Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)

1969-10-02 / 38. szám

2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN'WORD Thursday, October 2, 1969. SÍRJUNK, vagy nevessünk? Arthur F. Burns, az Országos Gazdasági Tanács elnöke, szeptember 12-én kijelentette: “Minden kétséget kizáróan elértük az inflációs folyamat végét.” Burns ur minden bizonnyal e kijelentésével ki- vánta megnyugtatni az egyre nyugtalanabb lakos­ságot, mely felháborodással szemléli az árak ál­landó és rohamos emelkedését. Négy nappal Bursn kijelentése után olvassuk a Wall Street Journal szept. 16-i számának 12. és 13. oldalain: Nem kevesebb, mint tiz vállalat je­lenti, hogy gyártmányaik árát felemelik. A kávé­tól a pumpáig, a tv-készüléktől a papirig, a kis motoroktól a villanyáramig, mindennek az ára felfelé megy. Se hire, se hamva az inflációs folya­mat végének. e-fJ) A szövetségi kormány 150,000 dollárt adott az ország egyik legkimagaslóbb fajgyűlölőjének, James Eastland, Mississippi-i szenátornak, mert nem ültetett gyapotot birtoka egy részén. Ebből az összegből 684 gyermeket lehetett volna tápláló élelemmel ellátni és Mississippi államban ennél sokkal több gyermek éhezik. “A hadi kiadások következtében előállt rövid prosperitás — mondotta dr. Wald, Nobel-dijas biológus a villanyüzemi munkások (UE) országos .konyencióján — hosszú ideig tartó katasztrófához vezet.’áo, 0-9 Robert Wilton 22 éves ausztráliai ifjú elégette sorozó kártyáját, hogy ezzel tiltakozzon a vietnami háború ellen. Wilton egyetemi hallgató, apja John Wilton, az ausztráliai Vezérkari Tanács tagja. 0-9 A Nixon elnök által kinevezett Polgárjogi Ta­nács (Civil Rights Commission) EGYHANGÚAN elítélte a Nixon-kormány faji politikáját. A Tanács tagjai azzal vádolják a kormányt, hogy a nemzet törvényének megszegésével, hátráltatja az iskolák integrációját. “Sokan megbotránkoztak, amikor a braziliai for­radalmárok elrabolták az Egyesült Államok nagy­követét. Nem szabad eltekinteni attól, hogy az el­rabolt nagykövet sokkal emberségesebb bánás­módban részesült, mint azok a politikai foglyok, akiket kiszabadítottak a nagykövet elrablása ré­vén” — mondta többek között Richard Shaull, Princeton Lelkészképző Intézetének professzora. “A polgári sajtó, mely oly sokat foglalkozott a nagykövet elrablásával, nem irt a politikai fog­lyok kínzásáról.” “Katasztrófába sodornám az államot, ha a Nixon- kormány ukázát végrehajtanám” — mondotta Tom McCall, Oregon állam kormányzója. A kor­mányzó Nixon azon rendeletére utalt, mely az ál­lami, megyei és városi közegeket arra utasította, hogy a szövetségi kormány által támogatott épít­kezéseket 75 százalékkal csökkentsék. Az oregoni kormányzóhoz hasonló magatartást tanúsított az ország legtöbb kormányzója és polgármestere is. A betegek rendszerint azért panaszkodnak az orvosokra, mert túl nagy honoráriumot számíta­nak. Most az orvosok panaszkodnak, a biztositó tár­saságokra. Az ok: sokat számítanak a “helytelen kezelés elleni” biztosításért. _ Egy orvos, átlagban, évente 5,000 dollárt fizet ezért a biztosításért. Vannak azonban olyanok, akik 7 és 12 ezer dollárt kénytelenek fizetni. Ezt az összeget most fel akarják emelni. A los-angelesi orvosok azzal fenyegetőznek, hogy ha felemelik a biztosítási díjazást, ők felemelik az orvosi honoráriumot. Végeredményben mindig az átlagember vállára nehezedik a többlet-kiadás. C*-9 “A húszmillió nyugdíjas legtöbbje — mondta John B. Martin szövetségi biztos, aki az idős pol­gárok problémáival foglalkozik — nem jut meg­felelő élelemhez. Javaslom, hogy a szövetségi kor­mány állítson fel közkonyhákat az idős, nyomor­ban élő polgárok étkeztetésére.” Igazság a zsidóirtásról Churchill a világtörténelem legnagyobb bűné­nek nevezte a magyar zsidóság