Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-01 / 5. szám

Thursday, February 1, 1968 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 Victor Perlő: MIÉRT NEM SIKERÜLHET JOHNSONNAK A DOLLAR VÉDELME? Johnson dollármegmentési programja nem sike­rülhet, mert ezzel a dollárkrizis alapvető oka nincs megoldva, mert az üzletemberek nem bíznak ben­ne és mert szitával nem lehet az árvizet visszatar­tani. Tárgyaljuk meg először ezt a legutolsó pontot. Johnson a legnagyobb súlyt a külföldi, közvetlen befektetések korlátozására helyezi; az elmúlt há­rom év alatt alkalmazott program szigorítására. Ez alatt az idő alatt a kereskedelmi minisztérium gyakran adott ki optimista jelentéseket a korporá­ciók közreműködéséről. A valóságban azonban a vállalatok a külföldi gyárfelszerelésekre fordított költekezéseiket 1964-ben 6.2 milliárd dollárról 1967-ben 10.2 milliárd dollárra emelték és ennek megfelelőleg növekedett a dollár kivándorlása, a befektetés részleges finanszírozására. Az uj szigorítások csak az európai és dél-afrikai befektetéseket érintik súlyosan. Kevésbé súlyosan vonatkoznak ezek egyes kivételes országokra, mint pl. Angliára, Japánra és Kanadára. A kevésbé fej­lett országokban a befektetés serkentése a cél. A kormány két európai országot is ebbe a kategó­riába soroz: Görögországot, ahol a kormány segí­teni akarja a diktátor kormányt és Finnországot, ahol alá akarja ásni az országnak a szocialista­kommunista államokkal való szövetségét. A nemzetközi költekezés kibúvói A részvénytársaságok korlátlanul használhatnak fel elértéktelenedési alapokat és külföldi kölcsönö­ket. A tőke-átutalásokat üzemi költségek címén rejthetik el, az árakat az alvállalatok között mani­pulálhatják és száz másféle trükkel oda küldhetik a pénzt, ahová akarják. Egyes kormányok és rész­vénytársasági csoportok — elsősorban az olajbá­rók nyomására — a szigorításokból kivételeket tesznek. Semmiféle gépezet nem létezik a szigorí­tások végrehajtására és törvényes alapja is olyan kétséges, hogy bármely vállalat, amely szembe­száll a kormánnyal, a biróságon könnyen megsem­misítheti a rendeleteket. Az uj szabályok nem elég erősek ahhoz, hogy kényszerítsék az amerikai nagyvállalatokat a tőke exportálásának beszüntetésére, hogy feladják az egész “szabad világ” munkásságának és nyers­anyagának kizsákmányolását. Csak olyan módon származik belőle igazi korlátozás, hogy egyre na­gyobb lesz az ellenállás az U.S. behatolásával szemben és egyes országokban a rossz üzleti viszo­nyok akadályozzák meg a befektetést. A rendelet, hogy a külföldi alvállalatok a befektetésből eredő profit nagyobb részét hozzák haza, nem más, mint az országok szuverénitásának végre nem hajtható megsértése, amint azt a franciák már meg is je­gyezték. A2 Eurodollar felgyülemlése Ugyanilyen vonatkozásban a Federal Reserve Board is elrendelte, hogy a pénzügyintézetek vala­mennyire redukálják külföldi kölcsöneiket. Ez a rendelet abból áll, hogy a bankok külföldi fiókjai, melyeket a rendelet nem érint, szabadon adhat­nak annyi kölcsönt, amennyit akarnak, mindaddig, míg a pénz nem a hazai bankból jön. Ezt a rendele­tet is éppúgy kijátsszák majd, mint az előbbit úgy­hogy az amerikai privát tőke nagy összegeit az itteni bankokból a külföldi fiókokba, vagy más európai bankokba helyezik át. A 15 milliárd dol­lárnyi “Eurodollár”, amely már eddig ilymódon összegyülemlett, az egyik legnagyobb tehertétel lett az U.S. külföldi mérlegében s ennek a további felgyülemlését lényegesen nem nehezíti meg John­son szabályrendelete. A külföldi utazás korlátc-zásának aligha lesz meg a kívánt hatása egyrészt, mert a repülőtársaságok. a szálloda vállalatok, képviselők ellenzik, másrészt sokan majd Dél-Amerikába utaznak. Az európai országok pedig azzal fenyegetnek, hogy hasonló szigorításokat léptetnek életbe az amerikai utazás­sal kapcsolatban. Nagyon jóakaróan feltételezhetjük, hogy ha a tőke és az utazás szigorításával Johnson fele célki­tűzéseit eléri, akkor egymilliárd dollárt takarít meg. Még washingtoni hivatalos körökben is beisme­rik, hogy a külföldi katonai költekezés redukálása semmit sem ér mindaddig, mig a vietnami háború tovább tart. Ennek a redukálásnak félmilliárd dol­lárral kellene helyrebillentenie a fizetések mérle­gét. A valóságban a mérleg még annyira romlani fog, hogy a más rendelkezések révén elérhető eset­leges eredményt is érvényteleníti. A Journal of Commerce idézi “jólértesült washingtoni szakér­tők” kijelentéseit, akik megjósolják, hogy a ke­reskedelmi mérleg 1968-ban 1 milliárd dollárral fog romlani. Behozatali áradat Előreláthatólag az importcikkek áradata várható. A nagyvállalatok megtöltik raktáraikat a fémipar­ban várható sztrájkok előtt. Az irányzat, hogy a nagyvállalatok olcsóbb, külföldi beszerzési forrás­hoz jussanak, lehetőleg a saját tulajdonukban levő cégeken keresztül, most már valóságos pánikszerű rohanássá válik és ezt bizonyos esetekben még a kormány is elősegíti. Mióta Johnson bejelentette programját: ► A kormány az olaj-behozatal mennyiségének felemelését engedélyezte a petrokémiai vállalatok­nak. ► A General Motors Buick osztálya bejelentette, hogy az idén, a tavalyinak kétszeresére emeli az Opel Kadétté kocsik behozatalát. ► Az American Electric Power és a Consolidated Edison nagymennyiségű európai áramfejlesztő fel­szerelés vásárlását jelentette. Arról is voltak jelentések, hogy japán elektroni­kus vállalatok 1968-ban 500,000 színes televízió készüléket szándékoznak itt eladni, a tavalyi 330 ezerhez képest; hogy amerikai gépszerszám-készi- tők külföldi vállalatai és más külföldi nagy cégek több mint 100 millió dollár értékű árut importál­nak ebből a valamikor hagyományosan amerikai exportcikkből; a külföldi acélbehozatal mindenko­ri rekordmagasságot ért el novemberben, mikor ebből 1,308,159 tonnányit importáltak, még jóval a sztrájk-előtti nagy bevásárlások előtt. A deficitre vonatkozólag könnyen lehet téves jóslásokat tenni. De semmi esetre sem indokolt feltételezni, hogy az U.S. fizetési mérlegében egy­szerre valami nagy javulás állhat be 1968-ban, ar­ról nem is szólva, hogy Johnson abbeli igyekezete, hogy a deficitet közel 4 milliárdról 500 millióra redukálja, megvalósulhasson. Csak a kölcsönös együttműködés és bizalom határozhatja meg min­denegyes pénzügyi krízis kimenetelét. A szövetségesek a maguk érdekét tekintik Eddig még csak egyetlen külföldi ország aján­lott fel határozott, felmérhető segítséget Washing­tonnak — Izrael. Megígérte, hogy dollárkészleté­ből 200 millió értékű “Roose Bond”-ot fog vásá­rolni, amely ténylegesen redukálja az U.S. deficit­jét. Amellett Izrael nagyon szívesen vásárol ameri­kai fegyvereket, amelyeknek eladását a Pentagon jobban nyomja, mint valaha. De persze, mindez az izraeli “segítség” csak azt a pénzt adja vissza, amit itt nálunk az izraeli bondok eladásával összegyűj­töttek és más tranzakciókban kiutaltak. A többiek, Nyugat-Németország és Japán, a szimpátián kívül édeskevés praktikus segítségeit ajánlanak. Anglia azzal fenyeget, hogy beszünteti fegyvervásárlásait és más intézkedéseket tesz k dollár rovására. Belgium, Spanyolország és Auszt­rália “kivételes” bánásmódot kérnek a szabályok alól és van elég alkudnivalójuk, amivel ezt alá­támasszák. Az amerikai milliomosok számozott bankbetétjei Hogyan áll a helyzet Svájccal, az európai pénz­ügyi világ központjával? Paul Erdman, a Basel.