Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1966-09-01 / 35. szám

Thursday, September 1, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 HARTKE SZENÁTOR KRITIZÁLJA JOHNSON POLITIKÁJÁT Hartke szenátor kapcsolatba hozza Kanada békeközvetitését Hanoi-Haiphong környékének bombázásával Vance Hartke, Indiana szenátora, jun. 30-án tar­tott nagy beszédében részletesen foglalkozott Ha­noi-Haiphong újabb bombázásával. “Újból a há­ború felfokozásához folyamodtunk — mondta a szenátor. Vajon összefügg-e e veszélyes kisérlet a megelőző békepróbálkozással, vagy csak véletlen, hogy a bombázás előtti vasárnap cikkek jelentek meg, melyek elemezték a kanadai diplomata, Ches­ter Ronnig újabb puhatolózását a béke lehetősé­gei iránt? Bármelyik eset áll fenn, érdemes ennek a kanadainak békeszándékaival foglalkozni.” Két tekintélyes lap cikke a béke lehetőségéről David Kraslow, a Los Angeles Timesban jun. 25- én foglalkozott ezen legújabb béketapogatózással, a Washington Post pedig a rákövetkező napon. Ezt irta Kraslow: “Kanada újra érintkezésbe lépett Hanoiival, Ronning révén. A Johnson-kormány nem tévesz­tette szem elől, hogy a hanoi-i kormány kész fo­gadni Ronningot és tárgyalni vele, noha olyan or­szágot képvisel, mely szoros szövetségben van az Egyesült Államokkal. Felismertük az ebben rejlő fontosságot.” Egy washingtoni hivatalos egyén, akit sem a cikk, sem a szenátor nem nevezett meg, ezt mon­dotta: “Amerika részéről a háború további felfókozá- sa — itt úgy vélik -— szorosan összefügg Ronning küldetésével. A kanadaiak nagyon érzékenyek ezen üggyel kapcsolatban. Beavatott körök szerint az Egyesült Államok részéről a háború nagyobb ka­tonai felfokozása Ronning szerepét megtorpedóz­hatja és kinos helyzetbe hozhatja a kanadai kor­mányt. Azt hiszik, hogy Ottawa a háború felfoko­zásának ügyét Ronning kísérletével kapcsolatban megvitatta Washingtonnal.” “Ismételten felvetem a kérdést — mondta Hart­ke szenátor — csupán véletlen-e, hogy vasárnap jelenik meg az értesítés és szerdán újabb háborús felfokozás veszi kezdetét? Avagy újra megismétlő­dik az ismert módszer: a béke iránti hajlam csak szavakban nyilvánul meg, mig a tettek, melyek azt követik, súlyos katonai erő bevetésével növelik a háború kiterjesztését.” Ronning küldetése Ronningnak fontos szerepe volt az 1954-es Gen­fi Egyezményben és az 1962-es Laoszra vonatkozó Genfi Egyezményben. Milyen eredménnyel járhat útja, amikor az Egyesült Államok újra belecsapott a békekisérletbe a két nagy város közvetlen köze­iének bombázásával? — kérdezte Hartke szenátor. — Rövidesen eldől ez és nincs szükség arra, hogy találgassuk a következményeket, vagy baljóslatok­ba bocsátkozzunk, stb. A szenátor, aki beszédében Ígéretet tett, hogy a tényeket állítja szembe a háború katonai felfo­kozásához fűzött, de eddig még soha be nem vált reménykedésekkel és jóslatokkal, elsősorban hi­vatkozott Wilson angol miniszterelnökre, aki lekö­telezve érzi magát Washingtonnak. Wilson ugyan ismételten megjegyezte, hogy elvben helyesli az U.S. vietnami hadjáratát, mégis ezt mondta: “Ennek ellenére — ahogy több alkalommal ki­fejezésre juttattuk — nem támogathatjuk a bom­bázás kiterjesztését ilyen körzetekre.” Mansfield séenátor ezt mondta: “Az Egyesült Államok újabb akciója nagyobb mértékű segítséget vált ki Moszkva és Peking ré­széről.” Moszkva is nyilatkozott: “Országunk és a többi szocialista ország minden szükséges segítséget megad és meg fog adni a viet­nami nép jogos harcához.” “Megjegyeztem — mondta Hartke szenátor —, hogy más népekkel való barátságunk lazul Vietnam elleni eljárásunk következtében, önkényes irány­vonalunkkal figyelmen kívül hagyjuk azok aján­latát, akik segítséget kezdeményeznének a béke érdekében, figyelmen kívül hagyjuk a világ köz­véleményét, egyre jobban megfosztjuk magunkat a vezető szereptől, melybe hagyományosan jutot­tunk, a nagylelkűség erkölcsi alapján és nem kato­nai erőnkkel. Hivatalosan ki nem nyilvánított há­borúban vagyunk egy kis nemzet fele ellen, mely­nek népe 20 éve állandóan harcol, hogy kivezető utat találjon a polgárháború hínárjából.” “Néhány száz ausztráliai és ujzélandi kivételével, akik velünk vannak, a többi nemzet emberbaráti segítségre szorítkozik. Nagyon jellemző, hogy egyetlen észak- és dél-amerikai ország sincs ve­lünk, az európai kontinensről egyetlen ország sem adott csapatokat, Afrikából egyetlen ország csapa­ta sem áll mellénk. Koreát kivéve — és ha úgy tetszik, hozzávehetjük a Fülöp-szigeteket — egyet­len ázsiai ország nem adott segítséget csapataival. Az egész világ minden nagyobb országa ellenünk van”. “Nem kell bátorság ahhoz, amit mi teszünk. Minden terv nélkül sodródtunk helyzetünkbe, de felfokozni azt, amit ‘piszkos kis háborúnak’ nevez­nek, egyre piszkosabb, egyre tragikusabb harccá, még sokkal rosszabb, mint a tervnélküliség. Mind­ezek helyett bátorságra van szükség. Fel kell adnunk azt a mesét, hogy az NFF képzelt, kitalált Két tudós igazolja a tényeket 'Két tudós, akik közvetlen részt vettek az atom­bomba tudományos munkájában és előállításában beadványt intézett a szövetségi bírósághoz, támo­gatva Morton Sobell ujratárgyalási kérvényét. A tudósok azt állítják, hogy a Rosenberg-házaspár és Sobell elítélésénél a kormány által felhasznált bi­zonyíték értéktelen ákombákom, semmiképpen sem képviseli az atombomba leírását, vagy titkos ada­tot, amit állítólag annakidején a Szovjetuniónak eljuttattak. A Rosenbergék elleni ítélet hozatalánál Irving R. Kaufman biró többek között a következő módon indokolta meg az Ítéletet: “Az a tény, hogy önök az oroszok kezébe adták az atombomba titkát. . . véleményem szerint máris előidézte a kommunista agressziót Koreában, amelynek már több mint 50 ezer áldozata van és ki tudja még hány millió ár­tatlan embernek kell életével fizetnie az önök áru­lásáért. Evvel az árulással valóban megváltoztatták a történelem folyását, hazájuk rovására.” Dr. Henry Linschitz, a Brandeis egyetem fizika­kémia professzora, udvariasan fejezte ki magát, amikor kijelentette, hogy Kaufman bírónak ezen szavai “nem felelnek meg a valóságnak”, hanem “a modern technológia meg nem értését jelentik, mely ebben az esetben tragikus következmények­kel járt.” Dr. Linschitz kifejtette, hogy a rajz és a hozzávaló magyarázat, amit David Greenglass Ro- senbergéknek átadott, tökéletlen, hiányos és hely­telen ábra volt és az oroszok ennek révén nem juthattak korábban a nukleáris bomba birtokába. Dr. Philip Morrison, a Massachusetts Institute of Technology fizika professzora, aki annakidején a Nagaszakiban ledobott bomba kifejlesztésén dol­gozott, Greenglass-nek az atombombáról készített vázlatát “karikatúrának” jellemezte, melyből a leg lényegesebb részletek hiányoztak. Azok nélkül a bomba semmit sem ér, mondotta a professzor. A tudósok a beadványban elitélték a kormány egyetlen szakértőjének, John A. Derry elektro­mérnöknek a vallomását, amelyben a kérdéses raj­zot az atombomba helyes ábrázolásának tüntette fel. Dr. Morrison személyesen ismerte Mr. Derry-t és megállapította, hogy “sem megfelelő tudomá­nyos képzettsége, sem közvetlen tapasztalata a bomba előállításában nem volt”, igy nem adhatott szakértői véleményt a rajz jelentőségéről. Sobell ügyvédei a beadványban kijelentették, hogy a kormány jól tudta, hogy ezen a téren Derry nem szakértő és avval is tisztában volt, hogy Greenglass rajza és vallomása valótlan, ferde és félrevezető. Kaufman biró az eredeti tárgyaláson felolvasott az esküdtszék tagjai előtt egy listát, amelyen állítólagosán kormánytanuk nevei szere­peltek, köztük dr. J. Robert Oppenheimer és dr. Harold C. Urey. Ezek a tudósok is részt vettek az valami. A Genfi Egyezményt Franciaország és a Vietminh irta alá, nem Vietnam állama, melynek küldöttei tiltakozva álltak ott. Bátorság kell ahhoz, hogy olyan nem-kormányszervvel tárgyaljunk, mint a Nemzeti Felszabadító Front, de annak elis­merése a legfontosabb ütköző pont a békéről való vitatkozásban.” Ezekután azt követelte Hartke szenátor, hogy az Egyesült Államok legalább csökkentse a hadako­zást, fogadja el Gavin generális javaslatát, hogy csak védekezzünk Vietnamban. Majd ezt mondta: “Dolgozzunk odaadóan a békéért. Végső javas­latom: a két társelnök, Oroszország és Anglia hívja össze a harmadik Genfi Konferenciát, hogy a szük­séges módosításokkal újra életbe léptethessük az egyezményt. Ha ezt elmulasztjuk, egyszer és min­denkorra elveszítettük jogunkat az erkölcsi veze­téshez és egyike leszünk azon hatalmaknak, me­lyek jobban bíznak az erőben, mint az igazságban.” Hartke szenátor érdemes felszólalásához gratu­lált Joseph S. Clark, Pennsylvania kiváló szenáto­ra, George McGovern, So. Dakota tiszteletben álló szenátora, Frank Church. Idaho harcias szenátora, akik több más szenátorral együtt állandó kritiku­sai Johnson egyre fokozódó vietnami háborújának. atombomba kifejlesztésében, de a kormány nem hívta őket tanúskodni, hanem egyedül Mr. Derry-t állította elő az állítólagos atombomba rajzának azonosítására. A beadványban az ügyvédek most kiemelik hogy a kormány a tanuk listáját arra használta fel, hogy félrevezesse a bíróságot, az es­küdtszéket és a védelmet, mivel úgy tüntette fel a kormány által benyújtott tudományos bizonyíté­kokat, mintha azoknak helytállóságát dr. Oppen­heimer és dr. Urey igazolta volna. Dr. Linschitz kifejtette azt is, hogy a biró kijelentései a tárgya­lás folyamán megerősítették azt a veszedelmes tév­hitet, hogy létezett egy “titok”, amit a rajz által el lehetett árulni. “Technológiailag hasznavehető módon... telje­sen lehetetlen, hogy egy nem több mint középis­kolai képzettségű gépész, kétmilliárd dolláros ku­tatási folyamatot egyetlen darabka papírra rajzolt ábrával ismertessen,” mondja dr. Linschitz a be­adványban. Az újratárgyalás érveiben az ügyvédek azt a vá­dat is emelték, hogy a kormány hamisított beje­lentő lappal bizonyította, hogy az egyik főtanu, Harry Gold egy bizonyos hotelben volt Albuquer- que-ben azon a napon, amikor a rajzot Greenglass neki állítólag átadta. A kormánynak két héten belül válaszolnia kell a beadványra. A Sobell-ügy újratárgyalásának szó­beli megindokolására a tárgyalást szeptember 12- re tűzték ki. “Élvezzük a hatalmas prosperitást”- Johnson Kingston, R. I. — Johnson elnök meglátogatott hat északkeleti államot és számos politikai kortes­beszédet tartott. Kingston, Rhode Islandban tartott beszédében többek között azt mondta, hogy: “né­pünk élvezi a hatalmas prosperitást.” Ugyanezen beszéd másik részében még Johnson elnök is kénytelen volt elismerni, hogy: “a nyomor még mindig sújtja a lakosság kisebb részét.” Talán sehol a világon nincs oly nagy szakadék a jólétben élők és a nyomorban tengődök között, mint az Egyesült Államokban. Több mint 2,000 áldozata van a török földrengésnek ANKARA. — Aug. 19-én Törökország keleti ré­szén hatalmas földrengés volt, mely több mint 2,000 lakos halálát és több ezer ember sebesülését okozta. Egész falvak dőltek össze. A lakosság nagy ijedtségére, újabb lökések rázták meg az ország eme részét. A SOBELL ELLENI BIZONYÍTÉK ÉRVÉNYTELEN *8SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS»»!ÄS»?sS«5SSSSSSSSSsSSSSSSSSSSS^SSSSSSSSSSSÄ?SSSÄSÄi5!=«SÄ»»SSSSSSSSSSSSSS®SS9S* LEGYEN MINDENKI A NEWYORKI NAGY SZÜRETI MULATSÁGON! Harbour Casino- és Parkban, 1118 Havemayer Avenue, Bronx, N. Y. (Esős idő esetén szép zárt helyiség.) — Finom ételek, italok, házi sütemények, kelle­mes szórakozás. “Forog a kerék". Bazársátor. Zene. —■ Door prize és szép sorsolási tárgyak. — Belépődíj előreváltva 75 cent, az ajtónál 90 cent, gyerme­keknek díjtalan. — HOZZUK EL BARÁTAINKAT! — TÁMOGASSUK A MUNKÁSOK SAJTÓJÁT! — ÚTIRÁNY: Az IRT Lexington Ave. subwayval, a Pelham Bay vonalon a Castle Hill Ave.-ig, onnan 4 block a Powell Avenue-ig, és egy block a Havemayer Avenue-ig. — KOCSIVAL: Az East River Drive-on a Bruckner Boulevardra, a Castle Hill Avenue-ig. eSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS^«^«SSÄSSSS^ÄSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSÄ»SSSSSSSSSSSSSSSSSS8SS®SSSf

Next

/
Oldalképek
Tartalom