Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-20 / 42. szám
Thursday, October 20, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Rácz László: Az 56-os ellenforradalom lejlájára A történelemben az események gyakran megismétlődnek. Ez a marxi megállapitás villan föl elsőnek azok előtt, akik átvészelték a 19-es ellenforradalom győzelmét, Horthy kinzókamráiban, majd későbbi emigrációkban, amikor visszaemlékeznek a tiz év előtti dugába dőlt ellenforradalomra szülőhazánkban. De ugyanekkor beigazolva látják a szocializmus nagy tanitómesterének ama további mondását is, hogy ami elsőnek komor tragédiaként zajlott le, az ismétlődésében olcsó komédiává válik Való igaz: az 1919-es hősies magyar proletár forradalmat tragikus körülmények összetalálkozá sa döntötte meg. Mert az első világháború utáni nagy feszitő erejű francia imperializmus katonai vezetése alatt álló zsoldos seregek szoros gyűrűbe fogták az országot és elszigetelték természetes szövetségeseitől: a nemzetközi forradalmi erőktől. A tragédiát teljessé tette az a körülmény, hogy ebben a történelmi pillanatban “a szovjet hatalom intervenciók és ellenforradalmi bandák együttes offen- zivája közepette állott. A történelmi helyzet úgy alakult, hogy ekkor nem kaphattunk tőle segítséget. Éppen a mi fegyveres ellenállásunk és az antant pillanatnyi kudarca Magyarországban, juttatott a szovjet hatalomnak némi könnyítést.” (Lásd: ‘‘Porszem a viharban”, 27. oldal.) Letagadhatatlan tény, hogy az 1919-es ellenforradalom — még az imperialista ellenség védőszárnyai alatt is — csak akkor bontakozott ki, amikor a román királyi zsoldos seregek a Tiszántúl meg- rohanása után. megszállották magát á" fővárost is. Horthy és martalóc tisztjei csak ekkor léptek 47 évvel ezelőtt “akcióba” és alapozták meg egy emberöltőre szóló uralmukat a dolgozó osztályok féktelen elnyomásával. Igaz az is, hogy ennek az ellen- forradalomnak nem volt szüksége álcázásra. Még- csak arra sem, hogy kirakati tárgyként mutassa a tiszavirág éltü szocdem Peidl átmeneti kormányt. A fehér terror kormánya — Horthyval az élén —, minden kertelés nélkül vallotta, hogy vissza akarja állítani a “jogrendet”, azt a régi “jó világot”, melyben egy további emberöltőn át, görnyedve robotolt a városi munkásság és nyelte az éhkoppot a visszaparancsolt nagybirtokokon a földnélküli szegénység: a “hárommillió koldus”. De a proletárforradalmak — ha pillanatnyilag el is buknak, vérbe fojtódnak—ujult erővel támadnak föl megint. Ez következett be a második világháború végeztével, az 1945. évi felszabadulás után szülőhazánkban is. A Vörös Hadsereg testvéri segítségével, a magyar dolgozó osztályok és értelmiségiek lerázták magukról a Horthy-Szálasi fasiszta uralom béklyóit. A romokból uj erővel kezdték meg a szocializmus építését. Ezt a munkát akarta megakadályozni-megsemmisiteni a tiz év előtt megkísérelt ellenforradalom. Azonban milyen felmérhetetlen a különbség a 9-es győztes ellenforradalom és az 56-ban csufon elbukott kísérlet között! Mennyire megváltozott világpolitikai helyzetben próbálta az időközben vezető szerephez jutott Egyesült Államok imperializmusa, szülőhazánk aláaknázásával az egész szocialista világ egyensúlyi helyzetét felborítani. Mert az egy pillanatig sem kétséges, hogy az 56-os ellenforradalmat kívülről, az akkor már egy évtizede dúló imperialista hidegháború egyik fontos részlegeként készítették elő. Ez a hidegháború jól átgondolt taktikával, mindenekelőtt a szocialista világ peremén: Lengyelországot, majd Kelet-Né- metországot és még nagyobb erőfeszítéssel Magyar- országot igyekezett volna elválasztani a közben világhatalommá erősödött Szovjetuniótól. A 19-es ellenforradalom, a külső imperialista ellenség fegyveres segítségével ugyan, de nyíltan- leplezetlenül jelentkezett. Horthy “a bűnös város”: Budapest proletáriátusát messzehallóan fenyegette meg kíméletlen gyűlölettel. Nem titkolta azt sem, hogy a nagybirtokosok és zsíros parasztok elszánt védőjeként lép föl. Teljes ellentétben a 19-es ellen- forradalommal, az “Amerika Hangja” és a hidegháború egyéb szócsövei mögött rejtőzködő 56-os ellenforradalom külső és belső mozgatói, a “demokrácia” védőinek álarcában kísérelték meg a dolgozó magyar tömegeket megtéveszteni. Azt remélték, hogy aknamunkájukat bizonyos mérvig megkönnyíti majd az a körülmény is, hogy a tiz év előtti Rákosi-kormányrendszer szektás politikájával és ismételt törvénytelen túlkapásaival, érthetően ellenszenvet váltott ki az otthoni munkás- és földműves dolgozók egyes rétegeiben. Mindenképpen kétségtelen, hogy az 56-os ellen- forradalom elsősorban az imperializmus külpolitikai érdekeinek szoiqált. Mert lassan-lassan világossá vált az ellenforradalom színtere. Látható lett a háttérben a főrendező. Az ellenforradalom első napjaiban már a magyar határra érkezett Nixon, az amerikai imperializmus osztálytudatos fegyverhordozója. Messziről hallatszott a hidegháború szemforgató hazug szólama: hogy Amerika a “rab népeket” óhajtja felszabadítani Közép- és Kelet- Európában, hogy szülőhazánkban is csak az “előző demokratikus rendszert” szeretné visszaállítani. Ezt zúgta külföldről a rádió és ordította a megfizetett külföldi sajtó, elfelejtve megemlíteni, hogy ugyanekkor a washingtoni diplomácia már több mint egy évtizede tartotta nyeregben Spanyolországban a népgyilkos Franco generálist; Latin- Amerikában a Trujillók és Somozák mellett a sok más véres- és enyveskezü katonai diktátort. Ugyanekkor az ellenforradalom színpadán feltünedeztek a statiszták is. A pecsenyeszagra az emigrációból hazasietett volt nagybirtokosok és készséges lakájaik: volt szolgabirák, csendőrök, no meg Horthy és Szálasi fehér tisztjei és keretlegényei is. Ezek a statiszták rögtönösen elrontották a jól kigondolt összjátékot. A volt földesurak a csaléteknek kitűzött “demokrácia” helyett, azonosan elvesztett földbirtokaik visszaadását követelték a parasztoktól. Lakájaik pedig máris a még 19-ből jólismert pogromokhoz fogtak zsidók és kommunisták ellen. Még jobban kirítt az előre megrendezett ellenforradalmi együttesből az elvakultságában őszintévé vált Mindszenty érsekprimás. Ez amikor már azt hitte, hogy az ellenforradalom diadalmaskodik, rádió-szózatában a szocialista földreform visszacsinálását követelte: az egyházi és világi nagy birtok teljes visszaállítását. Mégjobban levizsgázott az esze-veszett Nagy Imre kormánya, amikor bejelentette, hogy Magyarország ki fog lépni a Varsói Paktumból és semleges állam akár maradni. Ez nemcsak a szocialista államok egységes védő frontjának megtorpedózását jelentette, hanem egyidejűleg a tényleges imperialista célkitűzés szajkó módjára való kifecsegését is. Hiszen éppen ez volt a kívülről szított ellenforradalom tényleges külpolitikai programja. Ez a kormány-nyilatkozat nem csupán a magyar dolgozók érdekeinek elárulását jelentette, de teljes politikai elmezavarról is tanúskodott. Ugyanakkor hangzott el, amikor az imperialista ÉSZAK-ATLANTI SZÖVETSÉGBEN mind láthatóbban, a volt náci generálisok vezetése alatt álló nyugatnémet hadsereg került túlsúlyba. Az 56-os ellenforradalom csúfos véget ért. A magyar dolgozók hősi ellenállásán kívül azért, mert szerződéses kötelezettségének híven eleget téve, a testvéri segítségre siető Vörös Hadsereg hamarosan felszámolta az ellenforradalmi komédiává vált kísérletet. Viszonzása volt ez a nemzetközi szolidaritás, annak a szolgáltatásnak, mit 1919-ben a magyar proletár diktatúra nyújtott, hacsak rövid időre is, meggyengitve a szovjet birodalom ellen irányult fegyveres imperialista egységfrontot. A tiz év előtt kimúlt ellenforradalom fejfájánál — vigaszként a sok kiontott vérért, a főváros ujon- nani rombadöntéséért — megállapíthatjuk, hogy a magyar munkás- és paraszt-állam, derekasan megállta a próbát. Helyrehozta az előző kormány- rendszer hibáit-tulkapásait. A lepergett tiz év alatt nemcsak, hogy eltakarította a romokat, hanem olyan hatalmas épitőmunkát is végzett, melyet a jóhiszemű hazalátogatók tízezrei elismerőleg nyugtatnak. Erejük tudatában a magyar dolgozók bün- bocsánatof adtak a félrevezetett és főbenjáró bűnökkel nem terhelt 56-os emigránsoknak. Ezek tömeges hazatértükkel és az otthoni munkába való bekapcsolódásukkal igyekeznek jóvátenni azt, amit hazájuk ellen az ellenforradalom zűrzavaros napjaiban elkövettek. Az egykori “szabadságharcosok” közül csak a hivatásos “vérüket eladó” vezetők hangoskodnak még ma is a porondon. A szülőföldjüket szerető és az otthoni lelkes felépitőmunkát szivükön viselő amerikai magyarságon múlik, hogy ezek a hivatásos méregkeverők végezetül a történelem lomtárába kerüljenek. WVMA/WV\AA/VUWVV\AAAAAMVVV\AA/V«<V\>VV/VVVWVVU\A/UVVVVVWl/VVV\/VVVVWVVWVVA<VVVVVV«AA«VI AZ ALASZKAI ESZKIMÓK A LEGNAGYOBB NYOMORBAN ÉLNEK Sokat hallunk mostanában a nagyvárosok nyomor- tanyáiról. De arról nem sokat Írnak, hogy az alaszkai eszkimók milyen nyomorban élnek. A New York Times jul: 31-i számában HorfieY Bigárt hosz- szu cikkben számolt be az eszkimók sorsáról és az olvasók elé tárta elképzelhetetlen nyomorukat. A nagyobb városokon kívül a turisták úgyszólván soha nem látják a Bering-öböl és az Északi-Jeges- tenger partvidékein elterülő 50 eszkimó falut és lakóvidéket. Különben is, az eszkimókat boldog, megelégedett .és igénytelen népnek tartják, ezért a hatóságok gondolják: nem kell velük törődni. Most azért mégis felfigyeltek, ugyanis politikai szervezkedés indult meg az 50 ezer alaszkai “bennszülött” között, akik alatt 27 ezer eszkimót, 17 ezer indiánt és 6 ezer aleutiait értenek. Az utóbbiak eszkimó és orosz eredetűek és az Aleuti szigeteken és a kenai-i és az alaszkai félszigeteken laknak. Az utóbbi hetekben az eszkimók politikai akció csoportokat létesítettek és egyesek önálló párt megalakítására is gondolnak, de egyelőre csak a meglevő pártokon belül szándékoznak tevékenységet kifejteni. A legtöbb eszkimó demokrata párti. A bennszülöttek a lakosság 20 százalékát képezik. A politikai megmozdulásnak jelenleg az a célja, hogy megakadályozzák az egyetlen alaszkai képviselő, Ralph J. Rivers ujrajelöltetését, mert nem támogatja területi követelésüket. Az eszkimók maguknak követelik egész Észak- nyugat-Alaszkát, az egész sarkvidéki lejtőt Brooks hegylánctól északra, olyan területekkel együtt, amelyek olajban és vörösrézben mesébe illően gazdagok. Azon a jogon követelik maguknak ezeket a területeket, hogy az 1867-ben kötött Orosz-Amerikai Szerződés értelmében — amelyből kifolyólag Alaszkát a U.S.-hez csatolták — “a lakosságtól nem szabad megvonni a föld tulajdonjogát, amelyen lakik.” A nép vezetői azt mondják, hogy nem akarják az' iparosítást és a föld kiaknázását megakadályozni, de meg akarják akadályozni a vizek elszennyeződését és a föld esztelen kizsákmányolását. amit a fehérek csinálnak. A bennszülött lakosság 90 százaléka támogatja a politikai szervezkedést és a kisebb helységek lakosai mind csatlakoztak a mozgalomhoz. Az Egyesült Államokban a legszegényebb amerikaiak azok az eszkimók és Athabasca-i indiánok, akik a Yukon és a Kuskokwim folyók torkolata környékén élnek. Ez Bethel vidéke, ahol a tél kegyetlenül hideg. A szélben és a Bering-tengerről jövő hófúvásban a hideg úgyszólván kibírhatatlan. Alaszkában városnak számit, mert állandó lakossága 1,600 főnyi, többségben eszkimók. A város végén levő hegyedet a fehérek Tetüváros-nak nevezték el, ott a nyomorúság mindent felülmúl. Az emberek fahulladékokból és kátránypapirból összetákolt kalyibákban laknak, csatornázás nem létezik. A házak egyszobából állnak, amelyek olyan túlzsúfoltak, nedvesek és szellőzetlenek, hogy a tuberkulózis ott dúl a legnagyobb arányban az egész országban és a gyermekhalandóság ötször nagyobb az országos átlagnál. A statisztika kimutatja, hogy átlagban 2.7 személyre jut egy ágy. Csak egy kórház van 85 ezer négyzetmérföldnyi területen. Minden 100 újszülött közül 12 egy éves kora előtt bélhurutban, tüdőgyulladásban, agyhártyagyulladásban, vagy hasonló betegségben meghal. A rendkívül rossz egészségi állapotok ellenére az eszkimó lakosság évente 4 százalékkal szaporodik, az átlagos szaporodásnak több mint kétszeres arányában. Az eszkimók rendkívüli termékenységüknek köszönhetik, hogy mindeddig nem vesztek ki. A U.S. Public Housing Administration vezetője, Mrs. Marie McGuire megjegyezte, hogy sehol, még a városok legrosszabb gettóiban sem látott olyan nyomort, mint ott. “A gettókban meg akarunk szabadulni a vizöblités nélküli árnyékszékektől, ott meg ezek nagy előrehaladást jelentenének.” A szociológusok kifejezéseivel élve. a falvak lakói “kulturális megkövesedésben” élnek. Nincs megfelelő iskolázottságuk és képzettségük, hogy elmenekülhessenek a nagyobb városokba, ahol megélhetésért a fehérekkel kell versenyezniük. Megrekedtek a kétféle életforma között: nem térhetnek vissza a vadászatra és halászatra, a mecha- nizált társadalomhoz pedig nem képesek alkalmazkodni. Ebből a sanyarú életből és reménytelenségből bontakozik ki az uj politikai szervezkedés. Az osztrák közvélemény tiltakozik Novak felmentése ellen Franz Novak, a Bécsben felmentett SS-gyilkos ügyében újabb tiltakozások láttak napvilágot. A szakszervezetek, az ellenállási mozgalom szervezetei nyilatkozatban bélyegezték meg a felháborító ítéletet. A bécsi zsidó hitközség Klaus kancellárhoz intézett táviratában bejelentette, hogy Novak felmentése miatt elmarad az október 26-ára, Ausztria nemzeti ünnepére kitűzött ünnepi istentisztelet. Helyette ugyanazon a napon gyászistentiszteletet tartanak a nemzetiszocialista barbarizmus áldozatainak emlékére.
