Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-20 / 42. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, October 20, 1966 Munkás és szakszervezeti hírek- ■' 11__________________________________>_________ A szakszervezeti mozgalom legégetőbb problémája: rövidebb munkaidő Három szakszervezet, 3 millió tag nevében, napirendre tűzte a munkaidő leszállítását Az elmúlt hetekben három nagy szakszervezet tartott országos konvenciót: a több mint egymillió tagú acélmunkások szervezete (United Steel Workers) a 800,000 tagságú ácsok (Carpenters) és a 850,000 munkást képviselő villamos munkások (IBEW) szakszervezete. Érdemes megjegyezni, hogy mindhárom konvención úgy a delegátusok, mint a szakszervezeti vezetők a munkaidő leszállítását tartották a legfontosabb problémának. Gordon Freeman az IBEW országos elnöke, a három konvención képviselt hárommillió munkás óhajának adott kifejezést, amikor igy szólt: “Most, amikor tagságunk nagyrésze dolgozik, amikor a munkanélküliség alacsony fokon áll, most van itt az ideje, hogy napirendre tüzzük a munkaidő leszállítását. Ez azért szükséges, mert csak idő kérdése és az egyre nagyobb méreteket öltő automatizálás ezrek munkáját veszi át.”. Mind a három konvención kihangsúlyozták, hogy a munkáltatók példátlan magas profitot könyveltek el. Ha ez tovább tart, akkor a gazdasági válság elkerülhetetlen. Magasabb bérre van szükség, hogy a termelt árukat visszavásárolhassák. A magasabb bért a munkáltatók profitjának csökkentésével kell elérni és nem szabad megengedni, hogy felemeljék az árakat azzal az indokolással, hogy a munkások béremelése tette ezt szükségessé. A tény az, hogy a dolgozók termelékenysége rohamosan emelkedik s ezért a munkáltatóknak módjukban áll béremelést adni, anélkül, hogy profitjuk csökkenne, még áremelések nélkül is. Az ácsok, villamosmunkások és acélmunkások konvenciója visszatükrözte a tagság körében lévő elégedetlenséget és nyugtalanságot, melyet az állandó bizonytalanság és a megélhetés folytonos drágulása idéz elő. luban élte le életét és csak a nyáron jöttek Brock- tonba dolgozni. Guillermo Oteronak 7 gyermeke van, Torresnak 10 és felesége Porto Ricoban a 11.-et várja. Eddig a nyomorúságos fizetésükből küldözgettek haza a családnak megélhetésre valót. Nem gondolták, hogy ebben a gazdag országban ilyen borzalmas sors vár rájuk, hogy itt olyan olcsó az emberi élet, hogy még tisztességes hajlékra sem áldoznak a dolgozóknak, különösen, ha azok portorikóiak, mexikóiak vagy más vándormunkások. Rev. Wesley Burdette egyike volt azoknak, akik valamilyen akcióra próbálták serkenteni a helyi lakosságot a vándormunkások érdekében. Próbálkozását azonban nem sok siker koronázta. “A közönséget egyszerűen nem érdekli ez a kérdés, — mondotta — ezt a tragédiát pár nap múlva elfelejtik. Ebben az országban az emberek rendszerint azt mondják: ‘Mi közünk hozzá?’... ugylátszik egyedül mi gondolunk arra, hogy valamit tenni kellene.” Azért mégis történt valami. Mrs. Lares Tres- jan mezei munkás egyszerre a vándormunkások szószólója lett. Vasárnap a városba ment újságot venni, úgy hallotta meg a szörnyű tragédiát. Másnap elment az AFL-CIO szakszervezet helyi központjába és ott beszélt Joe Grantoval, a United Steel Workers egyik szervezőjével. A USW-nek 9 helyi szervezete van a környéken, ötezer főnyi tagsága a közeli gyárakban dolgozik. Mr. Grahto megígérte a szakszervezet támogatását. “Azért vagyunk itt, hogy segítsünk, ha baj van”, — mondotta. Az energikus Mrs. Tresjan eltökélten viszi tovább a megkezdett munkát. Jól beszél angolul is, de a helyi rádión spanyolul szólt a munkásokhoz, felhívta őket, hogy tartsanak “Dia de descanso”-t, gyásznapot, a két halott munkás emlékére. Reméljük, hogy a szakszervezet és