Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-06-23 / 25. szám

Thursday, June 23, 1966

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

13

ÁTSZERVEZIK ÉSZAK-VIETNAM GAZDASÁGI

FELÉPÍTÉSÉT

PHNOM PENH, Kambodzsa. — Wilfred G. Burchett, ausztráliai újságíró ismét meglátogatta Észak Vietnamot. Most tért vissza Kambodzsába és riportot irt, melyet a világ minden részében közzétettek. A riportot a kaliforniai Progress Bulletinből vettük át.

Észak-Vietnam teljes lakossága mozgósítva van, csupán az egyetemi hallgatók, tanárok és a szakképzett munkások egy része mentes a katonai szolgálattól. Ho Chi Minh kijelentette, hogy az ország készen áll a harcot folytatni, ha kell 20 esztendőn keresztül, vagy még ennél is tovább.

— Ezúttal nem tesszük le a fegyvert addig, amíg nem egyesitjük hazánkat — mondta. Harcolunk “az észak védelméért, a dél felszabadításáért és a kettő egyesítéséért.”

Egy negyedmillió ember uj ipari központok felépítésén dolgozik. Az ipari üzemeket a hegyek mélyén építik. Százezrek a megrongált utak megjavítására és uj utak építésére fordítják minden idejüket.

Mindenki kész az áldozatokra

Hárommillió ifjú fogadalmat tett, hogy “készek bárhová menni, bármit tenni és bármilyen áldozatot hozni.” A földeken dolgozók 85 százaléka asz- szonyokból áll, akik olyan munkát is végeznek, amit eddig csak a férfiak csináltak.

Ho Chi Minh elnök, Pham Van Dong miniszterelnök és Vo Nguyen Giap hadügyminiszter mondották, hogy az ország lakossága kész harcolni 5, 10, 20 esztendeig vagy még tovább is, vagyis a végső győzelemig.

Véleményük, hogy az Egyesült Államok csak abban az esetben hajlandó tárgyalni, ha úgy látja, hogy a tárgyalások révén továbbra is elfoglalhatja Dél-Vietnamot és megsemmisítheti a Nemzeti Felszabadító Frontot. Ebbe sohase egyeznek bele. Úgy látják, hogy az Egyesült Államok kiterjeszti a háborút egész Indokinára és haditervét erre alapozza.

Tudják, hogy Hanoi és Haiphong bombázása csak idő kérdése, valamint, hogy a Vörös-folyó gátjait is bombázni fogják, ami veszélyezteti majd a rizstermést. Jó védelmi eszközök állnak rendelkezésükre, de ennek ellenére a városokat romokba dönthetik a bombázással. Erre is elkészültek, de a háború majd tovább folyik, a nagy városokból már áthelyezték a lakosság és az ipar nagy részét, főleg földalatti épületekbe, ahol a termelés tovább folyik.

A bombázás nem okozott oly nagy akadályt az ipar és közlekedés terén, amint arra a washingtoni jelentésekből következtetni lehet. A tény az, hogy az ipari termelés 1965-ben 8.4 százalékkal emelkedett, a rizstermelés nagyon jó volt és a termelés 22 százalékát tartalékolták. Az iró ottlétekor hordták be az év első termését, ami szintén nagyon jó volt.

Az ország gazdasága erősödik

Sokkal nagyobb az erőfeszítés az országban, mint a franciák elleni harc idején, aminek az az egyik magyarázata, hogy az ország minden nagy városa és a legtöbb közlekedési eszköz a franciák kezén volt.

Az ötéves gazdasági tervet némi változtatással tovább építik. Ahelyett, hogy nagy üzemi komplexumokat állítanának fel, mint azt eredetileg tervezték, a háború miatt inkább számos kis ipari üzemet létesítenek. A terv az, hogy minden megyét önállóvá tegyenek iparilag, mezőgazdaságilag és katonailag. így nagyban mentesitik a közlekedési rendszert.

Doan Trong Tuyen, az ország gazdasági tanácsának egyik tagja kinyilatkoztatta, hogy “az ország közlekedését fenntartottuk a háború egész ideje alatt. A bombázás ellenére egyre több anyagot szállítunk rendeltetési helyére.”

Az iró személyi tapasztalatai csak alátámasztották Doan nyilatkozatát. Ezúttal több hidat látott a folyókon, mint 1963-beli ottléte alkalmával. Igaz, hogy a hidak nagy része bambuszvesszőkből állt, de ez megfelel a helyi követelményeknek. Nappal széjjelszedik, éjjel összerakják a hidakat és igy mentesek a bombázástól.

A bicikliket ismét munkába állították. Az iró

bolja gazdaságunkat s ettől remélték Dél-Vietnam meghódítását. Számításuk helytelennek bizonyult. Csak azt érték el, hogy népünk harckészéségét és elszántságát még fokozták.”

Giap tábornok kihangsúlyozta, hogy az áprilisi bombázások nagy kárt okoztak Nam Din városában, valamint Hanoi és Haiphong külvárosaiban, de lényegében nem változtatták meg a helyzetet. Arra a kérdésre, hogy milyen hatása van az amerikai hadsereg működésének Dél- és Észak-Viet- namban, Giap igy válaszolt:

Vietnam osztatlanul egy ország. Az amerikaiaknak a Dél ügyeibe való beavatkozása és az Észak megtámadása megsértette országunk függetlenségét. Az amerikai ‘száraz offenziva’ kudarcot vallott és minden uj támadásnak ugyanaz lesz a vége. Nem sikerült nekik megerősíteni a saigoni bábkormányt. Azt megtehetik, hogy még több katonát küldenek Dél-Vietnamba, felfokozhatják Észak- Vietnam bombázását és még más szélsőséges eszközökhöz is folyamodhatnak, de minél mélyebbre süllyednek a háború posványába, annál nagyobb vereség elé tekinthetnek. Mi, a magunk részéről harcolni fogunk a végső győzelemig, és biztos, hogy győzni fogunk.

Megfontolt politikát folytat a japán uralkodó osztály

Érdemes figyelemmel kisérni azt a politikát, amit a japán uralkodó osztály folytat a második világháború óta. Vajmi betekintést nyerünk ebbe, ha megfigyeljük, milyen magatartást tanúsítottak a “szabad világhoz” tartozó ázsiai külügyminiszterek Bangkokban tartandó gyűlésének előkészítésével kapcsolatban.

Az amerikai politikusok abban az illúzióban ringatták magukat, hogy ezt az összejövetelt arra használhatják fel, hogy Malaysia, a Fülöp-szigetek, Taiwan, Japán, Uj Zéland, Dél-Korea, Dél-Vietnam és Ausztrália kormányait aktiv, kommunista-ellenes egységfrontba tömöritik.

Az amerikaiak e terve füstbe ment, főleg azért, mert a japánok ellenezték. A tény az, hogy Japán kijelentette, csakis abban az esetben vesz részt a konferencián, ha az összejövetelen nem beszélnek semmi másról, mint gazdasági és kulturális problémákról.

Az amerikaiak kénytelenek voltak beadni derekukat és elfogadni a japánok ajánlatát. Egy ázsiai politikus igy vázolta a helyzetet:

“Ez az összejövetel olyan, mintha különböző országok rendőrfőnökei gyűlésre jönnek és arról beszélnek, hogyan szervezzék meg az országokat meglátogató cirkuszt, ahelyett, hogy a bűnözési hullám meggátlásáról tárgyalnának.”

Közben a japánok semmi támogatást sem nyújtanak az amerikaiak dél-vietnami hadjáratának tovább folytatására. Várakozó álláspontra helyezkednek. Amint egy japán politikus megjegyezte: “nem lehet a medencébe ugrani, mig nem tudjuk mi van benne.”

Japán azon iparkodik, hogy kifejlessze kereskedelmi kapcsolatát minden ázsiai országgal, Kínát, Észak-Vietnamot is beleértve. Japán e politikája azt bizonyítja, hogy a nagy kapitalista országok között a világpiac meghódításáért való verseny egyre kiélesedik.

Nemzetközi valutává emelik a rubelt

MOSZKVA. — A Szovjetunió lépéseket tett, hogy a külföldön elköltött rubelnek arany-fedeze- zetet létesítsen. A szocialista országoktól vásárolt gyártmányokat arany-fedezetű rubellal fizetik, ami azt jelenti, hogy a rubelt át lehet váltani angol font sterlingre, vagy amerikai dollárra. A Szovjetunió nagy aranytermelése tette e lépést lehetővé.

EGY TIZEHKILEHCÉVES GONDOLATAI

Joe Smith 19 éves fiatalember. Most sorozták be katonának. Tudja, hogy kiképzése után Vietnamba küldik s ezért szorgalmasan olvassa a háborúval kapcsolatos híreket. Olvassa, hogy Johnson elnök ezt mondja: “Mi nem pályázunk Vietnam elfoglalására. Mi csak segítséget nyújtunk e kis ország népének, hogy minden külső befolyás nélkül döntse el milyen utón akar haladni.”

Tovább lapozgat és rábukkan McNamara hadügyminiszter kijelentésére: “A háború menete

jobb, mint remélni mertük volna... de újabb amerikai megerősítésre van szükség.”

Joe közben szemléli a vietnami eseményeket a televízión is. Látja és hallja “Frank”-et a szenátusi bizottság előtt. “Frank” átlag amerikai katona, aki közel száz akcióban vett részt Vietnamban. “Frank” igy beszél: “.. .hogy félelmemet legyőzzem kábítószert használtam legtöbbször, amikor harcba küldtek. Egy alkalommal a kábtószer befolyása alatt délvietnami katonákat ellenségnek véltem, sortüzet adtam rájuk és kettőt megsebesítettem. Nem én voltam az egyedüli, aki kábítószert használt.”

Ugyancsak a televízió révén szerez tudomást arról, hogy az amerikai hadvezetőség megrögzött tolvajokkal, rablókkal, gyilkosokkal működik együtt (NBC, jun. 14, este 7 órai program) a Viet- cong ellen.

Joe feje szédül. Nem tudja hová forduljon, mit tegyen. Visszatér az újságokhoz. Olvassa, hogy hatezer amerikai egyetemi tanár, tudós, iró három oldalas hirdetésben elitéli a Johnson-kormány vietnami politikáját és követeli, hogy a háborút számolják fel azonnali tárgyalások utján.

Tovább olvas: “Saigon, Danang, Hue városokban a buddhisták nagy tüntetéseket rendeztek. Követelik, hogy a Johnson-kormány szüntesse be a Ky-kormány támogatását.”

Majd ezt látja:

“Thich Phap Minh, a buddhisták kimagasló vezetője kijelentette, hogy ha a Johnson-kormány nem szünteti be azonnal a Ky-kormány támogatását, akkor követelik az amerikaiak eltávolítását.”

Egy másik buddhista vezető igy beszél: “Ha az amerikaiak gyarmati elnyomást akarnak ránk kény szeriteni, akkor mi felvesszük a harcot az amerikaiak ellen.”

Egy harmadik buddhista vezér ezt mondotta:

“Henry Cabot Lodge amerikai nagykövet úgy beszél, mint Buddha, de szive olyan, mint egy ki;

gyóé,”

Joe tudja, hogy Dél-Vietnam 16-millió lakosságából 14 millió a buddhista vallás hive. Joe látja, hogy a buddhisták nagy része ellenzi a Ky-kor- mányt és hogy ez a kormány egy percig sem maradhatna uralmon áz amerikai hadsereg támogatása nélkül. Ky nem képviseli Dél-Vietnam népét. A nép pedig ellenzi Ky-t. Ez csak újabb, még mélyebb kételyeket támaszt Joe-ban és még jobban megzavarja. Újabb kérdések merülnek fel fejében: Kiért, miért harcolunk Vietnamban???

Joe még tovább nézi a híreket. Ismét kezébe veszi a lapokat és olvassa: William R. Christensen 37 éves amerikai iró, Japánban sajtókonferenciát hivott szállodájában, ahol kinyilvánította, hogy lemond amerikai állampolgárságáról, "mert nem nézhetem tétlenül, hogyan öljük meg, hogyan pusz titjuk az ártatlan délvietnami lakosságot."

Joe-nak nincsenek kétségei többé, most már tisztán látja a helyzetet: Meggyőződött arról, hogy ez a háború piszkos, aljas, embertelen. Ráeszmélt arra, hogy emberi kötelessége minden lehetőt elkövetni a háború felszámolására.

lAA/IAAA/WWVWWWWWWWXAA/WWWVXAAA/V«

A képviselőházban leszavazták azt a javaslatot, mely felhatalmazza az elnököt, hogy korlátozza hitelre vásárlást.

Javíts szenátor azon szorgoskodik, hogy “felhígítsa” New York állam Medicare törvényét. Azt javasolja, hogy az orvosi költség első 260 dollárját a beteg fizesse és csak a fennmaradt összeget térítse meg az állam.

nem egyszer találkozott bicikli “vonattal”, mely sokszor egy mérföld hosszúra nyúlt. Egy-egy biciklin átlagban 550 font súlyt szállítottak 20 mérföld távolságra egy nap vagy egy éjjel folyamán.

Ilymódon minden idejében eljutott a rendeltetési helyére. Ha a szállítást fokozni kell, az sem ütközik nehézségbe. Amikor Burchett megkérdezte Gap tábornokot, hogy milyen hatása volt mindeddig a bombázásnak, igy válaszolt:

“Az amerikaiak úgy vélték, hogy a bombázás megtöri majd a lakosság erkölcsi erejét szétrom-