Amerikai Magyar Szó, 1970. július-december (24. évfolyam, 27-49. szám)

1970-12-10 / 48. szám

Thursday, Dec. 10, 1970. AMERIKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD ________________________3 NEM CSAK GUINEA Egyre több tudós és iró cáfolja napjainkban mindazt, amire az embereket a háború utáni kor történelméről tanították, de Afrika az a világrész, amelyre vonatkozóan a legtöbb tévhitet, történel­mi és politikai hamisítást el kell oszlatni. “A sötét kontinens” Az elnyomók, kizsákmányolok mind igazolni igyekeznek magukat, az elnyomottak állítólagos alsóbbrendűségével, a maguk építő munkájával, rendfenntartó érdemeivel — legszükségesebbnek érezték és érzik ezt a leginkább elnyomott és el­pusztított Afrikára vonatkozóan. Közel 500 évig fokozatosan pusztították és leigázták az egész kontinenst, mint vadászterületüket, majd gyar­matos ültetvényüket (és háborúikhoz fekete se­gédcsapatok szolgáltatóját). Csak két névleg független ország maradt ott, Etiópia (átmeneti­leg olasz uralom alatt) és a múlt században alapí­tott Liberia, ahol felszabadult amerikai rabszol­gák küldték munkára a bennszülötteket, az U.S. nagyvállalatainak birtokain.E században Dél-Afri- ka fehérei felszabadultak brit uraik alól, hogy min denkinél kegyetlenebbül elnyomják az ország fe­kete többségét. A Földközi tenger mellékén ara­bok (és berberek) némi önkormányzatot élveztek, mögöttük terült el a “sötét kontinens” a Ráktéri- tőtől messze délre. A fehérek (és arab közvetitők) Afrika népé­nek számtalan millióját ölték meg, még több mil­liót — népeik javát — rabszolgának hurcolták el. Városaikat, telepeiket, földjüket tönkretették, államaikat megszüntették, kultúrájuknak nyomait is el akarták tüntetni, azzal érvelve, hogy e “po- gányok” és “hitetlenek” nem vehetők emberszám ba, majd hogy egy “alsóbbrendű” fajt képeznek. Pedig — nem beszélve a nyugati kultúrát meg­alapító egyiptomiakról és az e kultúrát felélesztő arabokról — már a múlt században ismertették a tudósok a Szaharától délre fekvő népek rende­zett (a támadó által elpusztított) államait és fej­lett kultúráját — de a második világháború kel­lett hozzá, hogy e népek legalább papíron függet­lenekké váljanak. A “független” kontinens A gyarmatosító fehér kormányok és üzletem­berek tekintélye elhalványult. A kegyetlen német gyarmatosok már az első háborúban elvesztették birtokaikat, az olaszok a másodikban. Az angolok, franciák, belgák és spanyolok átmenetileg legyen­gültek, népeik kifáradtak, nehezebb lett más né­peket rabságban tartani. Az európai háborúba vezényelt afrikai katonák beleszagoltak a modern hadviselésbe. Csak Portugália őrizte meg gyar­matait (tartományokká nevezve ki őket), a faj­védő Dél-afrikára támaszkodva, de évtizedes harc ban e terület függetlenségre törő népeivel. De a gyarmatrendszer bukásának legfőbb oka volt a Szovjetunió hatalmának és presztízsének erősö­dése a háború után és Kína felszabadulása. Hogy Afrika és Ázsia gyarmati népeit e szocialista ha­talmak befolyásától megóvják, szimpátiájukat maguknak nyerjék meg, a gyarmatos hatalmak nem akadályozták meg a legtöbb leigázott nép felszabadulását, függetlenné válását. Nagylelkű humánizmus? A propaganda azóta is hirdeti az angolok, fran­ciák, spanyolok, belgák és hollandok nagylelkű humanizmusát, holott sok vérbe került, mig ők (illetve kormányaik és tőkéseik) a megváltozott helyzet tanulságát levonták. Indonézia, Korea (és elsősorban Indokina), Yemen, Algéria, Ciprus, Kenya, Kongó, Angola, Mozambik, Madagaszkár. Tunisz népei szörnyű veszteségeket szenvedtek függetlenségükért küzdve, uraik csak akkor mond tak le birtokaikról, amikor saját népeik már túl­ságos hangosan tiltakoztak az áldozatok miatt, így aztán ma már Afrikában 41 “független” or­szág van, más tucatnyi alakult Ázsiában és a Ka­ribi tengeren, csupán Afrika déli részén maradtak gyarmatok, bárhogy nevezik őket. Visszagyarmatositás A volt birtokosok (és az U.S.) azonban válto­zott formában, de tovább akartak felettük ural­kodni. Az uj országok nagyrésze kevéssé életké­pes. Földrajzi, néprajzi, nyelvi, gazdasági szem­pontokat elhanyagolva szinte tetszésük szerint kanyaritották ki határaikat a kontinensen, sok ország területe és lakossága oly kicsiny, hogy vé­delemre, önálló politikára képtelenek. Az állami­ság fő feltételei hiányoztak belőlük. A gyarmato­sok régi mezőgazdaságukat, állattenyésztésüket kiölve monokultúrára — egyetlen terményre, mint gumi, kakaó, földi dió — rendezték be őket; iparuk, modern közlekedésük, pénztőkéjük, intelli­genciájuk, felsőbb oktatásuk (a gyarmatosok örök szégyenére) nem volt, modern fegyverzetük sem, amellyel volt uraik ellen védekezhettek vol­na. (Franciaország fenntartotta a jogot, hogy volt gyarmatait megszállja, többször élt is ezzel.) Mindent, amivel modern országot épithettek, kül­földről kellett kapniok s a nyugatiak megakadá­lyozták a legtöbb esetben, hogy a kedvezőbb fel­tételeket ajánló szocialista hatalmak segítségét igénybe vegyék. Mégis, a világpolitikai helyzet úgy alakult, hogy számos afrikai ország ezekkel szorosabb kapcsolatba lépett és bizonyos szocia­lista elvek alapján igyekezett rendszerét kialakí­tani (amit azonban legtöbb esetben nem lehetett szocializmusnak nevezni). Algeria, Libia, Egyip- toh, Ghana, Guinea, Mali, Szudán, Brazzai Kongo, Tanzania (Tanganyika és Zanzibar), újabban Zam­bia ezen az utón indultak meg. Újabb támadások Sokuknak hamar elébe álltak. Egyiptomot Ang­lia, Franciaország és Izrael orvul megtámadták — ez azonban szovjet segítséggel kivédte a táma­dást; 1967-ben Izrael újra megtámadta, de Nasz- szer hatalmát nem sikerült megdöntenie. Tunisz ellen a franciák inditottak pusztító támadást, Csadban, Togóban és másutt is ők védték meg az őket szolgáló kormányokat. Kongóban a belgák és amerikaiak az ENSZ leple alatt segítették uralomra az ellenforradalmat. Szudánban az ara­bokat és a feketéket igyekeznek egymással szem­beállítani. Zambiát Dél-afrika és a fajüldöző Rhodesia szorongatják. Délnyugat-Afrikát Dél- afrika azzal az ürüggyel tartja gyarmati sorban, hogy azt a “Népszövetség” helyezte védnöksége alá, ez pedig már megszűnt. Mali és Ghana balol­dali vezetőit elűzték, illetve elfogták és helyükbe az imperialistákat szolgáló katonai juntákat he- helyzetek. Különösen Ghana elnöke, Nkruma volt szálka a szemükben, mivel ez volt az első — és legnagyobb tekintélyű — független államfő a Szaharától délre és. ő az életképtelen kis orszá­gokat pánafrikai szövetségben kívánta egyesíte­ni. Az azonban túl hatalmas lett volna ahhoz, hogy a visszagyarmatositók tetszésük szerint ak­názzák ki ez országok nyersanyagforrásait, fej­lesszék ottani bányáikat és ültetvényeiket, olaj­forrásaikat, kiépítsék nyersanyag-feldolgozó ipa­rukat, kisebb kockázattal és gonddal, mint a régi gyarmati időkben, amikor mégis gondoskodnak kellett volna arról, hogy ott ne haljanak túl sokan éhen. Mindenütt találnak szövetségeseket az uj urak-katonatisztek, megvásárolható politikusok, spekulánsok között és vannak fekete országok, amelyek — mint Malavi és Madagaszkár — nyíl­tan az elnyomó Dél-afrika és Rhodesia szekerét követik. A felszabadult országok népei még a ta- nultság, műveltség és politikai öntudat alacsony fokán állanak, vezetőik sokszor hajlanak a kor­rupcióra, az osztályellentétek erősödnek náluk: igy látják volt uraik, mikor jön el az ideje nyilt ellentámadásnak. Dél-afrikában már egy gazda­ságilag hatalmas, katonai kulcspozícióban levő fajvédelmi blokk, sőt birodalom fejlődik ki az an­golok és más nyugati hatalmak tűrésével és tá­mogatásával, amelyek az ENSZ-ben megakadá­lyozzák, hogy hatékony eszközöket rendeljenek el ellenük. Nem csak Guineáról van szó Észak-Afrikában már korábban kialakult egy baloldali, enyhén szocialista blokk: Ghana, Mali és Guinea. A két elsőben már uralomra juttatták az ellenforradalmat, most guineai disszidenseket inditottak Szeku Túré elnök ellen, portugál segít­séggel, hogy az Egyenlítőtől északra a szocializ­mus nevét is kiirtsák és innen nyomást gyakorol­janak nyugati hatalmak alól egyre inkább felsza­baduló arab országok ellen. Ezért kell azt tudni, hogy most sem csak egy országról, a szegény és gyenge Guineáról van szó, amelynek óriási bauxit- tartalékát a támadók — a Portugáliának jutta­tott NATO-fegyverekkel — maguknak akarják lefoglalni. Ha a támadás nem sikerül, uj követke­zik, például lenyomják termékei világpiaci árát, amikép Nkrumát elsősorban azzal buktatták meg, hogy a kakaó árát a sárga földig lenyomták. A harc világméretekben folyik, Korea, Vietnam, Kam bodzsa, Laosz, Tailand, Indonézia, újabban Bur­ma, Guinea — nemsokára talán Csile és újra Kuba — csak mellékhadszinterei. Peregrinus HÍREK II AUTÓMOSBÓL A detroiti üzletek nem tartanak játékot, ami ka­tonai felszerelésre emlékeztet. Az üzletvezetők azt mondják, hogy a szülők nem vásárolnak már a fiuknak puskát és más hasonlót az utolsó 5 év óta. Nem fogynak többé az ágyuzó, bombázó já­tékok. A háború eltűnik a játékpolcokról. • 35 nő egy évvel ezelőtt szervezett meg egy cso­portot, melynek tagjai most egyetemeken és isko­lákban tartanak előadást a békéről, a háború el­len. Tanítani akarják az ifjúságot, hogy a háborút emberek csinálják, semmi jót nem tesz, csak ártat­lan áldozatokat követel és pusztítást idéz elő. Az­ért teszik ezt, mert még most is sok szülő úgy ne­veli gyermekeit, hogy “háború mindig volt és lesz, apád is katona volt, te is az leszel és a hazá­ért meghalni dicsőség!” Ezek a nők azt kérdezik: Mi a haza? A haza az, mondják, ahol valaki meg tudja keresni kenyerét és családjával boldogan élhet. Tanítják a különböző népek kultúrájának szeretetét, a természet szeretetét. Azt mondják, ha az ember a Holdra tud már jutni, akkor a Föld kincseit is meg tudja menteni a világ népe számá­ra. A földi mennyország lehetséges. Azt akarják ezek a nők, hogy a békét, mint tantárgyat tanítsák az iskolákban, egyetemeken. Céljaik megvalósítá­sára körlevelekben pénzt gyűjtenek. Tavasszal konferenciát tartanak, ahova Detroitból és környé­kéről 500 egyetemi és középiskolai diákot hivnak meg. Bemutatják nekik Hirosima és Nagaszaki atombombázás utáni képeit. Ezek a képek kiállí­táson lesznek január 1. és 21. között a W.S.U. Community Art Gallery-jében. Rose Pavloff ROMÁNIAI HÍREK SZÖVETKEZETI TÁRSULÁS A Temes megyei Kiszetó községben megalakult a megye negyedik zöldségtermesztési, szövetkezet­közi társulása. Az iktári, szapáryfalvi, kostélyi, sziklási és kiszetói mtsz-ek közös összefogásával tiz hektáron szolár-tipusa melegházakat épitenek zöldségek termesztésére. Az érdekelt mezőgazda- sági termelőszövetkezetek mellett, a fogyasztók is alig várják a munkálatok befejezését és természe­tesen az első “szüretet.” MÉRLEGEK A szebeni mérleggyárban újabb termékek soro­zatgyártását készítették elő. Ezek között szerepel­nek az 500 és 1000 kilós uj félautomata hídmérle­gek, amelyeknél 38—40 százalékkal csökkentették a fémfogyasztást. Uj termék a 200 kilós automata cementadagoló s az exportra szánt 50 tonnás gép­kocsi-hídmérleg prototípusa. Az előkészületben le­vő prototípusok között megemlítjük még a nagy precizitásu méréseknél használt laboratóriumi mérleget. A szebeni gyárban jelenleg több mint 80 féle precíziós mérőkészüléket állítanak elő. MEGEMLÉKEZÉS DÓZSA GYÖRGYRŐL Sepsiszentgyörgyön ünnepi rendezvényeken em­lékeztek meg Dózsa György, az 1514-es paraszt­háború vezére születésének 500. évfordulójáróL Dálnok nagy szülötte és az általa vezetett paraszt­tömegek harca jelentőségének méltatása után a sepsiszentgyörgyi Állami Színház művészeinek elő­adása elevenítette fel Dózsa György történelmi alakját. j

Next

/
Oldalképek
Tartalom