Amerikai Magyar Szó, 1974. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)

1974-10-10 / 39. szám

Thursday, Oct. 10 1974. .AMERIKAI MAGYAR SZO Bartha Szabó József AZ ELŐ MUZEUM Uttalan utakon jarva, Vas megyeben találkoztam össze Pipas Jani bácsival. O a nagy magányos, aki­ről az a szóbeszéd jaija, hogy sohasem aludt még ”kek paplanos” agyban. Gyermekkora óta vándorol a szeles mezon. Ismer minden zugot, minden erdőt, rétet, akar a tenyeret. Azt rebesgetik róla, hogy evei szama közelebb van a százhoz, mint a kilencvenhez. Cserzett, szikár alakja, a korabeli freskók bögatyas juhászait juttatja eszembe. Ma egyedül van. Mester­ségeben az utolso. Foglalkozása: juhasz. Tarsai: juhok, pipa, kampósbot, es két puli kutya. Élet­módja: élő nomad muzeum. Beszede: történetek es mesek tárhaza. Természete: csendes es huncut- tul mosolygó. A könyv es a betűvetés idegen szamara. Beszélgetésünk folyamatos. — Nem foglalkozom en fijjam irka-firkaval. Nem való ez a magamfajtajanak. Az en dogom a birka, meg a kenyér. Az okosoké, meg a jegyzőké a papir. Ok azt. En eztet. Meg vagyunk mi egymás néku is hal istennek... — Igaz e Jani ba’ , hogy nem aludt agyban? — Igaz hat! A dunyhát a menyecskéknek talaltak ki. Megteszi nekem a bunda is. Apámé volt. Mar o is a mezőt jarta. Mer juhok mindig votak, juhasz meg k'óllött hozzá ügyi.... — Nem fel, hogy megfázik? Volt- e mar beteg? — Felni, csak a farkastul kell, meg a menyecské­iül. Az harapja meg az embert, ha nem vigyáz a bő­rére. Nem mondom, nagy ritkán rajtam is kigyütt ahetkorsagos nyavaja. Kitört belülem, hogy a fényé vinné el. De aztan egy jo kis pálinka elűzte egy­kettőre. — Mióta pipázik es miért? — Hat biz régóta. Még siheder vótam, amikor sunyiba mcgpróbátam. Szölőlevelet tömtem a gu- bacsba. De apam, amikor meglátta úgy elvert erte, hogy meg ma is megemlegetem. Aztán sokáig nem is gondotam a bagóra. Egyszer, magamsem vettem eszre mikor, már csak szittam. És szivom azóta is. Nagyon okos jószág ez. Meg beszeni is lehet vele. Meg aztán, amikor jöttek a járványok különösen jo vöt. Rajtam nem fogott a nyavalya. Elűzi aztat a bagó. — Udvarolt-e valamikor Jani ba’ szép lánynak? — Hogy udvaroltam-e? He... he... Amikor fiatal vótam hét hatarba nem vöt olyan menyecske, aki­hez ne jartam vona. De hat nem való fehernepnek a juhaszelet. Nem birja az a hideget, meg a meleget se.. — Van* e örököse. Lesz-e aki folytatja majd a mesterséget? — Nem. Biz nem lesz senki. Elárvul a botom. Elárvulnák a kutyáim. A puli,meg a fecske is. Nem dívik mar a vándor elet. Meg aztán mező sincsen mar maholnap nekije. Felszántanak mindent a gé­pek. Meg istállókat epitenek, oszt masinák viselik a juhok gondját. Nem kóll már a juhasz, csak engem hagynak. Ven öreg, mondjak, járjon csak. járjon, ameddig tud. Aztán úgyis vége... De hát tálán nem is baj. Ház cs otthon nélküli élet ez. Nem való e? mar... * * f Es Jani Ba’ elkomorodott. Lehajtotta fejet, za­vartan keresgélte dohanyzsacskoját. Azután szép komótosan vigyázva minden szemre, megtomte pi­páját, szakértőén meggyujtotta, lecsapta a fedelét és elnezett a távolba. Kutyái, mintha értenek gon­dolatait, ugatni kezdtek és dühösen elindultak két- irányba körbeterelni a nyajat. DOBOGÓ TÖRTÉNETE — Hat aztan tuggya e, hogy most hun all? No lat­ja. Ez a Dobogo. Amióta az eszemet tudom, mindig igy hittak. Mert jegyezze meg az ur, itt mindennek tórtenettye van... — Hat, azt man biztosan tuggya, tanulhatta köny­vekből, hogy valamikor, meg a nagyapam nagyap­jánál is régebben a török vöt ittennek is az úr. Mar akkor is erdő, meg mező vöt itt, csak cudarab- bul nezett ki, mert azok nem kímélték sem embert, sem mezőt, sem istent. Loptak, gyújtogattak, rabol­tak. Van itt az erdő mellett egy major. Dobogo majornak hijják, abba laktak. Onnan jártak szelőé­be, hosszába. Olyan nagy adókat vetettek ki, hogy elmenekut előle, aki csak tehette. De hat azért maradtak is. Mert a szeginy ember, azért ragaszko­dott a semmijéhez is. És az is mindég úgy vöt, hogy ha valaki szeginy hát, annak uranak köllött lennie... — Lakott, akkoriban a faluban egy nagyon szép lány. Úgy hívtak, hogy Varga Böske. Ilyen szép fehercseled nem élt, akkor az egesz varmegyeben. Urak jöttek erte, meg módos gazdak, de nem ment az senkihez. Az isten tudja miért, de nem engedett maga elé senkit, csak a falu csikós legenyet. Annak tartogatta szépségét. Pedig nem is volt valami deli legeny. Legalább is ezt mondjak. Vékony vöt es sovány, de esze, az aztan vöt, akkora vöt, mint három bírónak együtt véve... — Egyszer aztán a török is szemet vetett a mi szépséges Bözsenkre. Hiaba vöt sirás, rivás, nem hasznait. Tudta azt minden elő es halandó, hogy akit egyszer elvisznek a kontyosok azt nem latja viszont többe emberfia. Bujtatták is, amilyen gyor­san csak lehetett. Igen am, de a torok sem vöt agy alágyult! Nem lehetett becsapni. Jött a vezér és kijelentette. ”Ha masnap estére, nem viszik hoz­za a lyányt, akkor itt kökövón nem marad senki es semmi..." Lett is ijedelem. Mit tehettek mast. Összepakolták a Bozsi cuccat es másnap estefele elindultak ide, Dobogóra... — Este vöt, amire ideertek. Alig lehetett mar valamit látni. Csak a törökök őrei világítottak. Nagy csoportba jöttek. Az egesz falu. Kisérték a lyányt. A törökök meg összegyűlve várták. Várták! Egyszer­re csak hatalmas dobogás kezdődött. Mintha ég indult vona, mintha sereg gyutt vona. A török kapkodni kezdte a fejet ide-oda. Mozgolódtak. A dobogás nem maradt abba. Aztán látták a nagy sereget, amint jönnek ki az erdöbú. Ezek votak a falubeliek Azt hittek, hogy ellenscg. Hogy valami nagy sereg a sötétség. A dobogás meg nem maradt abba.- Folyton folyvást erősödött, erre aztán meg­ijedtek. Összekeveredtek es teljes lett a fejetlenség köztük. Menekülésre vették a dógot. A dobogás megment utannuk. Úgy elmentek hogy még hírüket se lehetett hallani többet... y Hát aztan kiderült, hogy a fineszes csikós legeny terelte ki a vad éjszakába lovait és azok dobogtak. Attól ijedtek úgy meg a törökök... — Azóta ezt a helyet Dobogónak hijják. Most mar roskadozik, de azért engem még kiszolgál. Utanna meg úgyis lebontják. De azért a hire az megmarad... CSEPELI SZABÓ BÉLA ÉLETFONÁL 1. ANYÁM TŰJE LENG A FOLYÓ: kék cérnaszálként, anyám tűjébe fűzve leng át a tájon, s leng, leng vele az ifjúságom. Szegény anyámat szinte látom: ma sem pihenhet. Ma is csak ül, ül csorba székén, fent, fent a túlsó part szegélyén, s varrogatja sok tépett álmom, mint valamikor - a kabátom. 2. APÁM HORGAI LENG A FOLYÓ: hosszú, csomós fonálként füstbe lengve a városszélre száll. Partján, elmerült életét keresve, nagy, rabló-halak részeg táncát lesve, szikár apám árnyéka áll, s lebukó Napja sugarainál a tajtékzó, zöld mélységekbe szikrázó horgokat dobál. 3. HAZÁM TŰI LENG A FOLYÓ: nagy, kék fonálként leng a tájon, hazámon ót, és elménk fénylő, friss tűibe fűzve belevillantja életünkbe szívünk varázslatát. S míg lengve száll, száll szakadatlan, suhogtatva a szél dalát, cérnaszálként és vasfonálként kezünk nyomában jó erősen, egymásba ölti bölcsen, szépen földek és nemzetek sorát. VÁMMENTES IKKA-CSOMAGOK FŐÜGYNÖKSÉGE KÜLÖNBÖZŐ CIKKEK VAGY 1KKA UTALVÁNYOK SZABAD VÁLASZTÁSRA MAGYARORSZÁGI CÍMZETTEKNEK Csehszlovákiában lakók részére is felveszünk TÜZEX csomagokra rendeléseket MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK U.S. RELIEF PARCEL SERVICE Phone: LE 5 - 3535 245 EAST 80th STREET - NEW YORK, N.Y. 10021 Irrazgátó: M. BRACK REICH . Bejárat 1545 Second Avenue KINCSES TÁR TÖREDÉKEM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom