Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-11 / 2. szám
UTAZÁS SZABADSÁGA A háború után jónéhány évig kevés külföldi turista kereste fel Magyarországot. Az elpusztított ország még nem készült el fogadásukra és a kül- államok polgárainak sem igen volt még pénzük utazásokra. Anglia például sok éven át erősen megszorította a kiutazók által kivihető pénzt. De 1956 után — amikor sok külföldi magyar és sajtójuk mindent megtett hazájuk bojkottálása érdekében — egyszerre fellendült a kétoldalú idegenforgalom, Magyarországba és Magyarországból. A kül- vendégek és a hazalátogató magyarok nagy többsége el volt ragadtatva az ott tapasztaltaktól és a kuvikok más hangokat hallattak. Megvető arcot vágtak és odasugták: kell nekik a dollár! Mintha ez a végső züllést jelentené és mintha nem minden ország törekednék, hogy a turisták dollárt, márkát, frankot és más valutákat költsenek náluk! (Egyébként a múlt évben az országba érkezett külföldieknek csak egy százaléka jött az U.S.-ból, igaz hogy ők az átlagnál többet költöttek.) Még feltűnőbb volt, hogy maguk a magyarok korábban elképzelhetetlen számmal utaztak külföldre. Erre is huhogtak a bajkeresők. Hivatkoztak rá, hogy New Yorkból és máshonnan küldik a kiutazóknak a valutát, mert a magyar kormány csak nagyon szűkkeblűén adja azt külföldi utazásra. Hogy az U.S. által kereskedelmileg csaknem bojkottéit és a Közös Piac országaiba csak kedvezőtlen feltételek mellett exportáló ország nem adhatta oda az életfontosságú cikkek behozatalára szükséges külföldi fizetési eszközöket a kéjutazóknak és hogy a világnak még ma is egyik leggazdagabb országában Angliában is csak igen kevés fontot kapnak ilyen célra a turisták, ez nem csendesítette a kritikusokat. És az a — sajnálatos — körülmény, hogy az utazásra vágyók olcsón kínáltak forintot a külföldön fizetendő valutáért, arra késztette a hírverőket, hogy a forint vészes értékcsökkenésének hü’ét terjesszék (holott, aki otthon járt, tapasztalta, hogy a forintért ott sokkal többet lehet vásárolni, semmint azt az alacsony feketepiaci árfolyam mutatná). De most majd uj rémmeséket kell fabrikálniok földijeinknek, mert kitűnt, hogy ha fizetési nehézségek késztetnek erre, még a mindenható DOLLÁR forgalmát is megszorítják. Annak az országnak a pénzét, amelynek területe százszorosa, lakossága húszszorosa, külföldi vagyona egymilliószorosa a magyarnak, amelyben bőven van gabona, rizs, cit- rusgyümölcs, dohány és gyapot, fa, olaj, érc és vizierő, mindaz amit Magyarország nagyrészt a külföldről vásárol. Eddig sem volt igaz, hogy az U.S. polgárai mindenhová szabadon utazhatnak — mert csak olyan országokba utazhattak, amelyeket a State Department nem tilalmazott, de most már az sem lesz igaz, hogy az U.S. polgárai ott költhetik el a pénzüket, ahol akarják; mert azokban az országokban, amelyekbe utazniok szabad lesz, csak annyit adhatnak ki, amennyit a kormány megenged. De nem baj, az emigráns sajtó majd kimagyarázza, hogyha a krözus U.S. kényszerül arra, amit a szegény magyar kormány csinál, akkor ez a legjobb és a legokosabb. Bankos ' A PÁPA ÉS JOHNSON VITÁJA ( { A Newsweek hetilap megírta, hogy a pápa nagyon elégedetlen, mert az U.S. se nem hosszabbította meg a karácsonyi fegyverszünetet, se nem hajlandó a bombázást «gyszer s mindenkorra beszüntetni. A lap szerint Johnson azzal kezdte a beszélgetést, amennyire őrül, hogy Lucy leánya katolikus lett. De a pápa előtt feküdt egy tizolda- las memorandum, azt nézte és azzal válaszolt, hogy mi van Vietnamban? Tudni akarta, miért nem lehet a bombázásra vonatkozó kívánságait teljesíteni és Johnson mentegetőzését nem fogadta el. Johnson közölni akarta a pápával, hogy rossz néven veszi, ha a Vatikán az amerikai békeakciókb» beleavatkozik, de a pápa a magyarázatokat nem fogadta el. A Vatikán egy szószólója szerint mindketten elégedetlenül váltak el, a találkozó két diplomata merev összecsapása volt. Ezekután különös, hogy a Fehér Ház szerint a találkozást a szívélyesség és a megértés jellemezte. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 1T,‘I9Ő8^ A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS IGAZSÁGTALANSÁGAI! A múltban az amerikai dolgozók nem sokat törődtek a társadalombiztosítási adólevonásokkal, elfogadták azt, mint szükséges hozzájárulást a jövőbeli öregkori, vagy munkaképtelenségi javadalmazáshoz. Általában kevesen vannak tisztában azzal, hogy a szövetségi összadóbevéteieknek 18 százaléka a társadalombiztosításon keresztül jön be. De manapság az adóztatások már oly nagy terheket rónak az átlag dolgozóra, hogy mindenki figyelme erre irányul. Egyre többen veszik észre, hogy a társadalombiztosítási adórendszer, valamint a szolgáltatások egyre egyenlőtlenebbül, igazságtalanabbul osztódnak meg a szegények és a gazdagok között. Olyan országban, mint az Egyesült Államok, ahol a progresszív adózás elve él — még ha nem is a valóságban, de köztudatban —, a társadalombiztosítási adók terhe a jövedelem nagyságával fordított arányban áll: a szegények jövedelmük nagyobb százalékát fizetik adóban, mint a jómódúak. Ez a fordított arány egyre növekszik. Miután a fizetéseknek az adózás alá eső határa csak kis mértékben emelkedik, ennek következtében egyre kevesebb nagyjövedelmü egyén fizet adót teljes fizetése után. Alapvető hibái vannak A társadalombiztosítás az Egyesült Államokban veleszületett, komoly hibákban szenved, amelyekét csak az egész társadalombiztosítási rendszer teljes átszervezésével lehet kiküszöbölni. Az igazi probléma abban rejlik, hogy a biztosítási rendszer ahelyett, hogy a gazdagok jövedelméből finanszírozná a szegények nyugdiját, anyagilag főleg a fiatal, szerény jövedelmű családok hozzájárulására támaszkodik. Amellett, a szegényeknek egy jó része — azok, akik egy vagy másféle nehézség miatt nem voltak alkalmazásban —, még az uj, liberálisabb törvény szerint sem jogosultak javadalmazásra. Az amerikai társadalombiztosítási rendszer, még a más, fejlett ipari, kapitalista rendszerekéhez képest is rendkívül kezdetleges és elégtelen. Annak idején, az 1930-as évek depressziója nyomán, rögtönzött kezdeményezés volt, elsősorban a munka- nélküliek nincstelenségének enyhítésére. Először csak munkanélküli javadalmazásra gondoltak. De ekkor született meg a Townsend Terv, melynek célkitűzése havi 200 dollár volt minden 60 éven felüli polgár számára és ennek politikai nyomása következtében Roosevelt elnök tanácsadói úgy módosították az eredeti tervet, hogy az öregkoruak- nak is jusson valami. Az általuk alapos átgondolás nélkül kidolgozott tervet úgyszólván minden változtatás nélkül fogadta el a kongresszus és igy t ált törvénnyé 1935 augusztusában. Az eredeti program hiányosságai részben onnan eredtek, hogy a törvényhozóknak a társadalmi gondoskodás legelemibb formájában is egészen újszerű elvet kellett elfogadtatniok a maradi és sok esetben puritán gondolkodású politikusokkal, amellett, hogy a reakciós támadásokat is vissza kellett verni. Ezért már a program megfogalmazásában nagy engedményeket tettek. Kihangsúlyozták a társadalmi gondoskodás “biztosítás” jellegét, melynek az a lényege, hogy a biztosított maga fizeti be később esedékes javadalmazását. De a biztosítási szabályokhoz való ragaszkodás, vagyis, hogy a nyugdíj nagysága a befizetett összeg nagyságától függ, önmagában meghiúsítja a társadalmi gondoskodás elvét, azaz a szegény Öregkoruakról való gondoskodást. De mivel kezdetben még senki sem fizetett be az alapba, hogy a program azonnal életbe léphessen, a törvényhozók úgy határoztak, hogy a biztosítási díj felét az alkalmazó fizesse meg, amiből a rövid ideje biztosítottak is nyugdíjban részesülhettek. Azonkívül a kisfizetésüek befizetése egyedül, még a minimális javadalmazás alapjaira sem lett volna elég. Az adók nincsenek arányban a keresettel Minden hibája között azonban a legszembeötlőbb re és a szerény jövedelműekre aránytalanabbá nagyobb terhet rónak, mint a gazdagokra. Például egy négy-gyermekes családfenntartó, akinek évi keresete 5,009 dollár, jövedelmének 3.9%-át fizeti társadalombiztosítási adólevonás fejében. Viszont egy évi 50,000 dolláros jövedelmű nőtlen ember, jövedelmének csak fél százalékát fizeti be. A beszedett társadalombiztosítási alapokból a kormány mindig kevesebbet fizet túss2á,~ TfiWt“ amennyit bevesz. Ebben az évben pélüáui a társa-' dalcmbiztositás kb. 25.3 milliard dollárt vesz be * adólevonásokból, de csak 21.5 milliárd dollárt fizet ki javadalmazásokban. Ez azt is jelenti, hogy az amerikai közönségnek 3.8 milliárd dollárral kevesebb a vásárlóképessége. Több tanulmány azt is kimutatta, hogy a társadalombiztosítási adók a sokfajta adórendszer között a legkevésbé tükrözik vissza a nagy jövedelmi különbségeket. A minimális nyugdíj szánalmasan elégtelen egy idős személy legminimálisabb megélhetésére. Ez jelenleg 44 dollár havonként egy személy részére és 66 dollár házaspárnak. A most hozott módosít ássál a 44 dollárt ötvenöt dollára emelik, de ezzel még mindig a legnagyobb nyomorban maradnak azok, akiknek más jövedelmük nincsen.’ Nagyon sok öregkoru még igy is kénytelen lesz öregkori segélyért, alamizsnáért folyamodni, mely-' hez teljes nincstelenséget kell igazolni. Az ilyen megszégyenítés ellentmond a “biztosítás”:. elvének, amely szerint minden biztosított megalázko-, dás nélkül jogosult tisztességes nyugdíjra. Még azok sem járnak sokkal jobban,, kik a max-i mális javadalmazást kapják; ha más jövedelmük: nincs, egyedül a nyugdíjból képtelenek megélni. a társadalombiztosítást? Hogyan kellene átszervezni A társadalombiztosítás igazságos finanszírozásának és javadalmazásának első követelménye az lenne, hogy a kormány az általános adóbevételekből járuljon hozzá. Robert F. Kennedy szenátor tiz kollégája támogatásával ilyen irányú javaslatot nyújtott be, amely szerint az állami kincstár fokozatosan magára vállalná a társadalombiztosítás költségeinek 35%-át. Eszerint három részre oszlana a hozzájárulás: a munkáltatók, a dolgozók és a kormány egyenlő mértékben fizetnének az alapokba. Kennedy szenátor javaslata a nyugdijat átlagban 50%-kal emelné. Azért javasolja a kormány hozzájárulását, mert ez az egyetlen praktikus módja annak, hogy a nyugdijakat megfelelő mértékben emelni lehessen anélkül, hogy ez a kis jövedelműekre nagyobb megterheléssel járjon. A társadalombiztosítás általános .adó-alapokból való finanszírozása mindennapi gyakorlatban vaij a nyugati ipari országokban és ugyanezt ajánlotta már két szakértő bizottság. De a reakciós nagytőke nyomása alatt a befolyásos politikusok érfőThalIá- ni sem akainak és megakadályozzák,hogy .egyáltalán tárgyaljanak erről a kérdésről Wilbur D- Mills, a képviselőház előkészítő bizottságának elnöke, amelynek minden társadalombiztosítási törvénykezést helyben kell hagynia, kijelentette, hogy “meg- másithatatlanul” ellenez minden ilyen irányú változtatást s ebben több reakciós kollégája támogatja Sokat beszélnek manapság a nyomorról az U.S.- ben. A társadalom feladata ennek a súlyos problémának a megoldása. Ésszerű és igazságos lenne, hogy a szegények nyugdiját, akik maguk nem képesek azt saját hozzájárulásukkal finanszírozni, a nagyjövedelműek adójából fizessék és megszűnjön az a kirívó igazságtalanság, hogy a társadalombiztosítás költségei a legnagyobb mértékben a szegény dolgozókat terheljék meg. Az Amerikai Magyar Szó Ügyvezető Bizottsága úgy véli, hogy a 13 százalékos nyugdíjemelés teljesen elégtelen és ez az újítás továbbra is nyomorban hagyja a nyugdíjasok nagy részét. Ezért kampányt indít a nyugdíj száz százalékos fölemelésére. L Méltányos, jogos ez a követelés? És afni% fő; elérhető-e? Ezeket a kérdéseket lápunk'hasábjain tárgyaljuk. Kérjük olvasóinkat, szóíjánaíK Tiózzá: e fontos kérdéshez. ' -"“j----"' Published every week by Hungarian Word, Tnc.-rr. 130 East 16th Street, New York, N, Y,,10003, Telephone: AL 4-0397 , ___;____________:_________■ : rin-i. Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31,, 1952 under the. Act of March 2, 1870 to the P.O. of New York, -N.Y. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $10,00, félévre $5.50. Minden más külföldi ország- ba egy évre 12 dollár, félévre í(..iű 17Li 2
