Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1967-07-06 / 27. szám

16 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, July 6, 1967 Késett a posta, csak március derekán vettem kézbe az Emlékkönyvet. Igv még mohóbban ol­vastam a távoli nagy családról, azokról a drága barátokról, akik már nincsenek köztünk, továbbá az öreg harcostársak visszaemlékezéseit. Különös egy műfaj ez: az eseményeknek, tanulságoknak a személyi átélés által színesebbé, szubjektívab­bá vált felelevenítése, bár az is megesik, hogy az önarcképfestő a folyamatos, sokszínű történelmet szürke, merev háttérré torzítja. Az utolsó 45 esztendő (az első húszat csak köz­vetve ismerem) rendkívül gazdag eseményekben, tanulságokban, és csak néhánynak sommázására jut hely. Az első a huszas évek elejére vezet visz- sza, mikor a kicsirázott magból utat tört a palán­ta. Része voltam a yorkvillei Munkás Otthon fia­tal gárdájának, velük együtt szórakoztam, tanul­tam. Inkább lelkesedésből, mint tudatosságból bi­zakodva tekintettünk a jövőre, a szovjet nép si­kereire, a Coolidge korszak szivárványának a vé­gére, a szenvedő magyar nép felszabadulására. S közben tanultunk. Lékai (Lassen) János vezette a. filozófiai szemináriumot, amelyen a dialektika alapelveit sajátítottuk el. De nagy szükség volt erre! Ugorjunk át néhány esztendőt és térjünk az első nagy iskolámra, az 1926—27-évi passaici sztrájkra, mely igazolta a tanultakat és előrevetí­tette a jövőt. 16,000 textilmunkás lázadt fel az éve ken át összegyülemlett panasz és-elkeseredettség hatására, s a bérmozgalmon keresztül végigjárták az osztályharc iskoláját. Olasz, lengyel, magyar, orosz és a többi sztrájkoló megtalálta a közös nyelvet, baloldali vezetés mellett hősiesen har­colt a túlerő ellen. Közben átformálták önmagukat, az egész várost is. Micsoda remek magyarokkal találkoztam azok között, akiket nemrégen Mar- czinkó plébános az orruknál fogva vezetett, mi­csoda barátokat szereztem a harc közben! A harmincas évek nagy válsága ezerszeres lép­tékben folytatta mind ezt, jóval magasabb szin­ten. Itt is a gazdasági tényezők (munkanélküli­ség, bércsökkentés, a ház vagy farm elvesztésé­nek réme stb.) az államhatalom fellépése, és a lassan kialakuló vezetés kölcsönhatása összeom­lasztotta az embermilliók régi világnézetét, a tő­kés propaganda által szított előítéleteket. Kezdet­ben spontán, de később egyre tudatosabban, pré- ritüz módjára terjedt a harc, a növekvő — és ha­tározott eredményekre vezető — ellenállás. A harmincas évek Ismerjük a harmincas évek eredményeit, sike­reit, miként az ilyen nagy összecsapásokkal já­ró hiányosságokat, félsikereket és vereségeket. Könyvek, kimerítő tanulmányok íródtak erről. Számunkra egy a fontos: a társadalom objektiv — tehát ember által meg nem változtatható, de felhasználható — törvényei előbb-utóbb érvénye­sülnek; a jelentéktelennek látszó egyéni problé­mák cseppjei hatalmas, elsöprő áradattá duzzad­nak. Ez a történelmi válságok indítéka, a társadal­mi haladásnak és változásnak erőforrása. Gyakran évtizedekig tartó, szélcsendnek tűnő — de valóságban kisebb-nagyobb viharokkal terhes — időszak alatt érlelődnek, hatnak egymásra azok az ellentmondások, amelyek robbanásszerűen nagy társadalmi változásokba torkollanak. Minél túlfű­töttebb a társadalmi ellentmondások kazánja, an­nál elemibb erejű a robbanás. Bizonyitják ezt szá­zadunk háborúi, forradalmai, — s a jelenleg, fő­leg a nyomorgó és emberi életért küzdő Harmadik Világban végbemenő összecsapások. Természetesen ez nem megy olyan simán, mint ahogy hangzik, vagy akár a könyvben olvasható. Rendkívül szövevényesek a történelem erői, s na­gyon bonyolultan, hosszadalmasan érvényesülnek. A társadalmi változások korszaka nem fejezhető ki években, akár évtizedekben, nincs éles határ­vonal a régi, az elavult és a születő, az uj között. Hatalmasok a halódó rendszer erőforrásai, s min­denütt akadnak segítő társai. Az emberekbe mé­lyen beszivódott szenny és miazma kiküszöbölése, az átnevelés több nemzedéket felölelő történelmi időszakot igényel. Nemzedékek mennek és jönnek, szenvednek, harcolnak, botladoznak, elbuknak —• de az emberiség halad előre. Bizonyítja ezt az elmúlt 65 esztendő is. Több, alapvetőbb változáson ment át a társadalom ezi alatt a viszonylag rövid időszak alatt, mint a tör­ténelem bármelyik, évszázadokat felölelő korsza­kában. Boldogak lehetünk, hogy cselekvő résztve­vői, figyelő tanúi vagyunk ezeknek a nagyszerű időknek. Megtanultunk bizni az emberekben, a történetet formáló erők ellenállhatatlanságában. Hitünk felvértez arra, hogy bizalommal tekint­sünk a fiatalabb nemzedékek útkeresésére, újsze­rű és a számunkra talán szokatlan módszerü és jelszavu harcaira, amelyeknek kimenetelében nem kétkedünk. Gárdos Emii Az én nemzedékem élete, amelyből sarjadtam, belenyúlt még a ,19. századba. ősapáim, szépapáim, dédapáim élete pedig visz- szamenően ezer év távlatába. A magyar parasztság sorsa, élete, minden em­beri méltóságtól megfosztott szolgaélet volt, be­letaposva elképzelhetetlen nyomorba. Börtönbe zárva, kerékbe törve, legjobb esetben “csak” de­resre húzva. Lázadását 'Dózsa vezérlete alatt vér­tengerbe gázolták. Nem hozott végleges szabad­ságot sem a kurucok, de még 1848 szabadság- harca sem. EUmaradottság, Írástudatlanság, szakadatlan félelem, rettegés urak hatalmától. Anyám is még analfabéta parasztasszony volt. Nemzedékek nem bírtak még kitörni bör­töneikből. Apám már “kiemelkedett” a jobbágy paraszt­ság soraiból: mesterséget tanult uradalmi, falusi bognár munkás, a munkásosztály tagjává vált. De a bognár baltájával “összefai'agott” két hold földjén paraszt is maradt. Parasztba oltott mun­kás lett. De mit használt az is? A munkásosztály sem volt különb. Inas korában éhezett, pofozták, rúgták mesterek és nagy üze­mek hajcsáréi. Csak amikor egyesülő erejének nagyobb tudatára ébredt, hai'cai utján egyre ha­talmasabb szervezett erővé vált, attól kezdve fo­gott lázas tanuláshoz és harchoz. De a börtönből ö sem tudott kitörni. Ritka eset volt, — elképzelhetetlen erőfeszíté­sek árán — hogy egy paraszt gyerek, mint ma­gam is, vagy munkás fia, ki bírt törni a múltból. De akkor is “parasztfattyunak”, vagy jöttment “csavargó munkásnak” bélyegezték egész életére. Mindkét osztály és valamennyi nemzedéke igy lépett át a 20. századba is: börtön, csendőrszu­rony, akasztófa árnyékában. S akkor, az emberiség legnagyobb századának elején, miután tudatos és harcos pártja született, 1917 nagy forradalma kettéhasitotta a sokezer­éves embertipró börtön-társadalom falait. Akkor született meg a szabad ember első szabad társa­dalma. A győzelem a régi és uj nemzedék, apák és fi­uk együttes harcának győzelme volt. Nem volt és nem maradt “Két nemzedék egymással szem­ben”, mint ahogy egyesek éket próbáltak verni a forradalom nemzedékei közé. És most megszületőben az uj, legszabadabb, legkulturáltabb, egységes szocialista nemzet. Itt nálunk is. S ha az uj nemzedék — mert szabad hazában szabadnak született — többet is tud már, agya a múlt tehertételeitől tisztultabb. Ez igy van jól. Ezért harcoltunk. De velük együtt egy­forma magaslatra emelkedik apáik nemzedéke is. Micsoda lázas tanulás, építő munka folyik ma itt, a szabad hazában. A nép egységes tengeréből felszabadult erők, tehetségek egész seregei emel­kednek a tudás, alkotás egyre nagyobb magasla­taira. Ezeket a tehetségeket, őserőket a múltban az úri uralom mocsarába folytották. Vagy Ame­rikába és a világ mind a négy sarka felé űzték milliószámra. Most ezek az őserők nem kallódhatnak el töb­bé. Iskolákban, egyetemeken többet tanulnak és tudnak, mint apáik évszázadokon át együttvéve, Televízióban rádióban, üzemekben, teremtő or- szágépitésben, földeken apák mellett komoly, szép, nagyszerű ifjúság nő a szabad jövő hori­zontja fölé. S apáik jelszava az uj nemzedék felé: “Értük, velük, előre!” Micsoda szivet-lelket magasba emelő látvány volt most, 1967 április 4-én, alig 22 év hatalmas eredményeivel hátuk mögött, amikor a Dózsa té­ren, Lenin szobra alatt fölvonult 50,000 ifjú kom­munista és 11,000-en letették fogadalmukat a KISZ uj tagjaiként: “Hűen a néphez, Hűen a Párthoz!”. Átvették a jövő stafétabotját. . • És ennek a népnek az a része, azok a milliók, akiket kiebrudaltak innen? Mi van most Ameri­kában és szerte a nyugati világban? Éveken át velük voltam ott. Sorsuk ugyanaz, ami volt itthon. Munka a korai megrokkanásig. Ahogy tapogat­ták izmaikat, amikor ott kikötöttek, hogy mennyi hasznot hajthatnak majd az acél- és bányaipar urainak, amikor 45 évesek lettek, megint tapogat­ják és azt mondják: nincs több probléma itt, mars az utcára, a munkanélküliek milliós hadseregé­be! S ha kapnak is nyugdíj morzsát, az koporsóra sem elegendő. Fiaikra is ugyanaz a sors vár. És fiaik? A 16 és 24 év közötti 25 millió főnyi fiatal közül 1,400.000 állandóan munkanélküli. Az automatizálás egyformán szór utcára idős és ifjúmunkást.-Hat millió egyetemi hallgató jövője egyre bizonytalanabb. Perspektivájuk nincs többé. _• De belenyugszik ebbe a régi és uj nemzedék? Nem. Egységesen harcol bérekért, emberi éle­tért. Együtt tiltakozik a vietnami háború ellen. Sorkötelesek elégetik behívójukat. Békét és ke­nyeret követelnek. Diákok ezrei, professzorok százat és százai, mérnökök, tudósok Nobeldijasok bátor, kemény leveleket Írnak a kormányhoz: vessenek véget a katasztrofális vietnami háború­nak, e helyett a milliárdokat adják az éhezőknek, népjólétnek, kultúrának! És mindez egyetlen hatalmas folyamba torkol­lik: a béke és emberi szabadság kikötőjébe. íme, ezeket a híreket hozzák a távírók, tudósí­tások a tengeren túlról. Az amerikai nép, apák és fiuk, régi és uj nemzedék együtt döngeti a ma­ga börtönfalait. És soraikban ott vonulnak az amerikai magyar­ság apái és fiai is. Akiket együtt nevelt az Előre, Uj Előre, Magyar Jövő és Amerikai Magyar Szó. Ott és szerte a földkerekségen egyesült nemze­dékek történelme és világot átfogó szabadság- harca ez. Svéd professzor Budapest r |u arra rru gyógyfürdőiről Megérkezett a betegek első csoportja Valiin professzor, a neves svéd reumatológus 15 európai országban tett tanulmányútja alapján megállapította, hogy a súlyos reumabetegek szá­mára Budapest gyógyfürdői biztosítják a legha­tásosabb gyógymódot. Véleményét a svéd egész­ségügyi kormányzatnak is továbbította. Ennek alapján a közelmúltban svéd reumabetegek népes csoportja érkezett Budapestre, hogy négy héten át a Gellért-fürdőben gyógykezeltesse magát. Az első csoport az L. B. svéd utazási iroda szervezé­sében MALÉV repülőgépen utazott Budapestre, ellátásáról pedig az IBUSZ gondoskodik. A svéd utazási iroda közlése szerint az első csoportot újabbak, nagyobb létszámúak fogják követni ÉVTIZEDEK TANULSÁGAI Gyetvai János: NEM ZEDÉKEK KELETEN ÉS NYUGATON

Next

/
Oldalképek
Tartalom