Amerikai Magyar Szó, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-49. szám)

1968-09-26 / 37. szám

2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, September 26, 1968 Erkölcs Az utóbbi néhány évben sokat hallunk a fiatal­ság elidegenedéséről. Az irók egész serege külön­böző magyarázatokat tár az olvasók elé e jelenség megmagyarázására. Azok járnak a legközelebb az igazsághoz, akik az uralmon lévők képmutatásában, kétszínűségé­ben látják az ifjúság elidegenedésének alapokait. Erkölcsöt prédikálnak Erkölcsös életre kell nevelni gyermekeinket; erkölcsös alapon kell fenntartani kapcsolatainkat embertársainkkal; ne hazudjunk; mindig mondjuk az igazat, stb., stb. “Ne lopj” — mondja a Biblia. Ezeket hallja a gyermek az óvodában, az iskolá­ban. ^ szülői házban. De amikor felnő és önállóan kezd gondolkodni, akkor egészen más, a szülők és tanítók által hangoztatott erkölcsi alapelvekkel tel­jesen .ellentétes kép tárul szemei elé. Itt vaA egy példa A tőzsdeügynökök fizetést kapnak azoktól, akik­nek részvényeit kezelik. Minél több részvény van egy-egy tulajdonos kezében, annál többet fizet az ügynöknek. Az ügynök egyik feladata, hogy időkö­zönként informálja a részvénytulajdonost, hogy vé­leménye szerint melyik részvény értéke megy fel és melyiké csökken. Nem egyszer megtörténik, hogy az ügynöknek olyan információ áll rendel­kezésére, amely üzleti titok, amit nem szabad az ügyfél tudomására hozni. Ilyen “titok” jutott a legnagyobb Wall Street-i cég, l|!erril-Lynch, Pierce, Fenner & Smith tudo­mására. A titok az volt, hogy a Douglas Aircraft vállalat pénzügyi nehézségekkel küzd és a közele­dő negyedévi haszon csökkenni fog, ami a vállalat részvényeinek árcsökkenését vonja maga után. A fentemlitett tőzsdeügynökség jó hírnévnek örvend, mint szavahihető, erkölcsös cég ismert az üzleti világban. 170 helyi csoportja van országszer­te, alkalmazottainak száma 11,700. Vagyona $1,- 690,000,000 — vagyis egymilliárd hatszázkilencven millió- dollár. 1967-es jövedelme $64,600,000 volt. Szóval — mint mondottuk — ezen nagy tisztelet­nek örvendő cég tudomására jutott, hogy a Doug­las Aircraft bajban van. De‘ahelyett, hogy ezt az információt titokban tartották volna, értesítették azon ügyfeleiket, akik­nek sok részvényük van, akik nagy jövedelmet hoznák a cégnek. Amikor ezek az ügyfelek megtud­ták ah hirt, utasítást adtak a Douglas részvények eladására. Ugyanez a tőzsdeügynökség azonban titokban tartotta az információt a kis emberek előtt és ma­gas áron eladta nekik azokat a részvényeket, ame­lyekkel kapcsolatban a gazdagoknak azt ajánlotta, hogy szabaduljanak meg tőlük. Ezpn adás-vétel révén a gazdagok még gazda­gabbak, a “szegények” még szegényebbek lettek. A tranzakció a tőzsde működését szabályozó tör­vény megszegését jelentette és ezért a Securities & Exchange Commission (Értékpapír és Tőzsde Bi­zottság) eljárást indított az ügynökség ellen. Mérget vehetünk rá, hogy senki, de senki nem kerül börtönbe a törvény megszegéséért, még pe­dig apért, mert a mai rendszer erkölcsi fogalmá­nak ípagva: csinálj pénzt, szerezz pénzt, ha lehet a töryényen belül, ha szükséges, a törvényen kí­vül. Mert ez a mai rendszer igazi “erkölcsi” alap­ja és nem az, amit otthon, az iskolában haliunk. Ezért a gondolkodó fiatalság elidegenedése í ---g ...e Elfogtak egy posta-tolvajt Az utóbbi néhány hónapban számos panasz ér kezett a postahivatalhoz: elvesznek a levelek és a levelekben mellékelt csekkek, pénzutalványok és készpénzküldemények. A postahivatal ellenőrei vizsgálatot indítottak. E vizsgálat első eredménye: letartóztatták Earl C Braund, 59 éves clevelandi postai alkalmazottat. Rajtakapták, amint ellopott és felbontott egy leve­let, melyben jelzett pénz volt. Minden jel arra mutat, hogy a postarablást nem­csak Braund, de sokan mások is elkövetik, mert az "elveszett" levelek száma egyre emelkedik. EQUAL JUSTICE ­a törvény előtti egyenlőség 62 éves rokkant. Munkaképtelen. Városi jóléti segélyt kap. 54 dollár és 85 centet két hetenként. Havonta $56.45 a lakbére. Esedékes volt a lakbér és miután Mr. Shapir- stein nem kapta meg idejében a járulékát, elment a Közjóléti Hivatal long-island-i irodájába. “Kérem — mondta — nem kaptam meg az 54 dollár 85 centes csekkemet. Házbért kell fizetnem, nincs egy árva centem sem. Nézzenek utána, mi­ért a késés?” Meghallgatták, de a csekket nem adták ki. Shapirstein elhatározta, hogy addig nem megy el, amig a csekket meg nem kapja. Amint ott ül­dögélt, meglátta őt Miss Shirley A. Williams, a Queens egyetem hallgatója, aki a múlt évben két munkahelyen dolgozott, hogy fedezze kiadásait, de egészsége letört és igy kénytelen volt közsegélyért folyamodni. Ott ült a 62 éves rokkant, Fred Shapirstein és a 18 éves néger diákleány, Shirley A. Williams. Elérkezett a záróra és távozásra szólították őket, amit ők megtagadtak. Rendőrt hívtak, aki letartóz­tatta mindkettőjüket. Először a rendőrlaktanyára vitték őket. majd a bírósági épületbe. Simon Silver bíró ült a pódiu­mon, fekete köntösben. Meghallgatta a rendőr je­lentését. Shapirstein is elmondta mondókáját. Sil­ver biró minden habozás nélkül hidegen, mereven kimondta: további kihallgatásig és tárgyalásig sza­badlábra helyezzük mindkét vádlottat 500 dolláros óvadék, vagy 50 dollár készpénz biztosíték fejében, “De biró ur, nekem egy centem sincs, nemhogy ötven dollár!” — mondta Shapirstein. “Ez a döntés, jöhet a következő ügy”. S már vitték is a rokkantat és a fiatal leányt a börtönbe. Másnap egy másik biró elé állították őket. Ez­úttal Abraham M. Roth ült a bírói székben. Éppen olyan magasan, mint az előző nap Silver biró. A ki­hallgatáson megjelent az American Jewish Con­gress ügyvédje, Lester A. Greenberg, aki ezt mon­dotta: “Igen tisztelt biró ur, itt nem bűnözőkről van szó. Ez a szegény rokkant csupán a neki járó össze­get szerette volna megkapni. Nem kell attól tarta­ni, hogy elszökik. Itt lesz a tárgyaláson — ha lesz pénze útiköltségre. Kérem függessze fel az óvadé­kot ,én vállalom a felelősséget, hogy jelen lesz a tárgyaláson.” “Ötven dollár biztosíték, vagy börtön” — mond­ta a törvény szigorú őre. Visszavitték Shapirsteint és Shirley A. Williams! a börtönbe. Csak akkor helyezték őket szabadlábra, amikor az ügyvéd száz dollárral tért vissza. A pénzt a környékbeli lakók adták össze. Miss Williamst megkérdezték az újságírók, hogy miért sietett Shapirstein támogatására? Ezt válaszolta: Fekete vagyok, de úgy érzem, hogy a szegényeknek össze kell tartamok, akár feketék, akár fehérek. Úgy véljük, hogy az ügyvéd ott követte el a hi­bát, hogy azon az alapon óhajtotta klienseit kisza­badítani, hogy nem bűnözők. Afrika és Nigéria egysége A múlt héten nyílt meg Algírban az 5. afrikai csúcskonferencia, amelyen a házigazda Bumedien elnökölt és amelytől csak egyetlen afrikai ország, Malawi maradt távol. Előzőleg a külügyminiszterek az Afrikai Egység Szervezete politikai bizottsága fórumán találkoztak és ajánló jellegű határozato­kat fogadtak el Rhodesiáról, Portugália gyarmatai­ról, Dél-Afrikáról. Ezek a határozati javaslatok elemzik Afrika még gyarmatosított részén kialakult helyzetet. A Rho­desiával kapcsalatos határozat fenntartás nélkül elitéli Angliát, amiért nem teljesiti kötelezettségét, és kibújik a felelősség alól, eltűrve a fajüldöző Smith-rezsimet. Az afrikai külügyminiszterek ha­tározottan elitélték azokat az országokat is, ame­lyek közvetve vagy közvetlenül katonai és gazda­sági segélyt juttatnak el a rhodesiai rezsimnek, elősegítve annak fennmaradását. Az afrikai álla­mok követelni szándékoznak, hogy Anglia fegyve­res erővel döntse meg a rhodesiai fajüldöző rend­szert, minden ország szakítsa meg gazdasági és egyéb kapcsolatait Rhodesiával és legyenek bűn tető szankciók a Smith-rendszer mögött álló Por­tugália és Dél-Afrika ellen. Hasonló hangnemben fogalmazódott a Portugáliával kapcsolatos határo­zat .A csúcskonferencia elé került az a javaslat is, hogy az Afrikai Egység Szervezete bármilyen por­tugál, rhodesiai vagy dél-afrikai agressziót tekint­sen az összes tagállamok ellen elkövetett támadás­nak. Kétségtelen, hogy az afrikai egység és a felsza­badító mozgalmak támogatásának ügye az algíri csúcskonferencia fő gondja. Hogy ez korántsem lesz — aminthogy sohasem volt — könnyű feladat, azt már maga a megnyitóülés is tanúsítja: ezen a megnyitón U Thant ENSZ-főtitkár és Bumedien algériai elnök szóba hozta a nigériai polgárháborút is, amely az afrikai egységet veszélyezteti és beszé­dük nyomán Kaunda, a Biafrát elismerő Zambia elnöke nem fogadta el az egyik alelnöki tisztet. Látható tehát, hogy a nigériai polgárháború való­ban súlyosan érinti az afrikai egységet; hiszen négy afrikai állam ismerte el a szakadár Biafrát. Moszkva. — Leonyid Brezsnyev, Andrej Kiri­lenko, Alekszej Koszigin, Kirill Mazurov és több más szovjet vezető látogatást tett az olasz ipari ki­állításon a moszkvai Szokolnyiki parkban. Ez a kiállítás az eddigi legnagyobb ilyen jellegű olasz rendezvény külföldön. Published weekly, except 2nd & 3rd week in July by Hungarian Work, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AI, 4-0397. Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 1952 under the Act of March 21, 1879, at the P.O. of New York, N.Y. Előfizetési árak: I few York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $10.00, félévre $5.50. Minden más külföldi ország- ba egy évre 12 dollár, félévre S6.50 A közel-keleti helyzet A múlt héten ismét a fegyvereké volt a szó a Szuezi-csatorna térségében. Az izraeli haderő tan­kok és aknavetők bevetésével tűz alá vette Tefik és Szuez városát és amikor az egyiptomiak a táma­dást viszonozták, az izraeliek a tüzet kiszélesítették Izmaiba és Kantara városára is. A súlyos tűzharc a délutáni órákig tartott és csak az ENSZ tüzszü- neti felhívására ért véget. (Az immár sokadik Szuez elleni támadás miatt az eredetileg negyed­milliós város lakóinak 90 százaléka kénytelen volt elköltözni.) E súlyos összecsapást a héten még több kisebb fegyveres incidens követte Izrael és a kü­lönböző arab országok erői között. A közel-keleti helyzet minden megfigyelő szerint pattanásig fe­szült. Azt irta az A1 Ahram, hogy “a feszültség az utóbbi 24 órában oly mértékben növekedett, hogy politikai és katonai szakértők szerint robbanás bár­mikor bekövetkezhet.” Nasszer elnök évi szabadsá­gát megszakítva utazott Kairóba. Állón izraeli miniszterelnök-helyettes az Egye­sült Államokban folytatott tárgyalásokat, melyek célja az amerikai katonai segítség fokozása. Mind a két amerikai elnökjelölt az U.S. “kötelességé­nek” minősítette az izraeli fegyverkérelmek kielé­gítését. Johnson maga úgy véli, hogy biztosítani kell “Izrael fölényét.” Mindenesetre feltűnő az egyezés a feszültséget bizonyító fegyveres össze­csapások és az amerikai tárgyalások, valamint a vezető amerikai politikusok Izrael fegyverkérelme iránti “megértése” között. Athén. — Konstantin körög király magánjellegű látogatásra Frankfurtba érkezett. Látogatásának céljáról nem közöltek részleteket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom