Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)
1973-10-25 / 41. szám
Thursday, Oct. 25. 1973. AMERIKAI MAGYAR SZO Mária és A textilipar női szállásán karácsony hetében megváltozott az élet. Sokan utazni készültek, s a napokat számlálták, mint a gyerekek, s a forintokat, melyek a nagy ajándékvásárlási láz közepette véletlenül megmaradtak. December húszadikáig a KST- jét szinte mindenki elköltötte, s a szűk vasszekrények megteltek zizegő, ünnepi illatot árasztó csomagokkal. Némelyik férfi kivette mar a szabadságát, s esténként a tévészobában várakozott a feleségére. A takarékosabb asszonyok úgy tervezték, hogy nem utaznak haza a falujukba, hanem a férjükkel elüldögélnek a klubban, vagy valami kis közeli vendéglőben, s az éjszakát mindegyikük a maga vállalati szállásán tölti, mint rendesen. Besnyo Mária nem irtózott a munkásszállástól, hiszen olcso volt, fűtésre, világításra, meleg vízre soha nem fogyott pénze, a karácsonyt azért máshol kivanta eltölteni. Kis fenyőfát vásárolt, üveg- diszeket, csillagszórót, szaloncukrot, gyertyákat, Gézának nyakkendőt es egy irattárcát. Eleimet is vett, főleg füstölt sonkát, tormát, mert Géza a húsételeket szerette. Estenként a portán didergett es kitartóan várta Árki Gézát. Az idősebb nők már ékelődtek vele: „A sofőr Géza alighanem talált magának egy melegebb macskát... Hóvihar, miegymás.. Atfáznak ám a sofőrök...” — Besnyö Maria csak nevetett a megjegyzéseken, belsejet egy novemberi mondatocska melengette. Árki Géza ugyan, akkor is sietett valahová, de nevetett, es utánaszolt a teherautó ablakából: „Na, Mari, az idei karácsonyt együtt töltjük...” — Árki Géza magas, szőke férfi volt, harmincöt körüli, de néha negyvennek látszott. Az overálját maga vasalta, tiszta, kék munkaruhájában nem is sofőrnek hatott, hanem repülőtisztnek. A beszédje egy kicsit durva volt, de ha némán, mosolyogva megállt, mindenki azt hitte, hogy finom ember, nem is sofőr, hanem művezető, vagy memök- féle. Besnyó Mária öt eve szeretett belé, s azóta nem járt haza a szüleihez, a hétvégeket, sokszor még az ünnepeket is. Árki Gézával töltötte. Árki Géza nyolc napja eltűnt. Elnyeltek a hófedte utak, a jég alatt szunnyadó messzi falvak, vagy kisvárosok. Besnyo Maria mindennap ötször- hatszor meghallgatta a hójelentést, s csak éjszaka sirt egy keveset a takarója alatt. December huszonharmadikán délután a gondnok- no bekopogott hozza: — Mari!... Itt a sofőr Géza! Besnyo Mária boldogan felugrott az ágyáról, magára kapta a télikabátját, azután az óriási sportszatyorral és az aprócska karácsonyfával végigrohant a folyosón. A teherautó az árkon túl hatalmas, olajzöld varként állt a hóban és biztonságot, nyugalmat sugárzott maga kóré. Árki Géza mellette állt, és éppen az ajtaját készült bezárni. — Mit izgultam miattad! — kiabálta a lány, aztan a sportszatyrot es a karácsonyfát belökte a teherautó ajtaján. Árki Géza meghökkent, zavartan bámult a lanyra. Besnyö Mária megcsókolta, aztán a fejehez kapott: — Úristen! A te szobádnak nincs is kéményé — mondta és visszarohant a munkásszállásra. Néhány pillanat múlva egy hősugárzóval bukkant fel újra, a zsinórt maga után húzta a hóban, és futás közben igyekezett a kezére tekerni. — Ez a hősugárzo és ez az egész dolog... — szólalt meg Árki Géza. — Majd mindent megmagyarázunk a háziasszonyodnak — mondta Besnyö Maria és beszállt a vezetőfülkébe. A sofőr is beszállt, bevágta az ajtót, es komoran var akozott. — Na, indítsd már el... — biztatta a lány. — Úgy pakolódsz itt... Mintha... Meg kellett volna beszélnünk, hogy... — Édes Géza, azt mondtad, hogy a karácsonyt együtt töltjük. Ledobáljuk nálad a cuccokat, aztán majd megbeszélünk mindent... Ha menned kell meg, akkor majd este megbeszéljük... Árki Géza egy sima mondatot készitgetett a nyelve alatt: „Fuvarban vagyok... Végig fuvarban vagyok és...” De mást mondott. Amikor megszólalt, maga is meglepődött: — Mari, én megnősülök... A lány három percig várt, de lehet, hogy tovább is. Hiaba várt. A rövid, kurta mondat után semmi sem következett. Kinyögött ó is valamit: — Hogyan?... Hát... — Meg kell értened... — Nekem?... Kit veszel el? t 4 f — En teged mindig becsültelek, es... — Becsültél, es? —A hóban... Most, hogy elakadtam a hóban. Az egyik faluban... Náluk kaptam szállást... Öt