Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-23 / 12. szám
Thursday, March 23. 1967 AMERIKAI MAGYAR SZO — HUNGARIAN WORD Munkanélküliség vár az európai vándormunkásokra Az utóbbi évek folyamán az otthoni munkanélküliség elől több mint 5 millió munkás vándorolt a dél-európai országokból északra, ahol a bő munkaalkalom révén mindeddig megélhetéshez jutottak. Most beállt az a helyzet, hogy Nyugat-Német- országból, Angliából és Hollandiából, » lanyhuló gazdasági helyzet következtében, nem kevesebb, mint 100 ezer külföldi munkást hazaküldtek. Ezek a hazatérő munkások, újból előtérbe helyezik országaikban a munkanélküliség súlyos problémáit. Az elmúlt évtizedben a munkásvándorlások kielégítették a gazdaságilag virágzó észak-európai országok munkáshiányát és elejét vették a dél-európai országokban a munkanélküliségből eredő gazdasági és társadalmi nyomásoknak. A külföldön dolgozó munkások a múlt évben több mint 1 milliard dollárnak megfelelő összeget küldtek haza családjuknak és evvel is segítettek egyensúlyban tartani a nemzetközi fizetések mérlegét szülőhazájukban. A napilapok jelentése szerint Nyugat-Németor- szágban és Svájcban, ahol a legtöbb külföldi munkaerőt alkalmazták, de még Angliában, Hollandiában- és Belgiumban is, erősen csökken a munkaalkalom és valamivel kisebb mértékben Franciaországban is. így Olaszország, Spanyolország, Görögország, Törökország és Portugália óriási munkanélküli tábora előtt kezd bezárulni a külföldi munka- lehetőség kapuja. Sxivesebben dolgoznak otthon ha van munka A külföldről hazatérő munkások most otthon keresnek munkát, de erre nagyon kevés kilátásuk van. Senki sem hagyja el szívesen hazáját, mindenki szivesebben dolgozna otthon, családja körében. Voltak ugyan olyanok is, akik családjukat később külföldre hivták, de a legtöbben nem tudtak beilleszkedni az idegen országban való életbe. Mindennapi életükben sok nehézséggel néztek szembe, mégis ez biztosította számukra a megélhetést. A legutóbbi 6 évben az északi országok külön misz- sziókat tartottak fenn a Földközi-tenger-menti országokban munkaerő verbuválására, az északi munkaerőhiány betöltésére, a fellendülő termelés szükségleteinek kielégitésére. A N. Y. Times jelentése szerint Nyugat-Németországban, Angliában, Belgiumban és Hollandiában ma már a belföldi munkanélküliség jelei mutatkoznak. Ez azt jelenti, hogy ezentúl nem vesznek fel uj külföldi munkásokat és a régieket is előbb bocsátják el, mint a belföldieket. A dél-európai országok számára rendkivül súlyos következményekkel járna a külföldi munkalehetőség csökkenése. Olaszországban például 682 ezer a munkanélküliek száma, beleértve azokat is, akik először keresnek munkát. Ehhez még hozzá kell számítani 189 ezer részidőben dolgozó munkást. Mindezekkel együtt a munkanélküliség 4.4' ó-ot tesz ki. Ha a külföldön dolgozó munkásoknak csak negyedrésze munka hiányában hazatérne, a munkanélküliség aránya egyszerre 7'r-ra szökne fel. A hazatérő munkásokra otthon kilátástalanság vár. A külföldi tapasztalatok után most már nem elégszenek meg segély-alamizsnával és primitiv életkörülményekkel. Elkeseredett hangulatuk nagy aggodalmat okoz az illetékes kormányoknak. Különösen Spanyolország és Portugália reakciós kormányai fogadják nagy szorongással a forrongások és más politikai megnyilvánulások lehetőségét, amelyeket a világot látott és külföldi tapasztalatokat szerzett, éhes munkások megindíthatnak. Legenda vagy valóság? A latin-amerikai népek körében ősidők óta tartja magát a legenda, hogy a Titicaca tó vize. amely Peru és Bolivia határai között 7,000 láb magasságban terül el, valamikor régen elnyelt egy várost a lakóival együtt. Nemrég egy kutatócsoport leszállt a tó mélyére és expedíciójuk első eredménye nagy szenzációt jelentett: a búvárok körülbelül 30 kőfalat, egy kikövezett országút maradványait és egyéb régészeti nyomokat találtak. A viz alatti fal magassága 20—25 láb, hossza kb. fél mérföld. A búvárok fényképfelvételeit most tanulmányozzák a szakértők, akik fel akarják tárni a Titicaca tó mélységeinek rejtélyeit. EGYRŐL-MÁSRÓL írja: Somogyi Zoltán A Job Corps szánalmas mérlege Az Egyesült Államok a reklám és a hüdetések paradicsoma. Az utcákon, a földalattin, az autóbuszokban és ami a legfontosabb, a televízión keresztül ordítanak felénk a hirdetések. Prózában és dalban bömbölik, hogy mi a legszebb, legjobb, leghasznosabb. A sör, cigaretta, tisztítószer dalfoszlányai csengenek a füleinkben. És ez a cél: hogy halljuk, lássuk és ne si tudjunk szabadulni tőlük. A hatalmas reklámhadjárat nem áll meg a gazdaság határain belül, mert ebben a reklámtudatos világban a politika sem nélkülözheti a hangzatos jelszavakat. így születtek a tömegek képzelőerejének, fantáziájának megragadásához alkalmas nagy, politikai hirdetések; a “New Deal”', a “New Frontiers” és legújabb a “Great Society.” Minthogy a Nagyszerű Társadalom “haszonélvezői” mi vagyunk, illő, hogy kialakulását, fejlődését kellő figyelemmel kisérjük. Előbb azonban tudnunk kellene, hogy mik a Nagyszerű Társadalom célkitűzései és a kitűzött célokat hogyan és milyen intézkedésekkel kívánja elérni. A politikailag laikus ember azt hihetné, hogy a Nagyszerű Társadalom minden tagja egyenlő jogokkal, egyenlő esélyekkel rendelkezik, a bőség kosarából mindenki egyformán veszi ki részét és a társadalom tagjai teljes biztonságban, békében és nyugalomban élhetnek a bölcsőtől a koporsóig. De a nagy jelszó .“zsenialitása” éppen abban rejlik, hogy létesít, toboroz, látszat-intézkedéseket tesz, anélkül, hogy . bármi lényeges változás történjék a társadalom struktúrájában. így az a különös eset áll elő, hogy •minden réteg másként magyarázhatja. Ha a nagytőkést kérdezed, azt feleli, hogy uj lehetőségeket produkál az amerikai szabad vállalkozási szellem fejlődéséhez. A fehér ember azt mondja, hogy a .Nagyszerű Társadalom előkészíti a négereket arra, hogy néhány generáció után egy lépéssel előbbre . jussanak, de egyelőre még ott a helyük a gettóban. Az öreg polgár azt állítja, hogy mégis nyújt valami újat, mert eddig semmit sem kapott. Ha azonban az általános képet figyeljük, amit az elmúlt két esztendő után a Nagyszerű Társadalom nyújt, sok vigaszt nem meríthetünk a jövőre nézve. Az árak emelkedésével a dolgozók reálbére csökkent, a sokat hangoztatott levegő s víztisztítás csupán ígéret, a legújabb statisztika szerint a bűnesetek száma ijesztően növekedett. A megígért béke helyett indokolatlan, hatalmas áldozatokat követelő háborút folytatunk. Ez a szörnyű háború a Nagyszerű Társadalom morális helyzetét is alaposan megtépázza! A világ népei elszörnyülködve figyelik a mozik hű-adó képein, ahogy csapataink gyujtóbombái falvakat, iskolákat, kórházakat gyújtanak fel, látják az elégett asszonyok és gyermekek holttestét. Mi pedik gyakran látjuk, amint a Nagyszerű Társadalom alapitója és vezetője lehajtott fővel és megilletődve fogadja a repülőgépeken hazaszállított, legjobb fiaink koporsóba zárt holttestét. Jelen cikkemben a Nagyszerű Társadalom már előbb említett egyik teljesítményével, az úgynevezett Job Corps-szal kívánok foglalkozni. Ennek a létesítménynek a rendeltetése, hogy a középiskolákból kimaradt, céltalanul kóborló és jövőnélküli ifjúságot szakmai oktatásban részesítse és alkalmassá tegye arra, hogy a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak. Egyben a nyomornegyedek tisztogatása révén csökkenteni a fiatalkorú bűnözések óriási és elszomorító arányszámát. Ez az intézmény a Nagyszerű Társadalom sok reményre jogosító vállalkozásának indult. Amolyan társadalmi, kísérleti laboratórium volt a világ felé, annak bizonyítására, hogy ügyes szervezéssel, néhány milliós beruházással megoldható minden, anélkül, hogy bármilyen társadalmi reformra, vagy még inkább szocialista intézkedésre lenne szükség. Egyszóval, meg akarták mutatni a világnak, hogyan is lehet fából vaskarikát csinálni. Mit ért el a Job Corps? A nagy reklámozással és hatalmas — 600 millió dolláros — költségvetéssel beindított Job Corps immár három esztendeje működik. Nézzük meg hát az elért eredményeket a számadatok tükrében. A számokat a “The Reporter Dispatch, White Plains” jan. 23. számából vettem át. 1966 év végéig 81,679 fiatal férfi és nő — koruk 16—21 között —, vetette magát alá a Job Corps átképzésének, vagy nevelésének. Az eltöltött idő néhány héttől 1 évig terjedt és jelenleg mintegy 30,000 egyén van átképzés alatt. A 81,679 fiatal között, mindössze 9400 végezte be a tanfolyamot, 42,000 fiatal, hosszabb vagy rövidebb idő után elhagyta a Job Corps-t. A kiesések száma meghaladja az 50 százalékot. Az intézmény védői azt állítják — bár ezt semmiféle statisztikával, vagy számadattal nem tudják bizonyítani -—, hogy még a rövid idő alatt is, az átnevelés a fiatalok későbbi életét kedvezően fogja befolyásolni. A 9,400 végzett növendék közül, akik 9 hónaptól 1 évig terjedő időt töltöttek kiképzés alatt, 8,200 dolgozik, beleértve azokat is, akik katonai szolgálatra, vagy továbbtanulásra jelentkeztek. A kiesők 17 százaléka 30 napnál kevesebb ideig maradt. 12.500 fiatal 90 napig maradt, de nem végezte el az átképzést. 11,100-an pedig 1 hónaptól 3 hónapig terjedő ideig maradtak. Az intézmény egészség- ügyi, fegyelmi, vagy pszichológiai okokból 5,600 fiatalt küldött el. A cikkíró azt mondja, hogy a számok, legjobb esetben is azt mutatják, hogy a Job Corps jövője bizonytalanná vált. A Job Corps védői pedig az átképzés üdvös hatását emlegetik, de hivatkoznak adataik fogyatékosságára, mert egyelőre képtelenek megállapítani, hogy az eltávozott fiatalokkal mi történt. A számok tömegéből a legszembetűnőbb, hogy pontosan a leglényegesebb mutatószám hiányzik. A Job Corps azokat a fiatalokat toborozza, akik a nyomortanyák embertelen lakásviszonyai, gazdasága, kiszolgáltatottságuk, vagy faji elkülönítésük folytán kedvüket, reményüket elvesztve kimaradnak az iskolából, az utcára kerülve az aszfalt dzsungel ragadozói lesznek és veszélyeztetik a köz- biztonságot. Ezeknek hány százalékát sikerült megnyerni és mi történik a többiekkel? Miféle Corps fog azok problémáival törődni? A tőkés gazdálkodás ellentéteit érdekesen világítja meg ez az ügy is. Csak a tüneteket orvosolják A tőkésrendszernek a munkabérek alakítása szempontjából, szüksége van a munkanélküli tartalék seregre. Ezek a “slum”-ok lakói, ahogyan mi nevezzük őket, az “underprivileged classes.” De a nyomortanyák lakói szaporodnak és miután igen kevés lehetőséget látnak, jövőjük bizonytalan, az uralkodó társadalom ellenségeivé válnak. Létfenntartásuk biztosítására, vagy a fojtogató légkörből való kitörés reményében, de igen sok esetben megmagyarázhatatlan okokból, az erőszakos, törvénytelen cselekedetek sorozatát követik el. És ezen a ponton már a gazdaság egyensúlyát, rendjét veszélyeztetik. A tőkés rendszer kénytelen lépéseket tenni, érdeke megóvása érdekében. így alakulnak a különböző Corps-ok, amelyek jótékonysági, sőt szociális jelzőkkel felcicomázva jelennek meg, nagy hangon hir detve egy-egy társadalmi probléma megoldását. Valójában sem a Job Corps, sem más testület, vagy intézmény nem képes eltüntetni egy-egy súlyos társadalmi kórt, vagy krízist, ha nem kíván a betegség kórokozójával foglalkozni. Ehhez mélyreható változások szükségesek! A tünetekkel foglalkozó társadalmi próbálkozások — még ha jó szán- dékuak is —, nem szüntetik meg a bajokat. Ha majd egyszer eltűnnek a nyomortanyák, az osztálykülönbségek, az ordító gazdasági egyenlőtlenségek, akkor Job Corps nélkül is megoldódnak a problémák és a Great Society csakugyan, eleven valósággá válik.
