Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1972-04-13 / 15. szám

2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April, 13. 1972 A KATONASÁG KÉMKEDIK A KONGRESSZUS TAGJAIRA A legfelsőbb bírósághoz benyújtott okmányban Sam J. Ervin, Jr. North Carolina-i demokrata sze­nátor, azt a vádat emeli a hadsereg vezetősége ellen, hogy megfigyelés alatt tartja egy főbíró, több sze­nátor és képviselő politikai tevékenységeit. Mr. Er­vin, a szenátus alkotmányos jogi albizottságának feje, nem emlitett neveket, de egyik segédje mon­dotta, hogy többek között maga Ervin szenátor Muskie, McGovern, Kennedy, Hughes és Harris sze­nátorok, valamint Yarborough és McCarthy volt szenátorok is a megfigyelés alatt lévők között vol­tak. Már korábban is voltak jelentések a hadsereg civileket megfigyelő tevékenységéről. A mostani ne­vek a hadsereg kémszolgálati dokumentumaiból származnak, amiket az utóbbi időben levettek a tit­kos listáról és ezért a hadsereg ezt kénytelen volt az albizottság rendelkezésere bocsátani. A dokumentum kimutatja, hogy többnyire a hadsereg megfigyelő ügynökei polgári öltözetben jelentek meg politikai gyűléseken vagy más rendez­vényeken, ahol a megfigyelt politikusok beszéltek és erről a katonaságnak bizalmas jelentést tettek. Az ilyen kémkedést a hadsereg következetesen szük­ségesnek minősítette, azzal az indokolással, hogy hatáskörébe tartozik az esetleges polgári zendülé­sek megakadályozása. A fejleményekből az is kide­rült, hogy a Johnson kormány magasrangu tagjai utasították a katonaságot 1967-68-ban a belföldi kémszolgálatra, hogy ezzel információt szerezzenek “készülő polgári zavargásokról” és a hadsereget hasznos adatokkal lássák el abban az esetben, ha katonaságot küldenek ki zavargások letörésére. De a kémkedést irányitó polgári és katonasági vezetők beismerték, hogy a megfigyelési utasításokat “bi­zonytalanul” fogalmazták meg és igy azok törvé­nyes politikai aktivitásokra is kiteijedtek. Érdekes, hogy ennek a “hanyagságának, vagy “elővigyázatlanság”-nak mindig az lett a következ­ménye, hogy főleg olyan személyeket vagy szerveze­teket figyeltek meg, amelyek a vietnámi háborút ellenezték; a kongresszus tagjain kívül radikális diákcsoportokat, a fekete és polgárjogi mozgalom aktivistáit és másokat, akik a rendszer elleni állás­ponton vannak. A látszat kedvéért a hadsereg kon­zervatív szervezeteket is megfigyelt, de legfőbb kémtevékenységét a háborúellenesekkel szemben , fejtette ki. Ervin szenátor leleplezései nagy izgalmat keltet­tek Washingtonban és a tiltakozások áradata indult meg a hadsereg eme suba alatti tevékenysége ellen. Fred R. Harris, Oklahoma-i dem. szenátor, egyike a megfigyelteknek, felháborodott levelet irt Melvin R. Laird hadügyminiszternek, amelyben követelte, hogy “azonnal küldje el nekem a hadsereg rólam szóló kémtudósitásait”. A szenátor azonkívül ma­gyarázatot kért a minisztertől arról, hogy “miért és mióta figyelik meg tevékenységeimet és mikor szándékoznak ezt abbahagyni.” A levélben Harris szenátor azt is mondotta: “Önnek határozott köte­lessége, hogy nyilvánosan elitélje a magasrangu vá­lasztott közemberekről való hallatlan kémkedést s mi több, ön nekem is nyilvános bocsánatkéréssel tartozik.” A Pentagon szószólói úgy nyilatkoztak, hogy válaszolni készülnek Harris szenátor és mások pana­szaira. 1 lÁZSADALOMmTOSnÁSt TUDNIVALÓK. Kérdés: En is, feleségem is több mint húsz év óta fizetünk be társadalombiztosítási hozzájárulást. Mi­után én utánam úgyis kaphat nyugdijat, mint fele­ség, mikor én nyugalomba megyek, miért kell neki is külön hozzájárulást befizetni? teljes költségét megfizeti. A további 80 nap teljes költségeiből napi $8.50-el kevesebbet fizet meg. ****** Hogyan kell halálozási javadalmazásért folyamodni. Felelet: Mindenki, aki a társadalombiztosítás köte­lékében dolgozik, köteles hozzájárulást befizetni. A feleségének, mint dolgozónak saját társadalombiz­tosítása is van. Ha nyugalmazási kor előtt súlyos betfeg lenne, saját keresete után kaphat munkakép­telenségi javadalmazást. Amikor pedig nyugalomba megy, a saját keresete után kaphat nyugdijat, még ha ön, a félj tovább dolgozik is. Legtöbb esetben többet tesz ki a saját keresetre