napig vártam, hogy a rakományt kiássák... És... Egyedüli lány... És... — Megszeretted? — Nem lehet igy örökké élni... Harmincöt elmúltam... — Nem lehet?... így? Hogyan? Hat ha nem lehet, akkor miért nem engem veszel felesegűi, miért a hóban leső Julcsat? — Ne beszelj igy róla, ő érettségizett és az apja a teeszben... — Ne beszeljek igy róla?! A szentségit a dögének! Es az apja a téeszben! Fogadok, hogy hazuk van... Uj hazuk, mi? És azt mondta az apja, hogy beszerez a téeszbe, mi?... — Ezerrel többet kapnék ott, de nem erről van szó... Okosabb is lehetnek.. — Okosabb? En? Miért nem a Julcsa okosabb? Ott a haza, meg a téesz, meg a szőlő. A szóló mi? — Nézd, Mari, én számítottam a te megértésedre, mert te okos vagy es... — Nem vagyok okos! — Hat, ha nem vagy okos, nincs miről beszelnünk... Besnyö Maria szürkés arcat bizonytalanul megérintette a kezével. A keze remegett. — Géza... Nem bánom... A te boldogságod nekem fontosabb a magaménál... Csak azt az egyet kerem, hogy a karácsonyt még töltsük együtt... Aztán azt csinálsz, amit akarsz... Ez legyen az én karácsonyom. Összebújunk... Jön az ünnep, sok szép... — Éppen ezt nem lehet... Náluk kell lennem karácsonykor... — Táviratozol, hogy valami közbejött... Fuvarod van... — Nem, ezt nem lehet... A kislány valami rosszra gondol... Tönkretenném a karácsonyukat... — És az én karácsonyom... Az en karácsonyom... Az neked nem számit?! — Te veled nem lehet őszintén beszelni... Azt hittem... — Mit hittél?! Mi a túrót hittél? Nő vagyok! No, pont olyan no! Mit nem hittél? Árki Géza kipillantott a szélvédőn es hallgatott. Nézte a havat lapátoló alkalmi munkásokat, a külvárosi utca messzeségében a zöld postaautót, ahogy a csomagokkal esetlenkedett a foghíjas házsorok között. Nem válaszolt a lánynak. Hallgatott, várt, üldögélt. Besnyö Mária is elhallgatott. Nézte a sofőr arcat, szép overálját, aztan az utca másik oldalán a ho- kupacokat. A vezetőfülke kihűlt... Csend es hideg ereszkedett közéjük. Besnyö Mária megremegett, aztán mozdult. Szótlanul kinyitotta az ajtót, leereszkedett a hóra, s a szatyrát, a hösugárzot és a karácsonyfát maga után rántotta. Átment a keskeny hídon, aztán be a porta üvegajtaján, es allta a nők kérdő, kárörvendó tekintetet. A szobájában összeroppant. — A piszok! A piszok! — sziszegte es földhöz- vágta a szatyrot, a karácsonyfát és a hósugarzot. Sírva leborult a szatyorra és sohajtozott: — Gézám... Elvitt a Julcsa... A Julcsa... A Julcsa.. Felugrott es belerúgott a szatyorba. Kiborult a szaloncukor, az üvegdiszek szertegurultak. Sikoltott és ráugrott a díszekre: — Nesze! Nesze! Nesze beke! Nesze jézus! Nesze ünnep! A sonkát felkapta es kihajította az ablakon. Az üvegtáblák recsegve betörtek, a szilánkok a padlóra és a közeli ágyakra hullottak. A dúlás es zokogás zajában nem vette eszre, hogy kinyílt az ajtó, s egy idősebb, vaskos asszony lepett a szobába. — Mit csinálsz, Mari?! — Nesze béke, nesze ünnep! — sikoltozott Besnyo Maria, s a torma és a karácsonyfadíszek egyvelegét igyekezett a padlóba gazolni. Az idősebb, vaskos asszony odalepett hozza es pofonvágta. Besnyó Maria sikított, aztan mereven megállt, és az asszonyra nezett. — Margit néni... — Hagyd abba a kergülest, lanyom, mert kapsz még egyet... Csupa üvegcserép az ágyam... Ni, a padló meg milyen... Felsűrolhatjuk az egészet... — Margit néni, a Géza... A Géza elhagyott... — Na és... Azért kell ilyen felfordulást csinálni? Ülj le az ágyadra, amig szépen beszelek veled... Besnyö Mária az agyára borult és zokogo arcát a pokrócba temette. Az idős asszony talpa alatt csikorogtak az üvegcserepek. Elment, csakhamar seprűvel, lapáttal tért vissza. Osszesöpörte Besnyo Mária karácsonyának romjait, aztan a törött ablak elé pokrócot akasztott. Amikor végzett, felgyújtotta a villanyt, matatott a szekrényében, majd a re- zsóval és egy zománcos bögrével zörgölodött. Nehány perc múlva a gőzölgő bögrével a lány mellé ült. — Ezt most megiszod, Mari... Besnyo Mária hüppogve felült, es átvette a petv- tyes bögrét: — Meghalok, Margit néni... Meghalok... Mi van ebben? — Forralt rum... Idd meg... A lány belekortyol, nyelt belőle, aztán újra elsírta magat: — Margit néni, a Géza... A Géza összeszedett egy Julcsát és elveszi... (folytatás a 10. oldalon) \ \ .9 BERTHA BULCSÜ:
