Amerikai Magyar Szó, 1976. július-december (30. évfolyam, 27-51. szám)

1976-07-01 / 27. szám

Thursday, July 1. 1976. juk is a zenebonát....!” Mihály arkangyal ismét megszólalt: “De uram, bocsáss meg, emlekezz Szodomára es Gomorrára. Azok sokkal kisebbek voltak Amerika - nal, kevesebb ember életéről volt szó, de te megsem adtad ki a parancsot elpusztításukra, úgy ukmuk- fukra. Alkudoztál Abrahámmal, azaz Abraham alku­dozott veled es megigertette veled, hogy megkime- led őket, ha akad Szodomában 50, sőt csak tiz igaz ember is!” “jő, jó — dohogott türelmetlenül az Öreg. — Hat itt Amerikában sokkal több igaz embernek kell lenni ahhoz, hogy megkiméltessenek. He, Ráfael, hány ember él ma Amerikában? (Rafael volt akkoriban az égi főkönyvelő.) “45 millió 833.917”, válaszolt Rafael miután megnyomott egy komputergombot. “Nahát, folytatta a Mindenható. Ahhoz, hogy ennyi bűnös nepnek megkegyelmezzek, kell, hogy legyen koztuk legalább egy millió igaz ember.” Mihály arkangyal tovább akadékoskodott: “Hát, Felséges Uram, úgy kapásból nem tudom megmondani neked, hogy van-e köztük annyi. De nézd csak Uram hányán munkálkodtak életük koc­káztatásával a feketék felszabaditásán. Gondolj uram az abolicionistákra, gondolj lohn Brownra. Gondolkodás nélkül áldozta fel magát e szörnyű igazságtalanság kiküszöböléséért. Gondolj a hős fe­ketékre: Veseyre, Harriet Tubmanra, Frederick Douglasra. Essen meg a szived a sok százezer ameri­kain, akik elvéreztek a rabszolgasag elleni háború­ban. Gondolj a Molly Maguirekre, a bányászfiukra, akik szemrebbenés nélkül álltak a bitofa alá, életű­ket adva bányász testvéreik jobb jövőjéért. Gondolj uram kedves fiadra, Lincoln Abrahámra. Amerre csak tekintesz, mindenütt látsz igazságszeret'ó, bá­tor amerikaiakat. Látod a Grangereket. Istenfélő dolgos farmerek küzdenek a jó ügyért. Nézd a Munka Lovagjait. Valamennyien hisznek meg az uj teremtés lehetőségében. Nézd a vasúti munkásokat, az acélmunkásokat, bátran állnak az elnyomok pus- kacsóvei elé. Mindezeket tekintetbe kell venned!” “Tavithatatlan vagy Mihály — zsörtölődött a Min­denható... de azért fontolóra veszem azt, amit mond­tál. Lucifer, zárd le a kénkóves raktárt. A megkin- zottak jajszavait azért nem felejthetem el. De adok nekik időt és alkalmat a javulásra, a vezeklesre!” Közben beesteledett. 1876. julius 4. léven, a Mindenható buzgón formálta át a Del-Keresztje csillagképét, jelezve a nap múlását. De az ujjai, mi­után befejeztek a Kereszt elhajlitasat, nem szűntek meg mozogni. Egy szót Írtak a végtelenseg boltoza­tara. Egyetlen szót, amelynek jelenteset csak az arkan­gyalok értették meg és az arkangyalokhoz hasonló földiek. Ez volt a szó: “Mene!” “Mérlegre tetettel!” 1 • A következő Ötven esztendő folyamán a Minden­ható már nem bizta másra az Amerikáról szóló beszámolót. Kezdte személyesen figyelemmel kisér­ni az ott végbemenő eseményeket. Kezdetben hitet­lenkedve, azutan egyre nagyobb izgatottsággal, vé­gül mar csapdosni kezdte Íróasztalát annyira, hogy jónéhany csillagrendszer az Androméda mögött fel is robbant. “Hát ezek mertek uj teremtésről beszelni, ezek nyilatkoztak az emberek egyenlőségéről, az élethez, szabadsághoz, boldogság kereséséhez való jogrol? Valahányszor egy igaz ember emelkedik ki közöt­tük, akasztofára hurcoljak. Nézzétek Albert Parsonst es