Mrs. Tresjan iparkodása sikerre vezet a mezőgazdasági vándormunkások megszervezésében, mert csak az akadályozhat meg olyan tragédiákat, mint Guillermo Otero és Felipo Torres tűzhalála, akik hazájuktól sokezer mérföldre alusszák örök álmukat. *++★*★★★***★★★★*★★*★***★★**★*★★***★★★**********++*+***★*******+**************++*** Két vándormunkás halálra égett, a harmadik súlyos állapotban van Semmit nem tesznek a rettenetes munkaviszonyok javítására New York államban, az Erie tótól délre fekvő Brockton község egyik 15 holdas szőlő- és paradicsom-farmján Guillermo Otero és Felipo Torres vándormunkások fakalibájukban halálra égtek szeptember 25-én, Victor Otero pedig súlyos égési sebeket szenvedett. Hiába próbáltak kimenekülni a nyomorúságos viskóból, a tűz elzárta a kijáratot, a hátsó ajtó pedig el volt reteszelve. A tűz éjféí^ kor ütött ki, amikor az ócska vaskályha kéménye lángra lobbantotta a tetőt. Semmiféle szigetelés nem volt a kémény és a tető között. Már egész nyáron át sokhelyről emeltek panaszt a mezőgazdasági vándormunkások rettenetes munkakörülményei és lakásviszonyai miatt. New York államban kihallgatásra beidéztek földbirtokosokat, akik ellen sok olyan vád érkezett, hogy megakadályozták a földmunkások szervezkedését. Ez az újabb tragédia egyeseket akcióra serkentett, mivel sem a törvények, sem a hatóságok nem nyújtanak védelmet e legkizsákmányoltabb munkásoknak, akik nagy kiszolgáltatottságukban bármilyen körülmények között dolgoznak, csak hogy kenyérhez jussanak. Mind a három munkás a portorikói Morovi fa!*★★★★★★★★★★★★★★★ ★★★★★★★★★★★★★'A HAJLANDÓK-E A MAGYAROK A SAJÁT ÉRDEKÜKKEL TÖRŐDNI? Hajlandók-e az idősebb amerikai magyarok Kennedy szenátor javaslatát támogatni? Hajlandók-e megvitatni a társadalombiztosítás havi járandóságának felemelését? Az amerikai magyarok túlnyomó többsége any- nyira közömbös a saját legfontosabb ügyével, a társadalombiztosítás járandóságának felemelésével szemben, mintha nem is az Egyesült Államokban élne. Elhitették az amerikai magyarokkal, kogy az a hivatásuk és feladatuk, hogy a népi Ma- gyciuiszag euen a “felszabadítás” hamis jelszavával űzött ármánykodást kell elősegi- teniök. Azóta, hogy az 1956-os fasiszta felkelés után, a minden alap nélkül szabadságharcnak nevezett terrorisztikus lázongás menekültjei Amerika földjére léptek, egyébről sem lehet magyar berkekben hallani, mint arról, hogyan lehet és kell akadályokat gördíteni a két ország barátsága és normális kereskedelmi kapcsolata elé. Egyre-másra mennek a küldöttségek Washingtonba és beadványok özönlenek az amerikai kormányhivatalokhoz a népi Magyarország ellen, de eddig még egyetlenegy szóbeli Ígéretet sem kaptak és válaszra sem érdemesítették a semmiből felfújt jelentőségű zaklatásaikat. Ideje, hogy az amerikai magyarság felbecsülje a valóságot és tudomásul vegye, hogy a fasisztákkal szövetkezett vezérei: lapszerkesztők, protestáns lelkészek (nem a katolikus papok), politikusok és másfajta könnyen élő közéleti szereplők, nem számíthatnak arra, hogy a kormány Washingtonban előterjesztéseiket figyelembe vegye. Kár az időért és a pénzért, amelyet az amerikai magyarság, reakciós vezéreinek ambiciózus, de oktalan tervezgeté- Keire pazarol. Az amerikai magyarság foglalkozzék a saját ügyeivel, mégpedig elsősorban a legfontosabb ügyé vei: a social securityval. Aligha van olyan magyar, akit a social security ne érintene, ezen alapszik az amerikai magyarság nagy többségének létfenntartása. Egyetlenegy magyar vezető sem jelentkezett, aki mondta volna: Magyar testvérek, segíteni akarok a social security járandóságának felemelésére megindított küzdelemben! A magyar vezetők nagy részét nem érdekli a nép sorsa. Azt várják, hogy a nép csak velük töröljön, halva született rögeszméikkel, amelyek révén szembehelyezkednek mindennel, ami a népek és országok között, különösen Amerika és Magyarország között a békés együttműködés lehetőségét elősegítené. Mi a közös érdek? Az amerikai összmagyarság közös érdeke, hogy a társadalombiztosítást felemeljék és végre az amerikai kormány Magyarországba is átutalja azt, mint ahogy más országokba megteszi. Az amerikai magyarságnak teljes erővel és egyetértéssel kell e két fontos ügy érdekében cselekednie. A social security járandóság felemelésének fő pártfogója Robert F. Kennedy, New York állam szenátora, a tragikus gyilkosságnak áldozatul esett Kennedy elnök öccse, aki törvényjavaslatot terjesztett be a szenátusban, hogy a nyugdíjasok nagyobb social security csekket kapjanak. A social security Magyarországba való átutalásának ügyét az amerikai magyarságnak kell kezébe vennie a biztos siker érdekében. Lapunk feladatának tekinti, hogy úgy a social security járandóságnak felemelése, mint a social security csekkek Magyarországba való átutalása érdekében felrázza az amerikai magyarságot tétlenségéből. E két ügynek szívesen szentelünk helyet és reméljük, hogy minden olvasónk felhívja e cikkre barátai, szomszédai, egyleti tagtársai figyelmét. Minden magyarlakta vidéken mozgósítani kell azokat a magyarokat, akik tudják és belátják, hogy semmi értelme sincs azoknak a mozgalmaknak, amelyeket a népi Magyarország ellen kezdeményeznek. Fogjunk tehát össze és segítsünk a küzdelemben a nagyobb social security-ért és annak érdekében, hogy azt Magyarországon is kifizessék. A múltban a “Képszavát” támogattam, ma a “Magyar Szót” segítem építeni Húsz éves voltam, amikor beléptem a szege' Vas- és Fémmunkások Szövetségébe 1904-ben. Ki. városi fülledt légkörből kerültem oda, ott kéz tem megismerni azokat az elszánt, merész embe) két, akik feltárták előttem a szervezettség ig értékét. Fiatal, tapasztalatlan fejjel meg kellett merkednem a helyi és országos politikai, gazd gi helyzettel, a munkás és munkaadó közti álla harccal, amely az akkori szociáldemokrata párt szívós nevelő munkájával, valamint a szervezett munkások napilapjával, a Népszavával a legnagyobb érték volt szakszervezeti életünkben. Érdekes visszaemlékezni azokra az időkre, amikor a magyar Népszavát, a munkások egyedüli fegyverét anyagi veszély fenyegette és nem volt könnyű feladat előteremteni a reánk kivetett heti lapsegélyadót. A szakegyletben tiz filléres bélyegeket vásároltunk kis könyvecskénkbe, mely a tag nevére volt kiállítva; a bejött összeget beküldtük minden szombaton a Népszava szerkesztőségébe. Szeretném azok figyelmét felhívni, akik panaszkodnak — néha indokolatlanul —, ha lapunk, a haladó szellemű munkások lapja hasonló helyzetbe kerül. Sajnos már csak kis csoport él azok közül, akikkel bizonyítani tudnám az akkori idők problémáit a mai életünkkel szemben. Sok esetijén vért izzadó munkával megkeresett filléreinket raktuk össze, hogy a munkások lapját megmentsük az összeomlástól, megvonva sajátmagunktól minden élvezetet, szórakozást. A múlt napokban itt Elsinore-ban egy kicsi, de értelmes, intelligens csoport tanujelét adta, hogy megérti a helyzetet, a tettre való felhívást a Magyar Szótól. Ez a kis társaság elhatározta, hogy kötelezi magát egy évre két dolláros önkéntes adóval hozzájárulni lapunk felsegitéséhez, az év lejártával újra folytatólagos jelleggel. Ugyanilyen megértést, buzgalmat szeretnénk észlelni azon olvasóink részéről, akik anyagilag megtehetik és úgy érzik, hogy megéri a lapunk ezt a kis áldozatot, mely kevesebb megerőltetést jelent, mint amit mi hoztunk annakidején Szegeden. A mult, a jelen és a jövő humoristája *-* *★★*★*★*★★★★*■* ★★★****1 ELLENTMONDÁS, EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐI
