Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1967-08-31 / 35. szám

Thursday, August 31, 1967

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

13.

Amikor a “nagy” halász sir a “kicsi” nevet — tartja a közmondás. Mikor sir és mikor nevet a halász? — azt a folyó mondja meg. Most is árad a folyó, a hal állandó mozgásban van, az áramlással szembe vonul a védelmet és táplálékot jelentő bokros, fás partokat keresi. Varsa viz ez — legyintenek ihegvetően a nagy halászok, — s szidják az esőt, mert mig az tart, addig nem indul meg az apadás, mely számukra mindig a nagy fogások lehetőségét tartogatja. %

A “kis" halász örül az esőnek, hisz a nagy viz az ő kezére dolgozik. Hajnalban kirakja a varsát, s másnap hajnalban csak ki kell szednie a bennakadt halat, azaz kis fáradsággal nagy fogást tud elérni,

A dunai halászok a brigádból kiöregedett társukat nevezik ‘‘kishalásznak”. Azokat, akik a nagy kerítő-háló szárnyait már nem bírják kihúzni, s. lábük is gyenge ahhoz, hogy szilárdan megvet-, héssék a nagy 'ladikban. A kis halász kis szerszámmal dolgozik varsával, horoggal, esetleg bedobó- val, innen á neve. Megkapja a nyugdijat s amit fog annak 30 százalékát a szövetkezetnek adja, 70 százaléka az övé. Kis ladikjával beportyázhatja az egész Dunát Székesétől az országhatárig, felmehet a holtágakra is, s ha bírja, akár az éjszakait. is af vizen töltheti.

A töltés oldalára aprócska utcák simulnak, Zri« nyi utca, Árpád utca, Török utca, Bem utca, A levegőben enyhe halillat terjeng. Itt is, ott is háló szárad a kerítésen. A töltésen túl megcsillan a most tengernek látszó víztükör. A Bem utca éppen egy szigetnek szalad szembe az itteniék cigányzátonynak nevezik. Motor zaja veri minden hajnalban a kis sziget csendjét, s az itt' lakók ilyenkor tudják, hogy az öreg Agatity érkezik a varsáihoz.

A csónakmotor most a kis udvar közepén egy tönkön pihen ponyvával letakarva. A kamrához támasztva apró bárkák állnak, kátrányos oldalukról az eső zsíros csöppekben pereg le, a falakon ólomfüzéres dobóhálók száradnak.

Az öreg ember a levest kanalazza. Háta egyenes termetre még igy ültében is erős, s feje a gerenA DUNAI REMETE

dát éri, mikor feláll. Hatvannyolc éves, de tízzel kevesebbnek néz ki, kiváltképp, ha vidám, mint most. Ez a varsa viz nagyon a kedvére való. Ma reggel is több, mint 15 kilót fogott pedig ez még nem is a legjobb. Tizenhatodikán kétezer forintot hozott haza a szövetkezetből, két hétre. Ha mindig ilyen “jó” viz lesz, mint tavaly meg az idén, akkor nem fél a nyugdíjas évektől. A 330 forint nyugdíj nem sok, de a Duna különösen igy májustól szeptemberig bőkezű az öregekhez. Ha bejön a hideg, akkor persze nehezebb az élet, az öreg csontok megérzik, a dobóháló kezelése is több fáradtsággal v jár. Előbb apró halakat kell fogni -csalinak, s ha megtelik vele a bárka, ükkor kezdődhet a horgászat. A horogra olykor egészen nagy halak is ráharapnak. így fogta élete legnagyobb halát, egy 32 kilós harcsát rs háború után.

Hány éve halász István bácsi?

— Mióta az eszemet tudom. Először 12 éves koromban méhtem ki a Dunára. Aztán nemsokára Molnár Pál vizibérlőnek fogtam a halat. Abban az időben Dunaszekcsőtől egész az országhatárig ő bérelte a Duna mindkét partját, ezen a szakaszon mindenki neki dolgozott. Én is felesben. Persze, csak tavasztól őszig, mert abban az időben télen nem halásztunk. Akkor csináltuk, javítottuk a. szerszámokat. Mindent magunk. Aki már jól értette annak is másfél hónapig tartott egy nágv hálót készíteni, 12 kiló cérna ment bele. Most már nem kötök nagyhálót, varsát azt igen, perionból. 220 forintba kerül egy kiló perionszál, ebből kettő-három varsa futja. De milyen jó varsák. Nincs az a hal, ami kiszakítja, inkább elevenen ketté vágja a húsát. A szövetkezetben már úgy vesznek mindent, mi öregek még magunk csináljuk a Szerszámokat, igy aztán a kedvezmény is nagyobb. Jók ezek a mai szerszámok. A motorom is megvan, már öt éve nem kell evezni, s ez is

EUriede Steyer:

KALAND A PINCÉBEN

re süllyeszti belé, szájára tapasztja száját, szív egy jókorát, máris megtelt a lopó. Poharunkba csurgat az aranyló nedűből:

— Szép vendégem, egészségére, az egri leánykából.

Leány légy óvatos — intem magamat — s igy válaszolok:

— Á, amint látom, ön friss szőlőlében vegyitett szesszel kedveskedik nekem.

Ez talált. De házigazdám azonnal visszavág:

— Az első kóstoló, az egri leányka, fehér bor volt, amelyet ellentétben a vörös borral, én magam láttam el az összes rafinériákkal — must korától nemes bor koráig. Ez a szőlőfajta egyébként az én kertemben is terem.

— Mennyit szüretel ön évente?

— A jó gazda — aki jól gondozza a földjét — évente hektáronként 17—19 hektoliter bort szüretelhet.

— És ön jó gazda?

— Fáradozom ennek érdekében.

Ivás közben megnőtt a szomjam. Azt hiszem látszik is rajtam.

— Nos, mit óhajtana még megkóstolni — kérdi kedvesen, Borszellem.

A legközelebbi hordóra mutatok.

Dicsérem az ízlését. Ez ugyanis Oíhoneli muskotály. Aki ebből három decit iszik, az szerelmes lesz. Legalábbis a magyar szájhagyomány erre enged következtetni.

— Be kell vallanom, a savanykás bort nem szeretem. Kérek egy pohárkával a valódi édesből.

Igen, ez már az igazi Fehér tokaji aszú, majd vörös tokaji aszút iszom.

— Szép gyermekem — int Borszellemem — inni okosan kell, eleget téve az idevonatkozó öt főszabálynak.

— ötnek?

— Ötnek bizony, hogy minden csinját-binját megismerjük:

— Az ember elébb megsimogatja, letörli kívülről a poharat, hogy lássa a bennelevő bort, azután a világosság felé fordítja, hogy tisztaságát is lássa, fénylő aranyát, vagy vérszinü pirosát. Aztán meg is kell szagolni és élvezni a szőlő nemes illatát. Meg kell hallani, hogy mit mond: össze kell koccintani a poharat — igy ni — és végül: most már ihatunk.

... És mi megsimogattuk, megnéztük, meghallgattuk, s ki tudja már, hogy melyik cseppnél kezdődött el a szerelem, ó, nem, nem arról van szó, amire most önök gondolnak. Ez a szerelem az illatos, csillogó, forró napban érett szőlő nedűjének szól. Most már szívesen egyetértek Lukács Margit magyar művésznő véleményével, aki ezen a helyen igy szólt Borszellemhez:

— Ez a bor olyan, mint egy hosszú, forró csók.

Van-e olyan szellem — még ha az illető borok

szelleme is —, aki ne hallgatná szívesen ezt az elismerést.

— Nos, még egy pohárkával a hamburgi aszúból — és azután visszafelé iszunk.

Visszafelé inni??! Megijedtem. Csak legalább sikerüljön innen simán, a lépcsőkön felfelé, napvilágra érni.

— Ne ijedjen meg gyermekem, félreért — nevetett a kedves öreg. Most bucsupohárként azt a bort válassza — és erről van szó — amelyik magának a legjobban ízlett. í >'

Itt nincs mit gondolkodnom:

— Igyunk Othoneli muskotályt! . . e

És ezután a kedves öreg Borszellem egyik kezében az ezüst gyertyatartót, másikkal engem segítve, szépen egyenesen felkísért a lépcsőkön,, majd- ki, a nagykapun. ..

Aztán eltűnt a kisértet.

Vendéglátóm Kecskés Péter, gyöngyösi .tanár volt. " •;r'’

* Az idézet, J. W. Goethe Faustjának első ré-- széből való.

nagy könnyebbség. Régen nehezebb volt a halászat, de több volt a hal.

És itt megáll. Nem is lenne igazi halász, ha elégedett lenne a mai haljárással.

— Tudja, a mai Dunában — már a Duna sen* olyan, mint régen volt — nem találja úgy a helyét a hal. Nemcsak a gőzösök, meg a nagy hajó-, forgalom miatt van ez, hanem a part miatt is. Minél jobban szabályozzák a partokat, annál rosz- szabb a halnak, igy aztán ahelyett, hogy megmaradna, csak átvonul ezen a szakaszon. Most például délről húz a hal, mert áradás van. Ha elkezdj apadni, akkor északról vonulnak dél felé.

— Jelenleg kevés a nagy anyahal. A háború aZ oka ennek. A németek aknázták a halat, a katonaságnak kell az élelem — mondták. Az anyák száma azóta sem érte el a régit, pedig a csoport minden évben rak ki ivadékot. Tavaly tavasszal például egy vagonnal tettek itt a Dunába, azoknak már egy kilósaknak kéne lenniök. De hol vannak? Annyi ez a Dunának, mint egy csepp viz a’ tengernek.

A csoport. A Halászati Szövetkezetét nevez* igy, melynek alapitó tagja volt 1945-ben. Tavaly, a 20 éves jubileumra behívták őt is két másik nyugdíjas társával. Oklevelet kapott kiváló műn-- kájáért. Itthon a felesége olvasta fel neki, mert, a Duna öreg remetéje Írástudatlan. Szüleit nem is ismerte, s a szegény rokonság nem járatta is*, kólába az árvákat. Később már csak a munka volt és a Duna. És hiába volt akkor több hal a Dunában, a vizi bérlő mellett nem gazdagodhattak meg a halászok. Agatity István nyáron aratni és csépelni jár, hogy biztosítsa családja kenyerét,.

Olvasni csak a vízből tud. Többet, mint bárki más ebben az ősi vizparti városban. Tizennyolc esztendeig sok hasznát vették ennek a tudományán nak a csoportban. Most már csak az unokáját ta- nitgatja, aki gyakran bekérezkedik mögé a motoros ladikba, s ha a fiai nem is, ez az apróság megérti az ő nagy ragaszkodását a vízhez.

Most is olvas a Dunából. Azt mondja, az idén nem lesz árviz. Higgyük el neki!

Rónaszéki Ferencné

CHCH úrral a Gyöngyös felé vezető országúton találkoztam. Az ám, Ön talán nem ismeri CHCH urat? — C2H2. Oh, ez túlságosan tudományosan hangzik igy. Úgy vélem egyszerűbben is kifejezhető: nevezzük őt közvetlenül Borszellemnek. Nos, a kedves öreg, mit sem késlekedve, ellenállhatatlan mosollyal hivott meg pincéjébe...

Érdekes: én mindig azt hittem, hogy a szellemek a kulcslyukon surrannak be, de most erre nincs szükség, mert Borszellem birodalmának akkora ajtaja van, hogy azon akár Anglia hajdani uralkodónője, Viktória egy hatalmas luxuskocsin is “bessurranhatna” kisérteni.

— Kisérteni? — rökönyödik fel Borszellemünk — de hiszen én itt dolgozom.

Óvatosságra intem magam a szellemektől, különösen a bor szellemétől óvakodjék az ember. Vagy mégis?... Végül is mindenkiben buzog egyfajta hivatástudat és kíváncsiság.

Borszellemünk fehér köpenyben lebeg előttem ide-oda, majd a pincelépcsőkön leereszkedve maga után int. És en követem őt.

“Mindenekelőtt fő az ihlet

Én vidám társaságba viszlek,

Hogy lásd mily könnyű is az élet.. .”*

Az öreg fiú előttem jár. Kétségem támad... Ismeretlen férfit követni egy sötét pincébe?

Elhessegetem kétségeimet: követem őt...

Gyertyát gyújt a fehér abrosszal le terített asztalon. A derengésből tárgyak körvonalai bontakoznak ki. Körülöttünk embernagyságu hordók állnak. Az intim hangulatot — egy interjúval szeretnénk enyhíteni.

— Uram, önnek milyen jellegű... hm... munkaköre van itt ?

— Én tudományosan foglalkozom a boi’okkal és az ifjúságot tanítom ennek becsülésére.

i.Tiszteletreméltó — gondolom magamban. — Köröskörül » hordók “rejtelmei” csábítanak. A gyertya lángja cinkosan pislog felém. A külvilágból semmi nesz sem hatol át a méternyi vastag, gombákkal benőtt fekete falakon:

— Szívesen innék egy pohárral,

—- Ezen nem múljon kedvesem.

Lopóval egy nagyhasu hordó felé közelit, mély-