Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-20 / 12. szám
Thursday, March 20, 1969. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Rácz László: A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁRA (Visszaemlékezés) A nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmétől, 1917 november hetedikétől számithatjuk a Legújabb Kor Történetét. Mert ez a sorsdöntő esemény húzott éles határvonalat az addigi és a kialakulóban levő uj világ között. A világhírű amerikai ujságiró és szemtanú: John Reed “Tíz Nap, Mely Megrengette a Világot” cimü könyvében jellemezte a legtalálóbban a Lenin vezetése alatt álló bolseviki párt tiz nap alatt lezajlott küzdelmét, mely a szovjet-hatalom győzelmével végződött. Valóban ez a győzelem megremegtette az első világháborúban egymással szembenálló imperialista csoportokat. De ugyanakkor földrengésszerűén alapjában rázkódtatta meg az egész akkori világot. Egyes helyeken kő nem maradt kövön. Halomra döntött eladdig változhatatlan- nak vélt társadalmi- és gazdasági rendszereket. A világháború keleti frontján életre ébresztette az egymással ellenségként állított, mundérba kényszeritett munkás- és paraszt katonák azonnali békét követelő mozgalmát. Elsőnek a cári hadsereg többmilliós paraszt katonája “szavazott le a lábával” — mint Lenin tréfásan mondotta — az azonnali béke érdekében. Odahagyva csapatonként a frontot, hogy odahaza forradalmi utón szétosszák maguk között a nagybirtokokat. Kisvártatva követték példájukat a Habsburg Monarchia hadseregének frontharcosai is. Lenin kormányának felhívása “MINDENKIHEZ”, valamint a világ dolgozóihoz intézett jelszava: ‘MINDEN HATALMAT A SZOVJETEKNEK’ terror és a világsajtó hazudozása ellenére rövidesen eljutott szülőhazánk front mögött senyvedő dolgozó rétegeihez is. Ekkorára a talaj nálunk már érett volt a forradalomra. A keleti és nyugati front ösz- szeomlása után, 1918 október végére fellángol az un. “őszirózsás” polgári forradalom. Ennek célkitűzése: a feudális Magyarország reformok utján való korszerűsítése volt. De az orosz példa sürgetett. Szülőhazánk dolgozói már nem elégedtek meg az 1848-as vérbefojtott polgári reformtörekvéseknek hetven év utáni megvalósításával. Büszkeséggel emlékszem vissza ezekre a történeti hetekre. Mert ezidőben már felsorakozott a magyar szocdem párt kebelén belül egy jelentős baloldali szocialista ellenzék, melynek sorában harcoltam. A Nagy Szocialista Októberi Forradalom győzelme után már nem elégedtünk meg a kilátásba helyezett apró-cseprő polgári reformokkal. Tudva-tudtuk, hogy az ipari munkásság testvéri szövetsége a földnélküli parasztsággal, képes lesz felépíteni az osztálynélküli társadalmat. Párt- szervezetünk kiadta a jelszót: “a föld azé, aki azt megműveli.” A román—magyar határszélen élve, helyesen — lenini szellemben — javasoltuk, hogy csak a dolgozó tömegek határozhatják majd meg, hogy melyik uj nemzeti államhoz csatlakozzanak. Közben a szovjetállamból mindnagyobb számban tértek haza magyar hadifoglyok. Sokan olyanok is, akik a szovjet Vörös Hadsereg nemzetközi ezredéiben harcolva, váltak kommunistákká. Vezetőik közül Kun Béla és volt nagyváradi szocialista párttitkárunk: Vántus Károly elsőnek városunkat látogatták meg. Beszámoltak a szovjet állam helyzetéről. Tudták, hogy mi az imperialista háború során osztálytudatos munkáspolitikát követtünk és nem hagytuk magunkat megtéveszteni a szemforgató polgári reformokat Ígérgető fővárosi pártvezetőség politikájától. Tudták, hogy mi még a háború alatt, 1917 novembere előtt hatalmas háború- ellenes tüntetést rendeztünk Nagyváradon, melyet a kivezényelt rendőrség s egy huszárszázad sem tudott szétoszlatni. Tudtak az 1918 januári budapesti általános forradalmi sztrájkról, mely már a Nagy Szocialista Októberi Forradalom utánrezgése volt. Tudtak arról, is, hogy az azt követő, 1918 februárjában megtartott szociáldemokrata párti rendkívüli kongresszuson mint a nagyváradi- és biharmegyei pártszervezet kiküldöttje, bizalmatlanságunkat fejeztem ki a megalkuvó pártvezetőség politikájával szemben. Hogy az azonnali, minden kárpótlásnéi- küli békét követeltem pártszervezetünk nevében. Éppen ezért azt javasolták nekünk, hogy elsőnek Nagyváradon alapítsuk meg a kommunisták magyarországi pártját. Mi taktikai meggondolásokból, ellene voltunk az azonnali pártmegalakitás- nak. Rámutattunk arra, hogy a baloldali mozgalom mind szélesebb dolgozó rétegekre támaszkodik és ilymódon rövidesen belülről hódíthatjuk meg a szocdem párt politikai vezetését. Érdemben ellentétes álláspontot foglaltunk el a földkérdésben is. Mi a Kunék-javasolta megoldást: a nagybirtok szocializálását, azonnali állami kézbe vételét nem tartottuk keresztülvihetőnek. Ehelyett a nagybirtok forradalmi felosztását a földnélküli parasztság javára követeltük. A szocializálást csak egy későbbi időpontra javasoltuk. Bár tárgyalásaink nem vezettek pozitív eredményre, abban állapodtunk meg, hogy testvéri együttműködésben maradunk. Tudvalévő, hogy a fővárosi baloldali szocialista rétegekre támaszkodva, a magyar kommunista párt 1918 november közepén megalakult. Történelmi tény az is, hogy a rohamosan fejlődő kommunista pártot, a polgári kormány jobboldali elemei, köztük a szocdem miniszterek nagyrésze is, rövidesen illegalitásba kergették. Kun Béla és pártvezetőségének nagy része, véresre verve, börtönbe került. A Vörös Újság nyomdáját megvadult martalócok pozdorjává törték. De mi: nagyváradi szocialisták, álltuk Ígéretünket. Testvéri segítséget nyújtottunk az elmenekült kommunista vezetőknek, köztük Szamuelly Tibornak is. Fivérem, mint a Károlyi-kormány Nagyváradra és Bihar megyébe kinevezett főispánja, a kommunista vezetők ellen kiadott elfogatási parancs végrehajtását megtiltotta a nagyváradi rendőrfőkapitánynak. Oltalmunk alatt az illegalitásban megjelent a Vörös Újság nagyváradi kiadása. Közben a baloldali szocialista munkások nyomása minderősebbé vált a szocdem párt jobboldali vezetőségére. Ugyanakkor, amikor a külső imperialista nyomás is megnövekedett a polgári demokrata Károlyi-kormány- nyal szemben. Károlyi Mihály — mint baráti beszélgetés során, ismételten kijelentette nekem — nem volt hajlandó a németországi szocdem vezetők, “a véreb Noske” szerepét vállalni, hogy a kommunista mozgalmat vérbefojtsa. A nagyipari Németországban ezt tették a szocdem vezetők: mint Noske, fegyveres tiszti különítmények segítségével. Ugyanekkor a külső imperialista nyomás ellensúlyozására — mely gyűrűbe fogta a forradalmi Magyarországot — Károlyi nem látott más kiutat, mint átadni a kormányhatalmat az ország egyetlen ép szervezetének: a szervezett munkásságnak. Azzal a hozzátétellel, hogy igyekezzenek egységfrontot kialakítani. Károlyi lemondásával az események drámai gyorsasággal peregtek le. A szocdem párt vezetőségének egy delegációja, tárgyalásokat folytatott a Gyűjtő Fogházban lévő kommunista pártvezetőkkel. A tárgyalások gyors eredményeként, az “Egység Okmányaiban” főként szervezeti és személyi kérdéseket intéztek el: a pártszervezetek egybeolvadását és a kinevezendő népbiztosok megfelelő arányban való kijelölését. Elvi kérdések és taktikai módszerek alapos taglalása hiányzott ebből a sebtében összekalapácsolt egyezségből. Mindenképpen véget vetettek a kárhozatos testvérharcnak és igy az államhatalom békés utón került a proletáriátus kezébe. Ezzel 1919 március 21-én, mint második szovjet állam, megszületett a Magyar Tanácsköztársaság. Az ország dolgozói jóváhagyólag vették tudomásul ezt a gyors, sorsdöntő fordulatot. Főként annak az eredményeként, hogy a baloldali szocialista ellenzék úgy a fővárosi gyárakban, mint a vidéki ipari üzemekben mind erőteljesebbé vált. Megcáfolhatatlan bizonyítéka ennek az, hogy az egyesült párt vezetőinek felhívására május 1-én, szinte napok alatt megteremtődhetett a Magyar Vörös Hadsereg, az imperialista világháború során kiedződött gyári- és ipari munkásokból, de ugyanekkor széles földnélküli szegény rétegekből is. Mert ekkorára a francia imperializmus vezérlete alatt felsorakozott román-bojár és cseh zsoldos seregek már-már vasgyürübe szorították szülőhazánkat. A magyar dolgozóknak nemzetközi méretekben egyedülálló hősi teljesítménye volt az, hogy 133 napon át nemcsak feltartóztatták a számban és fegyveres felszerelésben összehasonlíthatatlanul erősebb imperialista zsoldos seregeket, hanem a hadviselésben páratlan teljesítménnyel, meghiúsították az ellenség haditervét is. Azt, u.i., hogy a két-irányban harcoló zsoldos seregek egyesülve, harapófogóba fogják a fiatal magyar Vörös Hadsereget. A lángeszű stratéga: STROMFELD AURÉL fővezérlete alatt, a nagyszerű vörös gyári ezredek, párosulva paraszti katonai egységekkel, győztesen megállították elsőnek a román offenzi- vát a Tiszánál. Azután feltartózhatatlanul északon vonultak előre egészen a lengyel határig. A történelem tragikuma, hogy az ellenforradalmi támadásoktól szorongatott szovjet Vörös Hadsereggel ekkor nem volt lehetőség a lengyel határon egyesülhetni. Mert az egészen más képet adott volna a további eseményeknek. Mindenképpen a hősies magyar Vörös Hadsereg előnyomulása — ha pillanatnyilag is — lélegzetvételhez segítette a szovjet hadvezetőséget is. Még tragikusabb fejezet a magyar Tanácsköztársaság rövidéletü történetében, hogy a tanácskormány beleesett abba a csapdába, amit a francia imperialista diplomácia — Clemenceauval az élén — a harctéren győztes szülőhazánknak állított. Azzal az álnok ígéretével, hogy ha csapatainkat visszavonjuk az általuk előzetesen és önkényesen vont demarkációs vonalra, béketárgyalásokat fognak kezdeni velünk. Annak ellenére, hogy imperialista ígéreteknek hinni nem lehet, a tanács-kormány beleesett ebbe a csapdába. Hiába volt a legilletékesebb: a nagyszerű hadvezér Stromfeld Aurél ellenzése. Rajta kívül az országos tanács-parlamentben Szamuelly és e sorok írójának, mint Nagyvárad- és Bihar megye képviselőjének tiltakozása a kormány katasztrofális javaslata ellen. Tudvalevő: Clemenceau jegyzékét a tanácskormány szavazattöbbséggel jóváhagyta. Ez a magyar Vörös Hadsereg visszavonulását, demo- ralizálását és végső következményben, a Tanács- köztársaság összeomlását eredményezte. De belső elkerülhetetlen tévedések és a külpolitikai végzetes hiba — mitsem von le — visszaemlékezve az ötven év előtti hősi eseményekre —■ abból a pozitív értékelésből, amit a dicsőséges magyar Tanácsköztársaság jubileuma alkalmából kihangsúlyozhatunk. Mint Lenin mondta (a Károlyikorszakra hivatkozva): “Mi, a szovjet hatalom győzelmén kívül erkölcsi győzelmet is arattunk. A legradikálisabb, megalkuvó burzsoázia beismerte, hogy a legnagyobb válság pillanatában nem lehet más hatalom, mint a tanácshatalom, proletáriátus diktatúrája.” Zsidó egyetemi hallgatók elitélik a zsidó egyesületek magatartását Az ország 34 egyeteméről zsidó egyetemi hallgatók küldöttei konferenciára jöttek össze a B’nai B’rith Hill Foundation hívására Washington Hilton szállodájában. A konferencia célja: megvitatni a kapcsolatot a zsidó egyetemi diákok és a zsidó szervezetek tagjai között. Úgyszólván kivétel nélkül, minden felszólaló élesen elitélte a zsidó szervezetek nemtörődömségét a társadalom mélyenszántó problémái iránt. David Parker, a Brown Egyetem hallgatója igy szólt: “Itt az ideje, hogy a felnőttek, az idősek idejüket és energiájukat társadalmunk fontos problémáinak megoldására fordítsák, mert ha nem, hamarosan rájönnek, hogy az Istenünk nem az idősek Istene.” Raphael Zahler, a Chicago Egyetem hallgatója: “A szervezett zsidóság (Judaism) túl hatalmas, túl rideg, se nem lát, se nem hall, vagyis túlságosan visszatükrözi a mai rendszert.” “Úgy véljük — folytatta Zahler —, nem az antiszemitizmus, hanem a nyomor, a fajok közti kapcsolat és a vietnami háború társadalmunk legfontosabb problémája.” Debré francia külügyminiszter megbeszélést tartott Bonnban Kiesinger kancellárral és Brandt külügyminiszterrel. A tárgyalások célja Kiesinga: párizsi látogatásának előkészítése.
