Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1969-04-17 / 16. szám

Thursday, April 17, 1969. \AAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Egy magyar család kálváriája — Lusztig Imre riportja — Gyönyörű tavaszi napsütés áradt be Bodákék társalgó szobájának ablakán. Bodákné, Dennis édesanyja, a társalgószoba egyik szögletében, az ablak mellett ült, mig én az ajtó közelében, fele­ségem, Evelyn, Bodáknéval szemben és Barna Jós­ka velem szemben foglalt helyet. Bodákné levélhalmazt szorongatott a kezében és így szólt: — Itt olvasom Dennis fiamtól kapott leveleket és azokat, melyeket az ország több városából kap­tam az anyáktól. — Elolvashatjuk a leveleket? — kérdeztük. — Hogyne — válaszolt Bodákné. — Közölhetjük azokat lapunkban? — Igen — válaszolt Bodákné — közölhetik, mert úgy vélem, hogy e levelek nyilvánosságra hozatala védi azokat a fiukat, akik az ország kü­lönböző táboraiban kiképzést kapnak. Olvasva a leveleket, megkérdeztem, hogy van-e irógépjük? A kérdésre Bodákné elsápadt, majd sirógörcsöt kapott. Erdeiné, Bodákné édesanyja, szaladt be ekkor a konyhából, hogy leányát lecsititsa. Amikor kissé megnyugodott, igy szólt Bodákné: — Igen, van Írógépünk. Dennisé volt. Ö hasz­nálta, azon irta egyetemi dolgozatait.—Már is ment és behozta az írógépet. Megkértem feleségemet, másoljon le annyi leve­let, amennyit csak tud, arra gandolva, hogy olvasó­ink nagy érdeklődéssel fogják olvasni azokat. Fe­leségem azonnal munkához látott, mig Barna mun­kástárs és én folytattuk beszélgetésünket Bodák­néval. Itt közöljük az 1969 jan. 12-én kelt levelet, me­lyet a fiatal Dennis édesanyjához irt. Kedves Mama! Leveledet nagy örömmel vettem. Mikor elkezd­tem olvasni, rögtön honvágyam támadt, de aztán hamar elmúlt. Meglepődtem azokon, amiket írtál és mulatságosnak találtam. Ami engem illet — nos, nem a legrosszabb a sorsom — legalább is egyelőre. Az ember egész nap talpon van, kora reggeltől késő estig. A múlt hetet többnyire a tanteremben töltöttük, előadá­sokat hallgattunk és gyakorlatoztunk. Ezekre nincs mit panaszkodni. A fizikai kiképzés az, ami igazán kimeríti az embert. A torna része még nem olyan rossz, de a többi gyakorlatok komiszak. Az egyik abból áll, hogy 25—30 láb hosszú homok árkokon kell oda-vissza, hason csúszva átmászni. Egy má­sik gyakorlatban rudakra kapaszkodva kell áthim­bálózni négyszer egymás után, összesen 76 rúdon. Számomra ez a legnehezebb. Nagyon sokat kell még gyakorlatoznom, hogy ezt megtehessem. Az­után egy mérföld hosszú pályán kell átfutnunk 7 perc és két másodperc alatt, jó vicc, nem? Egy emberrel a hátunkon is szaladnunk kell 150 mé­ternyit. Végül még egy másik gyakorlat is van, amelyben akadályokon át kell szaladnunk, utána árkot ugrung, megfordulunk és visszafelé megint ugyanazt. Ezt kétszer egymás után kell megtenni. De ez még a legkönnyebb. Egy dolog igazán bosszant; nincs elég idő alvás­ra. Nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne a kikép­zés, ha jobban kialudhatnánk magunkat. Kétszer egy héten megyünk őrségre, melynek csak egy óra hosszat kellene tartani, de mivel nem vagyunk elegen, többnyire egy és negyed vagy másfél órát tart. Ezenkívül századőrségre is megyünk, mely­ben a század épületében, egy parancsnokkal együtt kell ülnünk éjszaka, két órán át. A múlt héten egyszer ilyen és ötször rendes őrségre kellett men­nem. Olyan fáradt voltam, hogy a barrakban, a nagy zaj, az őrváltás és más parancsok ellenére is tudtam aludni. Az ágyam az ajtó mellett van, minden jövést, menést hallok, de mégis, mint mondtam, bár az ajtócsapkodásra felébredek, de újra elalszom. Szombat reggel enyhe torokfájásom volt, előző este hideglelést éreztem, igy elhatároztam, hogy beteget jelentek. Bementem a klinikára, az orvos nem volt ott, csak egy ügyeletes káplár. Megmérte a hőmérsékletemet. Pontosan 100-at mutatott. (Ha százon felül van, akkor kórházba kell menni.) Azt mondta, választhatok, vagy a kórházba megyek, vagy vissza a barrakba. Visszamentem a barrakba Dennis Bodákot az Alpha Phi Omega elnökévé avatják és lefeküdtem. Adott aszpirint, köhögő-orvbsságot, szájöblögetőt és szopogatni való cukorkát. (Remé­lem el tudjátok ezt olvasni, mert a térdemen írom.) Egyszóval úgy gondoltam, hogy jobb lesz a barrak­ban, mert legalább három napig ott tartanának a kórházban. Ha valaki három napig lemarad a gya­korlatokról, akkor újra kell kezdenie az egészet. Azt mondták, maradjak ágyban szombat és vasár­nap. A szombati gyakorlatokban és a vasárnapi konyhai munkában nem vettem részt. A vasárnap szabad napnak számit, de legalább egyszer a nyolc­hetes kiképzés alatt vasárnap is konyhai beosztás­ra kell menni. Örültem, hogy az első vasárnap már ezt megtettem, most beteg vagyok és nem mehe­tek és lehet, hogy ki kell ezt majd pótolni. (Remé­lem elfelejtik, hogy ma nem voltam konyhai mun­kán.) Legalább jól kipihenem magamat ezen a hétvé­gen, ami már nagyon rámfér. Tegnap rossz hirt kaptunk. Már a telefonon megmondtam nektek, hogy egy hónapig nem fogadhatunk látogatókat. Most azt mondják, hogy valószínűleg nem kapunk kijárási engedélyt a következő négy hétre. Enged­ményeket kapunk, de nem kijáratot. Nagyon dü­hös vagyok. Azt mondják, hogy az influenza jár­vány miatt van a megszigorítás. Most jön a jó hir, amit már biztosan tudtok. Mikor G... pénteken itt volt a ruháimért, azt mondta, elintézte, hogy kihallgatásra mehetek ok­tatói pozíció betöltésére és ha megkapom, itt ma­radhatok Ft. Dix-ben két évig. Remélem majd min­den jól sikerül. El ne felejtsem, köszönöm, hogy rendbehoztad ruháimat. Akartam velük küldeni egy levelet, vagy pár sort, de nem volt időm. Add át mindenkinek üdvözletemet és mondd meg, hogy telefonálok majd, ha ráérek. A telefonok hat ut- cányira vannak innen és ezt a területet nem hagy­hatjuk el. Tegnap este megengedték, hogy telefo­náljunk, de mivel betegállományban voltam, nem akartam emiatt bajba keverni magam. A torkom most már jobb és holnapra talán még jobb lesz. írjatok, amint tudtok. — Szeretettel: Dennis Megkérdeztük Bodáknét, mit jelent a levél azon kitétele, hogy “a torkom most már jobb...”? — Minden bizonnyal azért irta, hogy megnyug­tasson. Nem akarta, hogy aggódjak egészségi álla­pota miatt — válaszolt Bodákné. Ezt bizonyítja az alábbi levél, melyet Dennis jan. 20-án irt ismerőseinek: Kedves Mr. és Mrs. T.. .y! Sajnálom, hogy már előbb nem írtam, de nem tehettem róla, a körülmények miatt nem írhat­tam. Nem mintha nem lett volna időm, hanem mert sürgősen beutaltak a Walson Katonai Kór­házba. Az irás volt a legjobb, amire ott gondolhat­tam. Három gyönyörteljes napot töltöttem a kor­mánynak ebben a terjedelmes épületében. A históriám a D. században kezdődött. Szerdán, január 15-én már napközben fájdalmat éreztem a hátamban. Azt gondoltam, hogy azok a remek és egészséges gyakorlatok okozzák, amiket minden nap csinálunk, de ugyanaz nap azt is észrevettem, hogy a vizeletem zavaros volt. Azt hittem, hogy ezt is a megerőltető “katonai” élet okozza. Csütörtök reggel, amikor felébredtem, jól érez­tem magam és elmentem a legelső előadásra — hogyan kell a bajonetet a puskára helyezni. Csak álltam és hallgattam a káplár előadását, amikor a fájdalom újra elkezdődött. Most már aggódni kezd­tem és mondtam a káplárnak, hogy beteget jelen­tek. A klinikán a specialista kitapogatta a hátamat, hogy megkeresse a fájdalom helyét. Mikor megta­lálta, megmondta az orvosnak (aki más beteggel volt elfoglalva), hogy melyik helyen van fájdal­mam és azt is, hogy zavaros a vizeletem. Az orvos azt mondta, be kell mennem a kórházba vizelet­vizsgálatra. Elmentem a laboratóriumba és a vizeletvizsgá­lat azt mutatta, hogy a vizeletem vért tartalmaz. Ott azt mondták, menjek az első-segély állomásra és vizsgáltassam meg magam ott az orvossal. Ez az orvos azt mondta, hogy állapotom valószínűleg a megerőltető hadgyakorlatoktól van, stb. de- azt is mondta, hogy a biztonság kedvéért jó lesz, ha a katonai kórház urológusával is megnézetem ma­gam. Ott az urológus orvosságot és kezelést irt elő és megmondta, hogy a jövő héten jöjjek vissza cisztoszkópiai vizsgálatra (melyben a hugycsövön át egy vékony csővel a vesét vizsgálják). Jó kis hecc. Még a kórházból felhívtam G.. .t és elmondtam, neki a “jó” hírt. A barrakba visszatérve bevettem az orvosságot és enyhe fájdalommal ágyba men­tem. Enyhülni kezdett a fájdalom és már sokkal job­ban éreztem magam. Öt óra körül felkeltem, hogy vacsorázni menjek. Mielőtt elmentem G... bejött és megkérdezte, hogy vagyok? Azt mondta, nagyon vörös a bőröm, de mondtam jobban érzem magam. Aztán mentem enni. Az étteremben megint kez­dődtek a fájdalmak. Mikor visszajutottam a bar­rakba, már kibírhatatlan fájdalmam volt. Bevettem még egy Davvon kapszulát,, habár ez csak két és fél óra múlva volt esedékes, de semmi sem segített. Olyan éles fájdalmam volt, hogy az ágyban nem tudtam kiegyenesedni. G... éppen bejött s mikor meglátott, egyenesen a kórházba vitt. Az első­segélyen az orvos megvizsgált. A fájdalom másféS óra múlva kezdett alábbhagyni. Soha életemben ilyen fájdalmam nem volt! Sem ülni, sem állni, sem feküdni nem tudtam. Mondhatom, fantaszti­kus volt! Felvettek a kórházba, görgő' asztalon a sebészetre vittek, vérvizsgálat után ágyba tettek. Ott az ápolónő egy éren keresztül egy üveg dex- tróz-t csepegtetett belém, mint mondta, táplálékul és a vese kimosására. Ez egész éjjel tartott. Reg­gel le vittek a klinikára vese röntgenezésre. Vala­mi festő anyagot eresztettek egy éren át a vérke­ringésembe. (Képzeljétek, ott feküdtem az aszta­lon, mialatt két üvegből folyattak belém külön­böző anyagokat!) Tolószékben visszavittek az ágy* ba és folyékony diétára tettek. Jaj, de éhes voltam. Minden étkezésnél csak egy leveskockából készült levest, teát és jellót kaptam. Délután anyám és fivérem meglátogattak. Az or­vos semmit nem talált a röntgenképen és azt mon­dotta, valószínűleg vesekő volt, ami közben elment. Szombat délben elbocsátottak. Féltem, hogy ujra- kezdetik velem majd a gyakorlatokat. Nem hiszem, hogy említettem, hogy az előző hét­végen is beteget jelentettem. Szombat reggel to- rokfájáspm és hideglelésem volt és 100 fok hő­mérsékletem. A klinikán a káplár azt mondta, mi­vel pont 100 fok a hőmérsékletem, választhatok a kórházbamenés és a barrakban maradás között. Természetesen a barrakot választottam, ahol ágy­ban kellett maradnom. Jól kipihentem magam ezen a weekenden, különösen, hogy konyhai munkára is soros voltam, ami alól most a betegség felmen­tett ... .. .Frank — milyen szigorúak ezek a kiképzés végén a vizsgáknál! A káplár szerint nagyon nehéz vizsgák. Hát még az ötpontosak. És milyen szigorú­an mérik a pontokat. Szép kis munka vár rám a vízszintes rudgyakorlatokon... ...Remélem nemsokára hallok felőletek. D. A Fort Dix-i orvosok diagnózisa vesekő volt. Amint kiderült, agyhártyagyulladás ölte meg Den­nis Bodák közlegényt, 1968 március 2-án délelőtt 10.40-kor az El Paso, Tex.-i William Beaumont kórházban. (Következő cikkünkben beszámolunk arról, mi a véleményük az anyáknak Bodákék tragédiá­járól és a Fort Dixben uralkodó helyzetről.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom