Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1966-10-06 / 40. szám

8

AMERIKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD

Thursday, October 6, 1966

SZABADIÉI!! ELŐADÁS

Irta: ILLÉS ENDRE

Lala bácsi a vidéki szálloda halijában ül. Nyár /an. Hetvenegy éves. Nagyon meleg van. Egy ílmos légy mászkál Lala bácsi homlokán. Elzavarná, de a keze félúton elakad. Körülnéz, felriad

— elf élj tette, mit akart a. keze.

Nyár van, délelőtt van, csend van.

Csak néhány mondat a szerepe, egyetlen röpke ielent — a rác boltost játssza a Csongor és Tün- lében: Mondok, egy kis papramorgót nem paran- ;sol, édes ur?... A társaság kint próbál a főtéri színpadon, a szabadban. Ma a második és talán i harmadik felvonást próbálják. A negyedikre :s a rác boltosra semmiképpen nem kerül sor. \ rendező, akinek apja Lala bácsi barátja és pá- yatársa volt, itthagyta őt a hallban a léggyel.

Most olyanformán ismételgeti a szerepét* nintha savanyu cukrot szopogatna — egy-egy szó íyálasan cuppan a szájában. Majd türelmetlen ndulattal szétroppantja az olvadó masszát, és léhány sor reccsenve beletör a csendbe: Szilva tedves ur, valódi szilva, finom, s oly erős. ..

Itt elakad, nem tudja folytatni.

Ráfael megy át a halion, a szép, bánatos ark- mgyal, ő játssza Csongort.

Lala bácsi rámered:

— Meleg van... Nagyon meleg van, fiacskám... gém érzem jól magam...

— A Tisza-parton ebédelünk — fordul vissza i lépcsőről Ráfael. — Nem jössz ki, Lala bácsi? íalpaprikást rendeltünk.

— Mit mondtam? Mit mondtam? — riad fel ^ala bácsi.

De Ráfael már eltűnt a lépcső fordulójában. Ss ő hiába kap az elröppenő légy után: már nem ud visszaemlékezni rá, mit mondott a nyurga iunak.

Később mégis eszébe jut a halpaprikás. Fel- negy a szobájába, hogy a reggeli zsemlye morváival megetesse a verebeit, bizonyára ott zajon- fanak már az ablakpárkányon. De előbb még >eül a négyszögletű kis helyiségbe, pillanatok tlatt elalszik a deszkán. Mire kiér a parti halász- sárdába, a többiek már a túrós csuszánál tarának. Kedves baráti kiáltozás fogadja:

— Ide, ide, Lala bácsi!

De nem ül le elhamarkodottan.

Gondosan felméri a terepet: az eperfák alatt :ét hosszú, kecskelábu asztal osztja meg a táraságot, Az egyiknél csak a szabadtériek ülnek,

, másikhoz filmesek is keveredtek. Nem csodál- :ozik. Tegnap hallotta, hogy filmet is forgatnak városban, nem az egész filmet, csak három ké- >et. Ebbe a három képbe ő már nem fér bele, jól udja. Mégis a filmesekkel kevert asztalt választ- a: a legközelebbi forgatáskor talán neki is ha- itanak valamilyen kisebb koncot, egy öreg ta- árt vagy egy nyugdíjas téesz-parasztot, de egy eledékeny pincérrel is beéri, mindegy.

Könnyű, összecsukható kerti széket hoz sietve z elszámolásra kötelezett kocsmáros. Lala bácsi íöcéhez .huzza frissen szerzett székét. Megjátsz- za, hogy csak a szőke, fiatal Böce érdekli őt. Isongor kék szemű Tündéje. Rögtön pattogni ezd, s azontúl, a jelenés végéig legényesen, öre- esen pattog.

— Fiatalits meg, fiacskám!

S már átkarolja a fiatal lány vállát, hunyorog- a belenéz a porcelánkék szemekbe, máskor talán leg is csiklandozná Böce rövidlátó tekintete, a iváncsiság, ártatlanság és komiszság okos, hár- ias keveréke. De most félresöpri Böcét — ala bácsit igazában Kristóf érdekli, aki ugyan- tinél az asztalnál ül, a közelben.

Kristóf csak tiz évvel fiatalabb nála, de nem reg ember: ő a magyar filmek legmagasabb gátival jegyzett művésze, a nagy Kristóf, akinek eve elé az értékelő jelzőt már-már nagy kezdő- etiivel írják, úgy mint a világtörténelemben lexandrost Nagy Sándornak, vagy mint a földijei jelölések közt Britanniát Nagy-Britanniá- ak.

Kristóf a mélyből, a zavaros múltból tört fel- ezt nem feledte el, és nem is tagadja. Alapjáén derék ember, érdemes vele barátkozni, de ristóffal sietni kell, mert ő nem a Csongorban itszik, ő a filmesekkel tart. Talán segíthet neki.

Mindezt éppen csak végiggondolhatta, amikor ala bácsi elé óvatosan egy csordultig töltött,

nagy tányért helyeznek, az ingerlő, csábitó, pirosló halpaprikást Maga a szakácsnő hozta a konyhából, mert Lala bácsi sem akárki. A szakácsnő még látta őt Bagó strázsamesterként, és tapsolt neki a Leányvásárban is.

— Mi ez ? — horkan fel Lala bácsi.

■— Hát a paprikás hal — feleli a városbeli hagyomány szerint a szakácsnő, jelzős szerkezetté alakítva a hires étel nevét. — A paprikás hal, amit eltöttem a művész urnák.

— Nekem?

— Magának hát.

— És szabadban főzte-e? Szolgafa horgára akasztott vasbográcsban? — tüzeskedik Lala bácsi. — Mert csak úgy igazi!

— Már csak a művész urak csinálják úgy —... A felelethez merengő szeretet és elnéző mosoly keveredik. — Tavaly is a Meszlényi művész ur, a Nemzetiből... Itt főzőcskézett a parton, no, jól összekormozta magát... Mi már csak lábosban, tűzhelyen rázogatjuk... de azért még Tisza-vizzel főzzük!

— No azért! — mordul Lala bácsi. — És ke- csege van-e benne?

— Bizony csak ponty mög harcsa.

— Tiszai kecsege nincs? *

— Nincs.

— Öreg hiba.

Lala bácsi mondana még valamit, de mintha egy-két szó elgurult volna tőle. Mereven nézi a folyó álmos, lusta vizét, tulnan a part mellett egy kotróhajó alszik a tűző napon. Valamivel lejjebb néhány bepiszkolódott fűzfa áztatja ágait a Tiszában.

A szakácsnő békésen áll és vár. Lala bácsi hirtelen felvágja a fejét.

— És kárász meg keszeg főtt-e az alján?

— Főtt. .. főtt. . . —nyugtatja a szakácsnő.— Attól kocsonyásodik ilyen szépen. .. No, merítse már tele a kanalát.

— Nem én! Nem tehetem!. .. — jelenti ki váratlanul Lala bácsi.

— Csak nem hagy itt szégyönbe? — hökken meg a testes öregasszony. — Nem töheti ezt velem .. .

— Pedig csak vigye el... — fordul oda Kristóf.— Nem való már ilyen öreg legénynek a maga forró, paprikás főztje.

Na, végre ! — gondolja Lala bácsi. Kristóf is megszólalt. És milyen szépen magyarázza az öregasszonynak:

— Tejbegriz kell az ilyen rozoga legénynek, nem halpaprikás:

— Tévedsz, Kristóf! — rikkantja Lala bácsi. •— Csusza kell! Tejfölös, túrós csusza, sok pörc- cel!!. .. Ez ni!

És maga elé huzza Böce tányérját a maradékkal. Bajvívó kedvvel döfködi villájára a szélesre metélt tésztát.

Hát igy vagyunk az öregséggel. A szakácsnő is megérti végre, hogy Lala bácsi már nem a régi, rózsaszálas Bagó strázsamester. Csendben elvonul a bőrösödő, piros lével, közben Lala bácsi is végzett a csuszával. Elszomorodott tőle, kilobbant.

Az asztalnál kutyákról és macskákról folyik a szó. Többé senki nem ügyel Lala bácsira, átléptek rajta. Valaki azt mondja, olvasott egy cikket, hogy az állatok nemcsak taníthatók, de maguktól is tanulnak. Naca, aki Mirigyet fogja játszani a Csongorban, ezt nem hiszi, Böce hiszi. A hires Katrin, aki Kristóffal jött filmezni, nem hiszi.

— És te Ráfael?

Ráfael sem hiszi.

Lala bácsi lehunyt szemmel ül közöttük. Senki nem kérdezte, ő mégis megszólal. Kissé reszketve, de határozáttan szól bele a vitába:

— Kitéptétek kezemből a babért. — A rózsát, mindent, ami kincset ért! — Vigyétek hát!.. De valamim maradt. — S ezt irigység, csúf rosszakarat — Nem vehette el!. . . Ezt ma este még — Ha majd előttem föltárul az ég — S jó istenhez felszállók a mennybe — Magammal tisztán, tündöklőn viszem be. . .

Előbb ámuldozva, majd tisztelettel hallgatják.

Kristóf szakítja félbe — gyanakodva kérdezi:

— Honnan tudod te a Cyrano búcsúját?

önérzetes, erőteljes a felelet:

— Játsztam.

— Te?

— Én. '

— Azt hittem, legfeljebb Ragueneau voltál. A cukrász.

— Cyrano voltam!. . . — kakaskodik Lala bácsi. — Télen Kassán, nyáron Brassóban, télen Temesváron, nyáron Budán... És Luna gróf is

voltam a Trubadúrban... És Figaro a Figaro házasságában. ..

Váratlanul énekelni kezd — elfulladva, rekedten elvékonyodó hangon énekli:

— Most pedig vége a szép időknek — Nem csapod a szelet már a nőknek! — Csókot lopni, sziveket zúzni — Kis Adoniszom, nem fogsz te már!

Már a szomszéd asztalnál is Lala bácsit hallgatják.

Ismét Kristóf szólal meg:

— A végét is tudod ?

Mint egy felhúzott gép, Lala bácsi folytatja. Belül pattog a rugó, de Lala bácsi énekel: ^

— Kerubinom, rajta indulj! — Győzelemre rajta hát! — Győzelemre fel, fel tehát!

Elhallgat.

— Csakugyan énekelte!-------mondja az asztalnak Kristóf. — Ezt régen énekelték igy. Most uj szöveggel éneklik. — Néhány pillanatig hallgat. — Még én is igy énekeltem.

Az asztal egyszeribe megfeledkezik Lala bácsiról.

— Te énekeltél, Kristóf? Figarót énekelted?

— Meg Luna grófot. Meg a Madarászt. Meg a Drótostótot. Meg Cyranót. . . mert azt is énekeltem, mennydörögve és elolvadva. Még Raguene- aut is, amit Lala most letagad... És Valentint a Faustban, és Agamemnont a Szép Helénában. Nem hiszitek? Pedig ezt mind játsztam! Mindegyiket énekeltem!

— Hol? — zug a kórus.

— Hát télen Miskolcon, nyáron meg Pécsett, télen Debrecenben, nyáron... nyáron az egész országban! — Lala vállára csap, — így volt, Lala?

— így, igy! — bólint komoran Lala bácsi.

Bántja, hogy megint Kristóf a sztár.

— Hát a Két pisztolyban játszottál-e? — kérdi Kristóf.

— Játsztam — bólint Lala bácsi.

— És Ollendorf voltál-e?

Lala bácsi gondolkodik.

— A Koldusdiákban?

’— Hát persze.

— Voltam.

Most Kristóf is énekelni kezd:

— Ha pénzem nincs, iszom hitelbe — S enyém a legszebb lány szerelme..

Lala bácsi megvetéssel legyint:

— Bob urfi nem voltam.

— Én Bob urfi is voltam! — büszkélkedik Kristóf — És Don Cézár de Bazan! És szoknyában is táncoltam, várjatok, miben is? Ejnye, már elfeledtem.

Lala bácsi bólogat, de rosszkedvű. Ez a Kristóf megint takarja őt. Milyen nagy ripacs! Még ez is kell neki. . . Ibsent játssza, meg Shakes- peare-t játssza, meg Csehovot játssza, télen nyáron filmezik, de még a Bob urfi is kell neki... Még a Koldusdiák is!

Kihunyt vulkán már Lala bácsi, elborítja a hamu és a sok megkövesedett emlék.

Percek telnek el — vagy félóra? Valaki rázza a vállát.

— Emlékszel, Lala? Emlékszel, amikor együtt játszottunk a Sztambul rózsájában?

Felnéz, ki rázza? Hát a boszorkány rázza, a Mirigy — a barna bőrét fehérre puderozó Naca rázza.

— Hol játszottuk?

— Fehérváron.

Lehunyja a szemét — csakuevan... Csakugyan játszott ezzel a csúf nővel Fehérváron!

— Emlékszem — egyezik bele.

Naca tovább fészkelődik a túloldalon, Csak nem fog statisztálni, amikor ez a Kristóf olyan jó szerepet talált magának. De még, Lala is!. . .

__És arra emlékszel-e, Lala, amikor a Mágnás

Miskában megcsókoltál a szinpadon, és a csókodtól a vér rögtön kiserkedt az ajkamon?

— Hol?

— Az ajkamon.

— Az ajkadon?

Lala sóhajt, megenyhül.

__Hát igen. . . Fiatal voltam, hetvenhat nőbe

voltam szerelmes. . . Gyerekek! Egyszerre hetvenhat nőbe!

Most Nacán a sértődés sora. Csípni akar. A hetvenhat miatt,

— Hát arra emlékszel-e, amikor Kopácsi Gyurka a Mandarinban beszappanozta a színpadot, és amikor te beléptél, elvágódtál Wu előtt?

Lala bácsit elönti az indulat. Mit beszél ez a nő? A szájára kellene ütni.

— Nem vágódtam el, rosszul emlékszel! ő vágódott el, a hires Kopácsi Gyurka. Hol van most?

— Meghalt.

Lala bácsi megmerevedik. Mint aki beleütkö-