nagyrészének meg- semmisitését és a körülmények, amelyek között ez történt, egyedülállónak minősitik azt az európai zsidóirtás fejezeteiben. Akkor folyt ez le — 1944 nyarán — amikor már a vakok is látták Németor­szág vereségét, kísérteties gyorsasággal, az egész világ szeme előtt és a külhatalmak — bár elkésett — tiltakozásai ellenére. A magyar kormány és a nyugati hatalmak is megakadályozhatták, vagy legalább lelassíthatták volna a katasztrófát — ami­képp júliusban Horthy egyetlen telefonálással le­tiltotta a budapesti zsidók deportálását és eltávo­lította a csendőrséget Budapestről. Annál különö­sebb, hogy még az események szenvedő tanúi is milyen keveset és mennyi tévését tudnak minder­ről és a zsidóirtás külföldi szakértői a magyar zsi­dók sorsát oly tévesen ismerik. így itt az U.S.-ban is gyakran olvastuk, hogy a deportálásért a Szálasi-kormány volt felelős — holott ez 1944 októberben került uralomra, ami­kor a deportálások óta már 3 hónap telt el. Ez nemcsak tudatlanság, hanem megalkuvás is, tekint­ve, hogy a horthysták itt szalonképesek, akikkel “hazafias” antikommunista egyesületekben, moz­galmakban és újságokban (és a Free Europe-ban) az “üldözött faj” nem egy fia együttműködik. De Lévai Jenő, a magyar antiszemitizmus kiváló tör­ténetírója, most a “zsidó tanulmányok” jeruzsá­Szegény szivem Lakatos Mihály könyvének a címe (Edison kiadó, Montevideo) megtévesztő. Az iró szive már korra nem fiatal, de érzésben nem szegény: fiatal és gazdag. Ezt mutatta 1966-os könyve is: Találkozás (Montevideo), amely egyedülálló az újabb magyar emigráns irodalomban. 30 vagy hány évi távoliét utáni hazai látogatását irta meg ebben és ellentét­ben a legtöbb íróval, aki otthon csalódik, nem azt kapja, amit várt, amire emlékezett és önmagát sem úgy leli fel otthon, ahogy remélte: boldog­nak, újra ifjúnak, Lakatos ha nem is fiatalodott meg, de meg merte mondani a sokszor sandán rá­néző emigránsoknak, milyen jó volt otthon, meny­nyi baj és milyen szép, milyen aljasak sokan és milyen kedvesek, éber kritikával és újjáéledt sze­relemmel. És a sandák is elmosolyodtak, oly me­leg humorral tálalt fel mindent; ha pedig az IBUSZ pénzjutalmat küldene külföldre, neki a nagydijat kellett volna adni, mert jobb idegenforgalmi pro­pagandát alig lehet elképzelni: annyi rosszat mon­dott el derűs kedéllyel, hogy minden olvasóban olthatatlan vágyat ébresztett fel: hazalátogatni! Az uj könyvben — ellentétben a címmel — a szív kissé háttérbe szorul az agy mögött (ha ugyan a kettő nem ugyanaz), mert Lakatos a maga im­presszionista stílusával — humort rezignációval, reflexiókat tényekkel váltogat benne — igen ille­tékesen és szavahihetően számol be két dologról: az országokról, ahol élt és a lélekről, amely az emigránsokban nyugtalankodik. Kicsit távol van az események gócpontjaitól Uruguayban, de annál érdekesebb, hogyan nemesíti világnézetté olvas­mányait, amely világnézet persze nem program, csupán szeretet, jóindulat az emberek iránt. Ha sokszor nem is értünk vele egyet, mindig érdemes olvasni; de a reportázs magas iskolája, ahogy euró­pai utazásairól és főképppen Dél-Amerikáról ir, meglátva ott a súlyos bajokat és az életben meg­nyilvánuló, sokszor megható kedvességet; külö­nösen brilliáns, amit Brazíliáról és Bolíviáról mond. Pályát tévesztett ember, kezdte mint új­ságíró és forradalmár, kinn gyáros lett, aki a ha­nyag munkást megfenyegeti, hogy beveszi üzlet­társnak — ahelyett, hogy megmaradt volna a kon- reanszié és hlmorista komoly mesterségénél. De hát ezen már nem lehet segíteni, legfeljebb, ha az olvasó megrendeli a könyvet Andor Szűcsnél, calle Florida 1214, ap. 4, Montevideo, Uruguay. Nem fog mindent aláirni, amit Lakatos a politi­káról mond, de nevetni fog, elérzékenyülni és fő­leg szórakozni. Emigráns iró lemi kongresszusán nemcsak ezeket, hanem a kül­földön elfogadott sok más tévedést és hazugságot is leleplezte. így rámutatott, hogy a külföldi tudósok több­nyire csak az ő 1948-ban angolul megjelent “Fe­kete Könyviéből merítenek, holott azóta ő maga is annak sok adatát helyesbítette és sok uj adatot is felkutatott. Kritika nélkül hivatkoznak ezen írók Kasztner Rezsőnek és Joel Brandnak az általuk 1944 nyarán a németek felé megkísérelt zsidó­mentő akcióiról szóló jelentéseire is, holott (Lévai szerint) különösen Brand jelentése megbízhatat­lan. És elfogadják, hogy a deportálásokért szinte egyedül Eichmann volt a felelős, pedig a magyar- országi német főmegbizott, Veesenmayer legalább annyira felelős volt mindenért — és ez az ember Németországban nyugodtan élvezi miniszteri nyug diját. (Öt is idő előtt szabadon bocsáttatta McClov, az U.S. nyugat-németországi főmegbizottja.) És a többi nemet fő-funkcionárius is, akik a zsi­dóüldözést és a deportálást szervezték és végre­hajtották — Winkelmann tábornok, Höttl, Kienast, Krumholz, a százszoros milliomos Becher — elke­rülték a büntetést; csak Eichmann helyetteseit. Krumeyt és Hunschét sikerült végre ezidén annyi huzavona és felmentés, szabadlábra-helyezés után hosszú fogságra ítélni. Becher — Kasztner téves vallomása alapján — egyenesen mint zsidómentő szerepel az irodalomban, holott ő csak a rnaga gazdagodását szolgálta a zsidóvagyonnal. De még sokkal lényegesebb Lévai tanulmányá­ban, amit a kormányzóról, kabinetjéről, tisztjei­ről és hivatalnokairól ir. Itt a külföldi hók fel­használták Horthy, Kállay és alantasainak emlék­iratait, amelyek mind a maguk szerepét próbál­ták tisztázni, valamint a müncheni Szabad Euró­pánál alkalmazott magyar nácik közléseit. Pedig világos, hogy Eichmann a maga pár emberével semmit sem tudott volna csinálni, ha a kormány és a hadsereg, csendőrség a maga teljes apparátu­sát buzgón és lelkesen nem bocsátotta volna ren­delkezésére — annál kevésbé, mert nem igaz az amit írnak, hogy a németek első célja a magyar zsidóság elpusztítása volt. Ők kétségtelenül akar­ták ezt, de Magyarországot elsősorban hadászati okból szállták meg és kétségbeejtő katonai hely­zetükben (a szovjet seregek már a magyar határ­nál álltak) nem tudtak volna kellő karhatalmat és szállítóeszközt kiállítani. Horthy nevezte ki a legvadabb antiszemitákat (Endre, Baky, Faraghó) a zsidókérdés megoldására, személyi detektive, Hain Péter (akit Eckhardt Tibor könyvében vérta­núként ünnepel) került az uj magyar Gestapo élé­re — és nem kíméli Lévai a “zsidótanácsokat” sem, amelyek elködösitették hittestvéreik előtt a való helyzetet. Szálasi alatt persze tovább folyt a megmaradt zsidók üldözése és erre vonatkozóan is sok hazug­ságot terjesztettek azok a magyar és német tisztek és tisztviselők, akik a közelgő teljes vereség vártá­ban igyekeztek a szövetséges hatalmak előtt jó pon tokát szerezni. így azt, hogy igyekeztek a Hegyes­halomba vivő “halálmarsot” megállítani — pedig ez Rótta pápai muncius közbenjárásának volt kö­szönhető. Még a szlovákiai deportálásokat sem a német tisztek és egy zsidó mentőcsoport megegye­zésének tulajdonítja az újabb kutatás, hanem an­nak, hogy a külképviseletek erélyesen tiltakoztak Tukánál és Tisonál. Peregrinus A/V\eRíKAI w ***•**++★*★★+★★★★★**★*★★*+*★*•>**★★★★*★•* Published weekly, except 2nd & 3rd week in July by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-0307. £nt. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 1952 under the Act of March 21, 1879, at the P.O. of New York, NY. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $10,00, félévre $5.50. Minden más külföldi ország- ba egy évre 12 dollar, felevre $6.50

Next

/
Oldalképek
Tartalom