Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-01 / 18. szám
Thursday, May 1, 1969 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1 "Uj a világ nálunk is már, HOZSÁNNA!” Az amerikai egyetemi diákok forrongása most a leghiresebb, legelőkelőbb és legnagyobb tekintélyű amerikai egyetemre, Harvardra is kiterjedt. A tisztli kiképzésre előkészitő tanfolyam: ROTC eltávolítását követelve az egyetem területéről, megszállták az iskola igazgatósági épületét és — nem éppen tapintatosan — kituszkoltak onnan néhány vezetőségi tagot. Az egyetem dékánja, dr. Pusey válasza pontosan olyan volt amilyen Lyndon Johnsoné az amerikai imperializmus érdekeit veszélyeztető más esetekben: erőszak alkalmazása. Anélkül, hogy alkalmat adott volna a diákoknak az épület kiürítésére, a bostoni rendőrség legbrutálisabb, üyen célokra külön kiképzett osztagait rendelte ki ellenük, akik berontottak az épületbe és a védtelen diákfiuk és lányok százait agyba-főbe verve, űzték ki őket onnan. Hogyan jellemezte ezt a megbotránkoztató ügyet az az amerikai napilap, amelyet úgy itt, mint a külföldön az amerikai sajtó legkülönb képviselőjének tekintenek, a N. Y. Times? Nos, aki nem zárkózik el a tények elől, megállapíthatja, hogy amikor az amerikai imperializmus érdekeinek védelméről van szó, nincs különbség a N. Y. Times és — nevezzük nevén a gyermeket — a sárga csatornasajtó között! Mindenekelőtt egy nevezőre hozták a diákok ideálista megmozdulását az ötvenes évek hirhedt fasiszta szenátorának, Joe McCarthy szabadságromboló mozgalmával. “A diákok feldúlták, felfüggesztették a józan ész uralmát az egyetemen”, állította a vezércikkiró. A N. Y. Times szerint tehát a nemzeti jövedelem egy harmadát felfaló kolosszális katonai intézmény és az annak szolgálatában álló ROTC képviseli Amerikában a józan észt. Az egész emberiséget hirtelen végpusztulással fenyegető katonai monstrum, annak vietnami hidegháborús politikája képviseli a józan ész uralmát. Akik viszont, mint ez esetben a Harvard diákjai, tiltakoznak e szőr nyüségek ellen és tiltakozásukként el akarják távolítani e szörnyeteg képviseletét egyetemeinkről, azok “felfüggesztik” a józan ész uralmát! De ez még nem minden. A Times szerkesztősége néhány sorral lejjebb egyenesen a diákokat teszi felelőssé a rendőrök brutalitásáért. Orcátlanul azt álütják, hogy miután a diákok “erőszakot” alkalmaztak néhány igazgatósági tag ellen, a rendőröknek joguk volt őket véresre verni. Nos, Harvard diákjai, s az ő esetükön keresztül más amerikai diákok s az egész nép százezrei és milliói fognak uj megismerést nyerni az amerikai poütikai és erőszakintézmény igazi arculatáról. Ha csak rövid időre is, álarcuk nélkül láthatták az uralkodó osztályt, annak képviselőit és végrehajtó közegeit. Sokan döbbenhettek rá arra a tényre, hogy a legtehetségesebb amerikai diákok százainak fejét véresre verő öklök ugyanazok parancsára hajtották végre véres feladatukat, mint akik a Dominikai Köztársaságban az amerikai monopolisták érdekeit veszélyeztető népi megmozdulás ellen vezényelték ki a marinokat, vagy akik immár tiz éve tüzzel- vassal irtják a hazájukat hősiesen védő vietnami népet. A Times komm ntárja hemzseg a hasonló tény- ferditésektől, sőt kimondott történelemhamisitás- tól. A cikket a köv étkezőkkel zárja a Times szerkesztője: “Ha megenged jük, hogy bármely politikai be- állitottságu vagy célú törvénytelen erőszak megbénítsa, vagy fe orgassa egyetemeinket, az egyértelmű azzal, hogy feladjuk a szabad társadalom fennmaradásáért folyó küzdelmünket.” A Times Írója itt kétszer hazudik. Először is a N. Y. Times és az a rendszer, melyet képvisel, nem a szabad társadalomért folytat küzdelmet. Az a rendszer amely megengedi, hogy az úgynevezett általános jólét közepette egy nemzet egyharmada szegénység, vagy éppen irtó szegénységben, nyomorban éljen, amely megengedi, hogy a nemzet egyötöde másodosztályú polgárként éljen, amelyről saját képviselői állapították meg, hogy faji előítélettől telitett társadalom (“a racist society” — Kerner Commission), amely olyan bűnös háborút képes folytatni, mint a vietnami népirtás; az a rendszer, amely ma egyedüli támasza olyan bűnös bandának, mint a dél-vietnami Ky-rendszer, mely ma egyedüli támasza a fasiszta Franconak és több tucat más népnyuzó rendszernek, az nem szabad társadalom. És másodsorban hazudik a szerkesztő, amidőn arra céloz, hogy az amerikai egyetemek szabad intézmények, amelyeket most meg kell védeni a diákok “törvénytelen erőszaká”-tól. Az amerikai egyetemek szerves részei, eszközei az amerikai ipari katonai komplexum erőszak intézményének. Ezt a tényt már 35 évvel ezelőtt leszögezte egy olyan ember, akivel még a N. Y. Times szerkesztősége, még haló porában sem, mer vitába szállni: a legnagyobb amerikai közoktatási szakértő, a legnagyobb amerikai pedagógus, John Dewey professzor, aki 1934 dec. 31-én kijelentette: "Az amerikai reakció nemcsak a hadsereg és rendőrség révén alkalmaz erőszakot, hanem a sajtó és az iskolák kizárólagos irányitásával." Az amerikai diákoknak egy jelentékeny hányada most, első Ízben e nemzet történelmében, ráébredt az igazi tényállásra, ráébredt arra a szerepre, amelyet az imperialisták szánnak részükre. És a diákok nem kérnek belőle. Kezdik visszautasítani ezen megalázó, népellenes, megvetendő szerepet. Ők valóban szabad társadalmat, szabad egyetemet, szabad háborumentes, elnyomásmentes világot akarnak! És most ott és úgy tiltakoznak, ahol és ahogy tudnak. Ezek a tütakozások, tudjuk, egyelőre még nem ingatják meg az uralkodó osztály uralmát, de már egy közelgő tisztuló vihar előjelei. Az uralkodó osztály és annak kiszolgálói akár a sajtóban, akár az egyetemeken ezt nem értik, vagy nem akarják, talán nem merik megérteni. Ezért üldözik, gyalázzák a diákokat, mint ahogy dr. Pusey üldözi és a Times gyalázza a Harvard és más egyetemek diákjait. De kár, hogy az amerikai diákok nem ismerik a mi Ady Endrénket. így hát helyettük és az ő nevükben mi vágjuk vissza az amerikai uralkodó osztály fogdmegjeinek Ady halhatatlan intését: "Ki minket üldöz, szivét vágja ki Ki minket nem ért meg, önmagát gyalázza Mert ott vagyunk mi már mindenütt: UJ A VILÁG NÁLUNK IS MÁR, HOZSÁNNA!" Figyelő CLEVELAND, 0. — A fajgyűlölet ismeretlen, a bűnözés alig ismert, nyomortanyák nincsenek, éhezők sem, az árak alacsonyak, az infláció ismeretlen, a munkásság nem fizet jövedelmi adót, a törvényes munkahét 30 óra, a minimális órabér 3 dollár, a társadalombiztosítási nyugdíj $150, a nyugdíjas korhatár 55 év, a dolgozók és nyugdíjasok, valamint azok családtagjai 100 százalékos ingyenes ALABAMA A SZABADSÁGÉRT Ez a déü állam még lengeti zászlórudján a kon- federációs lobogót: ezt lobogtatták a rabszolgaság fenntartásáért harcba ment déli seregek a polgárháborúban. Ez a szellem tölti el most is az állam fehér lakosságát, mely — bár “law and order” a jelszavunk — a négerek egyenjogúsítására hozott minden törvényt megszeg, igy nem hajlandó az iskolákat integrálni és megtagadja a kormány által nyújtott élelmi segély kiosztását az éhezőknek. Alabamában most is a rabszolga-fenntartók “Dixie” indulója a himnusz, de a felnőtt lakosság nagy százaléka analfabéta. Analfabéta, de hazafi: követeli Észak-Vietnam további bombázását és a háború kiterjesztését. A szövetségi “polgárjogi bizottság” szerint az állam déli részében a birtokosok jobbágyi sorban tartják munkásaikat és akik farm- szövetkezetet alakítanak, hogy ne zsákmányolják ki őket, azokat minden módon üldözik. Ugyanakkor eljárás folyik az állam volt és mai legfőbb tisztviselői ellen zsarolás, korrupció és vesztegetés címén. Alabama, Mississippivel együtt, mint a reakció, elmaradottság, fajüldözés szimbóluma szerepel az amerikai közvéleményben. Csak természetes, hogy amikor a kongresszus néhány szenátor és képviselő tagja egy-napos látogatást tett Csehszlovákiában, Alabama szenátora Sparkman és egy másik hasonló színvonalú déli állam, S. Carolina szenátora, Thurmond, azt kívánták a cseh népnek: legyenek oly szabadok, mint Alabama! Akik ma Prágában — a világ egyik legszebb és legcivilizáltabb városában a “szabadságért” tüntetnek, nyilván nem tudják, milyen a szabadság Alabamában, a Ku-Klux-Klan hazájában. Sparkman támogatta a munkásmozgalmat elnyomó Taft-Hartley törvényt, kölcsönt szavazott Franco fasiszta államának, támogatta az internáló McCarran törvényt, követelte a szegregációt a hadseregben. Thurmond minden szociálpolitikát kommunizmusnak bélyegez, a New York Times-t kommunistának. Igazi amerikai szabadságharcosok. U. betegbiztosításban részesülnek, a dolgozókat, mint a nemzet gerincét, a törvény a legmesszebbmenő- leg védi, a széles néprétegek kulturálását a kormány hathatósan támogatja. A hadsereg tagjai nem véreznek el igazságtalan ügyek védelmében idegen országokban, a fegyverkezési őrület megszűnt, az Egyesült Államok nagyhatalmi voltát a világbéke megszilárdítására használja fel. Az ország élén McCarthy, McGovern, Fulbright és Edward Kennedy áll. Ez lehetetlen — mondtam magamnak az ébredés pillanatában, majd riadtan felugrottam az ágyból és kábult fejjel betámolyogtam a nappaliba, de hogy miért, azt máig sem tudom. Talán azért, hogy riadtságomat valamiképp levezessem, vagy azért, hogy valakit felhívjak telefonon! Az óra mutatója éppen éjfélt jelzett, a Hold fényes volt az égen, de az elcsendesedett városban a köz- biztonság ezen az éjszakán sem lehetett vajmi fényes. Engem azonban abban a percben csupán az érdekelt, hogy álmodtam-e, vagy valóságról van szó! Ahogy tétova kézmozdulattal a villanyt felkapcsoltam, tekintetem véletlenül a szoba asztalára esett és máris tudtam, hogy álmodtam csupán. Az asztalon ugyanis még ott volt az Amerikai Magyar Szó legfrissebb száma, hasábjain hirt adva a bűnözés emelkedéséről, az éhezőkről, a munkások bérharcáról, a nyugdíjasok nyomorgásáról, áremelkedésekről, adóztatásokról, a fekete nép harcáról, a vietnami háborúról, a párizsi béketárgyalások eredménytelenségéről és a Nixon-adminisztráció legelső “áldásos lépéséről”: az ABM-rendszer felállításáról. De volt az asztalon az újság mellett még más is. Pl. egy 20 dolláros nyugta az orvostól, egy 25 dolláros vásárlási számla a gyógyszertárból, egy 50 dolláros money order autóbiztositási részlet- törlesztésre és ott volt az 1968. évi pótadó és városi adó elszámolási kérdőív is, kitöltve, egyenleg rovatában 125 dollár utánfizetéssel, bal alsó szélén sajátkezű aláírásommal, amely egy hajszálnyira mintha eltért volna előző aláírásaim formájától, ami nem is csoda, hiszen a boldogságtól kissé remegett a kezem. Három perccel múlt éjfél. A villanyt lekapcsoltam, azután visszamenteni az ágyba, teljesen megnyugodva és éjszakám hátralevő része most már álmatlanul telt el. L. Takács Monroviában, Libéria fővárosában eredménytelenül fejeződött be az Afrikai Egység Szervezet csúcsértekezlete, amelynek az volt a célja, hogy megoldást találjon a nigériai—biafrai háború befejezésére. / Érdekes álom
