Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-11 / 2. szám
Thursday, January 11, 1968 AMERIKA» MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3_ Fodor Erna: AZ ÜT, AMELY A FEHÉR HÁZRA VEZETETT HAZAFIAK és HAZAFFYAK Az elnöktől lefelé a nagyhangú, whisky-gőzös kocsmai hazaffyig, minden háboruspárti héja fennen hangoztatja, hogy az Egyesült Államok vietnami hadviselését ellenző és elitélő galambpárti szervezetek és egyének bűnösek abban, hogy: 1. morális segitséget, bátorítást nyújtanak az ellenségnek és ilymódon voltaképpen meghosszabbítják a háború időtartamát; 2. megvonják a támogatást a mi vitéz katonáinktól, akik a vietnami vadonokban és mocsarakban miértünk és a “szabad világ” védelmében harcolnak, véreznek és halnak hősi halált. Az első számú váddal röviden végezhetünk. Annak az “ellenségnek”, aki a földkerekség leghatalmasabb katonai erejével szemben — immár hosz- szu évek óta — világraszóló bátorsággal, elszántsággal és nem csekély sikerrel képes megállni a helyét, nincs szüksége kívülről származó 'erkölcsi támogatásra! A déli szabadságharcos és északi testvére nem az itteni tüntetésekből, nem a rokonszenvező cikkekből és szónoklatokból meritik ha- láltmegvető heroizmusukat, hanem abból az igen egyszerű és érthető eltökéltségből, hogy nem tűrnek idegén uralmat maguk felett még akkor sem, ha ez á'z idegen hatalom egy belföldi látszatkor- many révén akarná is gyakorolni a hatalmát. Ez az eltökéltség belülről jön — kívülről sem erősíteni, sem gyengíteni nem lehet. Aki ennek a belső in- dittatágríák a parancsszavára fogott fegyvert, az — tfeklritéf nélkül a hadihelyzet pillanatnyi változékonyságára és/az amerikai vagy a világközvélemény pillanatnyi hangulatára — addig le nem teszi azt, amiig vagy ki nem vívja népe és országa függetlenségét, vagy pedig az idegen hatalom végképpen ki nem üti azt a kezéből. Badar dajkamese az,* hogy ezelTaz elszánt harcosok azért folytatják a küzdelmet, mert az amerikai nép egy része szimpatizál velük és célkitűzésűkkel! Az ilyen harcosok akkor is folytatnák hősies ellenállásukat, ha az Egyesült Államok minden lakosa — az elnöktől a falusi kutyapecérig és a csecsemőtől a sir szélén álló aggastyánig — véresszáju héja volna! De különben is: a héja urak egy alapvető dologról teljesen megfeledkeztek. A galambszellemü amerikai törvényhozók, irók, művészek, pedagógusok és egyszerű polgárok már csak azért sem nyújthatnak erkölcsi támogatást az ellenségnek, mert ők — ha keresztre feszitik is őket — képtelenek ellenséget látni abban a viotnami szabadságharcosban, aki egy betolakodott idegen hatalom ellen fogott fegyvert! A második számú vád talán még ennél is bada- rabb,. Miféle, fejtetőre állitott logika az, hogy akik a mi ifjainkat itthon akarják látni épségben, egészségben, családjuk meghitt körében, azok megtagadják támogatásukat a mi vitéz katonáinktól, viszont akik azt akarják, hogy a Vietnamban lévő félmilliónyi katona (s ha kell, ennek a kétszerese!) tovább ontsa a, vérét —, azok az igazi támogatói a mi fiainknak??!! Kérdezzék csak meg az ott hemzsegő tudósítók az indokinai dzsungelekben sínylődő amerikai katonát — de nem nyilvános interjúk keretében, hanem a titoktartás garanciája mellett •—, vajon melyik tábort tartja igazi barátjának és támogatójának: a véresszáju háborús uszitókat, akik odaküldték őt öldökölni és meghalni, ahol semmi keresnivalója sincsen, vagy azokat a szervezeteket és egyéneket, akik az esztelen vérengzésnek véget akarnak vetni és az amerikai fiuk hazahozatalát követelik — majd kiderülne hamarosan, melyik oldal felé húz az amerikai G. I. Joe szive ... Mesebeszéd az, hogy az átlagos amerikai katona lelkesedik az ő népirtó szerepe felett, amikor szegény feje azt sem tudja, mi a fészkes fenét keres ő ebben — a hazájától 10,000 mérföldre eső — idegen országban... Olyan tökkelütöttnek képzelik a mi háboruspárti politikusaink és hadvezéreink az amerikai katonát, hogy az lelkesedni tudna egy olyan “dicső feladat” felett, amelynek az a célja — mert a G. I. Joe egyéb célt képtelen felfedezni! —, hogy egy maroknyi lelkiismeretlen, elvtelen, envveskezü saigoni léhütőt megvédjen a vietnami nép indokolt felkelésével szemben?! Hanson W. Baldwin, a N. Y. Times katonai szakértője hosszú cikkben számol be arról a csodálatos építkezésről, amit a Pentagon rendelt el Dél-Viet- namban, a háború megnyerésére. 1,500 project építéséről számol be részletesen. Mivel elég érdekesnek tartom ezeket, később rátérek leírásukra. Hogy merültünk el ilyen mélyen Vietnamban? Johnson elnökünk vitt bennünket bele. Viszont, hogy került Johnson a Fehér Házba? A texasi Brown & Root cég tulajdonosai. George & Herman alapították meg elnökünk politikai karrierjét. Igaz, hálás is volt ezért Lyndon. A kis texasi útépítőkből a világ harmadik legnagyobb építési vállalatává váltak segítségével. Szerződéseik között van ma $1,600,000,000-ós hadibázis felépítése Vietnamban. Mindez nem a véletlen játéka. Talán érdekelni fogja olvasóinkat, ha több részletben hozzuk e politikai karrier és e mammutvállalat együttes kibontakozását. A nagy depresszió sem volt rossz mindenkinek A Brown fivérek akárcsak Lady Bird Johnson, kis boltos-család gyermekei és Belton, Texas-ban születtek. Herman Brown főnöke tönkrement és fizetésképpen szerszámokat adott munkásának, aki 1915-ben kis vállalkozásba kezdett, Root nevű partnerével. A partner 1929-ben meghalt. Ekkor még öszvérfogattal dolgoztak, mint útépítők, George, az ifjabb, egyetemet végzett és azután jött a céghez. A Brown fivérek hamar megértették, hogy a meggazdagodáshoz a kormányon keresztül lehet legjobban eljutni. Kis részvénytársaságot alapítottak és tőkéjük egy részét politikai barátok szerzésére fordították. Főképpen Texasban dolgoztak. A '30-as évek közepén már volt annyi munkájuk, hogy kibírták a nagy depressziót és szemet vetettek az FDR (F. D. Roosevelt) által ezidőben már sűrűn kiadott szerződésekre. ’36-ban, a szövetségi kormány a Colorado folyó alsó részén, Austin közelében víztárolót építtetett és James P. Buchanan texasi képviselő, aki a szerződéseket kiadó házbizottság elnöke volt, a Brown & Root cég kezére játszotta az üzletet. Bár később kiderült, hogy az alacsony árajánlat, amit beadatott velük, nem volt reális, sőt négyszer annyiba került, 23 millió dollárral többe, mint az eredeti ajánlat, holott Brownék a világért sem alkalmaztak volna szervezett munkásokat. Nem is szerették a “New Deal” füozófiáját, de igen szívesen vették a kormány által kiadott pénzeket. Alvin J. Wirtz volt a Brown & Root cég ügyvédje és a “Lower Colorado River Authority”-nak is. Wirtz politikai összeköttetései Pedernalestől a Po- tomac-ig terjedtek. Ő volt, aki kineveztette Lyndon Hiszen az amerikai katona, aki feltehetőleg tud valamicskét a saját népének a történelméből, nem lehet olyan vak, hogy ne látná a hasonlóságot az amerikai nép forradalma és függetlenségi harca, valamint a vietnami nép küzdelme között. Öt az iskolában arra tanították, hogy büszkén és hálásan emlékezzék azokra az elődökre, akik annakidején fegyveresen felkeltek az akkori kormányzat ellen és kivívták az amerikai nép függetlenségét. Ha az elődöknek ez a fellépése olyan dicsőséges teljesit- mény volt, hogy’ lehet az — álmélkodik a G. I. Joe —, hogy egy másik népnek a hasonló küzdelmét pont nekem: a hálás és büszke utódnak kell vérbefojtanom?! Aki azt állítja az átlagos amerikai katonáról, hogy az “lelkesedéssel” végzi a Vietnamban reárótt dicstelen feladatot, az nem magasztalja, hanem durván lepocskondiázza őt. Az az amerikai, aki valóban büszke a saját hazája megszületésének a történetére, csak szégyenérzettel és bűntudattal vehet részt az Egyesült Államok vietnami hadműveleteiben. .. Az ország legmagasabb vitézségi kitüntetését viselő, négycsillagos tábornok: David Shoup, a hírneves tengerészgyalogos (marines) hadtest volt fő- parancsnoka, aki vagy 10—12 évvel fiatalabb, mint a nemrégen éles héjavijjongást hallató Eisenhower és Bradley tábornokok (tehát aggkori agylágyulással aligha gyanúsítható!), a napokban alaposan a fejére olvasott a héjatársaságnak, amikor a következő kijelentéseket tette: Johnsont Richard Kleberg, dúsgazdag texasi képviselő titkáraként 1931-ben. Wirtz már akkor felfedezte Johnson politikai képességeit, mint kampány - vezetőét. A 23 éves tanítónak Wirtzzel és a Brown fivérekkel ettől kezdve szoros kapcsolata volt. Sam Rayburn texasi szenátor rávette FDR-t. hogy nevezze ki Johnsont a “National Youth Administration” texasi igazgatójává, Alvin Wirtz volt ugyanakkor az elnöke és 32 millió dollárt költöttek az ifjú texasiakra, hogy munkát adjanak nekik, de ugyanakkor gondolkozásukat is irányítsák. Johnson ekkor politikai gépezetet is szervezett magának, úgyhogy mikor Buchanan meghalt 1937- ben, Wirtz, akinek a kezében volt e kerület politikailag, Johnsont választotta meg helyébe. Johnson kainpányvezetője Ed Clark volt, akinek ügyvédi irodája vezette George és Herman Brown üzleti és törvényhozási manővereit. Johnson, a jó barát . . . Roosevelt elnök arra törekedett, hogy Texas támogassa programját és erősen protezsálta Lyndon Johnsont, aki viszont azon működött, hogy a kerületében épülő víztárolókra a W.P.A. és P.W.A. szerződéseit megszerezze a Brown fivérek részére, kikkel már ekkor szoros barátságban volt. Johnson Wirtz segítségével már az első két évben 70 millió dollárt szerzett Texasnak. 1938-ban az Electric Pedernales Cooperativát szervezte meg, melynek Johnson City lett a központja. Wirtzzel együtt ellátogatott Roosevelt elnökhöz, hogy biztosítsa a kormány pénzét. Wirtz ügyvédi cége, amely a Brown & Root képviselője volt, ugyanakkor á Texas Rural Electric céget is képviselte, az építési munkálatok oroszlánrészét Brownék kezére játszotta. Iparóriást létesít a Háború A New Deal megalapozta a Brown és Root céget, de a II. világháború emelte az ipari óriások közé. 1940-ben a texasi Corpus Cristi-i tengerészeti repülőtelep volt a legnagyobb “költség plus profit” szerződés, amit ezideig az ország történetében kiadtak. FDR magához hívta Frank Knox tengerészeti minisztert és Lyndon Johnsont, aki tagja volt a képviselőház nagybefolyásu tengerészeti bizottságának. Knox azt a tanácsot kapta, hogy kérje ki Johnson véleményét a Corpus Cristi-i szerződésre vonatkozólag. Brown & Root kapta a 37 és fél százalékot. A repülőbázis az eredeti tervezet háromszorosába, közel 100 millió dollárba került. Ez volt Brownék első szerződése a haditengerészettel. de ez később csak előételnek bizonyult. “A vietnami konfliktus nem egyéb, mint polgárháború, tehát a vietnami nép belügye, amitől a mi szennyes és véres ujjainkat távol kellene tartani.” “Ezt a háborút csak egyetlen módon lehet megnyerni: ha hajlandók vagyunk a vietnami nép teljes kiirtására (genocide) vállalkozni.” “Mi egy maroknyi saigoni gazfickónak (crooks) a védelmében folytatjuk ezt a háborút.” Tyhü, az áldóját, tábornok ur, hát nem tudja ön, hogy az ilyenfajta kijelentések a hazafiatlanság gyanújába keverik Önt, hiszen az ilyen kirobbanások egyrészt morális bátorítást kölcsönöznek az ellenségnek, másrészt pedig aláássák a mi katonáink harciszellemét és lelkesedését?! Ennél erősebb hangú nyilatkozatot — néhány szóban összesüritve — csak egyetlenegyszer olvastam. Nézzük csak, hogy’ is hangzott: “Az egész vietnami business nem ér meg egyetlen amerikai életet!” Nini, most látom a feljegyzéseimből: ezt is Ön mondta néhány hónappal ezelőtt... Most aztán a héják ki fogják deríteni, hogy ön nem is volt olyan nagy hős, mint amilyennek a “Congressional Medal of Honor” érdemrenddel járó okirat Önt feltüntette; tévedésből lett négycsillagos tábornok és a hírneves Marine Corps főparancsnoka és a hadviselés tudományához annyit ért, mint tyuk az ábécéhez. . . Mert egy igazi hős, egy igazi hazafi, egy igazi hadászati szakértő — ugyebár? — nem tesz ilyen “felelőtlen” kijelentéseket ... ____^ (Folytatás a 12 oldalon) írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. ■■■■
