Amerikai Magyar Szó, 1970. július-december (24. évfolyam, 27-49. szám)

1970-09-17 / 36. szám

Thursday, Sept. 17, 1970. AMERIKAI MAGYAR SIÓ — HUNGARIAN WORD % Modern rabszolgaság MR. AGNEW ÁLLÁSPONTJA A New York Times, augusztus 24-iki számában ilyen cim alatt közölte a következő levelet: Tisztelt Szerkesztő Ur! Spiro Agnew augusztus 17-én a Külháboruk Ve- teránjai-nak Miami Beach-en tartott gyűlésén tett megjegyzései, élesen mutatják a Nixon-adminisz- tráció vakmerőén éretlen felfogását. Az a jellem­zése a Hatfield—McGovern módosításra vonatko­zóan, hogy az “az Egyesült Államokat, történelme során első Ízben érő vereségére irányuló tervezet”, azon érzelmek közül, amelyek a mai zavaros és aggodalmas időkben hazafiasság cimén szerepel­nek, a legrosszabbakhoz intézett felhívás. Az hogy evvel Mr. Agnew nem is annyira a ravasz és szá­mitó demagóg, hanem az őszintén félrevezetett ál­patrióta szerepét játssza, nagyobb aggodalomra, mint mentségre ad okot. Az ember elvárná, hogy a mérhetetlen szenvedés és pusztítás, amit ez a háború okozott, egy kevés belátásra késztetné az alelnököt. Az ember azt hinné, hogy ma már álta­lános az a megértés, hogy egy háború célja az kel­lene, hogy legyen, hogy a nemzet érdekeit szol­gálja, nem pedig a nemzeti önteltséget. Ebből kö­vetkezik, hogy nyilvánvaló vereség háborúban ön­magában elvileg nem rossz és nem következik, hogy a győzelem önmagában elvileg jó. Úgy vélem, hogy a legtöbb ember egyetért av­val, hogy Hitler legyőzése jó volt a német nép ré­szére, éppúgy, mint ahogy győzelme rossz lett volna. Vereség egy háborúban csak akkor lehet rossz, ha az a határozott formában megjelölt nem­zeti célok elérését akadályozza. A jelen esetben egyáltalán nem világos, hogy mik azok az érdemle­ges célok, amelyeket el lehet érni a háború foly­tatásával, vagy pedig elveszíteni a háború abbaha­gyásával. Egyáltalán nem világos, hogy miért kell folytatnunk a jelen, nagyon is valóságos, válogatás nélküli mészárlást, csak azért, hogy egy esetleges másikat megakadályozzunk. Az ember inkább arra a meggyőződésre jut, mint ahogy McGovern sze­nátor jutott, hogy a jelen vietnami politikánk csak vereségre vezethet és szétzilálja a hazai békessé­get. Megállapíthatjuk, hogy a háború folytatása csak még több amerikai halottat, még több viet­nami halottat fog eredményezni és még több meg­rontott pusztaságot ott, ahol emberek, akik ma holtak, valamikor a földeket művelték. Ha, mint jó keresztény, hiszem, hogy nem lehet megváltást nyerni azáltal, hogy szenvedést és két­ségbeesést zúdítunk ellenfeleinkre és tudva, mint ember, hogy nincs becsület abban, hogy halált és pusztulást okozzunk bármely sarkában annak a planétának, amely már amúgy is nagy szükségét érzi az orvoslásnak, ma úgy érzem, nagyon aggó­dom amiatt, hogy mire mindennek a végére érünk, úgy fogunk Nixonra és Agnewra visszaemlékezni, hogy — Tacitus szavaival élve — “sivataggá tették a földet és azt úgy nevezték, hogy ‘tisztességes béke’.” Princeton, N. J. 1970. aug. 18. H. Steven Hoisington Dartmouth College Ifjú Demokraták elnöke Sztrájkra szólítanak a háború ellen NEW YORK, N. Y. — Az ország számos neves egyénisége felhívást intézett azokhoz, akik ellen­zik a vietnami háborút, hogy csatlakozzanak egy országos sztrájkmozgalomhoz. Javasolják, hogy a sztrájk csütörtökön, október 15-én öntsön formát. “Mindenki, aki megegyezik abban, hogy ezt az erkölcstelen háborút be kell fejeznünk MOST, minden más nézeteltérés mellőzésével, csatlakoz­zon és vegyen részt az október 15-én tartandó ál­talános sztrájkban” — mondják felhívásukban. 1 Lezuhant egy DC-8-as repülőgép NEW YORK, N. Y. — A Trans International Airlines egy DC-8-as, négy lökhajtásos gépe per­cekkel a felszállás után lezuhant a Kennedy repü­lőtéren. A gép 11 tagú személyzete halálát lelte. A gép útban volt a Washington, D. C.-i Dulles repülőtérre, ahonnan 250 fiatal szándékozott visz- szatérni Európába az itt töltött nyári szünidő után. Az amerikai magyar emigráció nemrégen meg­halt rossz szelleme hmdette, hogy mig a “nagy­lelkű” nyugati hatalmak minden gyarmatuknak függetlenséget adtak, a kelet-európai “raborszá­gok” népei jobbágyi, sőt rabszolga-sorba süllyed­tek. És a “Szabad Európa” megbízásából ez orszá­gok disszidált politikusai, köztük egy volt magyar miniszterelnök, beutazták az ázsiai és dél-amerikai diktatúrákat, hogy a diktátoroknak elpanaszolják a magyar, cseh, bulgár stb. szabadság hiányát és a nevében a béke szolgálatát hirdető newyorki Carnegie-alapitvány termében emigráns-társaik és az amerikai propaganda-szervek tisztségviselői együtt ünnepelték őket a “szabad világ” többi bajnokaival, Batista, Trujillo, Singmanrhee, Csang- kaisek és a többi véreskezü diktátor lakájaival. Hogy milyen az emigráns politikusok által iri­gyelt szabadság Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban, a Kongóban, Etiópiában, Dél-Af- rikában, Namíbiában, Iránban, Thailandban, Sai­gonban, Indonéziában, Dél-Koreában, a Fülöp-szi- geteken s a legtöbb latin-amerikai országban, azt ma már minden józaneszü ember tudja. Az ame­rikai sajtó és tv is kénytelen néha fellebbenteni a fátyolt a mindez országok lakóinak nagy többségét jelentő nyomorult (többségében “színes”) proletá­rok és a náluk is mélyebben megalázott, népirtás­nak kitett “vadak” életéről. De kevesebben tud­ják, holott az ENSZ évente jelentést ad ki róla, hogy még a jogi és formális rabszolgaság, az alap­ját képező rabszolga-vadászattal és rabszolga-ke­reskedelemmel sem szűnt meg sokfelé. Számtalan nemzetközi bizottság, újságíró és tudós vizsgálta ezt a mai napig, rengeteg bizonyítékot szolgáltat­va róla. Éppen most olvashatjuk — és látjuk a fényképeket —, hogy a szokatlannál is súlyosabb éhínségtől sújtott Északkelet-Braziliából nagy rab­szolga-szállítmányok mennek a nagybirtokokra, ahol legalább táplálékot remélnek. De aki az U.S. nagyobb újságjait olvassa és a tv képernyőjét nézi, közelebb is talál rá példát, itt, New York körül, Upstate, Connecticutban, Mas- sachusettsben, Jerseyben, hol a vándormunkásokat nem hívják rabszolgáknak, jogilag nem is azok, de ténylegesen sorsuk a rabszolgákénál annyiban rosszabb, hogy nem képezik a munkaadó farmerek vagyontélelét, ezek tehát annyira sem féltik az ő egészségüket és életüket, mint hajdan a józan rabszolgatartók. Az autostradák mellől rejtve, a gazdagok suburbjaitól légmentesen elzárva, egyet­Dr. William S. Dix, a Princeton Egyetem könyv­tárosa és az Amerikai Könyvtárosok Társulatának elnöke, néhány ezer küldött előtt a Társulat 89. évi gyűlésén erélyes fellépést követelt a szólássza­badság vad támadói ellen, akik Amerika szellemi szabadságát fenyegetik. “Könyvek és könyvtárosok ellen a leghevesebb támadások olyankor jönnek, amikor a legnagyobb szükség van rájuk” — mondotta dr. Dix a detroiti Ccbo Hallban tartott összejövetelen. A gyűlésen több küldött és bizottság arról je­lentett, hogy jónéhány könyvtárost, akiknek véle­ménye nem egyezett meg a szabad sajtó ellensé­geivel, elbocsátottak városi és főiskolai könyvtá­rakból. Dr. Dix 400 könyvtári gondnok és állami könyv­tári egyesületi megbizott előtt jelentette, hogy a mai helyzet nagyban hasonlít a Joseph McCarthy- korszakra és az akkori elnyomásra. Megkérte a gondnokokat, akiknek nagyrésze üzleti és városi vezető, hogy energikusan védjék a demokrácia elveit, melyeket 1953-ban elfogadtak a társulat alkotmányában, azzal a céllal, hogy megaka­dályozzák McCarthy törekvését olyan könyvek ki­tiltására, melyek szerinte a rendszert akarták alá­ásni. A 7,000 küldött helyeselte a Nixon-adminisztrá- ciót támadó beszédét, melyben dr. Dix elitélte az elnök eljárását azon diákok ellen, akik ellenzik az indokinai háborút. “Szomorú