alapozott nyugdíj, mint az, amit nyugalmazott félj felesége kap. Ha fe­lesége elhalálozna,mig a gyermekek kiskorúak, az ö keresete után kapnának havonként javadalmazást, mint hátramaradottak. Kérdés: 66 éves vagyok es a Medicare-be tartozom. Miután egy hetet a kórházban töltöttem, most egy lábadozó otthonba akarnak küldeni, ahol további ápolásra van szükségem és a Medicare ennek a költ­ségéhez is hozzájárulna. Mennyit fizetne meg ebből a Medicare? Felelet: Az elismert, továbbkezeléssel foglalkozó otthonban a Medicare a jogosultnak az első 20 nap A gyors elintézésnek az a titka, hogy a jelent­kező minden szükséges iratot magával vigyen. Ha minden együtt van, az illetékesek azonnal tudnak intézkedni. Tudakolja meg előre, milyen iratokat vagy ada­tokat kell benyújtani. Elsősorban a halotti bizo­nyítványra van szükség. Ha gyermek hátramara­dottak vannak, azoknak a születési bizonyítványát, vagy keresztlevelét is be kell adni. Az özvegynek vagy kisgyermek anyjának a házasságlevelet is fel kell mutatni. A temetési költségekért való folyamodásban részletes számlát kell mellékelni. Ha egynél több személy fizette a költségeket, mindegyiknek a ne­vét, cimét, az adott összeggel együtt fel kell tün­tetni. Ha valaki halálozási javadalmazásért folya­modik és nincs meg minden szükséges irata, a tár­sadalombiztosítási hivatal megadja minden illeté- kés hivatalnak a címet, ahol ezeket szerény dij elle­neben be lehet szerezni. További tájékoztatásért is a társadalombiztosítási hivatalhoz kell fordulni. Í kiemelkedő színházi esemény j NEW YORKBAN j Az elmúlt szombaton és vasárnap, — három! előadás keretében — nagysikerű műsoros előadásv I zajlott le a Julia Richman Highschool nagyter-l 5 mében, a Buchsbaum Enterprises rendezésében.! I A mindvégig magas nívójú előadás lenyűgöztél |a közönséget. Házy Erzsébet, kitűnő operaéne-1 Jkesnő, a Magyar Állami Operaház művésznője, I A Darvas Iván, kiváló színművész, a magyar színé-1 ászét büszkesége, Kelen Tibor, fiatal tenorista,I I valamint Gafni Miklós, amerikai-magyar baritonis-l | ta, Zorándy Zoltán, kiváló zongoraművész kb. | I két és fél órás programmal szórakoztatta a hálás I I közönséget. | Házy Erzsébet gyönyörű operaáriákat, operett-f betéteket, Kodály— és Bartók népdalfeldolgozá-1 sokat énekelt, szólóban és Gafni Miklóssal duett- * ben. I Darvas Iván több oldalról mutatkozott be a r közönségnek, — mint ragyogó programvezető, ki- I váló szavaló- és előadóművész, — továbbá a | könnyű műfajhoz való hozzáértéséből is Ízelítőt | adott a közönségnek, — a La Mancha Lovag c. i zenes színdarab “Lehetetlen Álom” c. dalbetét- a. jének előadásával. Gafni Miklós és Kelen Tibor nagy sikert arat- I tak szólószámaikkal. Í Nagy élmény volt az előadást végighallgatni, 2 a legnagyobb elismerés illeti a művészeket és a J A rendezést. Ha a magyar művészek ilyen nívós jj X programmal és ilyen tehetséges művészekkel sze- ! Irepelnek az Egyesült Államokban, akkor nagy I i sikereknek néznek elébe. c BAGDAD. Nagy lelkesedéssel fogadták Kosygin miniszterelnököt, aki Irakba látogatott és a két or­szág közti barátsági szerződést írja majd alá. • NEW YORK, N. Y. Az ország nagy olajvállalatai önkiszolgáló benzinkutakat állítanak fel országszer­te, ahol a benzint 2, illetve négy centtel olcsóbban lehet vásárolni. ^ WASHINGTON, D. C. A Bér-Bizottság eddig 74 kol­lektiv szerződést változtatott meg. Minden esetben lecsökkentette a munkások bérét. • DALLAS, Tex. 7 munkás halálát lelte, amikor rob­banás által rombadölt egy vegyigyár. • NEW YORK, N. Y. A General Electric vállalat je­lenti; az üzleti év első negyedében 13 százalékkal emelkedett a profit, az elmúlt év ugyanezen negye­déhez viszonyítva. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ Published weekly, except 2nd & 3rd week In July by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-0397. Ént. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 19&2 under the Act x>f March 21, 1879, at the P.O. ol New York, NY. Előfizetési ár^k: New York városban, a* Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $10.00, félévre $5.59. Minden más külföldi országba égy évre $12., félévre $6.50. _______________

Next

/
Oldalképek
Tartalom