Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1966-08-25 / 34. szám

Thursday. August 25, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 50 százalékos nyugdíjemelést követel kilenc szenátor I I Iria: Rev. Gross A. László B. D„ Th. M. Hivatalos láditások Ha én vietnami polgár lennék — akár olyan, aki résztvesz az amerikai haderők és saigoni csat­lóshordáik elleni haláltmegvető küzdelemben, akár olyan, aki “semlegesként” szemléli a hazájában dúló barbár mészárlást — bizony mondom: keble­met igen-igen dagasztaná a honfiúi büszkeség az ilyenfajta hirek olvastára: Westmoreland generális, a 300,000 főre rugó amerikai haderő főparancsnoka a minap kijelen­tette egy sajtókonferencián, hogy ez a létszám a háború sikeres folytatásához NEM ELEGENDŐ. Kérni és kapni fog jelentékeny számú megerősí­tést. Bár számokat nem idézett a tábornok ur, Washingtonban komolyan foglalkoznak azzal a tervvel, hogy 1967 végéig a jelenlegi létszámot fo­kozatosan felépitik 750,000-re. Mivel a saigoni báb­kormány körülbelül 700,000 vietnami katonát tart fegyverben, a főparancsnok ur nyilatkozata volta­képpen azt jelenti, hogy a jelenlegi egymilliós kombinált létszám édeskevés ahhoz, hogy az ellen­felet térdre kényszerítse és a konferencia-asztal­hoz csábítsa. Ugyanezen a sajtóértekezleten, jófor­mán ugyanabban a szuszban, azt is tudomásunk­ra hozta a generális ur. hogy mig az amerikai egységek (és hihetőleg a hasonlóképpen felszerelt saigoni egységek) tüzelő-ereje KORLÁTLAN, az ellenség tüzelő-ereje egészen minimális. . . No ezt tessék összeadni: az egymilliós kombinált amerikai-saigoni hadsereg — példátlanul pazar tüzelő-erejével, számlálatlan bombavető repülő­gépével, helikopterével és hadikocsijával! — nem elég erős ahhoz, hogy a legtulzóbb becslés szerint is alig negyedmilliónyi, primitiv módon felsze­relt és tüzelő-erő dolgában koldusszegény vietnami szabadságharcos sereggel elbánjon... Még egy párszázezer amerikai katonára, még egy párszáz repülőgépre és tank-ra, még egymillió tonna fegy­verre és lőszerre van szükség a legközelebbi jövő­ben — és a harc még ebben az esetben is eltart­hat hosszú évekig, mondják az amerikai szakér­tők. . . Hát'kérem, ha én vietnami polgár lennék, végtelenül büszke tudnék lenni a fajtámra...! Nap-nap után olvassuk, hogy az amerikaiak szá­zával, ezrével öldösik a “kommunistákat”, minden amerikai halottra az utóbbi hetekben már 8—10 ellenség esett íazelőtt szerényebbek voltunk: beér­tük egv-a-négyhez aránnyal!), de az Isten szerel­mére, minek oda még több katona, ahol a jelenté­sek tanúsága szerint az ellenségnek már több mint felét elpusztítottuk?! Hiszen ha ilyen tempóban folytatjuk (csak legyen, aki elhiszi!), akkor az ame­rikai fiuknak a legnagyobb részét maholnap haza kellene hozni, mert az ellenségből még hírmondó sem marad. . . Nem lehet a vietcong “veszteségekről” szóló szédületes lóditásokat összeegyeztetni azzal a tény­nyel, hogy Westmoreland tábornok az eddiginél jóval nagyobb amerikai haderő bevetését tartja szükségesnek. Ha igaz az. hogy minden komolyabb összeütközésből az amerikai-saigoni erők kerülnek ki győztesen — még pedig mesébe illően csekély- számú veszteség árán! — akkor az is igaz, hogy az ellenséget sikerült olyannyira megtizedelni, hogy ami kevés még maradt belőle, az a jelenlegi 1 mil­liós haderőnek egy reggelire is kevésnek bizonyul­na, tehát nyilvánvaló, hogy további amerikai csa­patok bedobására semmi szükség sincsen. Ha vi­szont a főparancsnoknak van igaza és a létszám felemelésére igenis szükség van, akkor az a sok­sok hivatalos jelentés a nagyfene győzelmekről, meg a minden amerikai halottra e^ő négy-hat- nyolc-tiz ellenséges holttesről, egytől-egyig sze- menszedett .. .daikamese! Szégyellnivaló. hogy a saigoni amerikai főhadiszállás szószólói és — az ő sugalmazott beszámolóik nyomán — az amerikai sajtó az itthoni publikumot oly^n korlátoltnak és bornirtnak tartják, hogy az ilyen hétországra szóló hülyeségeket lenyeli és megemészti! De ha már szükségesnek látszik a publikum fél­Robert Kennedy, New York állam demokrata szenátora javaslatot terjesztett be, melyben ajánl­ja, hogy a szövetségi nyugdijat emeljék fel 50 szá­zalékkal és hogy ezt a többlet-kiadást ne újabb adó kivetéséből, hanem a kormány általános bevételé­ből fedezzék. A javaslat, mint S661 szerepel és célja a tár­sadalombiztosítási törvény módosítása. Kennedy szenátor nemrég tartott beszédében rá­mutatott arra, hogy a nyugdíj 7%-os felemelése még arra sem volt elegendő, hogy visszaállítsa a nyugdíjban lévők 1954-ben fennálló helyzetét, mert azóta a dollár sokkal több mint 7%-ot vesz­tett vásárló erejéből. “1954-ben a nyugdíjasok többet vásárolhattak a szövetségi nyugdíjból, mint ma és az 1954-es helyzet is teljesen elégtelen volt.” Nagy nyomorban élnek a nyugdíjasok A nyugdíjasok közül sokan nagy nyomorban élnek és ez késztette Kennedy szenátort javaslata megtételére. “A Munkaügyi Hivatal statisztikája szerint egy házaspár szűkös, de elégséges megélhetéséhez egy nagy városban 3 ezer dollárra van szükség és egy kisebb városban 2,500 dollárra”, mondotta Ken­nedy szenátor. A tény azonban az, hogy 1964-ben minden öt nyugdíjas házaspár közül kettőnek 3 ezer dollárnál kevesebb keresete volt és minden négy közül egynek 2,000 dollárnál kisebb jövedel­me volt. A szenátor kihangsúlyozta, hogy egy férjezet­ten, vagy nőtlen nyugdíjas átlagos havi nyugdija 81 dollár és egy házaspáré 142 dollár. Ez a ma­gyarázata a nagy nyomornak. Kétszeresére emelné az alacsony nyugdijat A szenátor javaslata szerint a legalacsonyabb nyugdijat több mint kétszeresére emelnék. Az át­lagos egyéni nyugdijat 127 dollárra és egy házas­párét 214 dollárra emelnék. A legnagyobb százalékos emelkedésben azok ré­szesülnének, akik legalacsonyabb bérért dolgoz­tak. mig a magas keresetűek kisebb százalékos nyugdíjemelést kapnának. Az a munkás, aki mun­kája révén 3,000 dollárt keresett évente és most 1,830 dollárt kap évente, annak nyugdiját 2,761 dollárra, keresetének 90 százalékára emelnék. Azok, akiknek 6,000 dollár évi jövedelmük volt, revezetése, akkor legalább elvárnók, hogy ezt a műveletet egy kissé akkurátusabban vigyék vég­hez, mert ahogy ezt most csinálják, az csak oda­vezethet, hogy az amerikai újságolvasó annyira el­veszti a jelentések hitelébe vetett bizalmát, hogy még akkor is kételkedni fog bennük (és joggal), amikor véletlenül igazat találnak mondani. . . Csak egy kis példát: Saigoni helytartónk, aki a nagykö­veti címet viseli, a napokban kibocsátott egy hi­vatalos nyilatkozatot, amelyben közli, hogy ameri­kai bombavető repülőgépek megtámadták a dél­vietnami Truong Thang községet, mert az ott tar­tózkodó két szakasz vietcong harcos szántszándék­kal kiprovokálta ezt a megtorlást azzal, hogy rá­lőtt a falu felett átrepülő amerikai felderítő gép­re. A bombatámadásnak — úgymond — sajnála­tosképpen számos civil áldozata volt, köztük gyer­mekek és asszonyok. Alig 24 órával később az UPI hírügynökség tu­dósítója jelenti, hogy meglátogatta az állítólag “kiprovokált” támadás helyszínét és a falucska életbenmaradt lakói egyöntetűen hangoztatták, hogy a támadás teljesen váratlanul és indokolatla­nul jött — egyetlen vietcong harcos sem tartóz­kodott a faluban már több mint egy hete és senki- tem lőtt a felderítő gépre. A tudósitó 26 halottról és 114 sebesültről számolt be. . . Mondanom sem kell, hogy amikor a saigoni helytartó nyilatkozatát és az UPI tudósítását mér­3,925 dollár nyugdijat kapnának, ha Kennedy ja~ vaslatát törvényre emelik. Emeljék a nyugdijat, Ha az árak emelkednek A szenátorok azt is javasolják, hogy a törvényt olyképpen kell módosítani, hogy abban az eset­ben, ha a megélhetés drágul, a szövetségi nyugdíj automatikusan emelkedjen ugyanolyan mérték­ben. A szövetségi kormány és a hadsereg nyugdíja­sait hasonló törvényszakaszok védik. A javaslat szerint, a nyugdíjban lévő férj elhalálozása ese­tén, az özvegy az elhunyt teljes nyugdijára jogo­sult. A jelenleg érvényben lévő törvény szerint az özvegy az elhunyt nyugdijának csak 82 és fél százalékára jogosult. Most a nyugdijat úgy állapítják meg, hogy fi­gyelembe veszik a nyugdíjigénylő dolgozó évei­ben való keresetét, ebből levonják azt az öt évet, amelyben a kereset a legkevesebb volt. Ehelyett azt a tiz évet vennék alapul, amelyben a nyugdíj iránt folyamodó a legmagasabb fizetést kapta. Kennedy azt is javasolja, hogy a társaaaicmVz- tositási alapbért emeljék fel a jelenlegi $6.600- ról $10,000-re 1968-ban és 15,000-re 1971-ben. Ez is emelné a nyugdijat. A javaslat értelmében a kormány kiadástöbbletének csak egy részét fedez­nék a társadalombiztosítási adó felemelésével. A másik és nagyobbik részét a kormány általános bevételéből fizetnék ki. A munkások között nagy az elégedetlenség amiatt, hogy a heti bérből oly nagy összeget vonnak le szövetségi adó fejében. Ellenzi az adó emelését Winston L. Prouty, Vermont republikánus sze­nátora támogatja Kennedy szenátor javaslatát, csupán azt ellenzi, hogy emeljék a szövetségi adót. Ö azt javasolja, hogy a nagyobb kiadást az állam rendes jövedelméből fedezzék. “Korunk egyik legnagyobb tragédiája, hogy mi!- liárdokat költünk arra, hogy embert helyezzünk a Holdra, de arra nincs pénz, hogy a nyugdíjban lé­vőknek tisztességes megélhetést adjunk alkonyati éveikben”, mondotta Prouty'szenátor. Ezek azok a szenátorok, akik támogatják Ken­nedy javaslatát: Kennedy, Massachusetts; Hart, Michigan: Metcalf, Montana; Yarborou"^ Texas; Morse, Oregon; Neuberger, Oregon; McGovern, South Dakota és Montoya, New Mexico. legelem szavahihetőség szempontjából, az utóbbi­nak adok hitelt. Mr. Lodge-nak ki kellett találni egy úgynevezett fedő-mesét (cover story) a ment­hetetlen és barbár tömeggyilkosság elkendőzésére, mig az UPI tudósítóját csak a meztelen és mázta- lan valóság érdekelte és azt hozta az amerikai ol­vasóközönség tudomására. Különben is: miért ké­telkedném az UPI-nak abban a jelentésében, hogy az amerikai repülőgépek minden provokáció nél­kül bombazáport zúdítanak egy vietnami falu ár­tatlan, mit sem sejtő népére, mikor számos eset­ben megtörtént már, hogy az amerikai gépek a saját egységeikre bocsátottak bombazuhatagot??!! E hó 11-én például három bombavető repülőgé­pünk a Tonkin-öbölben az Egyesült Államok ten­gerparti őrségének (U.S. Coast Guard) egy hajóját támadta meg, kioltva a parancsnoknak és egy mat­róznak az életét és megsebesítve öt más személyt — köztük egy angol újságírót, aki a hajón tartóz­kodott. Bizony mondom: bölcsebben cselekedett volna Henry Cabot Lodge helytartó ur, ha a “provoká­ciós” lóditás helyett egyszerűen “sajnálkozását” fejezte volna ki a “téves” bombázás felett, amely­nek 26 ártatlan férfi, nő és gyermek esett áldoza­tul. Egy ilyenfajta nyilatkozat is ébresztett volna némi kételvt. annyi bizonyos. DE NEM LEHETETT VOLNA 2Í ÓRÁN BELÜL MEGHAZUDTOLNI. . .! f••®SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS4sSSSSSSSSSSSSSSSSSS®SSSSSSSSSSS®?SSSSSSSSSSSÄSSSSS»■s5^^^i=«SSSSSSSS® LEGYEN MINDENKI A NEWYORKI NAGY SZÜRETI MULATSÁGON! -- ­Harbour Casino- és Parkban, 1118 Havemayer Avenue, Bronx, N. Y. (Esős idő esetén szép zárt helyiség.) — Finom ételek, italok, házi sütemények, kelle­mes szórakozás. “Forog a kerék". Bazársátor. Zene. — Door prize és szép sorsolási tárgyak. — Belépődíj előreváltva 75 cent, az ajtónál 90 cent, gyerme­keknek díjtalan. — HOZZUK EL BARÁTAINKAT! — TÁMOGASSUK A MUNKÁSOK SAJTÓJÁT! — ÚTIRÁNY: Az IRT Lexington Ave. subwayval, a Pelham Bay vonalon a Castle Hill Ave.-ig, onnan 4 block a Powell Avenue-ig, és egy block a Havemayer Avenue-ig. — KOCSIVAL: Az East River Drive-on a Bruckner Boulevardra, a Castle Hill Avenue-ig. eeee@SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS6a^r»£5SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS6SSS5«SSSSS-SSSS«r<*SSS5^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom