Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-27 / 13. szám
Thursday, March 27, 1969. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD I PflÁLMftTHÉ ROVATA | “50 éve” Victor Perlő: ADÓKIM MEGY A DOLGOZÓK KERESETÉNEK KÉTÖTÖDE Bajok, hibák, árulások (Folyta'fás) Már hetek óta sikeresen folyt a harc a cseh csapatok ellen, de benn az országban a jobboldal nagy offenzivát inditott. Részben az élelmezési bajok, az ellenforradalom “kíméletlen” leverése és az elfogott ellenforradalmárokkal szembeni “embertelen” bánásmód ürügye alatt. A vidékre küldött diákok és a mozgalomban tapasztalatlan hivatalnokok pedig ahelyett, hogy megnyerték volna a szegény parasztságot, teljesen elidegenítették őket. A kisbirtokosokat és főleg a földnélküli parasztok túlnyomó többségét nem tudta a proletárdiktatúra megnyerni. Mig az orosz forradalom az azonnali béke jelszavával megnyerte a nagy, paraszt tömegeket azáltal, hogy kárpótlás nélküli, azonnali földosztást rendelt el, addig a magyar Tanács- köztársaság elrendelte ugyan a föld köztulajdonba vételét, de csak a kisbirtokosoknak engedte meg, hogy szövetkezeti gazdálkodást folytassanak. Ezzel a rendelettel a foldnélküli parasztság egy táborba került a gazdag kulákokkal. Mind földnélküli paraszt lett, akiknek az állami földeken bérért kellett dolgozniok. Az egyetemi hallgatók, akiket a belügyi népbiztosság, mint “politikai biztosok”-at á falvakbg küldött, azzal voltak megbízva, hogy a nagybirtokon való gazdálkodás előnyeit magyarázzák meg a parasztságnak. De ők a parasztokkal soha nem érintkeztek, vágyaikat, bajaikat nem ismerték; az ipari munkássággal sem volt kapcsolatuk. Egyrészt szélsőséges radikalizmusukkal, másrészt gazdálkodásukkal a falusi népet a diktatúra ellenségévé tették. Egyedül az alföldi parasztság állt a diktatúra mellé. A fiatal politikai megbízottak ostoba viselkedése nem egy helyen úgy felbőszítette a falvak lakosait, hogy kiverték őket a faluból. Ezt aztán a jobboldali szociáldemokrata vezérek a rendszer ellen használták fel. A jobboldal a nőket is felheccelte, hogy tiltakozzanak a hiányos élelmezés miatt és követeljék a fronton levő férjek, fiák hazahívását. Az ellenforradalmi elemeket is védték az ellenük hozott rendelkezésekkel szemben és még azoknak is védelmére keltek, akik fegyveresen szembe szálltak a munkáshatalommal; mindezt a humanizmus nevében. Ezzel mind mélyebbre ásták a szakadékot a jobb- és a baloldal között. Nem volt oly részlege a Tanácsok országos gyűléseinek, ahol a jobboldal — melynek irányitója Kunfi Zsigmond volt — ne jött volna elő a diktatúrát gyengítő javaslatokkal, jól tudva, hogy a gyűlés elveti azokat, de alkalmat adva arra, hogy az ellenforradalmi megmozdulásokat elősegítsék. Churchill távirata A cseh fronton sikeres volt az előnyomulás. Az emberveszteséget bőven pótolta a felszabadított területeken végzett sorozás. A cseh katonaság meg sem próbált ellenállni. Ekker jött a hírhedt Churchill távirat, melyben az Entent-hatalmak felszólították a magyar kormányt, hogy haladéktalanul állítsa meg az offenzivát, a Tanácsköztársaság csapatai vonuljanak vissza az eredeti demarkációs vonalra és akkor majd a románok is visszavonulnak. Ez nagy területeket adott volna vissza Magyarországnak. Egyben az Entent Ígéretet tett, hogy a magyar kormányt is meghívják a béketárgyalásokra és az általuk kijelölt uj határokat módosítani fogják. Kun Béla jelentett az Entent javaslatáról, melynek elfogadását ajánlotta. Hivatkozott arra, hogy az oroszok is elfogadták a német fegyverszüneti feltételeket, hogy időt nyerjenek és ne kelljen külső ellenséggel is harcolni, amikor a belső ellenforradalom ellen is folyik a harc. Kun Béla javaslata nagy ellenzésre talált a balszárnyon, de most a jobboldal a békés megoldást ajánlotta és a delegátusok többsége ezt el is fogadta. A Vörös Hadseregben nagyon rossz hatást keltett a visszavonulás, mert ellenállás nélkül mehettek előre, a felszabadított területek lakosságának ujjongása közepette. A fegyelem meglazult, a mun— Első közlemény — Mindenki panaszkodik az adókra, de senki sem tudja, mit lehet tenni ellenük, kivéve a gazdagokat, akik úgy befolyásolják a törvényeket, hogy nekik kedvezzenek. A dolgozók keresetének nagy része adókra megy. A nyílt és rejtett forgalmi és luxusadók a már amúgy is inflációs árakat még jobban emelik. A családi háztulajdonosok méltánytalanul nagy ingatlan adót fizetnek. Az adószámlák Washingtonból, az állami székhelyekről, a városházáról és az iskolai körzetekből jönnek. Az adók sokkal gyorsabban emelkednek, mint a fizetések. Egyre nagyobb az általános elkeseredés, amint nyilvánosságra kerül, hogyan kerülik el az adókat a gazdagok és a legnagyobb vállalatok. A közvélemény az adóreformot tekinti a legégetőbb beföldi kérdésnek és erre vonatkozólag képviselők, szakszervezetek és a kormány tagjai különböző javaslatokat tesznek. Ugyanakkor félrevezető propagandát terjesztenek arról, hogy mi a magas adók okozója, hogy ki fizet és ki nem fizet adót és mi a megoldás. A következőkben egy igazi adóreformhoz következetes és praktikus programot ajánlunk és azt is megmutatjuk, hogy a dolgozók ebből többet érhetnek el szervezett küzdelemmel országszei’te, mintha a gyárakban, vagy iparágakban magasabb fizetésekért harcolnak. Az adók elleni küzdelem nem újkeletű, de épp olyan szükséges, mint a jobb fizetésekért folyó harc, a “középosztálybeli” hivatásbeliektől a legjobban kizsákmányolt farmmunkásokig, minden dolgozó érdekét beleértve. Hogyan növekedtek az adók 1929 és 1968 között a kormánynak fizetett adók 23-szorosan emelkedtek. Természetesen az árak is, a jövedelmek is növekedtek és a lakosság is szaporodott. Hogy az adóterhet felmérhessük, hasonlítsuk össze az adókat az országos jövedelemmel. Az adók 1929-ben az országos jövedelem 13 százalékát képezték, 1939-ben ugyanennek 21%-át, 1945-ben, a második világháború közepén, az országos jövedelem 29%-a adókra ment s 1968-ban, a vietnami háború negyedik évében, az ország jövedelmének 37%-a megy adókra. Az adóteher jekásezredek haza akartak menni; hallani sem akartak arról, hogy a tiszai frontra menjenek. Az én hadosztályom két ezrede éppen útban volt a cseh frontra, mikor a bácskai ezred megérkezett, hogy felváltsa a csepeli ezredet. Megérkezésemkor késő este felkeresett a csepeli ezred politikai biztosa és tudomásomra adta, hogy gyűlést tartottak s úgy határoztak, hogyha másnap reggel 9 óráig nem váltják fel az ezredet, úgy az otthagyja az állásokat és az emberek hazamennek. Megdöbbentett, hogy Magyarország legjobban szervezett munkásai ilyen határozatot hoztak. Kis idő múlva, miután a parancsnokokkal is beszéltem, azt mondtam, hogy: Vörös Hhadseregben nincs gyű lésezésnek helye, tehát a határozat nem érvényes. Ha az ezred elhagyja az állásokat, a bácskai Vörös Ezreddel találja magát szemben, az ezred parancsnokot és a politikai megbízottat pedig letartóztatom és haditörvényszék elé állíttatom. A politikai megbízott mentegetőzve távozott, de - az ezred helyén maradt a leváltásig. Más ezredek- r.él még rosszabb volt a helyzet, egész századok hagyták el helyüket, engedelem nélkül. Becstelen szószegés A Tanácsköztársaság kormánya elfogadta a szövetséges hatalmak Clemenceau által küldött feltételeit. Nemcsak, hogy megállította a sikeres of- íenzivát a csehek ellen, hanem a visszafoglalt területek kiürítését is megkezdte, a kijelölt határig. Joggal várta, hogy a román hadsereg, Clemenceau ígéretének megfelelően, kiüríti a tiszántúli területeket és visszavonul a kijelölt határig. De ez nem történt meg. Ezért a magyar kormány nevében Kun Béla külügyi népbiztos táviratban kérte Cle- menceautól az Ígéret betartását. Julius 15-én a következő válasz érkezett: “Válenleg magasabb, mint a történelemben bármikor és majdnem háromszor olyan nagy, mint 1929- ben. Kik fizetik az adókat? Az összadóknak kétharmada a szövetségi kormányhoz fut be. A szövetségi adókat két részre osztottuk: a munkások által fizetett és a vagyonosok, ill. nagyvállalatok által fizetett adókra. A jövedelemből, fizetésekből levont adókat, forgalmi adókat és vámokat főleg a dolgozók fizetik. Az egyéni, nem fizetésekből levont adókat, a vállalati jövedelmi adókat, az örökösödési és ajándék adókat és bizonyos ingatlan és ingatlan-jövedelmi adókat főleg a kapitalisták fizetik. Az 1941-es költségvetési évben mielőtt az U.S. belépett a második világháborúba, az adóknak 45 %-át a dolgozók, 55%-át a kapitalisták fizették. Az 1968-as költségvetési évben a dolgozók ebből 66%-ot, a kapitalisták 34%-ot fizettek. Az uj költségvetés szerint, a következő költségvetési évben a dolgozók az adók 68%-át, a kapitalisták 32%-át fogják fizetni. A munkások majdnem kétszeranyi adót fizetnek majd, mint a kapitalisták. A szövetségi kormány az 1970-es költségvetési évben a tervek szerint adóban 196 milliárd dollárt fog beszedni. Ebből a munkások 133 milliár- dot, a kapitalisták 63 milliárdot fizetnek. Ha az adóterhet úgy osztanák meg, mint 1941-ben. mikor 45% adót a munkások, 55%-ot a kapitalisták fizettek, akkor a munkások 1970-ben 43 milliárd dollárral kevesebbet, a kapitalisták 45 millíárddal többet fizetnének. A kapitalisták az amerikai munkásoktól évente 45 milliárd dollárt sikkasztanak el azzal, hogy az adóterhet a munkásokra hárítják, a háború előtti megosztáshoz képest. Ugyanez történt az állami és a helyi adókkal is. Láthatjuk, hogy az országos jövedelem 37%-a adóra megy és az adóterhet a kapitalisták válláról a munkások vállára helyezték. Mivel a munkások az adótehernek aránytalanul nagy részét fizetik, jövedelmük kb. 40%-a adókban vész el. A munkabérekben fizetett minden öt dollárból kb. 2 dollárt az adók emésztenek fel, vagy közvetlenül, vagy rejtve, megdrágított áruk formájában. laszul a julius 12-i táviratra, a békekonferencia elnöke jelenti, hogy nem tárgyalhat önökkel, amig be nem tartják a fegyverszüneti feltételeket.” Kun uj táviratban tényekkel igazolta, hogy a Tanácskormány betartotta az ígéretet és visszavonult a kijelölt határokra. Ezért ismét kérte az Ígéret haladéktalan betartását. Ez a távirat válasz nélkül maradt. Ezért a kormány rendeletére a Vörös Hadsereg legfelsőbb hadi tanácsa már julius 16-án elrendelte, hogy julius 20-án megkezdi a Tiszán való átkelést, hogy a román hadsereget a kijelölt határokig visszavonulásra kényszerítse. A hadi- tervet még Böhm hadiigyminisztersége alatt dolgozták ki, aki közben lemondott. Ausztriai követté nevezték ki. Vágó hadtestparancsnok kérte a haditerv megváltoztatását, de ezt csak én pártoltam, igy az eredeti haditerv maradt érvényben, amely már akkor Franchet D’Esperey francia marsall kezében volt. Eszerint dolgozta ki a védélmet, mint ez később kitűnt. Egy jelentésében biztosította Foch marsallt, hogy a magyarok offenzivájára megfelelően felkészült, mert Komlós ügynök a magyar haditervet időben elvitte neki. Julius 20-án megindult a magyar támadás. A csapatok Tokajtól Csongrádig több helyen átkeltek a Tiszán, köztük az én második hadosztályom ezredei is. Még aznap elértük Mindszentet, sok hadianyagot zsákmányoltunk és foglyokat ejtettünk. Kun Béla táviratban jelentette Clemenceaunak, hogy a Magyar Vörös Hadsereg érvényt fog szerezni az általa tett Ígéreteknek a románokkal szemben. Napokig tartó sikeres offenziva után szemben találtuk magunkat Franchet D’Esperey tartalék hadosztályaival, melyeknek ellentámadásait visz- szavertük, de egyben tapasztaltuk, hogy a szüksé- (Folytatás a 8-ik oldalon) 5
