Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-11-13 / 44. szám
Thursday, November 13, 1969 AMERÍKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD ÖSSZEURÓPAI KONFERENCIÁT JAVASOLNAK A SZOCIALISTA ÁLLAMOK KÜLÜGYMINISZTEREI PRÁGA. — A szocialista országok külügyminisztereinek ülésén javaslatot fogadtak el egy összeurópai konferencia összehívására, melyet a jövő év első felében tartanának meg Finnország fővárosában, Helsinkiben. A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei, kormányaik megbízásából, a következő kérdések felvételét javasolják az összeurópai értekezlet napirendjén: 1. Az európai biztonság megteremtése, az erőszak alkalmazásáról és az erőszakkal való fenyegetésről történő lemondás az európai államok kapcsolataiban; 2. az európai államok közötti politikai együttműködés fejlesztését szolgáló, az egyenjogúságon alapuló kereskedelmi, gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatok kiszélesítése. A Nixon-kormány ellenzi a konferenciát WASHINGTON, D. C. — Mig a legtöbb európai ország szószólói, beleértve a nyugati államokat is, mint pl. a Német Szövetségi Köztársaság, szükségesnek és előnyösnek tartja a konferencia összehívását, mert az elősegítené mind az európai, mind a feszült világhelyzet enyhítését, a Nixon- kormány képviselői negativ magatartást tanúsítanak a konferenciával szemben. Elliot L. Richardson, helyettes külügyminiszter azzal magyarázza ezt az álláspontot, hogy ki akarják zárni az Egyesült Államokat és Kanadát ezen összejövetelről. LEGÚJABB Róma. — Egyezmény jött létre a munkáltatók és 900,000 épitőmunkás között, melynek értelmében a munkások 12 százalékos béremelést kapnak és munkaidejüket leszállítják 1970 január elsején 42, 1972 januárjában negyven órára, bércsökkentés nélkül. • New York, N. Y. — A város kórházaiban dolgozó 4,000 ápolónő évi 301 dollár fizetésemelést kapott. Egy diplomás ápolónő fizetése az uj szerződés szerint $9,460 és a főápolónőé $10,440 évente. Boston, Mass. — A háború ellenzői betörtek a Sorozó Bizottság hat helyiségébe és 100,000 sorozó kártyát megsemmisítettek. • Pittsburgh, Pa. — Folynak a tárgyalások a Wetinghouse vállalat és 80,000 munkás képviselői között, noha a szerződés már november 9-én lejárt. A vállalat 4,000 munkása azonban sztrájkba lépett Columbus, O.-ban helyi panaszok orvoslására. KI AZ EMBERTELEN? Az amerikai televizió-nézők milliói elborzadva látták az NBC-TV képernyőjén hétfőn, november 3-án, este hat és hét óra között, amint a dél-vietnami zsoldosok egy elfogott szabadságharcost agy- ba-főbe vertek, rugdostak és elnyesték a torkát. A fogoly keze hátra volt kötve, úgyhogy nem is tudott kínzóinak ellentállni. Az embertelen kínzást egy meg nem nevezett amerikai ezredes és altábornok is végignézte, de a fülük-botját sem mozgatták, hogy megakadályozzák a barbár tettet. És még Rogers külügyminiszter meri felemelni szavát és tiltakozni, hogy a hanoi-i hatóságok embertelenül bánnak az amerikai foglyokkal, mert nem engedik őket levelezni hozzátartozóikkal! Négy évi börtönre Ítélték Sealt CHICAGO, 111. — Julius J. Hoffman biró négy évi börtönbüntetést mért ki Bobby G. Seal Panther Párt vezetőre a bíróság elleni tiszteletlenség vádjával. “A fekete ember nem várhat igazságot a fehérek bírósága előtt. Négy évi börtönre büntetnek csak azért, mert követeltem, hogy saját magam ügyvédje lehessek”, kiáltotta Seal az ítélet hallatára. New York, N. Y. — A Telefon Vállalat 40,000 munkása továbbra is sztrájkol, noha két bírói tiltóparancs visszarendelte őket a munkába. A munkások magasabb bért és jobb munkaviszonyokat követelnek. • Washington, D. C. — Becslések szerint 5,869,- C00 zsidó vallásu polgár él az Egyesült Államokban. Detroit, Mich. — Walter Reuther, az autómunkások országos szervezetének elnöke javasolta, hogy a szervezett munkások 50 millió dolláros sztrájkalappal segítsék sikerre vinni a General Electric vállalat 150,000 munkásának harcát. • Johannesburg!). — Dél-Afrika egyik aranybányájában dinamitrobbanás következtében 65 bányász életét vesztette. A halottak közül kettő fehér, a többi bennszülött afrikai. • Moszkva. — Az atomfegyverket korlátozó szovjet—amerikai konferencián Vladimir S. Semyonov helyettes külügyminiszter lesz a szovjet delegáció élén. A konferencia november 17-én kezdődik Helsinkiben. Elhalasztják a vietnami kihallgatást WASHINGTON, D. C. — Fulbright szenátor, a külügyi bizottság elnöke kinyilvánította, hogy elhalasztják a bizottság ülését, melyen a vietnami kérdést óhajtják tisztázni az un. “szótlan többség” részére, mert nem akarják befolyásolni a november 13—15-i tüntetéseket. Ezért jelenleg Rogers kül- és Laird hadügyminisztereket idézték be zárt gyűlésen adandó tanúvallomásra. LEGÚJABB SPORTEREDMÉNYEK Honvéd—Pécs 2:1 FTC—Komló 1:1 MTK—Eger 5:1 Rába—Újpesti Dózsa 1:1 Tatabánya—Csepel 1:1 Diósgyőr—Egyetértés 1:1 Vasas—Szombathely 0:0 Salgótarján—Dunaújváros 1:0 A CSAPATOK ÁLLÁSA: Saigon. — A Nemzeti Felszabadító Front szabadon bocsátotta Willy Watkins, James A. Strik- land és Coy R. Tinsley amerikai katonákat, akik 1969 márciusában estek foglyul. • Biafrai hivatalos szóvivő bejelentése szerint a tartomány delegációja készen áll a Nigériával folytatandó béketárgyalásokra és annak megkezdését nem köti a tüzszünet feltételéhez. KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLEI Dózsa: 42, Honvéd: 39, FTC: 38. Rendőriámadás a diákok ellen CAMBRIDGE, Mass. — Több száz egyetemi hallgató tüntetett az MIT Kutató Intézet épülete előtt. Követelték, hogy az intézmény függessze fel a hadsereg részére folytatott kutató munkát. A tüntetők megakadályozták, hogy a kutató intézmény dolgozói munkába álljanak. A kirendelt rendőrség megtámadta a tüntetőket, akik közül sokan megsebesültek és néhányat letartóztattak. Algéria. — Tito, Jugoszlávia elnöke tárgyalást folytatott Algéria elnökével Houari Boumediennel. ^JdrAada (omliztoóitáó KÉRDÉS: Ha történetesen kórházba kellene mennem, honnan tudják a kórházban, hogy a Medicare-be tartozom? FELELET: A Medicare kártyája bizonyítja, hogy jogosult a kórházi javadalmazásra. Ne felejtse ezt magával vinni, ha kórházi beutalásra kerülne sor. KÉRDÉS: A dolgozó nő gyermekeire vonatkozó uj szabályok szerint igaz-e, hogy csupán a hátramaradott gyermekek jogosulhatnak javadalmazásra? FELELET: Nemcsak a hátramaradott gyermekekre vonatkozik. Ha egy nő társadalombiztosítási öregkori nyugdijat, vagy munkaképtelenségi nyugdijat kap és 18 éven aluli gyermekei, vagy 18 és 22 év közötti tanuló gyermekei, vagy 18 évesnél idősebb, de 18. évük előtt munkaképtelenné vált gyermekei vannak, ezek után is kaphat társadalombiztosítási javadalmazást. Ha ismer valakit, aki ebbe a kategóriába tartozik, tudassa erről, hogy minél előbb jelentkezzen a gyermekeknek járó javadalmazásért. KÉRDÉS: Mind a kórházi, mind az orvosi biztosításra felvétettem magamat. Majdnem mind a 100 otthoni beteglátogatást már igénybe vettem, de még további látogatásokra van szükségem. Mi történik, ha kimerítem mind a 100 látogatást? FELELET: Még további 100 látogatásra lesz jogosult az orvosi biztosítás értelmében, de önnek kell fizetnie a szokásos dijak 20 százalékát, a további 80 százalékot a Medicare fizeti. Az orvosi költségeknek az első 50 dollárját is önnek kell megfizetni minden kalendáriumi évben. Az orvosi számla és a házi egészségi szolgálatok is beleértendők. Elismerő cikksorozal a Szovjetunióról (Folytatás a 4-ik oldalról) kapnak 56 nappal a szülés előtt és 56 nappal a szülés után. Abnormális szülésnél, vagy ha ikrek születnek, a fizetett szabadságot 70 napra is kiterjesztik. Az anyasági szabadság lejártával, további fizetésnélküli szabadságot is kérhet az anya, 1 évig terjedőleg és ezt kötelesek megadni. A szoptató, dolgozó anyák három óránként félórás szünetet kapnak, hogy gyermeküket az intézeti bölcsödében szoptathassák. Minden foglalkozási ág nyitva áll a nők előtt, kivéve azokat, amelyek számukra ártalmasak, mint pl. a földalatti, bányamunka, a vaskohókban, vegyi, bőrfeldolgozói üzemekben való alkalmazás. Az abortusz törvényes és ingyenes. Nincs tartásdij az elvált asszony részére A fogamzógátló pirulát nem árusítják a Szovjetunióban, mert, mint az egyik tudós mondotta, az hormon változásokat idéz elő. A szovjet nők, akik nem akarnak több gyermeket, elmehetnek bármelyik női klinikára, ahol a legmagasabb orvosi színvonalon kapnak erre tanácsot. Az óvószereket a gyógyszertárban lehet beszerezni. Ha egy állapotos asszony bármi okból nem akarja megszülni gyermekét, a kórházban törvényesen s díjmentesen hajtják végre az orvosok az abortuszt, Mióta törvényesitették, az abortuszok száma nem emelkedett. Az uj házassági törvény szerint a válást egyszerűen és gyorsan kimondják, ha a férj és feleség ezt ugv akarja. Tartásdij válásnál nincs, csak a gyermek számára Ítélnek meg tartásdijat az apától. 12___