Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-03 / 5. szám

Thursday, Feb. 3 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD NEM SOKÁIQ LESZNEK QÉSÁK JAPÁNBAN A nagyrabecsiilt és ünnepelt gésák kora letünö- ben van Japánban. Ez az ősrégi női hivatás, a nyu­gati tévhittel ellenkezően, nem prostituáltat jelent, hanem képzett, nagy tudásu énekes, zenész, táncos és szórakoztató művészt. Ma már Tokióban, Osza­kában és más nagyvárosban éppúgy, mint a kisebb városokban, egyre fogyatkozik a gésák száma. Tipi­kus kisebb város a Japán-tenger partján, Niigata kikötőváros, amelyet azelőtt lenéztek a nagyváro­sok elegáns gésái, de még ebben a városban is egy hi­res táncmester tanitotta a fiatal gésa növendék­lányokat a táncművészetre. De 20 évvel ezelőtt Niigatában több mint 400 nyilvántartott gésa volt, a mai 130-hoz képest. A mai fiatal lányok nem haj­landók többé gésának menni, szívesebben dolgoz­nak irodában, vagy gyárban. Ha vidámabb életet kívánnak, bárban vendégfogadónak mennek el, eh­hez nem kell képzettség és sokkal többet keresnek vele. Egy idősebb gésa elmondta tipikus élettörténetét. Mint sok más éhező parasztnak a gyermekét, szülei őt is eladták 8 éves korában egy gésa-háznak. A pénzért, amit a szüleinek egy összegben kifizettek, a gésa-ház a kislány élelmezéséről és ruházkodásá­ról gondoskodott, amellett énekelni, táncolni és hangszeren játszani is tanitotta. De dolgoznia is kel­lett a tulajdonos részére a vásárlási összeg erejéig. A gésaház nem szórakozóhely, hanem a növendé­kek és gésák lakóhelye. A régi időkben szolgai vi­szonyban álltak a tulajdonosnövel szemben, aki ma­ga is többnyire kiöregedett, nyugalomba vonult gé­sa volt. A lányok a tulajdonosnöt “anyá”-nak, a többi gésát “növér”-nek titulálták. Nehéz életük volt a növendékeknek. Iskolába jártak, mint más gyermekek, de iskola után ének, tánc és zene-lec­kék következtek és nemcsak az “anyát” kellett kiszolgálni, hanem az idősebb “nővéreket” is. A mai japán gyermekvédő törvények nem enge­dik meg, hogy 15 éves kora előtt egy lány gésa tanu­ló lehessen. Ez viszont már túl késő a kecses hagyo­mányos japán táncmozdulatok elsajátításához. A művészeteknek legfeljebb egyikét tanulhatja meg, - nem mind a hármat. A mai japán parasztoknak jobban megy a dolguk és álmukban sem jutna eszük­be, hogy lányukat akár a leghíresebb gésa háznak is eladják. Többnyire csak a gésák, színészek, vendég­látó iparbeliek lánygyermekei készülnek még ma­napság gésának és ezek is egyre kevesebben. Tavaly a gésaházak tulajdonosainak szervezete kénytelen volt újsághirdetésekben új növendékeket keresni. “Kimonót ingyen adunk és havi 100,000 yen ( $ 300) fizetést garantálunk,” kecsegtetett a hirde­tés. Az irodai és gyári átlag havi fizetések 150 dol­lárnak felelnek meg. Mindössze három 18 éves, középiskolát végzett lány jelentkezett a hirdetésre és tizenkét gésaház sorshúzás utján döntötte el, hogy melyik három kapja meg a lányokat. De kettő a lányok közül al­kalmatlannak bizonyult. A harmadik lány az egyik gésaházhoz került, de egy heti kiképzés után elege volt belőle és felmondott. A nehézségek miatt sen­ki sem akar már gésaház vezető lenni; a gésák több­nyire önállóan, függetlenül működnek. Élettörténete elmondása után az idősebb gésa azt is elbeszélte, hogy lánya sem volt hajlandó any­ja nyomdokait követni. Amikor elvégezte a közép­iskolát, könyvelőnek képeztette ki magát és azóta ilyen minőségben dolgozik egy építkezési vállalat­nál. A gésáknak rendkívül sok kiadásuk van. A díszes kimonók sokszáz dollárba kerülnek és sokfajta ki­monó kell különböző alkalmakra. Azonkívül, a szo­kás szerint, állandóan drága ajándékokkal kell ellát­ni a munkaadó vendéglőket, a kolléganőket és a ta­nítókat. Nem csábitó többé a gésa-élet, a fiatalok nem kérnek belőle és ez a hagyományos, valamikor ünnepelt japán hivatás nemsokára csak a múlt em­léke marad. EURÓPAI ingatlanközvetítés ■ hotel, pensio, telek, ház-vetel, eladás, • I Becs, Burgenland. Fertö-to vidékén is Schwciz.i közvetítési cim: FENYVES JENŐ 4054, BASEL. Bristenweg 10. Schweiz, Európa Susan B. Anthony képe a kétdollároson Seymour Halpern, new yorki republikánus kép­viselő törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben a kétdolláros bankjegyek újabb forgalomba hozatalát ajánlja, de nem a régi, Jefferson-arcképpel, hanem, az amerikai nők tiszteletére, a szüfrazsett Susan B. Anthony képével. Kétdolláros bankókat 1966 óta nem nyomtatnak, amikor a Jefferson bankjegyek lemezeit megsemmisítették; ezekből nagyon kevés van még forgalomban, de ma is hivatalos pénzegy­ség. !_____________________________5, Halpern képviselő javaslatát 31 más képviselő, 17 kormányzó és 50 millió nőt képviselő 25 orszá­gos szervezet támogatja. A javaslat előterjesztésé­hez Shirley Chisholm brooklyni, Bella Abzug new yorki és Louise Hicks bostoni képviselőnők is hozzájárultak. Halpern úgy vélekedett, hogy a 151 évvel ezelőtt született Susan B. Anthony megér­demli ezt az elismerést, mert az ő személye mind­azoknak a nőknek a szimbóluma lett, akik “valaha hozzájárultak, vagy igyekeztek hozzájárulni az or­szág előrehaladásához.” Rosszalta Halpern képvise­lő kollégáinak élcelődéseit a nők felszabaditási moz­galmával kapcsolatban. Mr. Halpern megjegyezte, hogy a nők választó­jogáért való küzdelemben Miss Anthony-t 1872- ben letartóztatták, mert az akkori elnökválasztáson szavazott. Erre hivatkozva Ronald Reagan kalifor­niai kormányzó kijelentette, hogy semmi szin alatt nem támogatja a S. B. Anthony arcképes kétdollá- rost. Reagan egyik szószólója megmagyarázta, hogy “a kormányzó ellenzi a törvénytelen módon elért társadalmi változtatásokat, ezért nem támogathat­ja a javaslatot.” Csak egyetlen esetben szerepelt nő arcképe ame­rikai pénzegységen. Martha Washington arcképével 1888-ban nyomtattak egydolláros ezűstfedezetü bankjegyet, amely három évig volt forgalomban. Abzug képviselőnő jó ötletnek tartja, hogy két­dolláros bankjegyen jelenjen meg a harcos szüfra­zsett arcképe. A kétdollárosokat jobban megnézik, mint bármi más összegű bankjegyet. Vannak azon­ban, akik azt mondják, hogy a kétdolláros rossz szerencsét jelent. Más véleménye van erről a Bureau of Engraving and Printing igazgatójának, James A. Conlon-nak, aki úgy véli, hogy a kétdolláros bankjegyek újra forgalomba hozatala jó szerencsét hozna az ország gazdaságának. Minden évben 2.5 millió dollárt ki­tevő különböző névértékű bankjegyeket nyomtat­nak; ezeknek 50-60 százaléka 1 dollárosokból áll. Ha az évente nyomtatott egydollárosok fele helyett kétdollárosokat nyomtatnának, ezzel a kormány több mint 2 millió dollárt takarítana meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom