Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-20 / 3. szám
Thursday, January 20, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ - HUNGARIAN WORD « Äz orvosságokról és a hirdetésekről ' DETROIT, Mich. — Először is ki kell jelentenem, hogy nem vagyok orvos. Még a középiskolát is csak kivülről láttam. Amivel dicsekedni tudok, az csak öt elemi és három évi műszaki iskola a Ford-gyárban. Ennyi az egész tudományom. Fiatalabb koromban nagyon sokszor volt fejfájásom és olyan tudatlan voltam, hogy azt sem tudtam, van orvosság a fejfájásra. Emlékszem, hogy édesanyám elvitt egyszer az orvoshoz, mert már vagy négy napja fájt a fejem. Lehettem vagy öt éves és az orvos egy kis papírba összehajtva valamilyen porokat adott, amiről 24 éves koromban tudtam meg, hogy aszpirin volt. Ugyanolyan ize volt, mint a mostani aszpirinnek, csak akkor még nem volt tablettába préselve. Ezekről a tablettákról beszélve meg kell jegyezni, hogy az egyik aszpirin olyan, mint a másik, a Bayer-féle sem jobb, mint a többi, mindegyikben ugyanaz van, csak a Bayer-félénél meg kell a vevőnek fizetni a hirdetést is. Minden száz darabnál legalább 50 centtel megvágják a vevőt. Azután van egy másik orvosság, amelynek a vesét kellene rendbehozni. Hirdetik a rádión, televízión és az újságokban, hogy mi minden jót tesz a vesének. Amikor először olvastam róla, gondoltam magamban, hogy már meg kellene venni. Meg is vettem és bevettem vagy két pirulát egyszerre. S képzeljék el, mit kaptam? Vagyis mit csinált ez a nagyon jó pirula? Olyan szép zöldre festette a vizeletet, hogy megrémültem. Szerencsére nem tett sem jót ,sem rosszat és ez is megért $1.50-et. Azután ott vannak a vitaminok, amikre azt mondják a hirdetések, hogy nélkülük nem lehet élni. Ez olyasmi, hogy a gyáros egyáltalán nem tud élni belőle, ha nem vesszük, de nagyon sokan vesszük és igy a_gyáros igen jól él. Nemcsak él. hanem nagy vagyont is szerez belőle. Ezzel úgy jártam, hogy mikor láttam a sok hirdetést, hogy mi minden jót tesznek ezek a vitaminok az ember szervezetében, gondoltam, hogy nekem is meg kell próbálni. Tehát vettem egy kis üveggel, amiben csak 100 db volt és $2.80-ba került. Bevettem kettőt, azután lefeküdtem, hogy megvárjam, mi fog történni? Már vagy tiz perce feküdtem, amikor azt vettem észre, hogy szivem erősen kezd verni, a vér a fülembe tódul és úgy dübörög, mint a skót bagpipe-osok bandájának a legnagyobb dobja. Amikor az orvosnak elmondtam, azt mondta, hogy szerencsém volt, hogy csak kettőt vettem be, mert ha többet vettem volna be, az a jó vitamin kidobolt volna az élők sorából. Kérésemre elmagyarázta, hogy minden ember szervezetében van éppen elég vitamin, ha rendesen étkezik, mert az ember szervezete olyan, mint egy kisebb vegyészeti gyár, ami minden vegyi szert kitermel, amire szüksége van. így ha a vitaminokat használni akarjuk, először kérdezzük meg az orvost, hogy kell-e vagy nem. Még a fogmosásról akarok írni. A televízión mindennap hirdetik, hogy fogat kell mosni és meg is mutatják, hogyan. Először azt mutatják, hogyan kell a fogpasztát a fogkefére tenni. Jó vastagon kinyomjuk a pasztát a tubusból, s egész végig ráfektetjük a fogkefére. Szerintem ezt azért mutatják, mert igy a fogpaszta hamarább elfogy. Azután mutatják a fogmosást olyan formán, hogy csak az első négy fogat kell mosni, felül négyet és alul négyet. Ha a gyerek igy tanulja meg, akkor a fogmosás csak időveszteség, a fogpasztavásárlás pedig pazarlás, mert a fogat jó erős kefével mindenütt kell mosni, ha fogbetegséget el akarunk kerülni. A gyereknek meg kell magyarázni, hogy kétfajta fogmosás van. Az egyik az, hogy rosszul csináljuk, a másik az volna talán, hogy jól csináljuk. Ha jól csináljuk, úgy tudhatjuk meg, hogy bármily erős kefével dörzsölj^ meg az Ínyünket, az nem fog vérezni. Csak az a fontos, hogy minden nap megmossuk. Úgy is lehet rájönni, mint én, hogy már lehettem vagy negyven éves, amikor arra is jutott, hogy fogkefét és fogpasztát vegyek. Amikorra odajutottam, hogy az Ínyem annyira megkeményedett. hogy bármilyen erős kefétől sem vérzett, akkorára már tizenhat fogam elveszett, amit már nem lehet visszacsinálni. Mindezekre azt lehet mondani, hogy ilyen a világ. Kerek és forog, még csak meg sem lehet állítani. A. Szerdi Eichmarn Buenos Airesben élő idősebbik fia cáfolta öccsének a közelmúltban Bormann és Mengele életbenlétéről tett nyilatkozatát. Horst Eichmann szerint — aki ma is egy nemzetközi náci szervezet szolgálatában áll — a két háborús főbünös már nem él. Közös EAG—jemeni bizottság alakult a Jemenben megszakadt béketárgyalások újrakezdésének biztosítására. mssmnm én -Cátom... i rjCL :E Háromnegyed évszázad Lapunk olvasóinak tisztelettel és az ügynek kijáró komolysággal jelentem, hogy mire ez a lapszám a kezükbe kerül (január '22-én) a feleségemmel meghitt kettesben ünnepeljük születésem 75-ik évfordulóját. Valamikor azt hitték, hogy az emberi korhatár 70 év—“three scores and ten”—és ha ez igaz lenne, akkor mondhatnám, hogy én már öt évvel előbbre tartok és egyelőre minden igyekezet megvan bennem, hogy az egykori “korhatárt” minél messzebb hagyjam magam mögött. Az a tény, hogy valaki elérkezik a 75-ös korhoz, önmagában semmit nem jelent. Csak az számit, hogy mit csinált az illető felnőtt korában, nyujtott- e valamit az emberiségnek, ártott-e vagy használt munkájával a dolgozók osztályának? Ami engem illet, ezekre a kérdésekre másoknak kell megadni a választ. Részemről fontosnak tartom, hogy ehhez a születésnaphoz kitűnő egészségben érkeztem. Az olvasók túlnyomó többsége, azok, akiket barátaim közé sorolok, ezt bizonyára örömmel fogják tudomásul venni. A lábaimmal nincsen semmi baj, a budai hegyek és a sokkal magasabb tiroli hegyek megmászása rövid hónapokkal ezelőtt nem volt probléma számomra. Olvasni még jól tudok —, írni kevésbé jól. Operációkkal nem büszkélkedhe- tem, az étvágyammal nincsen hiba és jól alszom. Mindent egybevetve, ami az egészséget illeti, nincs okom panaszra. Ettől eltekintve is szerencsés embernek tartom magamat. Szerencse volt, hogy 1914 junius 5-én hajóra ültem és az újvilágba hajókáztam, mert ezáltal elkerültem az Isonzót, a kárpáti frontokat, a korai halált, a sebesüléseket, vagy a szibériai fogságot. Szerencse volt, hogy 1915 március 5-én az ELŐRE napilap szerkesztőségének a tagja lettem és ezáltal bekerültem abba a mozgalomba, amelyben annyi értékes embert, annyi jó barátot ismertem meg. Szerencse volt, hogy módot nyertem a munkássajtón keresztül az amerikai magyarság legértékesebb ezreihez szólni; New Yorkban, Brirgeporton, Trentonban, New Brunswickon, Perth Amboyban, Bethlehemben, Phildelphiában, Pittsburghban, Clevelandban, Youngstownban, Detroitban, Chicagóban, Milwaukeeban, Los Angelesben, San Franciscóban és még számos más amerikai városban a magyarok ezreihez beszélni. Szerencsének tartom, hogy még ma is élnek olyan munkástársak, akik ezeken a gyűléseken jelen voltak és akiket még ma is barátaimnak nevezhetek, mert sem ők, sem én nem változtam a megpróbáltatások évtizedei alatt. Ez a munka, ez az elfoglaltság számomra sok örömet jelentett —, de fájdalom is jutott osztályrészül. Nem arra gondolok, hogy éppen a munkám végzése következtében a felsorolt városok legtöbbjében alkalmam volt belülről megismerni az amerikai börtönöket. Arra sem gondolok, hogy mint veszedelmes “bolsit” deportálási szándékkal tiz napra Ellis Islandra szállítottak. Mindez nem okozott fájdalmat, mindezt úgy vettem, mint a foglalkozásommal járó kockázatot. Súlyos fájdalmakat csak akkor szenvedtem, amikor saját munkástársaimmal kerültem ellentétbe. Nagyon súlyos fájdalmat okozott, hogy minden meg- indoklás, minden felmondás, minden magyarázat nélkül, a hét közepén kiadták a “cselédkönyvemet” és elbocsátottak az UJ ELŐRE szerkesztőségéből, mert (mint utólag hallottam) a munkám nem elégített ki olyan 200rí>-os “forradalmárokat”, mint Rosztovszky, Becker, Lautner, Hajnal, Schmidt és' másokat, akik (Schmidt kivételével) később a haladó mozgalom árulói lettek. Fájdalmat okozott, hogy Los Angelesben, ahol nagy szükségét láttam ellensúlyozni a reakciós Kaliforniai Magyarság káros munkáját és 1929 május elsején megindítottam a NYUGAT hetilapot —, két évvel később a saját munkástársaim rövidlátása következtében kénytelen voltam azt beszüntetni. Leitner Auréllal, aki 18 évvel később szintén szükségét látta ellensúlyozni a közben még reakciósab- bá vált Kaliforniai Magyarság káros munkáját és megindította A TÉNY újságot — sokszor beszéltünk a 4,000 példányban, 12 és 16 oldalon megjelenő NYUGAT hetilapról, amelynek bekötött példányait jelenleg a budanesti Legujabbkori Múzeumban őrzik és mutatják, mint a fasizmus és a Horthyzmus elleni küzdelem egyik érdemes szócsövét. Maga az a tény, hogy elértem a 75-ik életkort, szükségszerűen kutforrása sok örvendetes és sok szomorú eseménynek. Az örvendetes események közé tartozik, hogy az emberiség 40%-a nemzeti gazdaságát a Marxi-Lenini elvekre alapozva rendezte be. Külön örvendetes esemény valameny- nyiünk számára, akik megéltük, hogy szülőföldünk Népi Köztársasága megszüntette a Kizsákmányolás minden formáját és a földeket, a bányákat, a gyárakat, a termelő eszközökkel együtt a dolgozók tulajdonává tette. Örvendetes esemény, hogy tanúja lehettem sok elnyomott gyarmat felszabadulásának; hogy a független Izrael államban végre otthont talált a sokat kergetett, sokat szenvedett zsidó nép. örömmel vegyes csodálattal nézhettük a tudomány és a technika fejlődését, a világűr meghódítását, az atomnak az emberiség szolgálatába állítását, az amerikai négerek egyenjogusitási harca eredményeit és a szociális téren elért vívmányokat. A szomorú események sorába iktathatjuk a Szovjetek és a Kínai Népköztársaság között felmerült ellentéteket, az atomnak háborús célokra való fel- használását, a sajnálatos és súlyos veszedelmeket rejtő irányt, amely az amerikai “proszperitást” vérengzésre alapítja és az amerikai fegyvereket mindenütt felhasználja, ahol a népek szabadságtörekvéseit kell leverni. Számomra egyénileg fájdalmas évről-évre, hó- napról-hónapra, hétről-hétre olvasni legjobb társaink halálhírét... A nagyszülők és szülők természetesnek tartott elvesztése után következtek a háborúk és a kivégző kamrák áldozatai, a korán elveszített testvérek, rokonok, barátok, egykori osztálytársak. Akikkel a munkáslapnál együtt dolgoztam: Szabados Zádor, Éber László, Basky Lajos, Geréb József, Szebenyei József. Garvay Andor szerkesztők és Kaczander, Kálmán, Ligeti, Lónyai, Schwartz, Szabó nyomdászok eltávoztak az élők sorából. És nincsenek többé az élők sorában Somogyi, Bebrits, dr. Pogány, Leitner és Csont... A 24 érettségiző osztálytárs közül kívülem egy, egyetlen egy él csak Budapesten... Az örvendetes események mellett mennyi szomorúság, mennyi fájdalom, ami az embert éri, amig eljut a 75-ös korhatárhoz! Nem hallgathatom el, hogy a 20-as és 30-as évek folyamán a munkásmozgalmak legjobbjait elszo- moroitotta, gyengébbjeit elriasztotta a dolgozók kö zötti áldatlan testvérharc. A Szocialista Párt, (SP), a Szocialista Munkás Párt, (SLP), az Ipari Munkások Szervezete, (IWW) és később a Kommunista Párt (KP), és a Kommunista Munkás Párt (KLP) közötti ideológiai (és némelykor nemcsak ideológiai) harcok felemésztették a tagok erejének nagy részét, ahelyett, hogy külön-külön, vagy hatásosabban együttesen az elnyomók, a kizsákmányolok, a tőkések és az imperialisták ellen összpontosították volna erejüket és azért, hogy az amerikai dolgozók minél nagyobb tömegeit tanítsák, neveljék és állítsák be az osztályharcba. Az áldatlan testvérharcoknak súlyos következményei még ma is érezhetők ebben az országban, ahol egy osztályharcon alapuló munkáspárt helyett, a Meany által vezetett AFL-CIO “képviseli” az amerikai dolgozókat . . . Ellentétek most is vannak sorainkban, de hogy tanultunk-e a múlt hibáiból; hogy együtt érdemes célokért harcolunk-e, vagy testvérharcban és kis csete-patékban meritjük-e ki erőinket —, erre a jövő adja meg a választ. Itt állok hát, háromnegyed évszázad könnyű súlyával teherbíró vállaimon, készen arra, hogy a következő, a negyedik évszázad alatt folytassam a munkát, amelyet közel 51 év előtt kezdtem el sokak örömére, mások bánatára. Nincsen más kívánságom ezen az évfordulón, minthogy hagyjanak dolgozni, amig hasznát látják a munkámnak. Szerettem volna, ha a Magyar Szó december 16-iki számában megjelent és személyemmel foglalkozó két levél öt héttel később jelent volna meg, mert akkor elmondhattam volna, hogy születésem 75-ik évfordulójára kaptam ajándékul. így karácsonyi ajándékként könyveltem el. De karácsony minden évben van —, 75-ik évforduló csak egyszer az életben. Szebb lett volna, ha az egyetlen ajándék erre a dátumra érkezett volna! Kortársaimnak, a fiatalabbaknak és az idősebbeknek jó egészséget és hasznos,-nyugodt, békés éveket kívánok! Í > RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA \ 1437 Third Avenue, New York, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 t Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- j Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország * minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva J
