Amerikai Magyar Szó, 1970. július-december (24. évfolyam, 27-49. szám)

1970-10-29 / 42. szám

Thursday, October 29, 1970, AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 A HÁBORÚ ELHÁRÍTÁSÁT, A NÉPEK KÖLCSÖNÖS MEGÉRTÉSÉT KÍVÁNJUK SZOLGÁLNI Péter János, a Magyar Népköztársaság külügy­minisztere beszélt az ENSZ jubileumi gyűlésén. Kivonatok a beszédből — Világos számunkra, hogy az alapokmányban megjelölt cél: “a népek jószomszédokként éljenek egymás mellett, megszabadulva a háború átkaitól”, csak az összes tagállam közös akaratával valósít­ható meg. Majd igy folytatta: — A második világháború után eltelt huszonöt évben sikerült elhárítani a harmadik világháború sokféle veszélyét, s most a háború végleges kiküszöbölésének a lehetőségei között egyúttal a termonukleáris háború veszélyei közepette - élünk. Az Egyesült Nemzetek Szervezetét különböző rendszerű országok hozták létre, amelyek a máso­dik világháború ideién, a fasizmus elleni koalíció­ban szövetkeztek a népek szabad és békés jövőjé­nek biztosítására Az ENSZ ellentmondásai azon­ban mindjárt a születés időpontjában kirobbantak. 1945. junius 20-án írták alá az alapokmányt San Franciscóban, és néhány héttel később — miköz­ben a ratifikációs eljárások voltak folyamatban —, 1945. augusztus 6-án Hirosimára, augusztus 9-én pedig Nagaszakira lehullottak az atombombák. Az­óta az ENSZ közgyűlés határozatokat hozott az általános és teljes leszerelésre irányuló tárgyalá­sok alapelveiről, jelentős megállapodások, nemzet­közi szerződések születtek a fegyverkezési ver­seny viszonylagos korlátozásáról. Kétoldalú és sok­oldalú tárgyalások folynak újabb megállapodások és szerződések aláírásáról. Mindez a termonuk­leáris háború állandó veszélye közepette. Időnként tért hódit a közgondolkozásban a hamis feltétele­zés — mintha a felhalmozott termonukleáris pusz­tító erő tartósan vagy akár végérvényesen elret­tentő és visszatartó hatalom lenne a termonukleá­ris háború veszélyével szemben. Uj erőfeszítésekre van szükség, hogy elindulhas­sunk azon az utón, amelyet a Szovjetunió javasla­tára az Egyesült Nemzetek Szervezete az általános és teljes leszerelés előkészítésére irányuló elvek­ben kijelölt. A döntő feltétel a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyának javítása. A különleges fele­lősséggel biró két fő hatalom közvetlen tárgya­lásait kellene eredményessé tenni. Ennek útját az egyengetné, ha az öt atomhatalom egymáshoz való viszonya úgy javulna, hogy mind az öten részt vehetnének a fegyverkezési verseny csökkentésére, a termonukleáris háború veszélyének kiküszöbö­lésére, a háborús konfliktusok okainak megszün­tetésére törekvő tárgyalásokban. A Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, az Amerikai Egyesült Ál­lamok, Franciaország és Nagy-Britannia közös fe­lelősségvállalása nélkül nincs megnyugtató nem­zetközi megállapodás a leszerelés, a fegyverkezési verseny és a harmadik világháború kérdéseiben. Kulcskérdés: a dél-vietnami koalíciós kormány Mindezt nehezíti — szinte lehetetlenné teszi a mai két fő fegyveres konfliktus — a vietnami há­ború, amely most indokínai háború lett s a közel- keleti agressziós helyzet. Vannak kevésbé feltűnő akadályok is: Ázsiában a koreai feszültség, Euró­pában a két német állam egymáshoz való viszonya. Mi most Európában — mondotta ezután — ked­vező előjelek között törünk előre a béke és a biz­tonság megszilárdításáért. De tudjuk, hogy Európa kölcsönhatásban van az egész világgal, és viszo­nyaink aránylag kedvező alakulása nem homályo- sitja el éberségünket a más világrészek más jellegű konfliktusai iránt. így: a délkelet-ázsiai háború felszámolása, a po­litikai rendezés nemcsak Vietnam, Laosz és Kam­bodzsa népeinek békéjét szolgálná, hanem meg­könnyítené az összes többi nagy nemzetközi prob­lémák rendezését is. Ez kedvezően hatna a Közel- Keletre, a Távol-Keletre, Európára, sőt az általános nemzetközi biztonsággal összefüggő minden ta­nácskozásra, a szovjet—amerikai stratégiaifegyver­korlátozással összefüggő tárgyalásokra is. Az üyen délkelet-ázsiai békés rendezésnek a szükségességét mindenki felismerte. Úgy tűnik, az Egyesült Államokban nincs olyan felelős vezetői kör, amelyik feltételezné, hogy Délkelet-Ázsiában katonai győzelmet arathat. Laoszra, Kambodzsára azért terjedtek ki a had­műveletek, a párizsi tárgyalások azért nem halad­nak előre, mert Saigonban az Egyesült Államok kormánya nem engedi érvényesülni a koalíciós kormány létrehozását kívánó törekvéseket. Ez a kulcskérdés ma Délkelet-Ázsiában. A saigoni koa­líciós kormány megalakulása után a délkelet-ázsiai események uj fordulatot vehetnek és az uj nem­zetközi konferencia jótékony hatással lenne az ál­talános békére és biztonságra is. Izrael ürítse ki a megszállt arab területeket A közel-keleti agressziós helyzet bizonyos fokig függvénye a délkelet-ázsiai viszonyoknak. Az Egye­sült Államok vietnami agressziója következtében megromlott általános nemzetközi viszonyok nélkül nem mertek volna az izraeli kormány militaristái támadást intézni 1967-ben az arab országok ellen. Az Egyesült Államok folyamatos délkeletázsiai ag­ressziói bátorítják Izrael kormányát arra, hogy a fokozódó nemzetközi állásfoglalások ellenére ha­logassa a Biztonsági Tanács 1967. évi határozatá­nak a komolyanvételét, fenntartsa az agressziós állapotokat, sőt újabb támadásokat kezdeményez­zen. Izraelnek előbb meg kell szüntetnie az agresz- sziós állapotot, el kell hagynia a megszállt terü­leteket és csak azután áll elő az a helyzet, amely­ben Izrael érdemleges tárgyaló partner lehet a rendezés kérdésében. Mindaddig az arab országok az ENSZ alapokmánya értelmében arra jogosul­tak, hogy fegyveres erővel is készüljenek a terü­let visszafoglalására. Az arab országok figyelembe véve saját népeik és az egyetemes emberi érdekeket, úgy szeretné­nek megoldást találni, hogy a politikai rendezést békés utón érjék el. A közel-keleti válság megol­dásának alapelveit az 1967. évi biztonsági tanácsi határozat jól foglalja össze. Az alapelvek alkalma­zásának az útja akkor nyílik meg, ha Izrael kiüríti az agresszióval megszállt területeket. Ennek a mó­dozatait kellene nemzetközi megállapodásokban tisztázni és a Biztonsági Tanács határozatának min den egyéb rendelkezését ezt követően nemzetközi megállapodásban garantálni. Az elmúlt 25 évben (mutatott rá Péter János) végérvényesen és visszavonhatatlanul felbomlot­tak á gyarmati rendszerek, s ez a világ történeté­ben uj szakaszt nyitott. Mi, magyarok, ennek sajátságos kedvező követ­kezményeit érzékeltük. A hidegháború egyik na­gyon éles szakaszában itt, az Egyesült Nemzetek Szervezetében azoknak az országoknak a képvise­lői, amelyek szerették volna Magyarországot a Szovjetunió ellen irányuló támadások ugródesz­kájává tenni, koncentrált hidegháborús hadjára­tot folytattak hazánk ellen. Évekig tartottak ezek a kísérletezések. De itt, az Egyesült Nemzetek Szervezetében különösen világossá tette hiábavaló­ságukat az az uj helyzet, amely az uj tagállamok megjelenésével a figyelmet a mesterkélt hideghá­borús problémákról a jelenkori történelem alap­vető problémáira terelte. Abban, hogy az úgyne­vezett “magyar kérdés” lekerült az Egyesült Nem­zetek Szervezetének napirendjéről, sok más ha­mis kérdéssel együtt, fontos szerepet játszott a gyarmati sorból felszabadult országok megjelenése és részvétele az Egyesült Nemzetek munkájában. A Magyar Népköztársaság úgy tekint a fejlődő országok gondjaira, mint az egész emberiség kö­zös problémáira. Ezért minden lehetséges alkalmat felhasznál velük kapcsolatai fejlesztésére és kere­si a gazdasági és politikai együttműködés útjait. Az Egyesült Államok felelőssége Az Egyesült Nemzetek Szervezete negyedszázad alatt minden várakozást felülmúlóan szerteágazó lett; mindezek ellenére fő feladata betöltése te­kintetében sok a bizonytalanság, a félreértés és a vita. Mindezt legjobban ez a jubileumi közgyűlés jel­lemzi. Sokan nagy várakozással tekintettek a 25-ik közgyűlés