalom­nak igaza van. Gondoljunk arra is, hogy 1848-nak bár igaza volt, de nem lehetett része a végső győzelemben. Az el­lenség túlerőben volt és őgyőzött. Am a forradalom leverese nem jelentette valamennyi vívmányának el­törlését. Akkora ereje az ellenforradalomnak soha sincs. A kapu ugyanis kinyílt. S azt a kaput többé már nem lehetett teljesen bevágni az ország orra előtt. Ezért nem volt hiába a nagy álom, a nagy tett, a nagy áldozat, a sok vér 1848-ban és 1849-ben. 1. oldalról) Az ut 1918-hoz es még inkább 1919-hez vezetett, Aztán tovább 1945-hóz. S onnan: napjainkhoz. Most mar a győztes forradalom emlékezik a for­radalmár elődökre. Emlékezzünk erre is, és minden- re, hogy hozzájuk es hozzánk is méltóan ünnepel­hessük azt a hajdani tavasz-közeledtét. PETŐFI SÁNDOR: <lA §zabad§ághoz Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, ; Annyi éjen által, mint kisértet, Boly go tt lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen földön téged, Egyetlenegy igaz istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány Mely leroskad, egy ideig állván. S még is s meg is számkivetve voltál, Mint a gyilkos Kain bujdokoltál, Szent nevedet bitóra szögezték, Érkezésedet hóhérok lesték. Megszűnt végre hosszú bujdosásod, Sírba esett, ki neked sirt ásott, Bevezettünk s uralkodás végett Elfoglaltad a királyi széket. Te vagy a mi törvényes királyunk, Trónusodnál ünnepelve állunk, Körülötted miljon s miljon fáklya Meggyűlt sziveink lobogó lángja. 0 tekints rank, fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást, Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól, Szaporodjék szemed sugarától. De szabadság,, miért halvány az orcád? Szenvedésid emléke szállt hozzád? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövőtől félted? Ne félj semmit, megvédünk......csak egy szót Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, S lesz sereged ezer es ezernyi Kész meghalni vagy diadalt nyerni! S ha elesnének egy szálig mindnyájan, Feljövünk a sírbul éjféltájban, S győztes ellenségednek megint kell Küzdeni .....kisértő lelkeinkkel! TAKACS LAJOS: ARANYBETÜK c. kisregénye, mely az 1956-ban Amerikába érkezett magyarok életébe nyújt regény for­májában bepillantást. Lapunk a könyvet nemrégen ismertette. Rendelje meg ezt a nagyon erdekes könyvet! ARA HÁROM DOLLAR Megrendelhető a Magyar Szó Kiadohivatalaban 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003. A busójárás története valahol az évezredek mé­lyén fogant, bár eredetére a tudomány sem tud megbízható választ adni — olyan korokban, ame­lyeket már a néprajztudós is csak visszafelé követ­keztetve, s némi fantáziával tud megközelíteni. Ha jól szemügyre veszik képünket, feltűnő a ha - sonlosag: a polinéziai szigetvilágban ma is tataiunk hasonló szömymaszkokat, tótemfigurakat. Az úgy­nevezett “alakoskodás” végigkiséri az emberiség év­ezredeit. Gondoljunk csupán arra, hogy az ókori, görög szinház színészei merev faálarcokkal léptek a színre. És hasznainak ilyeneket manapsag Dél-Ame- rika dzsungeljeiben éppúgy, mint Afrika falvaiban. Ősi, kultikus szertartás maradványairól beszélhe­tünk tehát leginkább. Ezt a népszokást a terjeszke - dó oszmán birodalom elől a Balkánról észalt felé, a Duna mellékére menekülő sokácok hozták maguk­kal. Otthont talalva Magyarországon, megőrizték nephagyomanyaikat, bár hosszú korszakokon át sem az államvallás, sem az ö vallásuk lelkipásztorai nem engedtek a pogány szertartások gyakorlását. Hallgattak hat a kereplők és padlásokon korhadtak a faálarcok. Körülbelül tiz evvel ezelőtt lelkes kutatók, lokál­patrióták gyujtőszenvedelye, a Magyarországon re­neszánszát élni kezdő néprajzkutatás, a jó és hasz­nos tradíciók ápolásának igénye újra lelket lehelt a maszkokba. És azóta minden esztendőben, farsang végén órákon át a busóké,az álarcos felvonulóké a mohácsi utca. A színes esemény sokezer nézőt .onz a környék­ről, de még több száz kilométer távolságból, sót a határokon tűiről is. A bazárosok is felverik sátrai­kat. A fazekasok— Mohács hires fekete kerámiáiról— hasas bögréket, szép tányérokat kínálnak. Már hetekkel előbb hozzákezdenek az előkészü­letekhez. Birkózik egymással a fantázia és a szer­szám — fából faragják a maszkokat, majd kosszarva­kat tűznek rájuk, hogy a ház lakói minél réműlete- sebb maszkoídian díszelegjenek. Senki sem tudja, mit tervez a másik, igy aztán farsang vasárnapján még a közeli rokonok sem ismerik meg egymást. Lányok, menyecskék gazdagon hímzett népvise - letben figyelik a felvonulást. Alkonyattájt láng lob­ban fel a mohácsi főtéren. Hatalmas máglyát rak­nak a busók, s ha égre száll a füstje, egymásba fo- gozva táncolni kezdenek körülötte. Késő este már alább hagy a játékos kedv, a masz­kos felvonulók szép soijában hazamennek és szög­re akasztják a bundát és az álarcot a kővetkező ev- re, 1978-ra. 6-

Next

/
Oldalképek
Tartalom