Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
1971-12-23 / 49. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Dec. 23. 1971 Deák Zoltán: ^ f LEVEL A MAGYAR MESSIÁSOKHOZ “Ezerszer Messiások A magyar Messiások” (Ady) KEDVES ADY ENDRE, JÓZSEF ATTILA, RADNÓTI MIKLÓS! Ady Endre. Fogadjátok, szeretett Messiásaink, megértő és megbocsájtó elnézéssel az esetlen sorokat, amelyeket idei magyarországi utam váltott ki belőlem. Magyarországon jártam a múlt nyáron, azon a földön, amelyen egykor ti, magyar Messiások jártatok. Ti, akik megjósoltatok, lényegükben, mindent, amit láttam, akik a századok, évezredek távlatából mértétek fel népetek szenvedéseit (“En úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem mit meglátok hirtelen” — József Attila), ostoroztátok azok okozóit, hirdettétek népetek boldogabb jövőjének elkerülhetetlen bekövetkezését. Betelve a látottakkal, tapasztaltakkal, úgy érzem, nekem is válaszolnom kell egynémely kérdésetekre, melyeket ti az utókor magyaljaihoz intéztetek. Tudom, drága Messiásaink, hogy e kérdésekre nálamnál ezerszerte hivatottabbak és illetékeseb- vek válaszoltak már, de lelkem csordultig van érzelmekkel és igy megbocsájtjátok, ha azokat elébetek tárom. Hiszen tudatában vagyok annak, hogy ti tudtátok a válaszokat a kérdésekre, inkább csak próbatételként intéztétek azokat hozzánk. Amikor te, drága Adynk, megjósoltad a szocializmus “vörös szekéré”-nek közeledtét, jól tudtad, mi annak jelentősége. És mégis megkérdezted kortársaidtól és tőlünk is, hogy “Honnan jön? Mit hoz? Idetart-e?" Hát igen, idetartott, a magyar földre. Es meghozta a felemelkedés, az új élet lehetőségét a magyar nép számára. S bekövetkezett az, amit már verseidben megjósoltál: “Más lett a magyar világ”. A földből a “lelkek temetőjéből,” a “halálszagu, bús magyar rónából, a bús koldusok Magyarországán, a szűr ke láp silány világán vulkánhegyek nőttek, lángoszlop lett a virradat sugaraiból, amely megtisztította a szennytől és salaktól a magyar földet és a magyar életet’ A magyar nép megkapta a “békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb életre váltott jussát!” •k Válaszolok neked is drága József Attilánk. Neked, akinek szivét egész tragikus rövidségü életeden keresztül marcangolta a “nemzeti nyomor, ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség” tudata, s aki megsirattad azt, hogy “kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.” Megjósoltad, hogy “ennyi kin világot vált valóra” és hogy: “közeledik az én időm. Én nem csalódom, minden szervem óra, mely csillagokhoz igazítva jár.” Nem csalódtál, drága Attilánk, a te időd megér- | kezett. És ma Magyarországon nemcsak a költő, hanem az egész nép mondhatja magáról, hogy ^minden szervem óra, mely csillagokhoz igazítva jár.” A “csillagokhoz igazítva” jár ma Magyarországon a nép minden szerve: az új élet törvényeit, az új é- let harmóniáját szerkesztő Párt, az országgyűlés, a szakszervezet, ezernyi tanács, testület, tudományos társaság. Nem csalódtál szeretett Messiásunk. Ma, a te időd bekövetkeztével, a nemzeti nyomor már csak a múlt sötét árnyéka, az “ezerfajta népbetegség” ellen évi 5 millió tüdőszűrő vizsgálat kétszerannyi kórházi ágy, kétszerannyi szivbeteggondozó intézet, 277 rákszüröállomás védi a magyar népedet. A “szapora csecsemőhalál” 13 százalékról 4 százalékra csökkent, a korai öregséget a várható élettartamnak tiz évvel való megnövelésével a megélhetés bizonytalanságának kiküszöbölésével változtatja nyugodt, hosszabb, boldogabb életté új Magyarország! József Attila (1905—1937) rk S te, drága Radnótink, aki oly korban éltél e földön “mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s mig balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életed vad kényszer képzetek”, mégsem vesztetted el hitedet népedben, tudván, hogy “élnek dolgozók itt, költők is büntetlen és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világit, őrzik sötét pincékbe bújva, mig jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja.” Hazádra, drága mártírunk jelt irt és ir a béke ujja. Es a csecsszopókból ragyogó fiatalsággá nőtt új nemzedék ma minden évben kegyelettel zarándokol sírodhoz s felel “friss szóval” fojtott szavaidra. Radnóti Miklós (1909-1944) M Bármennyire is meg voltak a mi magyar Messiásaink győződve az ország újjászületéséről, mégis szerették volna megtekinteni, ha csak egy pillanatra is, a megvalósult jövőt: “Mi lesz a Tisza-Duna táján majdan, ha mi. . . jajban és könnyben. . . lehunyjuk szemünk, mit int- nek a jövendő lusztrumok: Érdemes volt lelkünket ontani?” — borongott Ady “A szemeink utódai” c. verseben. A magyar Messiások ezen agóniás kérdésére (mert Ady nemcsak a maga nevében tette fel a kérdést) ma tiz millió magyar új rendet, új erkölcsöt teremtő munkája alkotja a választ. E fenséges válaszadásnak voltam én, sok millió más látogatóval együtt egyik szerény tanúja ottlétem idején. E választ véltem hallani Dunaújváros martinkemencéinek földet rengető dübörgésében, az Egyetértés Termelőszövetkezetben, s másutt szerte az országban működő traktorok búgásában; c kérdésre válaszolnak igenlöleg égre irt jeleikkel Százhalombatta, Kazincbarcika, Csepel, Salgótarján, Ózd kürtői, erre alkotnak választ az új lakótelepek, a népjóléti intézmények, új hidak, kórházak, iskolák. S végül e kérdésre válaszol mindennapi odaadó országépitö munkája révén hálás igenléssel millióés millió magyar dolgozó. Engedtessék meg nekem, hogy ezek közül megemlítsek egy néhányat, akikkel alkalmam volt találkozni, akik megtiszteltek azzal, hogy időt szenteltek a velem való beszélgetésre. Ügy tekintettem én mindegyikükre, mint az “adott világ varázsainak mérnökeire”, hogy a te halhatatlan szavaiddal éljek, drága Attilánk, akik most “kint” a való életben szerkesztik a boldog jelen és még boldogabb jövő “harmóniáit.”
