Amerikai Magyar Szó, 1970. július-december (24. évfolyam, 27-49. szám)
1970-08-20 / 32. szám
Vol. XXIV. No. 32. Thursday, August 20, 1970. AMERICAN HUNGARIAN WORD, INC., 130 E. 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telefon: AL 4-0397 FÉLMUNKÁT VÉGEZTEK A KÉPVISELŐK Nixo elnök megvétózta mind a közoktatási célokra 4.4 milliárd dollárt előirányzó, mind a 18.1 milliárd dolláros javaslatot iskolák, kórházak és szennycsatornák építésére. Azzal a magyarázattal tette ezt az elnök, hogy a javaslatok törvényre emelése felfokozza az inflációt, megdrágítja a megélhetést. A tény természetesen ennek éppen az ellenkezője. A képviselők és szenátorok által elfogadott két javaslatban foglalt ajánlat egymilliárd dollárral több mint amennyit Nixon enök kért. E célokra még a kongresszus által javasolt összegnél is sokkal többet lehetne és kellene költeni, hogy a nép igényeit akárcsak részben is kielégítsék. A szenátorok és képviselők jói tudják, hogy nem a lakásépítésre, szennycsatornák lerakására, kórházak és iskolák építésére költött összegek okozzák az inflációt. A törvényhozók tisztán látják, hogy a 70 milliárd dolláros hadikiadást kell LÉNYEGESEN csökkenteni, ha véget akarunk vetni az inflációs folyamatnak, az árak állandó és gyors emelkedésének. Éppen ezért a képviselők csak félmunkát végeztek, amikor 289 szavazattal 114 ellenében leszavazták Nixon elnök közoktatási javaslat elleni vétóját; a lakás- és kórházépítési javaslat vétója ellen azonban csak 203 képviselő szavazott és 195 a vétó mellett, ami kevesebb, mint a szavazatok kétharmada, ami szükséges a vétó megsemmisítéséhez. A szenátorok minden bizonnyal nagy többséggel elfogadják a képviselők döntését a közoktatási javaslat kérdésében és ezzel az törvényre emelkedik. E két javaslat feletti vita a kongresszus és az elnök között jellamzi azt az alapvető ellentétet, amely a törvényhozó testület és a Fehér Ház lakója között fennáll abban, hogy mire van szüksége az amerikai népnek főleg és ELSŐSORBAN: hadi repülőgépekre, napalm-bombákra, rakéta elhárító rendszerre, hadihajókra, tankokra, vagy pedig lakásokra, kórházakra, iskolákra, magasabb nyugdíjra, díjmentes kórházi és orvosi kezelésre? SILÁNY ÁRAMSZOLGÁLTATÁS MAGASABB DÍJAZÁS Botránnyal határos a Consolidated Edison vállalat áramszolgáltatása New York 8 milliós lakossága részére. Éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség van kellő áramszolgáltatásra, a Con Edison vállalat lecsökkenti az áramot és ezzel pokollá teszi — hogy mást ne említsünk — a földalatti vonatokat használó milliók életét. A lakosság ellen elkövetett bűnöket most a Public Service Commission úgy méltányolja, hogy felhatalmazta a Con Ed monopóliumot az áramszolgáltatási díjazás felemelésére. Magánlakások bérlőinek négy, az ipari és kereskedelmi vállalatoknak 14.5 százalékkal MAGASABB dijat kell fizetniök az áramszolgáltatásért. A Commission döntése 90 millió dollár többlet bevételt jelent a Con Ed részvényesei számára anélkül, hogy még csak kilátás is volna a villanyáram szolgáltatás megjavítására. itt az ideje államosítani ezt a közszolgálatot. Csupán e lépéssé! remélheti a város 8 milliónyi lakosa, hogy kellő áramszolgáltatást kapjon, méltányos árakon. NEM BABRA MEGY A JÁTÉK Izrael és az arab államok közti békeszerződés létrejötte élet-halál kérdés mind az izraeli, mind az arab nép számára. Sőt, mi több: a közel-keleti kérdés békés megoldása az egész emberiség érdeke. Ha a Szovjetunió és az Egyesült Államok által támogatott és most folyamatban lévő törekvések kudarcot vallanak, annak beláthatatlap következményei lehetnek. Ezért nem szabad, hogy akár az egyik, akár a másik fél felelőtlen hírek terjesztésével, alaptalan vádak kovácsolásával hátráltassa a tárgyalások megkezdését és veszélyeztesse azok sikeres kimenetelét. A földkerekség békére vágyó milliói hiszik és remélik, hogy a közel-keleti kérdést békésen, tárgyalások utján oldják meg, mindkét fél igaz érdekeinek figyelembe vételével. MEGSÉRTIK A TŰZSZÜNET-EGYEZMÉNYT - MONDJÁK AZ IZRAELIEK ÉS AZ ARABOK JERUZSÁLEM. — Mrs. Meir Izrael miniszterelnöke és Moshe Dayan hadügyminiszter a tűzszünet szabályainak megszegésével vádolta az Egyesült Arab Köztársaságot. Azt' állítják, hogy a tűzszünet érvény- belépését követően szovjet rakétákat állítottak fel a Szu- ezi-csatoma közelében. Kérték az Egyesült Államokat: vizsgálja ki a vádat és tegyen lépéseket a rakéták eltávolítására. "Kétes" a vád Az amerikai külügyminisztérium szószólója, McClosky nyilatkozatában “kétesének minősítette az izraeli kormány vádját. Majd Melvin R. Laird, amerikai hadügyminiszter mondotta: “Az izraeli vádakat nehéz bizonyítani, vagy megcáfolni. A fontos az, hogy a békére törekvő tárgyalások mielőbb megkezdődjenek.” AMMAN. — A jordáni kormány vádat emelt Izrael ellen: az izraeli légi erő számos jordáni katonai erődítményt bom-! bázott. Az izraeli kormány igy magyarázta a légi bombázást: megtorlás az a kommandók támadásai ellen. Meg lehet cáfolni az elnök érveléséi WASHINGTON, D. C. — A szövetségi kormányközeg (FCC) elrendelte: a tv-vállala- tok kell, hogy alkalmat adjanak a Nixon elnök politikájával ellenkező vélemény közvetítésére. Fulbright szenátor állt az élén azoknak a törvényhozóknak, akik e döntést követelték. Nő a munkanélküliség az ifjúság soraiban WASHINGTON, D. C. — Felduzzadt a munkanélküliek száma az ország fiataljai sorában. Míg a múlt év júliusában az ifjak 12.8 százaléka volt munka nélkül, addig ez év ugyanazon hónapjában ez 15.7 százalékra emelkedett. A fekete fiatalok 30.2 százaléka tengődik munka nélkül, a Munkaügyi Minisztérium hivatalos jelentése szerint. “Győzött” a hadsereg WASHINGTON, D C. — Az amerikai hadvezetőség nagy “győzelmet” aratott: engedélyt kapott June L. Green szövetségi bírótól, hogy a tenger mélyére süllyesztheti azt a hajót, melyen 418 “koporsóban” “GB” és “VX” jelzésű mérges gázokkal telt rakéták vannak. A hajót Florida partjától 280 mérföldre keleti irányban süllyesztik el, ahol a tenger 16,000 láb mély. Green biró attól félt, hogy a viz nyomása széjjeltöri a “koporsók” falát és a gáz kipárolog a lövedékekből, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Tiltakoznak a gyárosok WASHINGTON, D. C. — A diétás ételeket készitő gyárosok tiltakoznak a szövetsé- ki kormányközeg (FDA) azon rendelete ellen, mely megtiltja a “cyclamate” használatát bármely ételben, szeptember elsejétől kezdve. A gyárosok 31 millió dollár értékű gyümölcsöt kannáztak be cyclamate felhasználásával. WASHINGTON, D. C. — Amerikai kormánykörök a kulisszák mögött azon szorgos- kodnak, hogy az arab államok egyezzenek bele Izrael határainak módosításába: ne kelljen visszavonni seregeit az 1967-es háborút megelőző határokról. Ugyancsak “k o m promisz- szum”-ra törekednek a palesz- tinai menekültek kérdésében. Javasolják, hogy a több mint egymillió hazáját vesztettnek csak egy részét telepítsék visz- sza Palesztinába. Ezzel szemben az Egyesült Arab Köztársaság, Jordán, Szíria és a többi arab államok államférfiai egyhangúan követelik az izraeli csapatok kivonását az ÖSSZES elfoglalt arab területekről és az 1.3 millió Palesztinái menekült ügyének kielégítő rendezését. EGYESÜLT NEM ZETEK. N. Y. — Dr. Gunnar V. Jarring, az Egyesült Nemzetek Szövetségének megbízottja tárgyalásokat folytat az arab. izraeli és a négy nagyhatalom képviselőivel. Azon szorgoskodik, hogy az arab—izraeli békeszerződés pontjait kidolgozó konferencia minél előbb megkezdje munkáját. Sortüzben a hadállások SAIGON.—Az Észak és Dél- Vietnam közti semleges területtől délre fekvő hat amerikai hadállás a szabadságharcosok sortüzében van. A támadás viszaverésére mozgósították az összes B—■ 52-es hadirepülőgépeket, melyekről 3,000 tonna bombát zúdítottak a szabadságharcosokra és a kambódiai és laoszi határmenti Ho Chi Minh útvonalra. 7,231 DOLLÁRT ADTAK OLVASÓINK LAPDNK ÉS AZ ÓHAZAI ÁRVÍZKÁROSULTAK SEGÍTÉSÉRE Átutaltuk a negyedik ezer dollárt a Magyar Vöröskereszthez Nagy lendülettel kezdődött lapkampányunk, még nagyobb lendülettel folytatódott és leg-1 magasabb fokát az utolsó na- j pon érte el, amikor a következő levelet kaptak Flórián Pacziertől, Kaliforniából: Mellékelve küldök egy ezer dolláros csekket, amely Matyi' Gyula utolsó adománya arra a haladó szellemű eszmére, amelyet egész életében magáénak vallott és amelyért állandóan küzdött és áldozott. Halála előtt megbeszélték feleségével, hogy ők is hozzájárulnak a magyar árvízkárosultak támogatásához 500 dollárral, $500-t pedig a Magyar Szó támogatására adnak, amely lapot szerette és támogatta évtizedeken keresztül. F. Raczier Ez a levél önmagáért bestéi. (Folytatás a 12. oldalon) ÁMMCEIfT • Ént. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, at the P.O. of. N.Y., NT."