-i Sálik Bank feje, amerikai klienseinek azt irta, az a meggyőződése, hogy az arany ára emelkedni fog. Célzást tett arra, hogy az ő szolgálatai nagyon hasznosaknak bizonyulhatnak más amerikai klien­sek számára is. Amerika gazdagjai már késedelem nélkül fekte­tik be vagyonukat árukba, nemesfémekbe és kül­földi valutába. A Wall Street Journal is ezt jelen­tette december elsején és ugyanezt ismételte él január 9-én, Johnson rendelete után. Ezek a tipikus ujságfejcimek mutatják a pro­gramba vetett bizalom teljes hiányát: “A bankároknak nem tetszik Johnson program­ja; Az üzletemberek azt kérdezik, kit akarnak el­lenőrizni; A probléma alap-okait nem veszik figye­lembe. (Journal of Commerce, jan. 3.) “Angliában a font devalválása nagy pénzügyi vihar kitörését idézi elő”. (N. Y. Times, jan. 7.) Kik hozzák az áldozatot? Johnson maga nem merészkedett volna ennek a programnak az előterjesztésére a legvadabb “hé­ja” bankárok és kapitalisták támogatása nélkül, mint pl. Sidney Weinberg, a kormány pénzügyi ta­nácsadója. “Száz százalékban támogatom. . . hábo­rúban vagyunk és ilyenkor a népnek áldozatot kell hoznia” — mondotta. De Weinberg a kisebbséghez tartozik. Még olya­nok is, mint David Rockefeller, a Chase Manhattan Bank vezetőségéből, e kérdésben bizonytalan állás­pontra helyezkednek. A tengerentúli összekötte tés'ü bankok között a legelső, a First National City Bank elitélte a javaslatot, azzal az érvvel, hogy ha ezt keresztül viszik: “A dollárban többé nem lehet bízni, mint a vi­lágon mindenütt elfogadott, általános valutában... Helyette az arany lesz fontosabb, mint valaha. . . A szigorítás révén a dollár értékében való bizalom megingását hosszú évekbe telne helyrehozni.” Ezt még Johnson bejelentése előtt Írták, de nyilván tudták, hogy mi lesz annak a tartalma. A bejelentés után pár napig az arany-spekuláció alább hagyott, de miután a javaslatokat átértékel­ték, egy héttel később újra fellobbant és a new- yorki tőzsdén egyes arany részvények rendkívül magasra szöktek. Az üzletemberek hazafiasságból nem fognak együttműködni ezzel a programmal, különösen, hogy a Johnson iránti általános megvetés és a po­litikájával való elégedetlenség már a kapitalisták között is elterjedt, akik őt okolják a jelenlegi dol­lárbázisért. A Fairchild Publications véleményku­tatása az üzletemberek között azt mutatja, hogy csak 14 százalék fog Johnsonra szavazni ’68-bap, 64 százalék pedig republikánusra szándékszik sza­vazni. Egészen más képet mutat ez, mint 1964-ben, amikor Johnson kapta “üzletemberektől a legtöbb szavazatot, amit demokrata elnökjelölt valaha ka­pott.” A legbefolyásosabb kapitalisták aktiv közremű­ködése nélkül Johnson terveit még rövid ideig sem koronázhatja siker. Az pedig valószínűtlen, hogy a dollárra irányuló nyomás hosszabb ideig meg­szűnhessen. Mi lenne a következménye a dollár devalválásá­nak? Mit csináljanak a dolgozók, akik nem fordul­hatnak svájci bankokhoz védelemért? Erre a vá­laszt majd egy következő cikkem adja meg. MÁRCIUS IDUSÁNAK ÜNNEPLÉSE ÉS MAGYAR SZÓ BANKETT NEW YORKBAN! 1968 március hó 17-én, vasárnap í délután 1 órai kezdettel Az ünnepély során megemlékezünk GELLÉRT HUGÓ \ ötven éves munkásmozgalmi tevékenységéről i IRVING PLAZA HALL 17 IRVING PLACE, NEW YORK, N. Y. (A 15-ik utca sarkán) ÜNNEPI SZÓNOK: REV. GROSS A. LÁSZLÓ CHICAGÓBÓL J ÍZLETES EBÉD ★ PROGRAM I Részvételi dij személyenként $5.00 Rezerválja helyét minél előbb a lap I Kiadóhivatalában: AL 4-0397 számon Legyünk ott mindannyian!

Next

/
Oldalképek
Tartalom