Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-17 / 16. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, James Reston azt kérdezi, miért nem váltja be Nixon kampány Ígéretét és fejezi be a vietnami háborút? Igaz, Nixon mindig is “héja” volt és a “katonai-diplomáciai bürokrácia” nyomását is érzi. De — mondja Reston —, ezek a befolyások csak azért tudnak érvényesülni, “mert Nixon és társai úgy látják, hogy a háború gyors befejezésére nincsenek tulnagy tiltakozások az országban.” Úgy gondolják, “nem valószinü, hogy a nyár vége előtt, vagy még később jelentkeznek belföldi nyomások a béke helyreállítására.” Azalatt pedig úgyszólván szabadon rendelkezhetnek. Reston figyelmeztet az elkerülhetetlen tüntetésekre és az egész “mérges, veszedelmes szembeszállás” újbóli megnyilvánulására, azután kérdezi: “miután az amerikaiak négy év alatt kétszer választottak meg elnököt, aki békét Ígért, mot újból az utcára kell kimenniök, hogy ezt elérjék?” Erre csak harsány igennel lehet válaszolni. Minél előbb jönnek ezek a megnyilvánulások, annál jobb. A haladó szelleműek közül sokat megnyugtatott Nixon csendes magatartása. Egyelőre még •— nem ordit. Éppezért nagyon sokat félrevezetett az Uj Nixon-ról támasztott propaganda. Egyesek meglepődtek a Sentinel-re vonatkozó határozata fölött, azt mondták ez nagy “tévedés” volt részéről. De a reális gondolkodás arra késztet bennünket, hogy felismerjük: ez a régi Nixon, aki jellemének megfelelően viselkedik. S mi több, azok, akik az ország külpolitikája felett határoznak, Nixon-nál, az egyénnél sokkal hatalmasabbak. A külpolitika irányitói Ezeknek az erőknek központjában reakciós hatalmak működnek, sokkal nagyobb mértékben, mint Johnson alatt. A legfelsőbb pénzes családokra gondolok, a részvénytársaságok százmilliós tőkéinek intézőire, akik az elnökválasztásokhoz és a legfelsőbb kormányállások betöltéséhez a pénzt szolgáltatják. Nixon úgy személyes, mint politikai életében a Wall Street-i hatalmi központoknak, a hadi-termelő kaliforniai iparbáróknak és a középnyugati reakciósoknak közös érdekeit képviseli. Ezek jelöltették Goldwater-t is 1964-ben. A kormány három legmagasabb tisztségének betöltése is ezt tükrözi vissza. Rogers, Wall Street-i ügyvédi cég tagja áll a külügyi hivatal élén. A chicagói pénzügyi érdekeltségeket képviselő Laird és David Kennedy vezetik a honvédelmi, ill. a pénzügyminisztériumot. A Chase Manhattan Bankból Volcker kulcsszerepet tölt be a pénzügyminisztériumban és Packardnak, a kaliforniai municiógyá- rosok képviselőjének a Pentagonban a második hely jutott. Nelson Rockefeller szívesen megy La- tin-Amerikába hogy a Standard Oil érdekében leszorítsa a forrongó katlan födelét, mialatt Irwin, az IBM vezetője Peruba látogat, hogy megpróbálja Rockefeller olajmezőit visszaszerezni. Az elnökség elnyerésére Rockefeller Nixon ve- télytársa volt, de most egyetért politikájával. Rögtön bejelentette, hogy támogatja Nixon ABM határozatát. éppúgy, amint Johnsonnak is igazat adott Észak-Vietnam bombázásában. Ezek az erők teljesen a külföldi befektetések kiterjesztését pártolják, a külföldi munkásság kizsákmányolásával. A muníció gyártásból, a belföldi termelésből egyre nagyobb profitot akarnak kisajtolni a munkásellenes reakció győzelmével. Veszett kommunista-ellenesek, a nukleáris háborút készenlétben tartják arra az időre, amikor úgy gondolják, hogy ezzel az őrültséggel a kommunizmust és a haladást elpusztíthatják. Mi a Nixon-kormány politikája fontos kérdésekben? Vietnam “A megoldandó problémák előterében áll a vietnami háború kérdése”, mondotta Laird. Nixon munkatársai, Reston szerint úgy vélekednek, hogy Nixon számára a legfontosabb kérdést nem a ra- kétaelháritó lövegek képezik, hanem Vietnam. Tom Wicker pedig figyelmeztet, nem szabad köny- nyen venni Nixon fenyegetéseit a háború kiterjesztésére. A kormány feltételezi, hogy Mao Tse Tung megakadályozza majd a szovjet hadiszállítások nagy részét. “Ők (a Sz. U.) szolgáltatják az észak-vietnami erő számára a kifinomult hadi felszerelés 80—85 százalékát. E nélkül Észak-Vietnam nem lenne képes olyan nagyméretű hadjáratot folytatni az U.S. ellen, mint a jelenlegi.” Közben pedig Nixon nagy sietséggel szállítja az uj fegyvereket a háború kiterjesztésére, abban az esetben, ha Mao-ék szabotálása révén az U.S. erők megfordíthatják az áradatot. A McDonnell-Douglas üzemekben túlórát dolgoznak, hogy az F-4E Phantom Jet repülőket még ez év végén Vietnamban használhassák és a Cheyenne helikoptereket is gyorsított tempóval állítják elő, hogy a vietnami háborúban 1970-re készen legyenek. A Pentagon költségvetése a háború legkevesebb két évig való folytatására számit. Nixon a csapatok előrelátható visszahívását megvétózta és eszkalációval fenyeget. Hihetetlen mértékben fokozta a B-52-vel való bombázásokat és vakmerőén Laoszba is benyomult. Úgy viselkedik a Nixon-kormány, mintha még mindig győzni szándékozna Dél-Vietnamban, hogy ott is Korea-féle megoldást erőszakoljon ki, megtarthassa bázisait és gyarmati uralmát. Az amerikai nép hagyta elsiklani figyelmének központjából a vietnami háborút. Csakis a háború kérdésének megújult kihangsulyozásával lehet Nixon embereit arra kényszeríteni, hogy Párizsban komolyan tárgyaljanak és a csapatokat visszavonják Vietnamból. Az ABM Nixonék Sentinel-ről Safeguard-ra változtatták a nevét és a városok helyett a rakéta-bázisokra helyezik el. Ezzel újabb százmilliók vándorolnak a municiógyárosok kasszáiba és a fegyverkezési versengés is fokozódik. A kormány tökkelütött fajankónak tekinti az amerikai népet azokkal a szemérmetlen ellentmondásokkal, amelyekkel ezt a programot magyarázni próbálja. A kínai “veszedelem” helyett a szovjet “veszedelmet” emlegeti, de Nixon beismeri, hogy “a Szovjet katonai és diplomáciai történetének érdekessége, hogy mindig a védelmet hangsúlyozták ki és ha elolvassuk .. .vezetőik kijelentéseit... a hangsúlyt mindig a védelemre helyezik.” Tehát nem szükséges a Szovjetunió ellen védekezni, csakis abban az esetben, ha mi támadunk először! Pontosan ez az, amit Laird hallgatólagosan beismer, amikor a városok védelme helyett az “elhárító rendszerit erősiti meg, mellyel támadó csapást mérhetünk a Szovjetunióra. Ezzel a változtatással reméli a kormány elcsi- titani az aggodalmat, hogy a városokat veszélyezteti a rakéták esetleges véletlen robbanása. De az igazi veszély most is a fegyverkezési verseny felfokozása és a lefegyverzés meghiúsítása. Az ABM elleni küzdelemben ezt nem szabad elfelejteni. 1 A «AGYAR f MŰVÉSZEGYÜTTES j 1 DÍSZELŐADÁSA NEW YORKBAN í \ “...DE SZÉP IS VAGY, SZÉP ÁPRILIS... r í í színes, zenés, táncos, énekes, tavaszi műsor j 1969. április 27-én vasárnap délután 4 órai kezdettel s \ a Julia Richman Highschoolban íj { 67. utca és Second Avenue, New York, N. Y. V FELLÉPNEK: 2 Rácz Vali, Kemény Gizi, Halász Monika, í Kozits Géza, Zsedényi Ballett és szólistái g 2 Konferál: Halász Péter \ 17 tagú zenekar, Csernok Gyula vezetésével J \ ° | Szünetben büffé I • | 5 JEGYEK KAPHATÓK: Paprikás Weiss, Roth és \ i Fia, valamint a megszokott magyar helyeken és a 4 az előadás napján a helyszínen délután 2 órától 2 ÁwwwwwvwwwwwwwwwwwwwV Leszerelés és hadi profit Nixon folytatja amit Johnson megkezdett; állandóan visszatartja az eredményes béketárgyalásokat és nemet mond a szovjet leszerelési kezdeményezésére. A legutolsó szovjet ajánlat javasolta a tengerfenék militarizálásának kiküszöbölését. A kormány nagy propagandát fejt ki a szovjet haderők növekedéséről, de elrejti azt a körülményt, hogy a szovjet hadi költségvetés egynegyeddel kevesebb, mint a miénk. Közben Laird mindenütt meggyorsítja és kiterjeszti a hadi költekezéseket és a haszonhajhászók kezére játszik. 40%-kal nagyobb hadi megrendelést eszközölt februárban, mint amennyi múlt februárban volt és bejelentette, hogy a hadi ipar még nagyobb profitra számíthat. Egyik munkatársa, dr. John S. Foster, Jr. gyárosok konferenciáján kijelentette, hogy McNamara “nem gondolkodott reálisan” és “visszatartotta” a hadi termelést azzal, hogy valamennyire korlátozni próbálta a profitot, holott a Pentagonnak “reálisan tekintetbe kell vennie, hogy a haszon lehetőségét megfelelő színvonalon tartsa.” A katonai költekezés a jövő évre máris 2 milliárd dollárral magasabb a tervezettnél és még egyre emelkedik! Feszült légkör és többfrontos háború A kormány visszaállítja Dulles negativ politikáját a kelet-nyugat közötti kereskedelemben és más békés lehetőségek kiépítésében. A nemzetközi helyzetet kedvezőnek tekinti az agresszív imperializmus céljaira, igyekszik megakadályozni a fennálló háborús helyzetek békés megoldását és újakat igyekszik szítani. A vietnami háború folytatásán kívül a kormány minden igyekezetével arra törekszik, hogy a közel- keleten lappangó háborút, a nigériai polgárháborút meghosszabbítsa, ugyanakkor elutasít Kuba részéről minden jószándékot és Perut invázióval fenyegeti. William Beecher a N. Y. Times-ban Packard helyettes honvédelmi miniszter védelmi politikáját igy-jellemezte: “Az Egyesült Államok jelenleg aktiv tennivalóit és rezerva erőit arra alapozza, hogy képes legyen egyszerre két nagy háborút folytatni, egyiket Európában, a másikat Ázsiában és amellett kisebb háborúkat is folytasson a Ka- rib-tengeren és Latin-Amerikában.” Hogyan lehet a politikát megváltoztatni? Nixon célkitűzéseit meg lehet akadályozni, de ehhez feltétlenül szükséges, hogy az Egyesült Államokban a békemozgalom minden eddiginél nagyobb, szélesebb, erőteljesebb legyen. Az amerikai békemozgalom egymagában nem elég; kell, hogy más, nemzetközi fejlemények is közrejátsszanak. Mégis, az itteni békemozgalom fontosságban a legelső helyen áll; tevékenysége más helyeken is hasonló fejlemények kibontakozását serkenti. A kongresszusban megnyilvánult erős ellenállás az ABM-el, a hadi költségvetéssel és a vietnami háborúval szemben, visszatükrözi az országban elterjedt békehangulatot. Egyes nagy kapitalisták is a háborúval szemben foglalnak állást. Az ellenzéki demokraták is kihasználják ezt a békehangulatot és ebből a jövőre igyekeznek jó pozíciót teremteni maguknak. Mindezek azonban nem elegendők. Sem az üzletemberek, sem a kongresszus tagjai nem elég megbízhatók ahhoz, hogy az ABM és más kérdésekben ne hódoljanak be, ha a közönség nem gyakorol elég nyomást rájuk. A háboruellenes érzésekkel együtt a magas adók, az infláció, a fajgyűlölet, a bomlásnak indult városok növekvő elkeseredést okoznak. Az amerikai közönség egyre tisztábban látja az összefüggést mindezek és a háborús költekezés között. Ezért óriási lehetőségek nyíltak a küzdelem kiszélesítésére, a legynagyobb szakszervezetek milliókra menő tagjainak, a fekete, a spanyol-amerikai tömegeknek megnyerésére. V. P. Washington, D. C. — A Nixon-kormány 100 millió dollárral csökkenti a szakképzetlen ifjak szakmai kiképzésére előirányzott összeget. A 82 szakképző iskolából 57-et bezárnak, azzal a magyarázattal, hogy uj iskolákat állítanak fel a nagyvárosok szegény negyedeiben. Gaylord Nelson, Wisconsin-i demokrata szenátor élesen elitélte a kormány e lépését. KfXOtt KÜLPOLITIKÁJA ÉS A BÉKEMOZGALOM
