Amerikai Magyar Szó, 1972. július-december (26. évfolyam, 27-49. szám)
1972-08-03 / 29. szám
Thursday, Aug. 3 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 EGY HARCOS ÉLET Hol volt akkoriban újságra pénze a munkásnak? Meg nem is ez volt a célunk. — Mi a legmaradandóbb élménye ebből az időből? — Talán az 1941-es szovjet kiállítás. Egész Budapest már hetekkel előbb erről beszélt. A hatalmas szovjet pavilon építői sokkal magasabb órabért kaptak, mint a többi pavilonéi. Persze, nem titkolt politikai célzattal. A vásár ideje alatt ezrivel állták körül az emberek a szovjet kiállítást. Sokan be sem mertek menni, s okkal, hisz a rendörspiclik, detektívek hada nyüzsgött a tömegben. A bejárattal szemben kék alapon hatalmas térkép függött, mellette felirat: “A föld egy hatod része a mienk! A Szovjetunió lakóinak száma közel 200 millió!'' — Bent gyönyörű perzsabundák, selymek, modern gépek, közszükségleti cikkek. A rendőrség látogatónak álcázott emberei hajtották a tömeget. Mi többszőr visszatértünk, és hangos felkiáltásokkal fejeztük ki elragadtatásunkat. A polcokon halomban állt a cigaretta, csokoládé. Bizony sok látogató elvitt belőlük. Nem is rossz szándékból, valami emléket szeretett volna mindenki. A szovjet elvtársak nem bánták, szinte azért rakták ki, hogy vigyék. Tonna számra fogyott el a kiállítás ideje alatt a csokoládé, cigaretta. Én mégsem ezt vittem emlékül, hanem egy darab azbesztet. — Hát az mire kellett? — Angyalföldön dolgoztam akkoriban. Egy Va; nevű mérnök vegyigyárában betanított munkásként. Azbesztet szőttem egy rongyszőnyeg szövőgépen. Tűzoltóruhát, kesztyűt, kályhaellenzöt, autó- és re pülögép fékberendezésének azbesztanyagát készi tettük. A nyersanyagot Dél-Amerikából vásárolta a gyártulajdonos. Európában, a Szovjetuniót kivéve sehol sem található azbeszt. Gyárunkban vezetők és munkások között egyöntetű volt a vélemény, hogy a szovjet azbeszt rövidszálu, nem használható a mi céljainkra. Azért hoztam el egy darabot a kiállításról, mert be akartam bizonyítani a gyárvezetöség- nek, hogy a szovjet azbeszt különb, mint a délamerikai. — Örömmel vették tudomásul? — Épp csak megnézték, de nem szóltak rá semmit. — A szovjet kiállítók iránti rokonszenv milyen megnyilvánulásaira emlékszik még? — A legékesebb bizonyíték — a látogatókönyv bejegyzései. Ilyenekre emlékszem: Nem felejtjük el 1919-et! Gyertek, várunk! Éljen a proletárdikta túra! Éljen a Szovjetunió! Vár benneteket a Vörös Csepel! Éljen a jövendő Tanácsköztársaság! Az országot sújtó gazdasági válság kellős közepén, 1946 januáijában a szombathelyi állomás hideg és sötét várótermében sokáig szótlanul ültünk egymás mellett. A fejemet és a gyomromat az éhségtől, az idegesítő körülményektől, meg a tengernyi gondtól a fájdalom hasogatta. O is hasonló helyzetben volt, de azt a két főtt krumplit, amit utra- valóul hozott magával, mégis testvériesen megosztotta velem valamikor a késő éjszakában. Ekkor tudódott ki, hogy egy városból valók vagyunk, csak éppen, hogy nem ismeijük egymást. Ettől fogva életre szóló barátság kezdődött köztünk. így ismertem meg a múltját és igy kisérhettem figyelemmel életét mind a mai napig. Nincstelen emberek gyermekeként nőtt fel egy isten háta mögötti faluban. Még ki sem maradt az elemi iskolából, már cselédeskedett, napszámozott egészen a katonasághoz való bevonulásáig. Mikor leszerelt, bekerült az egyik szövőgyárba segédmunkásnak. A bátyja is ott dolgozott. A gyárban a munkakövetelmények nagyok voltak, a bérek alacsonyak, úgyhogy a munkások között állandó elégedetlenség uralkodott, ami végül abban a csoportban érte el tetőfokát, amelyben a bátyja dolgozott. De a csoport jogos követelésére a vezetőség válasza az elbocsátás volt. Mikor ez a szomorú tény a tudomására jutott, olyannyira felindult, hogy kezében a gyapothányó villával berontott az igazgatói irodába és a vasvillát az igazgató mellének szegezve követelte az elbocsátottak azonnali visszavételét. — Maka csak menni vissza az a munka és dolkoz- ni tovább, makának nem lenni bántódás, de a bátyja az lenni egy piszok kommunista, azt én le- csukatni! — mondta neki a gyár akkori igazgatója és tulajdonosa, aki német ajkú ember lévén csak törve beszélte a magyart. — Ő azonban szolidaritást vállalt a bátyjával és annak csoportjával: kilépett a gyár kötelékéből. Ezután a Rába Vagongyár öntödéje következett, majd a háború utolsó évében ismét a katonaság. Egy ideig a frontot járta, aztán egy zsidó gyüjtötábort őrző katonacsoport ör- parancsnoka lett és az ittas németek fegyvereitől számtalan esetben személyesen védte meg a táborban lévőket. Ezért 1946-ban elismerő oklevelet kapott. A következő évben a vasúthoz került, ahol mint fütöházi munkás kezdte és mozdonyíútöként folytatta volna, de alig töltött néhány napot új beosztásában, súlyos baleset érte. Tolatásnál a mozdony lépcsőjén állva a mozdony és a közeli acéloszlop közé préselódött úgyhogy összetört három bordája, megzúzódott az egyik veséje és fölrepedt a húgyhólyagja. Az orvosok lemondtak róla, de az élni akarás nagyobbnak bizonyult benne a halál erejénél és túlélte a krízist. — Amikor éreztem, hogy közel van hozzám a vég, ökölbe szorított kezekkel és összecsikoritott fogakkal arra gondoltam, hogy én még nem halhatok meg, mert három apró gyermekemet fel kell nevelnem — mondta el később, visszaemlékezve kritikus kórházi napjaira. Felépülése után nem mehetett vissza mozdonyra, tekintve, hogy nehéz munkát többé nem vállalhatott. Tanulni kezdett túl a harmincötön és kemény hat esztendő múltán leérettségizett. Lázas betegen, anyagi gondoktól terhelve készült vizsgáira és ismét győzött. Ezután a fütőház- tól átkerült a forgalomhoz, tisztképzö tanfolyamra ment és 1956-ban a vasúti sztrájk előtti utolsó órában érkezett haza a családjához. A felesége és gyermekei mar útra készen várták. — Edesapu, pihend ki magad — mondták neki — aztán irány Amerika! — Egy ideig csak állt és némán nézte őket, majd kinyújtott kézzel az osztrák határ felé mutatva igy szólt: — Ha nagyon fejetekbe vettétek, hogy Amerikába mentek, hát csak menjetek, de nélkülem! És nem volt ember, aki hazája elhagyására rábírhatta volna. A vonatközlekedés megindulásával egyidőben aztán ö is elindult azon a saját maga által kijelölt életpályán, amelyről azóta sem tért le. Legutóbb a nyugat felé induló gyorsvonatnál köszönt el tőlem. Vadonatúj sötétkék egyenruhát viselt és tiszti vállapján három arany rozetta ragyo- g°tt. Takács Lajos, Cleveland, Ohio. , Tímár Sándorné szinte beleszületett a mozgalomba. Nyolc gves volt, mikor Geisler Etát vallatás közben agyonverték a börtönben. Geisler Eta édesanyja a konyhájukban a sámlin ülve sírta el bánatát. Timárné — vagy ahogy a mozgalomban ismerték, Réti Margit — családjában ritkák voltak a nyugalmas napok. Bátyját, Réti Zsigmondot szinte börtönről — börtönre hurcolták a Horthy időkben. Édesanyja, nővére az ország sok fogháza előtt ácsorgott bebocsátásra várva, s nemcsak a szerény elemózsiát adták át, hanem üzenetet közvetítettek titkos anyagot csempésztek be. A VII-es ifik között érett kommunistává. A szám kerületet jelzi. Lajtai Vera, Hollós Ervin, Ormos Tibor, Lakos Éva, Lakos Sándor, Szakasits György közvetlen társai a mozgalomban. — 15 éves koromban kerültem a VII-es ifik közé. Ságvári Endre volt akkoriban a vezetőnk. Érdekes szemináriumaira ma is szívesen emlékszem. Intelligens, nagymüveltségü ember volt. A nemzetközi helyzetet ismertető előadásain francia, angol nyelvű újságokból úgy olvasott fel, mintha magyarul Íródtak volna a cikkek. 1940-ben lettem az illegális kommunista párt tagja. A mi csoportunkat Hollós Ervin vezette. — Milyen tevékenységet folytattak ebben az időben? — Szinte éjjel-nappal agitáltunk. Népszava előfizetés — gyűjtés volt az ürügy. Ezzel jártunk házról- házra. Soha nem gyűjtöttünk egy előfizetést sem. A rendorspicli-gyűrűben született bejegyzések szerzői — ezt talán felesleges is hangsúlyozni — nen csekély kockázatot vállaltak. Tímár Sándorné, az egykori betanitott szövőnő ma a XI. kerület egyik lelkes, megbecsült pedagógusa. Mozgalmi munkájáért a Szocialista Hazáért Érdemrenddel tüntették ki. VÁMMENTES IKKA-CSOMAGOK FŐÜGYNÖKSÉGE KÜLÖNBÖZŐ CIKKEK ÉS SZABAD VÁLASZTÁS VAGY KÉSZPÉNZFIZETÉS MAGYARORSZÁGI CÍMZETTEKNEK Csehszlovákiában lakók részére is felveszünk TÜZEX csomagokra rendeléseket MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK U.S. RELIEF PARCEL SER VICE INC. Phone: LE 5-3535 BRACK M1KLÓSNÉ, igazgató 245 EAST 80th STREET—NEW YORK, N.Y. 10021 Bejárat;1545 2nd Ave. ÁTÁNYI HORVÁTH LÁSZLÓ: EGY SZÖVŐNŐ EMLÉKEI