társait. Hogyan ölik okét, ha nagyobb darab kenyeret követelnek maguknak és munkatársaik­nak. Amerre csak nezek a Délen mindenütt halálra- egetett vagy felakasztott feketét látok. Az uj te­remtésben!” I i f ft “Es most mar, úgy latszik, nem talalnak eleg ólnivalot saját országukban. Már átkeltek a Csendes Óceánon es a F'ülóp-szigetekbelieket öldöklik. Mil­liószámra. Lucifer,a kénköveket!” Mihály arkangyal, akihez később a megrettent Gabor es Rafael arkangyalok is csatlakoztak, csiti- tani kezdték az Óreget: “Felseges urunk, tudjuk, indokolt és jogos a ha­ragod, de te mindenekfólott irgalmas vagy. Ne meg. Adj nekik meg egy alkalmat. Tedd lehetőve, hogy természetük jobbik angyala érintse meg szivüket, homlokukat, ajkaikat. Talán csak idő kérdése az egesz. Adj nekik alkalmat a magukratalálásra. Nézd most is, miként küzdenek az igazságosság emberei közöttük. Hallgasd csak a Populisták jelszavait. Milliók teszik magúkévá céljaikat: Egy jobb uniót akarunk! Igazságot, nyugalmat akarunk magunknak, utódainknak. Aki nem dolgozik, ne is egyen!, hir­detik. Aztán ott van az Anti-imperialista párt. Ök is tiltakoznak a Fülop-szigeti szórnytettek ellen. Rád hivatkoznak, úgy ítélik el a gonoszokat soraikban: Akik megtagadjak a szabadsagot másoktól, azok, az igazságos Ur kegyelméből nem tarthatják azt meg magpknak sem sokáig!” “Vedd figyelembe a szocializmus híveit. Az IWW-istákat! Nincsenek náluknál igazabb, drágább emberek odalent. Tekints Debsre és társaira. Hallod- e Joe Hill-t enekelni? Ha más szavakkal is, de mind a te dicsősegedet zengi. Meglátod Urunk, egy félév­század múlva egesz más lesz ott a helyzet.” A Mindenható lecsillapodott. “No, jo, hat halasztást adok meg egyszer. Luci­fer. Tedd vissza a kénkóveket. Zárd le a tüzes esó tárolóját.” Lucifer gyilkos pillantást vetve az arkangyalokra, fogcsikorgatva teljesítette a parancsot. Naptarara tekintve ismét, az Ur megint átformál­ta a Del-Keresztjet, megint jelezte egy nap múlását. A nap 1926. julius 4. lévén, a Függetlenségi Nyilat­kozat 150. évfordulója. De a csillagos újak megint csak Írtak egy szót az égboltozatra! A szó megint csak ez vala: “Mene.” Ezúttal azonban igy értődött: “És megmérettél.” “Mihály!” “Igen felséges Uram!” “Hát ide figyelj! Ez igy nem mehet tovább. Ne­kem döntenem kell és nem akarok sem elhamarko­dottan, sem felületesen dönteni. Nem egyezik ter­meszetemmel. Azonfelül nem akarom magam ok nélkül felizgatni. Tudod milyen magas a vérnyomá­som. Szóval en itt nagyon el vagyok foglalva. Milli­ónyi teendőm van. Minden teendőm egy világ. De a föld, hogy úgy mondjam,szívügyem. És ez az ameri­kai eset. Meg mindig nem tudom, hogy bosszankod­jam-e az Ő teremtési okvetetlenkedesük fölött, vagy javukra Írjam a kísérletet. Mert hát legalább próbál­koztak vele. Ezért en közvetlen információkat aka­rok lentről. A parancsom az, hogy menj le oda közi- bük a következő ötven evre. Figyelj meg mindent, vedd okét jól szemügyre, jegyezz fel mindent és majd 1976-ban jelents nekem, pontosan és részle­tesen. Mondd meg nekik ott lent meg egyszer, amit mar mondtam egyszer másoknak, más alka­lommal, de rájuk is vonatkozik: “Az életet és a halált adtam élőtökbe, az áldást és az átkot. Válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind utódaid.” (Mózes, V. 30. 19.) AMERIKAI MAGYAR SZÓ — Juttasd eszükbe! Most pedig menj híremmel!” “Igen Uram!” Ezzel Mihály arkangyal lejött fentröl Amerikába, adatokat gyűjteni, a Mindenhatónak. Teljhatalmú megbízottként és nagykövetként. Útja elsőnek is - jegyezzük meg, az év 1926 volt - Sacco és Vanzetti börtönébe vezetett... Sacco ép egy levelet irt. Amikor Mihály a cellájába lépett, felnézett egy pillanatra. Mihály beletekintett szemeibe és saját szemeit látta.-. Aztán elolvasta, amit Sacco irt... a fiának, Danié­nak. Sacco, akit a gazok emberöléssel vádoltak: “Édes egy fiam. Ne sírj, légy erős, hogy támasza lehess édesanyádnak. Amikor nagyon csüggedsz, vidd el sétálni egy csendes mezei útra, szedj neki vadvirágokat, aztán pihenjetek le egy fa hüs árnyé­kában. Dante fiam, mindig és mindenütt segítsd a gyengéket, akik segítségért kiáltanak, ha hangta­lanul is. Segítsd az üldözötteket, segítsd az áldoza­tokat, mert belőlük lesznek hu barátok, ök az elv­társak, akik harcolnak és ha kell, elesnek, miként a te apad es Bartolomeo harcolt és elesett a szabad­ságért való küzdelemben.” Azután átment Vanzetti cellájába. Vanzetti rá- mosolygott, bar nem is latta. Es az 6 szemeiben is meglátta saját lelke tükrét. Vanzetti is irt. Mi mast tehet az ember, amikor halálra van itelve. “Ha ez a dolog nem történt volna velem, hogy igy hamis vád alapjan, csupán meggyőződésemért halálra Ítéltek, jeltelenül, ismeretlenül végezhettem volna be életemet. Bármi mást tettem volna is, nem tudtam volna annyit tenni az emberek egymás közti megértéséért, mint most, a sors kiszámíthatatlan akaratából kifolyólag.” “Szavaink, életünk, fájdalmunk most már nem jelent semmit. Az, ahogy megfosztanak bennünket életünktől, minket, egy jó cipészt es egy szegény halárusítót, ez minden...” “Ez az utolso pillanat a miénk. A végső agóniánk a mi legnagyobb diadalunk.” Mihály elkísérte őket utolsó Útjukra. És beült ve­lük együtt a villanyszekbe. Látta a vékony füstfelle- get felszállni testűk körül, fel a magasságos egek felé... Aztán elsietett mindenhova, ahol Saccót és Vanzettit gyászolták Amerikában. Mindenütt néze­gette a gyászolók arcát. Sokakban önmagára ismert. - Par hónap múlva találkozott Thayer bíróval egy bostoni klubban.Thayer derűs mosollyal magyaráz­ta pocakos bankbarátainak: “Nahát, jól elláttam annak a két olasz fattyunak a baját, ugye!” És Mihály feljegyezte minden szavát, mert hát jelente-, nie kell a Nagyűrnak. Kis idő múlva Thayer guta­ütést kapott. Nem tudott sem mozogni, sem beszel­ni, és csaknem teljesen megvakult. De, amikor le­hunyta a szemet, mindig látott egy arcot. Minél többször latta ezt az arcot (es Mihály is tudta, hpgy mit látott Thayer biró, amikor önmagába tekintett), annál inkább meggyőződött, hogy egy biró tekint rá, a legfelsőbb biró, maga az Isten. Ennek a bírónak szeles, vékony szája volt, sze­mei félig eltakarva ráncos szemöldökök által, melyek mögül két karvalyszem hunyorgott rá. Es a kezei, oh, a kezei. Annyira ismerősök voltak. Ezek a kezek fürosztóttek őt valamikor, etettek őt. És aztán rá­döbbent, hogy önmagát látja. Hogy az az itelóbiro, aki most Ítélkezik fölötte, az ó maga es tudta, hogy o mindig irgalmatlan volt. És tudta, hogy ügye ve­szendő. Halálra van itelve! Es amikor rádöbbent minderre, akkor meghalt Thayer biró! (folytatás a kővetkező oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom