Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-04-06 / 14. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 6, 1967 Gárdos Emil: Bányászok — itt és ott Az elmúlt pár évtizedben sok forradalmi változás ment végbe az iparban, köztük a szén trónfosztása. A klasszikus energiahordozó, a fekete gyémánt már nem egyeduralkodó. Folyamatosan átadja helyét a szénhidrogéneknek, épülő atom-erőmüveknek. A trónfosztás természetesen képletesen értendő. A szén még ma is a világ energiatermelésének 41 százalékát adja, mintegy 5,000 milliárd tonnára becsülik az eddig geológiailag felmért szénkincset (ennek kb. fele a U.S.-ra és a Szovjetunióra esik egyenlő arányban), de ez a kincs igen egyenetlenül oszlik meg. így Észak-Vietnamban felszíni fejtéssel termelik ki, hatalmas készletekből a csaknem hamu- és nedvességmentes antracitot, mig sok hires szénvidék — a U.S.-ban, de különösen Nyugat-Európában — kimerült s a nem egyszer ezer méter mély aknák bányászata nem gazdaságos. Közben egyre-másra tárnak fel hatalmas földgáz- és olajlelőhelyeket. — a Szahara-sivatag- tól az Északi-tenger ■ partvidékéig — amelyek olcsóbb, jobb hatásfokú tüzelőanyagot biztosítanak. Ez természetesen csökkenti a szénfogyasztást, mely pl. a nagy földgázkinccsel rendelkező Hollandiában néhány év alatt 25 százalékkal esett. Tovább lehetne folytatni a közgazdász szenvte- lenségével ezt a gondolatmenetet, de itt jóval többről van szó, mint a termelési költségek összecsapásáról. Súlyos emberi problémákkal állunk szemben, a termelésből kiszoruló bányászok százezreivel, millióival, akik — a többi, gyárakban dolgozó munkásokkal ellentétben — szakmához és helyhez kötöttek és ragaszkodnak apáról-fiura szállt mesterségükhöz, a számukra éltető elemet jelentő különleges munkához. Nagy íróink klasszikus müvekben örökítették meg a bányászok életét, örömeiket, de főképp tragédiáikat, az újságolvasó hozzáedződött a világ minden részéből jövő hírekhez, suj- tólég robbanásokról, beomlásokról, halottak, özvegyek és árvák sokaságáról — de ami jelenleg történik az prózaibb, de nagyobb jelentőségű a Zola. €erminal-jában megörökített drámáknál. A munkásmozgalom külön érdeklődéssel, megbecsüléssel tekint a bányászokra. A múlt század nagy harcaiban, az angol chartista mozgalom kialakulásában, az amerikai ©sztályharcokban, a tőke és munka legtöbb összecsapásában a bányászok élen jártak, hősi tettekkel, áldozatokkal. A kelet-pennsylvaniai keményszénbányászok harcát a Molly Maguire-nak nevezett tiz “összeesküvő” kivégzésével és sokaknak bebörtönzésével törték le 1875-ben. De ne menjünk vissza a régmúltba, hiszen maradandó emlékek fűznek bennünket a bányászok harcaihoz. Diákkoromban elragadtatva néztem a fekete egyenruhában, rezesbandájukkal Május elsején felvonuló pécskörnyéki bányászokat, akik bizonyos értelemben tanítómestereim voltak. Ki nem emlékszik az amerikai bányászok harcaira a huszas években, a Save the Union mozgalomra? Nemrégiben Uj Előre naptárok átnézése közben belemerültem Lassen János, Gyetvai és Köves leírásaiba a középnyugati bányaplézek életéről, harcairól, s megelevenedtek előttem a régi jó harcostársak, férfiak, asszonyok, akikből már sokan nincsenek köztünk. Majd jöttek a harmincas évek, a nagy harcok, sztrájkok, ipari szervezkedések esztendei, amelyekben az UMVVA és John L. Lewis neve mindenki száján forgott. Az automatizálás és következményei A világháború alatt a U.S.-ban is megvívták a szén-csatát, de azt követően jött a számadás: a gazdaságosan nem művelhető bányák lezárása, s technológiai forradalom vívmányainak a szénbányászatban való alkalmazása: a fejtés, rakodás, szállitás, osztályozás gépesítése . automatizálással s távvezérléssel, a bányász munkája gépekkel, elektronikával I RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA I 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. ! (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. J Mignonok születésnapi torták, lakodalmi, Bar- ] Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország i minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva 'ilfMWWlftWUVWWIIWn/WlWUIWtWWWWWAWMl való helyettesítése. Ez sok más iparágban is jelentkezett, a hajózástól a fémfeldolgozásig, de különös hangsúllyal és sürgősséggel a betegnek tekintett szénbányászatban. A társaságok, állami segitséggel (exporttámogatás, kedvezményes hajózási ráták) harcba szálltak külföldi piacok meghódításáért, nem lebecsülendő eredményekkel. A nyugatnémet bányászok egyik követelése az őket kenyerüktől megfosztó amerikai szénimport megakadályozása s ugyanez áll sok más nyugat-európai országra is. Japánban főleg amerikai szenet használnak. Ez mutatkozik a termelési statisztikában — és szénbárók profitjában is. 1962- ben 450 millió tonna szenet termeltek a U.S.-ban, szemben a tiz év előtti 293 millióval. Egy évvel később? 13%-kal több szén, de 12%-kal kevesebb bányásszal! S itt rátérünk az alapvető kérdésre: mennyiben részesültek a bányászok az automatizálás előnyeiből? Alapvető probléma ez, a tőkés országokban végbemenő osztályharc központi kérdése (s ez külön cikket igényel), melyet csak egységesen, harcos, magasszinvonalu vezetéssel, a politikai és gazdasági harc egybehangolt eszközeivel lehet eredményesen megvívni — már amennyire ez lehetséges az állam-monopolkapitalizmus korszakában. Most foglalkozzunk csak egy iparággal és vonjunk le néhány következtetést. John L. Lewis, aki az ötvenes évek elején nagy tapasztalatával, tekintélyével szembekerült az automatizálás kérdésével, igen nagyvonalúan szállt szembe az automatizálás hétfejü sárkányával. Kijelentette, hogy inkább maradjon félmillió jól kereső, rendes körülmények között dolgozó bányász az iparban, mint egymillió a nyomorúságban és a gazdaságtalanul termelő bányákban. S meg is állapodott a trösztökkel az életképtelen bányák lezárásában és a termelés automatizálásában. Ezzel szemben a trösztök magasabb béreket, különböző kedvezményeket (fringe benefits) biztosítottak. 1958- ban megújították a szerződést, napi egy dollár béremeléssel, s a szakszervezeti alapoknak adott tonnánkénti juttatással (royalty). Ugyanez történt 1965-ben. A trösztök nem fizettek rá, a dolgozó bányászok életszínvonalának szintje tűrhető maradt, — de mi történt a nem dolgozókkal? A Lewis által kiindulási pontnak tekintett 500 ezer bányász rohamosan csökkent; 1962-ben 123 ezer volt (N. Y. Times, 1965. jan. 11). S azóta tovább csökkent — nem a fejenkénti vagy teljes széntermelés -— hanem a bányászok száma, amely most 100 ezer körül van! (Mielőtt pontot tennénk az UMWA állásfoglalására, emlékezzünk meg a baloldali vezetés alatt álló angol bányászszervezetről, mely csak abban az esetben járul a gazdaságtalan aknák lezárásához, ha a kormányzat és magántőke átképzéssel, munkalehetőségekkel gondoskodik az utcára kerülő bányászokról. Jelenleg az 5 napos munkanap helyett 18 siftás hónapot követelnek.) Árulás és nyomor Mi történt az ipar által “nélkülözhető” (expendable) bányászok százezreivel? Nagy fába vágnám a fejszét, ha innen távolról részletesen próbálnám ismertetni helyzetüket, harcaikat. Mert igenis, harcoltak és harcolnak. Engedélynélküli (wildcat) sztrájkokkal, fegyveres összecsapásokkal próbálták megakadályozni a bányák lezárását. Kis részük otthagyta a nyomorhelységeket, s más iparokban próbált elhelyezkedni. De a nagy többség?! Várják, reménvfosztottan, embertelen körülmények között a Nagyszerű Társadalom kortes-igéreteinek betartását ... A legnagyobb nyomorvidék, az Appalachia 11 milliónyi lakosságában található a szakmát és kenyeret vesztett bányászoknak és hozzátartozóiknak jelentős hányada. A lakosság egyharmadát segély tartja életben, egyes plézeken a felét s ugyanez az aránya nyomorszint alatt élő családoknak. A lakosság 10—20 százaléka munkanélküli, sok bányász — szembeszállva a trösztök és szakszervezet ellenállásával — szervezetlen bányákban dolgozik, egy részük titokban, magánalapon (bootleg), hogy napi 8—10 dollárt összeszedjen, keserves munkával, élete veszélyeztetésével. (Egyébként a technológiai forradalom mellett 1964-ben 241 amerikai bányász pusztult el munkahelyén.) Folytassuk-e tovább az automatizálás áldozatai helyzetének ismertetését? Nem tartom helyesnek ezt innen a távolból. írjanak, szóljanak azok hozzá, akik köztük élnek, vagy éltek, s közelről ismerik a bányászok helyzetét. Ma is elevenen emlékezetemben élnek azonban, több évtizedes távlatból, a “ghost town-ok”, az elhagyott, düledező viskók Felső Michigan egykor dús vas- és rézbányáinak a helyén, tapasztalataim a huszas évekből Kelet- Pennsylvania antracit vidékén, s az akkoriban még termelő bányaplézek nyomorúsága. Leghelyesebb az lesz, ha párhuzamot vonunk a hatalmas, gazdag Egyesült Államok és szegény, kis Magyarország bányászainak helyzete és problémáiknak megoldása közt. Nálunk is napirenden van a rosszminőségü szenet termelő ill. nagy ráfizetéssel működő bányák üzemeltetésének kérdése, sokezernyi bányászunk jelenje és jövője. Tanulságos lesz ennek megfontolása a tengerentúli magyarság szempontjából is. (Folytatjuk) lAA/WWWVN/WWVWWXAA/XAAA/WWWVWtAAAA H—U—M—O—R ÍGY IS MONDHATJUK A legkényelmesebb hála az utókoré. Az orvos azért nem szeret beteg lenni, mert fél az orvosoktól. Alkalom szüli a becsületes embert. A hallgatás bölcsessége mindenki rendelkezésére áll. Tövis van rózsa nélkül is. Ha félünk az öregségtől, miért szeretnénk megöregedni? • X nagyon sértődős. Hát még ha bántanák! Kedves emlék Kovács beállít egy fényképészhez és azt mondja neki: — Kedves mester, legyen szives, jöjjön velem a masinájával. Szeretnék egy szép képet az üzletemről. — Talán reklám céljára kell? — érdeklődik a fényképész. — Nem — feleli Kovács —, hanem tegnap bebiztosítottam tűz ellen és most szeretnék róla valami emléket. • Két űrhajós a Hold felé való utón beszélget: “Miért nem hoztad fel a feleségedet is?” “Mert békésen akarom a világűrt felhasználni!” Melegen ajánlja Egy newyorki lakos nagyobb sétát tesz a Central Parkban. Egyszerre elébe toppan egy rosszul öltözött, revolveres férfi és rászól: — Gyerünk a pénzzel! — Pénzzel, sajnos, nem szolgálhatok, — mondja a sétáló előzékenyen — de ahogy hazaérek, az ösz- szes jómódú ismerőseimnek melegen ajánlani fogom ezt a sétautat. A múzeumban — íme, egy ősember ujjlenyomata. — És tessék mondani, elfogták? Az IKKA áru helyett kívánságra dolláronként 30 forintot fizet Brack Miklós, a newyorki U.S. Relief Parcel Service igazgatójától kapott értesülés szerint a magyar hatóságok rendelkezése alapján, a budapesti IKKA vállalat áru helyett, kívánságra dolláronként 30 forintot fizet ki a címzetteknek. Ebben az előnyben nemcsak a budapesti, de a vidéki címzettek is részesülhetnek. Az az amerikai megrendelő, aki azt akarja, hogy a címzett forint kifizetésben részesüljön, jelölje meg ezt a kívánságát a megrendelés feladásakor. Ez az újabb rendelkezés még jobban népszerűbbé teszi az IKKÁ-t és előnyösebbé a magyarországi címzettek felsegitésének módját. Bármilyen felvilágosítással szívesen szolgál a U.S. Relief Parcel Service, newyorki 245 East 80th Street alatti irodája, vagy az ország minden részében lévő alügynökségei.
