Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-11-30 / 48. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, November 30, 1967 A vietnami megoldás E címmel közli a New York Review a kiváló Írónő, Mary McCarty — akinek több Írásából idézett már a Magyar Szó — most megjelent könyvének legfontosabb részét. Ebből idézünk. — Ha valaki kritikálja az U.S. vietnami politikáját, sokan igazat adnak neki. Hogy hiba volt csapatokat küldeni, az U.S. nem volt elkötelezve a SEATO-nak, hogy rémes a pusztítás, a pacifikálás halott — mindent rosszul csináltunk. De jön a kérdés: mit csinálnál te? Ha azt mondom: vonuljunk ki, azt kérdik: hogyan? 464,000 katonát nem lehet napnyugtával kivonni, a csatolt polgári személyekkel és mi legyen a “loyális” vietnamiakkal? Johnson legtöbb kritikusa nem veszi észre, hogy ez a kérdés csapda. Inkább mindenféle javaslatokat főznek ki, fokozatos, bölcs kikapcsolódásról — nehogy azt higgyék, nem tudnak mit ajánlani. Kinos példája ennek Arthur Schlesinger (történész, a Kennedyek bizalmasa) könyve: The Bitter Heritage (Keserű örökség). Okos, logikus mü — amíg nem tér rá, mit kellene tenni: mérsékelten támadni, lecsökkenteni a bombázást (nem a földi harcokat), megígérni, hogy a Vietcong (a Felszabadító Front amerikai gúnyneve, még a tudósok sem tudnak már normális hangon beszélni. Szerk.) is hozzászólhat egy keveset a tárgyalásokhoz, de nem annyira, mint á laoszi ellenzéknek megengedtük. Az olvasónak azt kell hinni, akkor már inkább a John- son-féle megoldás a logikusabb. Hasonló logikai hibák jellemzik Richard Godwin, J. K. Galbraith, Fulbright szenátor javaslatait, a Fulbright bizottság (a szenátus külügyi bizottsága) kihallgatásait. Látni, egyikük sem ellensége valóban a háborúnak. Ki kell tartani szerintük, aijiig a “Vietcong“ vagy Hanoi (Schlesinger reméli, hogy a kettő összevész) hajlandó a békére. Még George Kennan is, aki hatásosan tiltakozott a háború ellen, megállt a félúton. Mikor a “héja” szenátorok kérdezték, mit tegyünk, Kennan nem ajánlott mást, mint a “védett helyek” (enklé- vek) stratégiáját, amin már a németek megbuktak Jugoszláviában és a franciák Vietnamban. Az ilyen ellenzék az államférfit játssza, szemben a “felelőtlen” tiltakozókkal, akik elégetik a behívót vagy- megtagadják az adót. Azok úgy akarnak viselkedni, mint a cserkészek. Mint a 16 “galamb” (békepárti) szenátor, akik táviratoztak Ho Chi Műihez, hogy az ő szavuk nem jelenti az amerikai közvéleményt, ' A “tekintélyes” ellenzék annál kevésbé bírja elképzelni az egyoldalú kivonulást, minél nagyobb az U.S. beavatkozás. Pedig 1961-ig ezt mindenki lehetőnek tartotta; még Robert Kennedy is így vélte 1963-ban. Amikor a 121-es francia bizottság követelte, hogy vonuljanak ki Algériából, nem adtak tanácsot De Gaulle-nak; ez annak a dolga volt, nem az övék. A francia intellektuelek szilárd erkölcsi alapra helyezték követelésüket, nem azonosították magukat a kormánnyal, szemben álltak vele, amig a háborút folytatta. Mit mondanak a vitázók? De a mi vitázóink igy beszélnek: “Elnökünk, látjuk a nehézségeidet, ime néhány ideával szolgálunk." Pedig a népnek tudnia kell, hogy a háború bűnös és a tiltakozást tetteknek kell követniök. Mindenekelőtt támogatniok kell a fiatalokat, akik a behívás ellen küzdenek. Akik komolyan ellenzik a háborút, azoknak nem a nyugtalan piketelőktől kell elhatárolni magukat, hanem az U.S. kormányától. A kérdés egyszerű: mit ellenzek inkább, a tüntetést, vagy a háborút? A középosztály, az idősebbek protestálói azonban inkább elfogadják a háborút, mint a “Johnson gyilkos” táblákat. Mert a háborús veszteségek a szegényebb vidékieket és a feketéket sújtják, a középosztály pedig még mindig az U.S. hatalom révületében él. Holott ebből a gyalázatból nincs méltóságteljes középút, amelyen ki lehet lépni; és nincs középút a háború ellenzői részére sem. “Ne bombázzuk Északot” annyit jelent, hogy a Délen tovább folyhat a még borzalmasabb bombázás. “Hat havi bombaszünet”, mint R. Kennedy javasolja, tetézve határozatlan ígéretekkel ugyanolyan trükk, mint Johnson hírhedt bombaszünetei voltak, hogy az ellenfél kimutassa a kártyáit. És ha szünetelne — és Hanoi nem fogadja el az U.S. feltételeit? Akkor még szörnyűbb bombázás jöjjön? Nem, ez erkölcsi kérdés. Hogy bűnös dolog elpusztítani egy kis, lényegében védtelen országot, ezt a tüntető diák legalább oly jól tudja, mint Dean Rusk és Joseph Alsop (uszító újságíró). Nem kell ehhez katonai szakértőnek lenni. Mindenki tudja, hogy lehet kivonulni. A franciák is tudták Dien Bien Phu után (ahol 1954-ben legyőzték őket) és Churchill is Dunkirk-nél (ahonnan átvitték seregüket a németek elől Angliába, 1940- ben). Nem kellett ehhez tárgyalás. De itt mintha úgy vélnék, hogy tisztességes dolog katonai okból visszavonulni, de szégyenteljes erkölcsi okból. Azt mondják, nem vonulhatunk ki, amikor akkora erőket vittünk oda — holott magánkörben minden felelős elismeri, hogy nem győzhetünk. Csak azzal vigasztalódnak, hogy “ők sem győzhetnek.” És — miután a nukleáris fegyvereket még a háttérben tartják — azzal kárpótolják magukat, hogy “személyek elleni bombákat”, még erősebb napalmot, személy-detektorokat, hőfejlesztőket az alag- utakba szorultak ellen, erősebb könnygázt, puszti- tóbb növényirtókat használnak. A jungleokat letarolják, a mocsarakat kiszárítják, az időt kontrollálják, hogy 365 napon át 24 óra hosszat bombázzanak. A technikai fölény elbizakodásának csak egy határa van — egyelőre: a szovjet és a kínai esetleges beavatkozás. De a technika nem minden, ez a háború csupa rettenetes blamázs. Az volt a Diem- rezsim támogatása, most a Ky-rezsimé, a kormány alatt lévő falvak bombázása, cambodiai behatolások, a saját csapatok lövése, szovjet hajók elleni támadások. De Észak-Vietnamra már nem jó szó, hogy blamázs. A falvak, templomok, kórházak, iskolák, lepratelepek bombázása rendszer lett — és már nem is tartják fontosnak magyarázni, vajoh a fragmentációs bombákkal lehet-e katonai célpontokat feldúlni? És a Encounter anyahajon a tisztek ' nem akartak tudomást venni minderről; mindig csak a saját térképeikre hivatkoztak, A tudósitök fényképeivel sem törődtek. Csak a technológiában hisznek — és a propagandában. A technika mindenhatósága Johnsonék amerikai hipokrizise abból ered, hogy őket is kondicionálta (szellemi ellenállásukat kikapcsolta) a “magánvállalkozás“ bálványa, a technika mindenhatóságának hite. Hogy az emberek szenvednek alatta, ezt elháríthatatlannak tekintik. Sen- . ki sem tartja magát felelősnek, csak a technikát és a profitot. Mint mikor az öreg néger liftkezelő kérdezte, amikor önműködő lett a felvonó, miért bocsátják el? “Meg kell értened, kénytelenek voltunk — hiszen igy olcsóbb.” És amikor az iró otthagyta régi kiadóját, aki őt sikerhez segítette és gazdaggá tette: “Kénytelen voltam, hiszen többet fizetnek.” Mindenki igy érez, tudja, hogy nincs választás. Johnson vagy Goldwater, Romney, Reagan — mintha csak Chevrolet és Ford között választanák. Vagy mint a newyorki szállodában: megindit- hatja vagy megállíthatja a léghütést — csupán az ablakot nem nyithatja ki. Lelke mélyén mindenki tudja, hogy nem menekülhet — és ezért nem is. érzi magát felelősnek. Johnson sem — és igy, amikor a bombázás beszüntetéséről van szó, már nincs is ütőkártya a kezében, hiszen ott már mindent lebombáztak. És az ellenzék sem hiszi, hogy valamit csinálhat. Csak azt reméli, hogy Nixon vagy Reagan nem lép fel — amikor újra kénytelen volna Johnsonra szavazni. A mi “szabad intézményeink” tehetetlensége mu tatja, hogy a szabadságot nem tekintik másnak, mint a kifejezés szabadságának a táncban, psziho- drámában, szexben stb. És igy van azután, hogy Csak kevesen törődnek egyáltalán a vietnami háborúval, még ha esetleg el is tűrik a vitát. “Ez szabad ország — mondják — megengedhetjük magunknak.” Jobb volna, ha a hatalom kissé kevésbé türelmes volna az ellenzékkel és ez erősebb eszközökhöz volna kénytelen folyamodni, hogy az ország észrevegye őket. A professzorok és a diákok, akik elvesztették bátorságukat, amikor a “teach- in” (folyamatos vita a főiskolákon, a háború ellen) nem változtatta meg az U.S. politikáját, példát vehetnének az abolicionistáktól (a rabszolgaság ellen küzdőktől), akik valóban ellenállók voltak. Küzdeni kell a békéért, nem mondvacsinált megoldásokat ajánlani Johnsonnak, hogy ő alkalmazza azokat. Érdekes levél Sokatmondó levél került Íróasztalomra a minap. A levelet Alfred L. Green, New York állam Munkaügyi Hivatalának ügyvezetője irta. A levél arról szól, hogy a Vietnamból visszatérő leszerelt katonák egyre nagyobb számban jelentkeznek hivatalában munkát keresve. Green ügyvezető kihangsúlyozza a levélben: “A leszerelt katonák közül katonai szolgálatuk ideje alatt sokan jó szakmai kiképzést sajátítottak el, mely lehetővé teszi részükre, hogy beilleszkedjenek a polgári életbe.” “Ezek a férfiak és nők katonai szolgálatuk révén külön elismerést érdemelnek. Havonta 8,006 volt katona keres munkát hivatalunkban.” r>„ ' ‘ _ __ v “November 11—17-et Leszerelt Katonák Hetének nyilvánítjuk és kérjük, hogy ezen a héten adjanak munkát egy veteránnak.” Eddig szól a levél, melyhez nem is kellene kommentár, de a következőket mégis meg kell jegyezni: ifjainkat besorozzák, azután elküldik 10,000 mérföldre idegenbe, hogy harcoljanak a “deinokrá- cíáért.”L Két évi katonai szolgálat után, ha még életben vannak, vagy nem sérültek még súlyosan, hazajönnek, leszerelnek és csatlakoznak a munkanélküli: milliók táborához. Képzeld magad, kedves olvasó, egy ilyen leszerelt katona helyébe. 9 e;; ' - .'7 ír-í! ;K :j j&p ■ : 5 Ä A marijuana veszedelmes, figyelmeztet az ENSZ szakértő Genfben, az Egyesült Nemzetek narkotikumokkal foglalkozó hivatalának elnöke, Sir Harry Greenfield elvetette azt a “szándékosan elterjesztett” tév hitet, hogy a marijuana “nem nagyon veszedelmes”. Az ilyen hírek a marijuana nemzetközi szabályozását nehezítik meg. Az ENSZ ezen hivatala nyilatkozatban hozta köztudomásra határozatát, hogy a jövő évben, amikor a kábítószerek' használatának konvenciója összeül, az ott létrejövő nemzetközi egyezménynek kell megtiltania a marijuana nem gyógyszerként való használatát KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE! H. ROTH & SON IMPORTERS j Ax összes régi és teljesen uj magyar hangle- jelent meg) dupla kötetben $5 50 nmek. Cigányzenés hanglemezek, eredeti ma- Venész-féle budapesti szakácskönyv .......... $3 00 gyár népzenekar játéka, egy teljes óráig játszik AMERIKAI NYELVMESTER $2.50 száma: 1001 AB Ár: $3.95 Angol-Magyar és Magyar-Angol szótár ... $5.00 Magyar népdalok és csárdások, 1002 AB $3.95 Nagy Angol-Magyar Műszaki Szótár $12.50 • “MAGYAR ’ IMPORTÁLT SZALÁMI • uj magyar-angol és angol-magyar zsebHunyadi János ásványvíz. Pergetett Zita-akác- szótár (kötetenként) ...................................$2.50 méz. Csokoládék, cukorkák. Uj édes mák, darál- Magyar játékkártya (Piatnik) egy csomag 85c va, szitálva. Szegedi paprika. Mák, dió s mandula , . , . . , dartlva. Italizesitők. Likőrös csokoládék. Lek- Globus gyártmányú barack, meggy földi eper, - , . , ... mama es fekete szeder-] am-ek. Globus fele maivarok es hecsedli, stb. Liptói turo (juhturo) — . , ... . ., ., _ , ... ’. ., .. ,, , ,. na es meggy-szorp, csalamade es savanyított Rudas vanília. — Hímzett női blúzok es szegedi ., „ , .. ... . . - , . , . ,. & paprika. — Budapesti magyar libamáj. PAPUCSOK jutányos áron. — A legújabb sza- J kácskönyv: Budapesti ínyencmester (1955-ben Telefon: REgent 4-1110 K é rje ingyenes árjegyzékünket!