jubileumi tanácskozása elé és sokat vár­tak attól is, hogy a jubileumi ülésszak idején al­kalmat kapnak a tagországok kormányai sok vitás kérdés személyes megbeszélésére és a megoldások előkészítésére. Az előjelek szerint a várakozások­ból nem minden valósul meg. Vannak, akik ezért sajátságos felelősséget hordoznak. Ha az Egyesült Államok kormánya a mostani időszak előtt és alatt nem foglalkozott volna az úgynevezett erőpolitika restaurációjának a kísérletével, akkor a jelenlegi ülésszak több és nagyobb eredményekhez vezet­hetett volna. Péíer János ezután megemlítette, hogy az ENSZ tagországok száma 1945-ben 51 voit, most 125. Vi­szont jelentős államok képviselete hiányzik. — Hiányoljuk a Kínai Népköztársaság, a Német De­mokratikus Köztársaság, a Német Szövetségi Köz­társaság, a koreai és a vietnami nép képviseletét. Dr. DuBois és Paul Robeson az ünnepeltek között 1969 márciusában 50 fekete művész és iró meg­alapította Bostonban a Feketék Művészeti és Iro­dalmi Akadémiáját, melynek a napokban tartott első bankettjén nyolc fekete férfit és nőt avattak fel az Akadémia Pantheonjába. Azért kapták ezt a kitüntetést, mert mint az Akadémia elnöke dr. Eric Lincoln mondotta, “kiváló és folytonos hozzá­járulásukkal gazdagították a művészeteket és az irodalmat.” A newyorki Hilton Hotel Sutton bál­termében tartott banketten 600 vendég jelent meg. Az ünnepély folyamán a szónokok különös meg­tiszteltetésben részesítették az itt látogató Mrs. Shirley Graham DuBois Írónőt, dr. W.E.B. DuBois marxista történész és szociológus özvegyét, akinek hires néhai férjét is az Akadémia halhatatlanjai közé avatták. Mrs. DuBois csak az előző este érkezett meg Kairóból. Ideutazását az igazságügyminisztérium először nem engedélyezte, az írónő ismert balol­dali érzelmei miatt, de később mégis engedélyt adtak neki a látogatásra. Dr. DuBois mellett a halhatatlanok Pantheon­jába avatták Carter G. Woodson történészt. Henry O. Tanner festőművészt, Lena Horne színésznőt, a Trinidad-i C.L.R. James iró-történészt, Diana Sands színésznőt, Paul Robeson énekest, Amiri Baraka szerző-költőt. James kivételével mindegyik kitüntetett amerikai születésű. Az ünnepélyes alkalom főbeszédét Richard Hat­cher, Gary, Ind. fekete polgármestere mondotta el. Beszédében felköszöntötte Mrs. DuBois-t és méltatta férjét, aki “az elsők között hívta fel fi­gyelmünket arra, hogy milyen fontos helyet foglal el a művészet és a kultúra a fekete amerikaiak életében.” Darthmouth 3 éves orvosképzést vezet be A Darthmouth Egyetem orvosképző intézete há­roméves teljes doktorátusi programot vezetett be. Az egyetem elnöke ezt a kezdeményezést “az egész ország részére jelentős kihatásu”-nak nevezte. Mi­vel az egész országban nagy az orvoshiány, ezzel a gyorsított kiképzési programmal próbálják megol­dani az egészségügy országos krízisét. A Darthmouth Medical School 1797-ben alakult és egyike Amerika legrégibb orvosképző intézetei­nek. 1914 óta kétéves előkészítő programja van az orvosképzés terén. Ennek elvégzése után a hall­gatók más orvostani intézetekben fejezik be négy éves tanulmányaikat és kapják meg a doktorátust. Az uj programban valamennyire sűrítik a tan­anyagot és a 10 hónapos tanévet egy hónappal megtoldják, igy 3 év alatt teljes doktorátust adnak. Az első évben az alapvető orvosi tudományokat tanítják. A második év első felében a klinikai gyógykezelés elveit, a második felében egyrészt a klinikai gyakorlatot mutatják be, másrészt a nö­vendékekkel orvosi kutatásokat végeztetnek. A hallgatók a harmadik évi tanulmányaik folyamán orvosi vizsgálatokban és sebészeti műveletekben segédkeznek és a klinikán felügyelet alatt a bete­gekkel foglalkoznak, éppúgy, mint az orvosok a gyakorlatban. Fawzi az uj miniszterelnök KAIRÓ. — Sadat elnök dr. Mahmoud Fawzi 70 éves diplomatát nevezte ki miniszterelnöki tiszt­ségre, melyet az Arab Szocialista Unió 150 tagil Végrehajtó Bizottsága egyhangúan jóváhagyott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom