Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-06 / 23. szám
Thursday, June 6, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 A FRANCIA SZOCIALISTA PÁRT, A SZÖVETSÉGES Az olasz választások Gaston Defterre, mint elnökjelölt: A koalíciónak súlyos akadálya, hogy Párizsban a kommunisták a legerősebbek. Csak ott szabad velük szövetkezni, ahol mi vagyunk erősebbek. “A francia szocialista párt a községi választáso-. kon kimutatta, hogy nem radikális párt, csupán választási szindikátus. Marseilles-ben, Lille-ben pontosan az ellenkező nézeteket hangoztatta, mint Párizsban.” Mollet a reakciós Pinay elnökségét támogatta. Mollet felelős francia részről a siralmas szuezi háborúért; ő képtelen volt szembeszállni az algériai fasisztákkal. 1947-ben a szocialista Ramadier miniszterelnök űzte ki a kommunistákat a kormányból. Mollet egy korábbi választáson kijelentette, hogy a döntő pillanatban Mitterandtól Pinayhoz fog pártolni. Spaak: Ha az U.S. visszavond, ez Európa öngyilkossága lesz. A Mollet-kormány kidnapolta Ben Bellát. Spaak (belga szoc. vezér) az ITT igazgatója lett. Az SFIO főtitkára 1949-ben ezt mondta: “Egyetlen imperialista hatalom van, a Szovjetunió. Ezért kell az atlanti paktum (NATO). Ha nem bizhatnánk az amerikai segítségben, ez katasztrófa volna.” Pompidou Mendes-France-ról: “1956-ban a baloldal egyesült M. F. vezetése alatt, a ‘béke Algériában, liberalizmus alapján programjával’. De M. F.-t csapdába csalták, utána Mollet kormányzott, folytatta az algériai háborút (amit De Gaulle számolt fel) és belement a szuezi kalandba.” “A szocialisták antikommunizmusa tovább tart.” (Le Monde.) Mollet Izraelről: De Gaulle kijelentése Izraelről súlyos hiba. Izrael olyan helyzetben van, mint Csehszlovákia volt 1938-ban. (Ebben van igazság.) Force Ouvriere (CIA párt): Sajnálatos, hogy a francia kommunista párt aláírja De Gaulle ítéletét az izraeli háborúról. Az F. 0. abszulte szolidáris Izrael népével. Az F.O. hangsúlyozza, hogy az SFIO (szoc. párt) a baloldal tiltakozása dacára a szuezi ''expedíció mellett volt. Le Communiste (baloldali komm, lap): Mitte- randnak egy szava sem volt az ellen, hogy az amerikai imperializmus kíméletlen nyomása arra akarja kényszeríteni Franciaországot, hogy háborús támadását támogassa. Mitterand lelkes támogatója a német és U.S. trösztök Európájának, támadta De Gaulle kanadai látogatását és az izraeli fegyver-embargót. A P.S.U. elitélte “az amerikai politika elleni francia oppoziciót.” Az SFIO egy vezetője: “Aki azt mondja: Yankee go home from Vietnam, mondja azt is: USSR go home from Egypt.” Le Monde: 1947 óta a szocialista vezérek politikája hűen követte az U.S.-t; tiltakozott a NATO- ból való kilépése ellen. Kivizsgálják az autóbiztosításokat Johnson elnök aláirt egy kongresszusi határozatot az autóbiztositási eljárások “tüzetes tanulmányozására és átvizsgálására.” Kétmillió dollárt folyósítanak erre a tanulmányra, mely két évet vesz igénybe. Wagner lesz a spanyolországi követ Washingtoni diplomáciai forrásokból jövő értesülés szerint Johnson elnök Robert F. Wagner volt newyorki polgármester spanyolországi követté való kinevezését ajánlotta. A spanyol kormány beleegyezését adta a kinevezéshez. New York, N. Y. — Dr. Gunnar Myrdal, svéd történész az Egyesült Államokat vádolja azért, mert Kina nem tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Myrdal és más történészek a világ különböző országaiból felhívást intéztek az amerikai kormányhoz, hogy a világbéke érdekében változtassa meg Kina iránti politikáját. • Moszkva. — A Szovjetunió uj kutató készüléket gyártott, mely lehetővé teszi a tenger mélyén a felfedező munka elvégzését. Újra választották a parlament két házának tagjait: a kormány-koalíció megtartotta a többséget, az ellenzéken a kommunisták aránya a képviselőházban 25.3%-ról 26.9%-ra nőtt, a baloldali szocialisták is előre haladtak. A kis szélső-jobboldali pártok szavazataik jórészét elvesztették. A koalíción belül az arány eltolódott: a nagyobb kereszténydemokrata párt a korábbinál több, a jobboldali szocialista párt (Nenni-párt) jóval kevesebb mandátumot kapott. Uj példa ez arra, milyen veszélyes egy munkáspártra, ha a kormányrajutás érdekében a jobboldallal szövetkezik. Nenni pártja 1963- ig mint baloldali szocialista párt volt ismeretes, ellentétben a jobboldali szocialista (Saragat) párttal. Amikor azonban belépett a kormánykoalícióba, mint junior partner, elveit többé alig merte hangoztatni és a koalíció egysége érdekében az U.S. imperializmus politikáját, az Atlanti Szövetséget (NATO) és a vietnami agressziót kellett támogatnia, illetve helyeselnie. Ezért fizettek most neki nagyszámmal választói, akik közül némelyek átpártoltak a jobboldali polgári keresztény-demokrat- tákhoz, sokkal többen pedig az elvhü munkáspártokhoz csatlakoztak. A Nenni-párt válságban van, hamarosan látni fogjuk a fejleményeket. így van ez a német Szociáldemokrata Párttal is, amely rég megtagadta az osztályharcot, a marxizmust, lemondott az ellenállásról a nemzetközi ellenforradalommal szemben és — ugyancsak mint junior partner — kormány-koalícióba lépett a Kereszténydemokrata Unióval. A párt megkapta az alkancellárságot, a külügyminiszteri tárcát —■ amelynek élén a párt elnöke, Brandt az U.S. nagy- kapitalista-imperialista világpolitikának a szószólója — de reménye, hogy igy többséget fog szerezni, nem vált be. Ellenkezőleg, minden választáson újabb veszteséget szenved és igy pártvezetősége töri a fejét, hogy juthat ki a csávából — amit nem könnyű elképzelni, miután programja alig különbözik más nyugat-európai demokratikus pártokétól, gyakorlati politikája pedig egyáltalán nem különbözik. A harmadik nagy munkáspártnak, a brit Labour Party-nak javára Írandó, hogy legalább sohasem mondotta magáról, hogy szocialista. Ez azonban nem csökkenti felelősségét azért, hogy a kormányon túlnyomóan a konzervatív (tory) párt politikáját folytatta, a külpolitikában pedig ha lehet annál még erősebben kiszolgálta az U.S.-t. Szomorú, hogy hasonlókat lehet Írni Franciaország és a Be- nelux-államok szociáldemokratáiról is. Csak abban lehet reménykedni, hogy másutt is — fokról-fokra — felismerik a munkásválasztók a maguk politikai érdekeit és nem támogatják többé a csak nevükben szocialista pártokat. Italicus A KÖZBIZTONSÁG ÉRZETE LEROMLOTT Jogosult-e a rablótámadásoktól való félelem? Félelem tölti el a nagyvárosok lakóit. Sokan nem mernek az esti órákban, vagy egyedül még nappal sem az utcára menni. A nagy lakóházak felvonóiban, az előcsarnokban, vagy a folyosókon is veszély leselkedik és a lakók az ajtókra, ablakokra is külön, megerősített zárakat helyeznek. Nem indokolatlan ez a félelem, mert hiszen napról napra, nagy számmal fordulnak elő különböző rablótámadások. New Yorknak például minden kerületében, de különösen Manhattanban, alig akad olyan lakás, vagy ház, ahova be ne törtek volna. Elgondolkodhatunk ezen a jelenségen és joggal kérdezhetjük: hogyan képes a városi ember normális életet élni ilyen körülmények között? De valóban “normális” életet élünk-e? Tudjuk, hogy mindig volt bűnözés és a rendőrségi statisztikában mindig elég adatot lehetett találni detektivregény megírásához. Nagy bűnügyek is mindig voltak, amelyek megtöltötték a szenzá- cióhajhászó lapok első oldalát, de az átlag ember mégis aránylag elég biztonságban érezhette magát. Ritka esemény volt, ha ismerőseink közül valakit támadás ért. A városi ember, különösen a dolgozó-élete sohasem volt idillikusnak nevezhető, de az utóbbi években a háború, a nyomor, sok ezrek számára a munkanélküliség kilátástalansága, az embertelenség, vérengzés mindennapi bemutatása a televízión nagy embertömegek brutalizálódására vezetett. A társadalom régi, idült betegségei elfajultak és ezek erőszakos tettlegességekben jutnak kifejezésre. A kormány csak saját magára vethet. Békés emberek, nők, gyermekek, aggok hosszú évek óta folyó gyilkolásával, harci eredményként büszkélkednek, a vietnami népi felszabadító erők katonáinak elpusztítását a napi jelentésekben, mint valami sakkjátszma eredményeit hirdetik. A gyilkolás, a brutális erőszak alkalmazása rendszeresített nagy üzletté fejlődött, amelyből egy minden fölött befolyást gyakorló kisebbség csillagászati fogalmaknak megfelelő hasznot húz. Mit mutatnak a rendőrségi adatok? New Yorkban a rablómadásért letartóztatott egyéneknek 82 százaléka legalább egyszer már összeütközésbe került a törvénnyel és 46 százalékát előzőleg már öt szőr letartóztatták. Az esetek 31 százalékában a bíróság a vádat elejtette, 61 százaléka a vádlottaknak bevallotta bűnösségét és az eseteknek mindössze 7 százaléka került bírósági tárgyalásra. A letartóztatottak nagy százaléka a támadás helyett a rablás kisebb bűnét ismeri el, hogy enyhébb büntetésben részesüljön és a bíróság ezen az alapon ítéli el a vádlottat. Az átlag büntetés ilyen esetekben'kb. 1 évi börtön. Ezek az időnek csak kétharmadát töltik ki, a többit jó magaviseletért elengedik. így a bűnöző rövid néhány hónapon belül ismét az utcára kerül. A börtönök nincsenek rehabilitációra berendezve. A National Council on Crime and Delinquency tanulmányi adatai szerint a börtönalkalmazottaknak kevesebb, mint 3 százaléka áll társadalmi munkásokból, pszichiáterekből és oktatókból. így, amikor az emberiség kivetettjei megint az utcára kerülnek, tovább folytatják tettlegességüket ott, ahol abbahagyták; továbbra is erőszakos utón próbálják megszerezni az italra, a kábítószerre, vagy tálán a betevő falatra való pénzt. Mit tehet az átlag ember, aki a nagyvárosokban ilyen viszonyok között kénytelen élni? Sokat nem tehet, mert a bajok kutforrása a bűnös társadalmi rendszer, amelyben él. Saját testi biztonsága érdekében kénytelen ma sokkal körültekintőbb lenni, mint azelőtt. Elkerüli az elhagyatott helyeket, éjjel lehetőleg nem jár egyedül és lakótársaival vagy a rendőrséggel, lakóházában valamilyen védelmi rendszert próbál megszervezni. De ettől messzebbmenően, az átlag ember nézzen utána, hogy munkahelyén, szakszervezetében, lakóhelyén megszűnjön a diszkrimináció. Aktivan támogassa a népjóléti programokat, a szakképzet- lenek kiképzését, a szervezetlenek megszervezését, a nyomor megszüntetését. Minden rendőrnél és lakatnál többet ér, ha a nyomort, a társadalom e szégyenfoltját, gyors intézkedéssel, minél előbb megszüntetik. Drága járda... Queens kerületben Richmond Hill lakói elhatározták 1897-ben: elég volt a sáros, kövezetlen utcákból; kövezett járdát akarnak. Az elhatározást tett követte. Készpénz persze nem állt rendelkezésükre. 150,000 dollár kölcsönt vettek fel és azóta is szép, sima, száraz járdán lépkednek Richmond Hill lakói. Igen ám, de a hitelt adó bankárok úgy fogalmazták meg a hitel feltételeit, hogy 1952-ig nem szabad visszafizetni az eredeti összeget, csupán a kamatokat kell pontosan fizetni. így történt, hogy az adófizetők már 401,000 dollárt fizettek a bankároknak az eredeti 150.000 dolláros kölcsönért és még 17,000 dollárt kell fizetniük, mielőtt a kölcsönt visszafizetik. (New York Times, 1968. május 27.)