év volt ez — mondta dr. Dix — nem fogjuk elfelejteni a Mylai vérengzéseket, sem Ag- new alelnök megfontolt kísérleteit a szabad gon­len órai autótura New Yorktól sínylődnek a farm­munkások, semmiféle munkajogtól és társadalom- politikától nem védve, a kőkorszaki civilizáció ál­dásait sem élvezve dolgoznak családjukkal —• kezdve a 6 éves gyermekeken — látástól vakulás- ig, távozási és látogatási tilalomnak alávetve, oly­annyira, hogy a megvadult tulajdonosok a köz- igazgatás és a karhatalom támogatásával még a szociális hatóságok törvényesen kiküldött embere­it sem engedik hozzájuk, ezeket fenyegetik, gyak­ran meg is verik. így van ez minden évben, igy zug ellenük a felháborodás évente, hogy azután száz évvel a “felszabadítás” után minden marad­jon a régiben. Az ő érdekükben a munkásság és szervezeteik annyit hangoztatott szolidaritása épp úgy nem érvényesül, mint a “szines” ipari munká­sok érdekében. Éppen ezért erről már külön cikket nem is Ír­nék. minek, úgyis unják. Hanem a rabszolga-ke­reskedelem idáig itt nem ismertetett esete talán még felkelti az érdeklődést. Arról van szó a N. Y. Times szerint (aug. 24), hogy kevés a jelentkező a katolikus zárdákba a nyugat-európai országok­ban. Hogy a hiányt pótolják, Dél-Ázsiában, főkép­pen Indiának Kerala nevű tagállamában vásárolták a lányokat, a Főtisztelendők közvetítésével a kol­dusszegény szülőktől 800—1,000 dollárért darabon­ként. Persze, az ígéretekben nem szűkölködtek, magasabb képzést Ígértek a lányoknak, akik uj gazdáik nyelvét sem értették s akik azután — mi­után látták, hogy megtévesztették őket — lelki válságot, idegösszeomlást szenvedtek. Ahogy ez minden bürokráciában lenni szokott, az egyházi körök és lapok, maga a Vatikán is so­káig nem akart nyíltan tudomást venni a dologról, majd cáfolni próbálta azt, de miután mind több újság — nem-hivatalos katolikus lapok is — meg­írták, végül is be kellett ismernie, hogy ez igy van, a “vizsgálat folyik”, ők csak 1,600 ilyen eset­ről tudnak, de lehet, hogy több is volt, a leányke­reskedelmet megszüntették. Hogy a hivatalos cá­folatoknak hitelt lehet-e adni, erről felesleges be­szélni. Inkább hiszünk annak a négy keralai no­víciának, akiknek megengedték, hogy hazatérje­nek; Itáliában maradt társnőik levelet intéztek hozzájuk, kérve, jelentsék a hatóságoknak ezt az emberkereskedelmet, amely ártatlan, tudatlan leá­nyokat téveszt meg és amelynek nem lehet más következménye, mint hogy elvesztik lelkűket. 11#* Per' dolkodás megfojtására, sem Kambódiát, sem a Kent és Jackson State Egyetemeken történteket.” Dr. Dix őszülő, 62 éves könyvtár-tudományi ta­nár, aki már 1953 óta tanit Princetonban. Judith F. Krug, a Társulat Szellemi Szabadság irodájának igazgatója ragaszkodott azon álláspont­hoz, hogy a könyvtári társulat, melynek kb. 30,000 tagja van, semleges maradjon a politikai kérdések­ben. Karl Weiner, Skokie, Ill.-i könyvtáros viszont ellentétes véleményt nyilvánított: “Társulatunk nem helyezkedik semleges álláspontra a szólássza­badság kérdésében. így tehát nem lehetünk sem­legesek más fontos, alapvető kérdésekben sem. A politikai állásfoglalás nem ütközhet bele a könyv­táros hivatalos tárgyilagosságába. Az ő erkölcsi kötelessége, hogy mindenféle álláspontot bemutas­son.” Elbocsátják a munkásokat MONTREAL, Kanada. — A General Dynamics amerikai leányvállalata Canadair, Ltd., itteni üze­méből a múlt héten 400 munkást bocsátottak el. Ez évben 2,900 munkás vesztette el munkáját az üzemben. “Folytatjuk a munkások elbocsátását mindaddig, amig a helyzet nem változik” — mondta az üzem igazgatója. A C5A teherszállító repülőgépek részére alkat­részeket, azonkívül angol és német rendelésre CL-215 jelzésű repülőgépeket gyártanak az üzem­ben. _____ifi VESZÉLYBEN A SZABADSÁG, FIGYELMEZTET EGY KÖNYVTÁROS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom