Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1966-09-01 / 35. szám

4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, September 1, 1966 HérvéGt fevéc írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Civilizált feketék - barbár fehérek Immár 14 éve lakom két háztömbnyi távolságra Chicago városának “Gage Park” néven ismert ne­gyedétől, vagyis olyan közel, hogy minden ellent­mondás kockázata nélkül Gage Parki lakosnak ne­vezhetem magamat. A lakosság túlnyomó része el­ső és második generációs bevándorolt csehszlovák, litván, horvát, és lengyel elemekből tevődik össze; itt-ott néhány olasz, német és ir család is akad mutatóban, ez azonban nem sokat változtat a ne­gyed szláv jellegén. Amerikai meghatározással “középosztályhoz” tartozó szakmunkások, városi hivatalnokok, tanítók, önálló kiskereskedők, kis­iparosok, valamint magántisztviselők képezik a la­kosság zömét. Ritka az a család, amelynek a gyer­mekei ne folytatnák tanulmányaikat a középiskolai (high school) fokon túl. Az épületeknek mintegy 75 százaléka jókarban tartott, csinos, kertes családi házakból áll. Bűnözési statisztikáját dicséretes pél­daképpen lehetne összehasonlítani más chicagói városrészekével. Becslésem szerint a lakosságnak nem kevesebb, mint 90 százaléka hithü katolikus. Iskolái a legjobbak közé tartoznak. A kocsmák szá­ma jelentéktelen. Egyszóval: Gage Park mintasze­rű, tetszetős, tiszta fehér “neighborhood,” amely­nek lakói mint törvénytisztelő, szorgalmas, józan és takarékos polgárok ismeretesek. Még azt is meg kell jegyeznem, hogy politikai szempontból hűsé­ges támogatói a Johnson-adminisztrációnak és — természetesen — a helyi Dalev-rezsimnek; a re­publikánusok itt kevés vizet zavarnak — számuk elenyészően csekély... Feltehetően ezek a bevándoroltak is — mint az ujamerikások általában — azért jöttek ebbe az országba, mert szülőföldjükön a politikai vagy gaz­dasági viszonyokat elviselhetetleneknek találták: egy kissé nagyobb karéj kenyérre és több szabad­ságra vágytak. Ezt a céljukat szemmelláthatólag el is érték — a sok csinos ház, egy tucat uj temp­lom, gyermekeik felsőfokú iskoláztatása mind er­ről tanúskodik. . . Vélnéd, hogy az ilyenfajta nép, amelyet tűrhe­tetlen sorsa űzött ki a saját hazájából és itt az ide­genben menhelyre talált, magától értetődó' rokon- szenvvel és segítségnyújtásra kész jóindulattal for­dul egy másik, mostoha sorsban sínylődő népréteg felé, mélyen átérezve és helyeselve annak feltö­rekvő vágyait és aspirációit. . . Tévedsz, atyámfia — ezek a befogadott jövevények, akik között D. P. menekült is akad szép számmal, valójában az ÉL­HARCOSAI annak az embertelen igyekezetnek, amelynek az a célja, hogy a bennszülött négere­ket a ghettó falai közé szorítsa vissza és onnan soha ki ne engedje őket! És e cél érdekében haj­landók bármilyen eszközt igénybe venni. Sem tör­vényeket, sem valláserkölcsi tanításokat nem tisz­telnek. Tajtékzó, vak dühhel, pokoli gyűlölettel, bestiális brutalitással támadnak neki a csendben, méltóságteljesen menetelő néger és fehér tüntetők- nak, akik szinte földöntúli nyugalommal, szótlanul viselik el a feléjük szórt, nyomdafestékre nem al­kalmas, trágár átkozódásokat, jókora köveket, tég­ladarabokat, petárdákat, záptojásokat és rothadt paradicsomokat. . . Ha én történetesen külföldi látogató lettem vol­na, aki véletlenségből váltam szemtanújává ennek a botrányosan visszataszító eseménynek, bízvást arra a konklúzióra jutottam volna, hogy ebben az országban a néger tüntetők és a köztük elszórtan található fehér szimpatizánsok reprezentálják a civilizációt, a valláserkölcs diktálta magatartást, a müveit emberhez illő dekórumot, mig a velük szemben álló fehérek a fegyelmezetlen, művelet­len, minden gonoszságra hajlamos, esztelenül dur­va, BARBÁR CSŐCSELÉKÉT KÉPVISELIK! Még ha nem is tudnám világosan, hogy voltaképpen mi is a szemem előtt lejátszódó förtelmes konfliktus­nak az igazi oka, egyetlen szempillantás alatt azt a határozott benyomást nyerném, hogy a paranoiás önkívületben ordítozó, habzószáju, téglákat és kö­veket hajigáló, emberformáju bestiáknak NEM LE­HET IGAZUK a némán, fegyelmezetten lépdelő négerek csoportjával szemben, mert az igazságnak nincs szüksége olyanfajta védelemre, amit ezek a magukból kikelt, elvadult és elvakult fehérek nyúj­tanak neki. AZ IGAZSÁGNAK SEMMI SEM ÁRT­HAT SÚLYOSABBAN, MINT PONT AZ ILYEN­FAJTA VÉDELEM! Ha aztán — külföldi látogató létemre — egy kevéssé puhatolózom, hogy mi is ennek a méltó­ságteljes tüntetésnek a célja, kiderül, hogy a né­“Megmentik” a szegény ifjakat Eddig csak disznókat, szarvasmarhákat és ha­sonló állatokat hizlaltak, hogy amikor jó súlyt ér­nek el, lemészárolják őket és az emberek felfalják húsúkat. Most a Johnson-kormány azzal az ötlettel áll elő, hogy fel kell “hizlalni” a szegény ifjak száz­ezreit, hogy a vietnami mészárszékre küldhessük őket. C-KA Csupán ez a magyarázata annak a beszédnek, melyet McNamara hadügyminiszter mondott az el­múlt háborúban részt vett veteránok gyűlésén New Yorkban. “Hatszázezer sorozásra beidézett ifjú nem üti meg a hadsereg által előirt mértéket, minden esztendőben”, mondotta McNamara. “Ezek a szegények éppoly tehetséggel születtek, mint bárki más. Nekik azonban, szegénységük miatt nem volt alkalmuk iskoláztatni magukat, nem ré­szesültek kellő orvosi kezelésben.” A hadügymi­niszter ur azt mondja, hogy ezek a nyomorban élő ifjak tudatlanok és betegek. A kérdés az, hogy miért éppen most, az Ur 1966-ik esztendejében fedezte fel ezt a hadügy­miniszter? A válasz nagyon egyszerű. Itt voltak ezek a sze­gények a múlt évben is. Két évvel ezelőtt is, de akkor még nem volt oly nagy szükség utánpótlás­ra Vietnamban. Ezért hagyták a szegényeket éhez­ni, fázni, szenvedni. Most azonban megváltozott a helyzet. A vietnami háború egyre több áldozatot követel. A szabadságharcosok egyre nagyobb győ­zelmeket aratnak a betörő amerikai hadsereggel szemben. Sok a halálozás. Még több a sebesült. Újabb ágyutöltelékre van szükség. Ezért és csupán ezért akarja “megmenteni” a szegény ifjakat és kitanitani őket a gyilkolás mes­terségére, úgy, hogy tudjanak hathatósan ölni és őket is megölhessék. így folytatják a monopolisták ezt a piszkos há­borút a szegények vérontásával. Rusk ur a fejetetejére állítja a dolgokat Dean Rusk, a Johnson-kormány külügyminiszte­re beszédet tartott a New York Hilton szállodában. A beszédének lényegét egy mondatban lehet össze- süriteni: “Ha kivonjuk hadseregünket Vietnamból, akkor a harmadik világháború elkerülhetetlen.” Nekünk van fogalmunk a relativitás elméletéről. Tudjuk, hogy ami nekünk szép, az másnak csú­nya. Tudjuk, hogy ami jó a munkáltatónak, az rossz a munkásoknak és fordítva. Tudjuk azonban azt is, hogy Vietnamban csak egy támadó, behatoló, nemzetközi egyezményt megsértő hatalom van és ez az Egyesült Államok. Fogadott hazánk ma uralmon lévő vezetőinek ezen magatartása az, ami az emberiséget a harmadik világháború küszöbéhez hozta. Ha a Johnson-kormány folytatja a vietnami há­ború állandó és egyre gyorsabb felfokozását, akkor valóban a harmadik világháború szörnyű, mindent elpusztító árnyéka lebeg fejünk felett. Az amerikai nép történelmi feladata az, hogy megakadályozza, megfékezze Johnsont, Ruskot, McNamarát és azokat, akik a vietnami vérontásból már eddig is milliárdokat harácsoltak. Hat személy halálát okozta eddig az alvóbeteg­ség-járvány, amit a szúnyogok terjesztenek Dallas, Texasban. McNamara hadügyminiszter bevallotta, hogy a megmentendő fiatalok 50 százaléka a néger fijak soraiból kerül ki. Ez azt jelenti, hogy noha a né­ger nép az összlakosság 10 százalékát teszi ki, a vá­góhídra küldendő ifjak 30 százaléka néger lesz. Ez késztette Stokely Charmichaelt, a néger nép egyik vezérét arra a kijelentésre, hogy: “igy akar a Johnson-kormány minket kiirtani.” Munkás és szakszervezeti hírek * • \ __________________ Nem vagyunk hajlandók tárgyalni Az autógyárosok és a szervezett munkások kö­zött jelenleg érvényben lévő kollektiv munkaszer­ződés jövő év szeptemberében jár le. A szerződés két éve van érvényben. Az elmúlt két év folyamán a dollár vásárlóereje csökkent, a gyárosok profitja emelkedett és a munkások megélhetése megdrá­gult. Ezen idő folyamán azok a szakképzett munkások, akik nem az autótrösztök tulajdonában lévő üze­mekben dolgoztak, jelentős béremelést kaptak és ezáltal az ő bérük sokkal magasabb, mint a szak­képzett autómunkásoké. Ezek a tények késztették a szakképzett autómun­kásokat arra, hogy béremelést követeljenek most, noha munkaszerződésük csak egy év múlva jár le. General Motors, Ford és Chrysler egyhangúan elutasították a munkások követelését, azzal az “in­dokolással”, hogy a szerződés még.érvényben van. Logikus a munkáltatók álláspontja? Ma még nem ez a helyzet az Egyesült Államok­ban, de tény az, hogy ez év júliusában a közszük­ségleti cikkek ára 0.4%4kal emelkedett, ami azt jelenti, hogy ma 3.5%-kal többet kell költeni, hogy ugyanazt megvásárolhassuk, amit egy évvel ez­előtt. Az autómunkások bérkövetelése tehát teljesen jogos és az automobiltröszt fejedelmeinek maga­tartása azt bizonyítja, hogy őket nem érdekli mun­kásaik jóléte, hanem csak az, hogy minél nagyobb profitot könyvelhessenek el. Hatodik hete tart a vízvezeték- szerelők sztrájkja NEW YORK, N. Y. — Több mint 6,000 vízveze­ték-szerelő hatodik hete sztrájkban áll. A szer­vezett szerelők fele munkanélküli, az építőiparban fennálló pangás következtében. A sztrájkolok azt követelik, hogy a szakszerve­zettől kérjék a munkáltatók a szükséges munka­erőt, ezt azonban a munkáltatók nem akarják tel­jesíteni és igy nincs megegyezés a két fél között. Sztrájkra készülnek az ápolónők SAN FRANCISCO, Cal. — A Kaliforniai Ápoló­nők Szervezetébe tartozó 13,000 ápolónő hajlandó sztrájkba lépni, ha a kórházak igazgatósága nem teljesiti követeléseiket. E döntésükkel ellentétbe kerültek az országos szervezettel, mely ellenzi a sztrájkot gazdasági követelések elérésére. Az országos szervezet kebelében lévő állami cso­portok önállóan működnek és ebben a kérdésben tetszésük szerint dönthetnek. Az ápolónők országszerte egyre több államban a sztrájkban látják követeléseik teljesítésének le­hetőségét és lehetséges, hogy a szervezet országos konvencióján a delegátusok többsége ezt az állás­pontot teszi majd magáévá. gerek voltaképpen nem akarnak mást, mint csu­pán az alkotmányban biztosított jogaik tulesedé- kes elismerését, a tébolyultan viselkedő fehérek viszont eró'szakkal akarják megakadályozni azt, hogy az évszázadok óta itt éló' négerek elnyerhes­sék azokat az elemi jogokat, amelyeket ők — az idegen országokból jött fehér menekültek — rövid néhány év alatt akadálytalanul megszerezhettek maguknak — e ponton felmerül bennem a kérdés: hát ez az az Amerika, amely demokráciára, sza­badságtiszteletre, igazságos és emberséges maga­tartásra akarja tanítani más országok népeit a szélrózsa minden irányában??!! Hiszen ennek az országnak — a mellékelt ábra szerint — halvány fogalma sincs ezekről a fennkölt eszmékről! És ez az ország mer más országok háza előtt seperni, amikor itt sokkal több a sepernivaló szemét, mint a legfejletlenebb színes országok bármelyikében! Ha idegenből jött látogató lettem volna, kétségte­lenül igy reagáltam volna a látottakra. . . De nem lévén külföldi vendég, az én lelki sze­meim előtt egy egészen másfajta kép merült fel: a Názáretit láttam Pilátus törvényházában, amint földöntúli nyugalommal, méltóságteljes szótlanság­gal szenvedte el a rajta esett csúfságokat, a cső­cselék “feszítsd meg!” üvöltését, az arculütéseket, a megkorbácsolást és a megaláztatások minden el­képzelhető formáját... A töviskoronás Krisztust láttam a néger tüntetők élén: közöttük otthon érezte magát, mig a szembenálló fehérekkel — az Ő “hithü” követőivel — minden közösséget meg­tagadott, mondván: "Bizony mondom néktek, NEM ISMERLEK TITEKET!"

Next

/
Oldalképek
Tartalom