Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1972-04-13 / 15. szám

_____________________£jlL_?s_2nd Class Matter Dec. 31, 1952. under the Act of March 2, 1879. at the P.Ó. of N.Y., N.Y.______ Vol. XXVI. No. 15. Thursday. AprU 13. 1972 AMERICAN HUNGARIAN WORD. INC., 130 E. 16 th St. New York, N. Y. 10003 Tel: AL 4-0397 JAVASOL A szövetségi kormány szerződést kötött a Lock­heed vállalattal. A szerződés kötelezte a vállalatot 120 C-5A jelzésű teherszállító repülőgép szállításá­ra 3.4 milliárd dollárért. A kormány ténylegesen 4.9 milliárd dollárt fi­zetett 81 gépért. A leszállított gépek mindegyike hibás volt. Az egyikről lezuhant a motor. A másiknak a leszálló szerelvénye nem működött. A kormánynak 156 millió dollárt kellett költeni a hibák megjavítására. II. BOTRÁNY Mind az igazságügyminisztérium vezetői, mind az ITT vállalat igazgatói hamis tanúvallomást tettek a szenátus igazságügyi bizottsága előtt. Takarni pró­bálták hamis tanúvallomásukkal azt az összeeskü­vést, amely a Nixon kormány és az ITT vállalat kö­zött létrejött; az ITT adott 200, vagy 600 ezer dollárt a Republikánus Párt San Diegóban tartandó konvenciója költségeinek fedezésére és ennek elle­nében Nixon igazságügyminisztériuma megengedte, az ország tröszt-ellenes törvénye megszegésével azt, hogy az ITT bekebelezzen három hatalmas vállala­tot. ID. BOTRÁNY Egy ingatlan spekuláns megvásárol: egy rozoga házat 3,000 dollárért. Felületes “javításokat” esz­közöl és pár hétre rá eladja a házat egy szegény, kiskeresetű embernek 9,000 dollárért. A szegény vásárló csekély összeget fizet csak le és a Szövet­ségi Ház Hivatal (FHA) fedezi az ingatlankölcsönt, a korrupt gzövetségi hivatalnokok közreműködésé­vel. Pár hónapon belül a ház lakhatatlanná válik és a szegény ember kénytelen elhurcolkodni. Ott marad a ház a szövetségi kormány kezén. Eddig 244.000 ilyen ház jutott a szövetségi kormány birtokába. A házak lakhatatlanok, a környék leromlik, nyo- mortanyavá válik. így fecsérlik el az adófizetők dol­lárjait a spekulánsok és a magas állásban lévő korrupt szövetségi hivatalnokok. Folytathatnánk a botrányok felsorolását, de már a fentiek is feltárják társadalmunk alapvető beteg­ségét. WASHINGTON, D. C. A háromtagú szakszervezeti bizottság azzal az üzenettel tért vissza Hanoiból, a Vietnámi Demokratikus Köztársaság fővárosából, hogy Kissinger Nixon tanácsadója által felfüggesz­tett titkos tárgyalásokat ismét vegyék fel. Az üzenet Le Duc Tho, a VDK Kommunista Párt Politikai Bizottságának a tagjától jött, aki Párizsban több hónapon keresztül tárgyalt Kissin- gerrel. A szakszervezeti bizottság tagjai: David Livings­ton, Harold Gibbons és Clifton Caldwell a szenátus Külügyi Bizottságának ülésén tett tanúvallomásban kihangsúlyozták, hogy a Vietnámi Demokratikus Köztársaság hajlandó méltányos béke-egyezményt kötni az Egyesült Államokkal. Hasonlóan nyilatkozott Nguyen Thi Binh asszony is, az Ideiglenes Forradalmi kormány külügyminisz­tere, aki kihangsúlyozta, hogy a béke helyreállításá­hoz csupán az szükséges, hogy az amerikaiak hatá­rozott időpontot tűzzenek ki az összes amerikai csapatok kivonásara és szüntessék be a Thieu terror- kormány támogatását. Saigon felé nyomulnak a népi erők seregei SAIGON, A 13-as útvonalon Dél-Vietnám felsza­badító seregei feltartózhatatlanúl előretörnek az ország fővárosa, Saigon irányába. Elfoglalták Chonthanh városát és körülvették Binhlong tartomány fővárosát Anloc-ot. Thieu el­nök kétségbeesésében az őt védő palotaörséget küldte a szorongatott csapatok segítségére. Ugyan­akkor harcok dúlnak az ország közepén fekvő Fel­vidéken, Kontum tartományban és Északon Quang- tri tartományban. A felszabadító hadsereg ágyúüte­gei harcképtelenné tettek két amerikai hadihajót, a légvédelmi erők lelőttek három B-52-es jelzésű ha­talmas bombázót, 13 kisebb bombázót és számos helikoptert. A délvietnámi bábkormány a Mekong Deltát vé­dő 21. hadosztályt a főváros védelmére rendelte. Thieu elnök e lépése teljesen védelem nélkül hagy­ta a Delta környékét. • > A hazafias erők vezetősége közzétette: Saigon­tól északra ötven mérföldre Thieu csapatainak egy zászlóalja átpártolt a függetlenségért hacolókhoz. Az ország többi részéből hasonló hírek érkeznek a szabadságharcosok hadvezetóségéhez. BOTRÁNY, BOTRÁNYT KÖVET I. BOTRÁNY DUC THO BEKEKONFERENCIAT 70 ÉVES JUBILEUMI BANKETT NEW YORK BAN 1972 ÁPRILIS 16-ÁN 1 ÓRAI KEZDETTEL, A Y WC A, 51 St. & 8. AVE. CLARK AUDITÓRIUMBAN ünnepi szónok Lusztig Imre a Magyar Szó szerkesztője • ’ • REZERVACIOERT HÍVJA : AL 4 - 0397________________RENDEZŐ: DEÁK ZOLTÁN_______________________KfcbZYETfcU DU ■ % 6.00 . t

Next

/
Oldalképek
Tartalom