Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-06-30 / 26. szám
Thursday, June 30, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 A FIFTH AVENUEN A PEN club (a nemzetközi irodalmi egyesület) kongresszusa volt a New York egyetemen, a Washington Square-en. Onnan kisérték a két kiváló magyar költőt végig a fényes Fifth Avenuen, a 96. utcáig. Ez két óra, sok lett volna feljebb menni, hol a palotákat felváltja az "urban blight", a kopott, sivár néger gettó. Nyilván a Square-től keletre, nyugatra, délre sem mentek messze, nem szegénységet jöttek nézni, hanem szimbolizálni a világ Íróinak közösségét, nemzeti, társadalmi, világnézeti különbségeken felül. Hogyan sikerült ez? A Timesbőt. barátok beszámolóiból még sok eredményt nem látok. Már az üdvözlő beszéd, amit a kongresszus gazdájának, az amerikai PEN clubnak az elnöke tartott, nem sokat igért. Ő az USA nemzeközi szabotázs- és kémszervezete által fenntartott hidegháborús propaganda-rádió alkalmazottja; alig hihető, hogy nagy barátsággal várta a néhány irót, akik azokból az országokból jöttek, amelyeket az ő rádiója támad és gyaláz. És ha érzelmeit csak sejtjük is, a szavait olvastuk. Megdicsérte a State Departmentet, hogy beengedte a baloldali Írókat, közöttük Dél-Amerika legnagyobb- ját, Pablo Nerudát (akinek a YMHA-ban tartott előadásán amerikai költők kezet csókoltak.) Hát ha az U.S. rendezte a kongresszust, nem cenzúrázhatta a tagokat, ki jöjjön be; de Mr. Galantiere ezt különös kegynek tekintette. Mintha az egész kongresszust e kettősség jellemezte volna, még olyan kiváló haladó Írók részéről is, mint Arthur Miller. A levegőben volt ez, az adakozó milliomos nevét viselő teremben, több száz amerikai Íróval, köztük egy tucatnyival a szocialista országokból. A szovjet irók utazását utolsó percben lefújták, ez épp úgy kifogásolható, mint a két írónak elitélése, mert kézirataikat álnéven Nyugatra csempészték. Millernek joga volt ezt kifogásolni, de nem kellett volna erre szorítkoznia. Hiszen itt most Ítéltek 5 évre egy irót, mert a biró szerint obszcén (szekszuális szempontból kifogásolt) irodalmat terjesztett. Kérdés, mi az obszcén, kell-e azt büntetni — s a legnagyobb irók is Írtak ilyet. De ha a szovjet biró árulásnak minősítette a szovjetet támadó müvek kicsempészését anti-szovjet propaganda céljából, ez súlyosabb vád, mint a puritán erkölcs megsértése. A Szovjetben, Magyarországon az irói szabadság sok korlátját lebontották, még maradt elég. De sok országban erősebben elnyomják, kegyetlenül üldözik az írókat, ha népükért kiállnak — erről az amerikai propaganda megfeledkezik. Spanyolországban nemrég kivégezték Grimau iró-politikust, hosszú börtönre ítélték az érte sikraszállt Alvarezt, s miután ez kiszabadult, újra elfogták, társaival, mert meg akarták ünnepelni a száműzetésben elhunyt iró, Machado, emlékét. A kiváló Hernandez kiszabadult, de utána belehalt szenvedéseibe. Ridruejo iró még a Carabanchel börtönben ül, Bergamin a börtön elől Uruguay követségére menekült; sok iró 27 évvel a háború után még nem mehet haza, sok már meghalt külföldön. Lisszabonban feloszlatták az Írószövetséget, mert a 14 évre ítélt angolai Vieiro-nak Ítélték nagydijukat; bebörtönözték a Mozambik szabadságáért küzdő írókat is. Törökországban hét és fél évre Ítéltek egy irót, mert marxistának bélyegezték, súlyosan elitéltek egy másikat, mert az anarchizmus klasszikusának, Babeuf-nek müvét fordította; most halt meg Moszk vában hová 12 évi börtön után menekült, a legnagyobb török költő, Nazim Hikmet. Dél-Afrikában a Nobel-dijas Luthuli (most nagy tisztelettel meglátogatta őt Robert Kennedy) s a legnagyobb írójuk. Alan Paton több irótársukkal együtt “polgári halottak”, mások külföldre menekültek e sors elől. Indiában Dutt színműíró börtöne a színház mellett van, hol darabját játsszák. Guatemalában, leghíresebb írójuk, Asturias szerint nincs már irodalom, az irók hallgatnak vagy elmenekültek.. Itáliában a fasiszta büntetőtörvény alapján Ítélnek fogházra kiváló írókat, mikép Danilo Dokit, aki éhség- sztrájkot folytatott szicíliai népéért. Több országból már nem jönnek ilyen hírek — ott — Koreában, Indonéziában, Iránban stb. — a haladó írókat kiirtották vagy menekülésre késztették; Arábiában és másutt is olyan szellemi sötétség van, hogy irodalomról nem lehet beszélni. Elmúltak az évek, amikor önelégülten kettéosztották a világot a “szabad” és a “rab” irodalom, alapján. A szocialista országokban megbánták az irók üldözését, kárpótolták, rehabilitálták őket. Hosszú évek után az amerikai Supreme Court is elégtételt adott némelyeknek az ezernyi iró, tudós, tanár, filmrendező, dramaturg, könvvtáros, művész közül, akiket a McCarthv-időszakban meghurcoltak. elbocsátottak, fekete listára raktak, bebörtönöztek Pt azonban a knrmánv mé<* nem ítélte el oly nyíltan az üldözéseket, boszorkánypereket. Az üldözés enyhült, nevezetes esetekben győzött a gondolatszabadság, mint Genovese, a Rutgers egyetem tanára esetében, de nem szűnt meg; az irodalmi és a tanszabadságnak még vannak korlátái. így az "Un-American" és "Internal Security" kongresszusi bizottságok továbbra is fenyegetik a haladó mozgalmak harcosait. Az uszító sajtó, tv és egyesületek által agymosott csőcselék még inzul- tálja, néha meg is öli a békéért, jogegyenlőségért tüntetőket. A posta- és telefoncenzura, hatóságok, érdekcsoportok, egyletek, egyházak, egyetemi nagy tőkés-elnökségek ellenőrzik a könyvtárakat, könyvesboltokat, tananyagot, mozit, színházat, televíziót. A rendőrség művészi itélőbiró. A posta, a vám, a belső s a nemzetközi forgalomban akadályozza a szellemi termékek forgalmát. Telefonlehallgatás, villamoskészülékek végzetesen behatolnak a magánéletbe. Az egyetemi tanszabadság illuzóriussá válik a katonai kincstártól s a CIA-tól való anyagi függésük miatt. Diákjaikat kicsapják pacifista tevékenységük miatt, tanáraikat elbocsátják népszerűtlen eszméik miatt. Nem jogos itt a szabadság nevében felülről nézni más országok Íróit és a PEN magyar tagjai tudják, hogy amiket itt irok, azt az U.S. legjobb szellemei mondották. Mindez persze többé-kevésbé más országokról is mondható. Hogy száz országról ne is beszéljünk, melyeket a szabadság gyanúja sem illethet, az un. nyugati demokráciákból is jönnek a szabadság megsértésének és korlátozásának hírei. A Német Szövetséges Köztársaságban diktatórikus szükségtörvényt vezetnek be, a baloldali (de nem a náci) irodalmat és sajtót betiltották, a postát és telefont cenzúrázni az amerikai megszállók is segítenek, a vezető hetilapon éjjel rajtaütöttek, szerkesztőjét elhurcolták, a kancellár durván szidalmazta az írókat, Franciaország uj irodalmi botrányi a nagy Diderot (1713—1784) elbeszéléséből készült film, az “Apáca” betiltása. Az angol irók hiába harcolnak az elavult színházi cenzúra és a vámhivatalnokok packázásai ellen. Itáliában az egész irodalmi és színházi életnek korlátokat állít a katolikus egyház. Mégis, az U.S.-ban a könyvkiadás, eltekintve az obszcenitás címén való megszorításoktól (amiket nem igen tartanak be) általában szabad. Amikép a sajtó, rádió, tv i s“szabad.” Vagyis ahogyan a kormányengedélytől függetlenül megjelenhetnek a napilapok, ha a nagytőkések befizetik az alaptőkét és elég hirdetést adnak (esetleg a deficitet is fedezik) úgy a kiadók is kiadják a könyveket, ha üzletet látnak bennük és nem sértik a világnézetüket, politikai érdekeiket, vagy a főiskolák, alapítványok, a Federal Government vállalják a finanszírozást. Baloldali napilapok — még olyanok sem, amilyenek Horthy-Magyarországon voltak — eszerint itt nem jelenhetnek meg, a baloldali könyvek pedig rendszerint nem kapnak publicitást. Sok országban — nemcsak a nyílt diktatúrákban — a helyzet sokkal rosszabb. Nyugat-Németországban nincsenek olyan haladó hetilapok és folyóiratok, amilyenek itt a baloldali napisajtót helyettesítik. Svédországban, ahol évtizedek óta magát szocialistának nevező kormány van, most megszűnt a kormányt támogató utolsó napilap, mert az üzleti versenyt a tisztán kapitalista sajtóval nem bírta. Ceylonban (miként sok más országban) minden napilap a külföldi érdekeltségek kezén van s amikor a meggyilkolt reformpolitikus, Bandanaraike, özvegyének kormánya e sajtót befolyása alá akarta vonni, hogy reformjait el ne gáncsolják, e lapok, a külföldi vállalatok s a reakciós pártok szövetsége megbuktatta őt (szerencséje volt, hogy eddig nem gyilkolták meg). Spanyolországban formailag megszüntették az előzetes cenzúrát, de amikor a diáksággal és a munkások jogaival szolidáris papok békés tüntetését a rendőrség véresen szétverte, ez a szélső reakciós sajtó egyrészt nem közölte a hirt, másrészt a bántalmazott papokat támadta meg. És természetesen a külföldi nagysajtó sem fejezte ki rosszalását a spanyol rendőrséggel szemben, amely sajtó fekete könnyeket hullat, ha egy magyar papot valutakihágás miatt elitéinek. A német angol, kanadai, U.S. stb. sajtó túlnyomóan néhány reakciós trösztvezér tulajdona és ezeket nem sokat zavarja az az “irodalmi szabadság”, hogy baloldali verseskönyvek jelennek meg 1—2,000 intellektuel számára. Ez az irodalom reális szabadsága abban az országban is, ahová a PEN club-nak a Közép- és Ke- let-Európából disszidált csoportja — nagyrészük a CIA által fenntartott hideeháborus propagandarádió alkalmazottja — nyilván már csábítgatta megfelelő dollárajánlatokkal az általuk “vasfüg- gönvmögöttinek” nevezett országokból vendégségbe iötf ü'ótárcaikat. hn^v őkof hotö+özzék a nvo- paganda-malemba. kifacsarják belőlük a kis reklámot, amit az ilyen disszidálás ma még jelenthet, azután őket is félredobják a szerényen honorált feledésbe. Az ilyen törekvések ma már nyilvá» hiábavalók, az irók látják a sterilitást, amiben itteni elárvult társaik szenvednek és összehasonlítják azzal a lázas teremtő munkával, amelynek ők otthon szentelhetik magukat. A Fifth Avenue fényes kirakatai aligha befolyásolják ezt az összehasonlítást. De ha a PEN club homályos teoretizá- lások helyett ezeknek az irodalmi életkérdéseknek a sine ira et studio tárgyalásával töltötte volna az idejét, talán mondhatott volna valamit a kultúráról, amit egyaránt érdemes lett volna meghallgatni az úgynevezett függönyön innen és túl. Irótárs ÖSSZEÜLT AZ INDONÉZ PARLAMENT ' Az elmúlt héten az indonéz fővárosban összeült az ideiglenes népi tanácskozó gyűlés, az ország legfőbb törvényhozó szerve. Hírügynökségi jelentések szerint a gyűlés negyedik ülésszakán olyan kérdések kerülte napirendre, mint Suharto tábornok helyzetének megerősítése, a Malaysiával való kibékülés, valamint az ország gazdasági helyzete. Már napokkal a kongresszus összehívása előtt Djakartában rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, s a fővárosba vezényelt katonai alakulatok között — mint a Reuter jelenti — ott volt az a tengerészgyalogos szálóalj is, amelyet a malaysiai határról nemrég rendeltek vissza. Mielőtt az ülés elkezdődött volna, Sukarno elnök bogori palotájában ülést tartott a belső kabinet, a hatfőnyi kormányelnökség. Ennek befejeztével Ab- dulgani miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Sukarno is jelentést tesz a gyűlésnek az ország általános helyzetéről, a politikai, a gazdasági, a szociális és a biztonsági kérdésekről. Tárgyalások az iraki kormány és a kurd szabadságharcosok között A bagdadi rádió jelentése szerint Aref köztársasági elnök az ország fővárosában fogadta Barzani kurd vezér két helyettesét. Talabani tábornokot, az Iraki Kurd Demokrata Párt politikai bizottságának tagját, valamint A1 Serifet. A két kurd vezető kifejezte reményét, hogy a véres testvérháboru véget ér. Aref elnök kijelentett, hogy az ideiglenes alkotmány elismeri a kurd nép nemzeti jogait. Majd hozzátette: — A jövendő állandó alkotmány ezt meg fogja erősíteni A bagdadi rádió azt is közölte: Bazzaz miniszter- elnök elrendelte 15 fogva tartott kurd szabadság- harcos szabadon bocsátását. MEGVÉDEM KALIFORNIÁT \ az elítélő kritikák és támadások ellen, ame- * lyek azért érik, mert két év előtt táncos-szi- J nészt választottak szenátorrá, az idei elővá- J lasztásokon pedig színészt választottak kor- • mányzó-jelöltté a republikánus párti szava- • zók. • A támadások és a kritikák alaptalanok, * mert Kalifornia azzal, hogy színészeket he- * lyez vezető politikai állásokba, csupán az or- J szág politikai áramlatával úszik egy irányban. • Köztudomású, hogy a színészek a megtanu- • lásra kezükbe adott szöveget hadarják — ki • több, ki kevesebb tehetséggel —, és lássuk * be, hogy Rusk külügyminiszter és Humphrey { alelnök is ezt csinálja, amikor kinyitja a szá- J ját. • A táncos-szinészek sem többet, sem keve- • sebbet nem csinálnak, mint Johnson elnök, • akit szinészkedésben sem Murphy, sem Reá- * gan nem tud, csak próbál utolérni. És ugyan- • csak gyorsan kell kapkodni a lábukat, ha az • ide-oda-táncoló Johnsonnal akarnak lépést • tartani. • A színészek a színfalak mögött kapják uta- • sitásaikat, amelyek követésével lejátsszák sze- * repeiket a közönség előtt. A mi kormányunk { vezető emberei sem csinálnak mást: a szinfa- • lak mögött beszélik meg, hogy a valóságból • mit és mennyit adhatnak a nagyközönség • tudtára. • Megvédem tehát államomat, ahol örök ta- • vasz ugyan nincs, de éleslátás az van és a J republikánus szavazókat ez késztette arra az • elhatározásra, hogy színész-szenátort és szi- • nész-kormányzójelöltet válasszon, akik a sző- • vegolvasásban, az ide-oda-táncolásban és a t szinészkedésben megállják a helyüket leg- • alább úgy, mint Rusk, Humphrey és John- J son. (ehn) *
