Amerikai Magyar Szó, 1975. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-19 / 25. szám
Thursday, June 19. 1975. Pompei mai pusztulása Közel tizenkilenc évszázada immár, Hogy elpusztult Pompei, a Romai Birodalom neves városa. A Vezúv lávája es hamuja borította el a huszonötezer lakosú település házait, utcait, középületeit. Évszázadok múltán az ásatások szinte sértetlenül tárták fel az ókori várost a láva alól. így lett Pompei az emberi kultúra fejlődésének egyik leghitelesebb régészeti emleke. Most azonban végveszély fenyegeti Pompei felbecsülhetetlen értékű romjait. A modern civilizáció atkai elvégzik azt, amire képtelenek voltak az évszázadok. Romlásnak indultak az egykori házfalak, mallanaka freskók, düledeznek az épületek, gaz borítja az utcákat. Nincs, aki gondját viselje Pompei- nek. Restaurátorok, örök kellenének, de sem az állam, sem a varos költségvetéséből nem futja. így aztán a műkincsek kedvelői elhatároztak, nemzetközi szervezetet hoznak letre Pompei megmentésére. A múlt rossz tapasztalatai alapján azonban nem a pénzgylijtesre kívánják összpontosítani erőfeszítéseiket, hanem megfelelő szakemberek toborzására, akik a szükséges munkákat a helyszínen végzik el. A krumpli karrierje A burgonya, amely ma Európában a kenyer es a tej után a harmadik legelterjedtebb eledel, 400 éve királyi kertekben még mint dísznövény virított. Az Újvilág felfedezésekor, az Amerikából hazatért hajósok hozták Európába, de rosszízű termése senkit se csábított evésre. A hagyomány szerint egy tűzvész “fedezte fel” szamunkra a burgonyát; a talaj feletti részé elegett, a földben lévő gumók megsültek es kiváló Ízűnek bizonyultak. Magyarországba a burgonyát német protestáns diákok a tarisznyájukban hozták be, a 17. század derekán; Budán azonban a “merges gyümölcs” terjesztése miatt tómlöcbe zárták őket. Kihallgatásukat maga a nádor vezette; tőlük, meg a Buda környéki sváboktól értesült, hogy ezek a kis gumók táplálkozásra alkalmasak. Megkóstolta a “bűnjelet” és any- nyira Ízlett neki, hogy ültetésre javaslatot terjesztett III. Ferninand elé, aki el is rendelte annak ter- meleset. De a magyarok nem nagyon kapkodtak a “sváb. tökért,” csak száz esztendő múltán kezdték terjeszteni a sovanyföldü északi megyékben; Lipót- ban, Árvában és a Szepességben. Ma mar el sem tudjuk képzelni étkezésünket burgonya nélkül. A vitaminok felfedezese után kiderült, hogy a burgonya gazdag C-vitaminban (közvetlenül a héja alatt található, ezért leginkább a hejaban , főtt burgonyában marad meg),de van benne kalcium, foszfor, sŐt vas is. Kis mértékben még A, B1 és B2 vitamint is tartalmaz. Tavasztól-tavaszig hasznos élelmiszer. Minden nemzetnek van specialitása; a németek a burgonyafozelekkel, a szlovákok a tócsival es a juhtúrós sztrapacskával, a svájciak a hires “rösztivel”, a franciák az olajban sült “frite”-tel, az amerikaiak a bostoni burgonyával, az angolok a burgonyapud- dinggal, mi magyarok a paprikáskrumplival járultunk ahhoz a sokfele elke’szitesmódhoz, amely jelzi a “sváb tök” világraszóló népszerűségét. MÁR HÁROM MILLIÓ ÉVE KÉT LÁBRA ÁLLT AZ EMBER Etiópiái, francia es amerikai tudósokból álló kutatócsoport nemzetközi érdeklődést keltő feltárást jelentett be. A tudósok Addisz Abeba közelében több hárommillió eves csontra bukkantak. Megállapítottak, hogy a csontok az úgynevezett majomember maradványai. A rekonstrukció szerint az élőlény magassága nem lehet több egy méternél. A tudományos hipotézis szerint ez a majomfajta hagyhatta el táplálék hiánya miatt annak idején az őserdőt, hogy vadaszhasson és elmeneküljön szükség esetén az erősebb és számbeli fölényben lévő más vadak elöl; két hátsó lábára kezdett állni. Ily módon felszabadultak mellső végtagjai, amelyeket szer* számkdszite'sre ■ és munkavégzésre használt. Az antropológusok hipotézisük alátámasztasara tovább kutattak az óriási meretu egykori állattemetőben A nehezseg egyrészt abból származik, hogy az ősember csontjait számos más élőlény (elefántok, vízilovak, vaddisznók, krokodilok) csontjai közül kell kiválogatni, másrészt éppen fizikai gyöngesége folytán, viszonylag kévés majomember élte tül az öser- dei viszontagságokat. Évről évre egész bálnacsapatok vetik partra magukat, ahol aztán elpusztulnak. Amerikai biológusok megállapították, hogy a bálnák “óngyilkosságának” okozói kicsiny, feregszera paraziták, a nematódák. Ha megtelepednek a bálnák hallószervében, a hatalmas tengeri emlősök elveszítik tájékozódási képessegüket. Hallásuk nélkül táplálékot sem tudnak szerezni. Ezek szerint a partra vetődött bálnákon kívül igen sok állat veszhet éhen a nyílt tengeren is a fertőzés következtében. Óriási algák veszélyeztetik Franciaország kikötőit. Ez a moszatféle 50 méteresre is megnő, gyorsan szaporodik. A kikötök bejáratát elzárva lehetetlenné teszi a könnyű hajók, halaszbárkák közlekedését. A partmenti halászat a kagylóteriyésztés ellensége, mert megbonthatja a tenger élővilágának egyensúlyát. Egyelőre rejtély, hogy a chilei és kaliforniai partokon honos növényt kik csempészték át a francia partokra. Feltehető, hogy az algaipar egyes koréi felelősek. (Az algából szigetelőanyagot, lakkot, olajat készítenek.) Napenergiával nemcsak fűteni, hanem hűteni is lehet, Ashabadban, Turkménia fővárosában két olyan ház épül, amelyek klimaberendezesei napenergiával fognak működni. A hűtöberendezeseket a földszinten helyezik el. Ezek öt fokra híítik le azt a vizet, melyet a falakba epitett csőveken at a legfelső emeletig szivattyúk áramoltatnak. A szobahőmérséklet igy 20-25 fok körül lesz, szemben a kinti 40 fokos hőséggel. *■ , i t * | , Van-e elet a jégpáncél alatt? A tenger melye meg mindig titokzatos világ, bar az ember mar eljutott a Holdra is. Tizenöt kanadai kutató egy hónapot töltött az északi mágneses sark közelében. Ezen a helyen viszonylag sekely a viz, a jég vastagsága egy méter. A dermesztő hidegben “sivatag” helyett növényeket és állatokat találtak a tengerfenéken. ONASSZISZ és millióinak története “Minden, ami manapság számit, az a pénz. Az az igazi király, akinek pénze van” — fogalmazta meg eletelvét Arisztotelész Szókratész Onasz- szisz, a görög hajomágnás, aki — amíg élt — a világ 10 leggazdagabb embere köze tartozott, s mint ilyen, király volt a királyok között. Az agilis milliárdosnak — aki egyébkent előszeretettel nevezte magát a tenger romantikusának, filantrópnak és mecénásnak — a meggazdagod as ra nagyon egyszerű keplete volt: “Munka — sikerrel szorozva; avagy a pénznek nincs szaga.” A tehetseg és a szorgalom, bár szükséges, viszont megfoghatatlan valami — vallotta —, es ilyen ingatag alapokra nem lehet epiteni a pénzbirodalmak elefántcsont palotáit.” Tizenhét éves volt, amikor a torok csapatok elől kénytelen menekülni szülőföldjéről, Szmirnábol, a mai Izmirből Athénbe. Elhatározta: segít családján. A 17 eves ifjú a család összes pénzével, 250 dollárral a zsebében elindult Argentínába szerencsét próbálni. Magaval vitt — a vámőrök elöl eldugva — egy kis kézitáskát is, amelyben kiváló török dohány illatozott. A United River Plate Telephone Company-nel alkalmazták először, éjszakai telefonkezelő lett. Csupán jaratlansaganak tudható be, hogy alkalmilag “véletlenül” bele-belehallgatott egy-egy üzletember beszélgetésébe. így került kapcsolatba az egyik legnagyobb dohanykereskedelmi cég főnökével is. Onasszisz ajánlatot tett dohány szállítására, es megkapta az első megrendelést. Előkerült a keleti dohánnyal tömött kis hajókoffer. . Argentina csak amerikai és kubai dohányt fogyasztott. Két év leforgása után az ország keleti dohányimportja 35 százalékra futott fel. A fiatalember jövedelme pedig évi 50.000 dollárrá. Ez volt a kezdet.Tehetseg? Szorgalom? Tény, hogy a jó telefonkészülék mellé ült. “Jobb” amerikai körökben az a legenda járja, hogy csak az első millió megszerzése nehéz. így történt Onasszisz esetében is. Sokat forgolódott a Buenos Aires-i kikötőben, s a kellemesen hős, kissé sós óceáni szellő a szagtalan dollármilliók illatát hozta fele. A 30-as évek elejen — a nagy gazdasági válság közepén — Onasszisz Kanadába utazott. Egy tönkrement montreali cégtől 6 olajszállító hajót vásárolt 120 ezer dollárért. Ez az összeg pontosan egy százaléka annak, amibe a hajók uj korukban kerültek. Ezzel az ügylettel alapozta meg azt a flottát, amely a milliárdos halálakor már több, mint száz egységből állt. Első nagy tankhajója, az Ariszton San Fran- ciscóből Yokohamába olajat vitt a Kína ellen hódi- to háborút folytató Japannak. Akinek Onasszisz az olajat hajóira vette, nem más, mint Paul Getty, aki szintén tagja a szupergazdag Tizek Klubjának. (Folytatjuk) ______AMERIKAI MAGYAR SZÓ 8-----