Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-26 / 21. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 26, 1966 Munkás és szakszervezeti hírek ft • - . ' ' ’: > _ 1 I.W. ABEL ‘RÉSZVÉNYESEKET’ AKAR A MUNKÁSOKBÓL I. W. Abel az egymillió tagságú acélmunkások szakszervezetének országos elnöke s mint ilyen az ország egyik legnagyobb és legbefolyásosabb szak- szervezetének vezetője. I. W. Ábelt a haladóbb szakszervezeti vezetők sorába osztályozzák, ezért figyelembe kell venni javaslatait, magatartását és működését. I. W. Abel beszédet tartott a kaliforniai egyetemen, melyben a munkások és a munkáltatók közti viszonyról hangoztatta a véleményét. Kifejtette, hogy a két fél közti szerződések a jövőben kell, hogy: 1. Biztosítsák a munkások egész évi jövedelmét. 2. A képzett (qualified) munkásnak egész életére biztosítsanak munkát. 3. Tegyék lehetővé, hogy a munkások is vásárolhassanak leszállított áron vállalati részvényeket. Abel elnök első javaslatát mi már rég hangoztattuk. A munkásnak egész éven keresztül kell családját élelemmel, ruházattal ellátnia és fedél alatt tartania, gyermekeinek iskoláztatásáról gondoskodnia. Biztositani kell, hogy az év minden hetében, vagy az év minden hónapjában megkapja a fizetést. A második javaslat nem kielégítő, mert a munka biztosítása feltételhez van kötve. Minden munkás munkáját biztositani kell. Enélkül az első javaslat semmit mondó. Abel elnök harmadik javaslata, véleményünk szerint ellentmond a két elsőnek. Ha az acélmunkások, az autómunkások, vagy bármely más iparban dolgozók lényeges előnyöket óhajtanak elnyerni, azt csupán szervezett erejükkel tudják kiharcolni. Ezt bizonyítja az amerikai munkásmozgalom, kezdetétől mind a mai napig. A nyolc órás munkanapot, magasabb bért, fizetett szabadságot, fizetett ünnepnapokat, a nyugdijat, az elsőbbségi jogot, mind csak harcok árán vivta ki magának az amerikai munkásság. Ma, amikor az automatizálás a legmélyebbre ható, legsúlyosabb problémát tárja a szakszervezeti mozgalom elé, a szakszervezetek harci készségére és képességére még nagyobb szükség van, mint valaha. A newyorki ujságirók és nyomdászok harca, mint élő bizonyíték áll az ország munkásai előtt. Éppen ezért, úgy véljük, hogy nem a munkások érdekét szolgálja Abel azon ajánlata, hogy a munkásoknak módjukban legyen a vállalat részvényeit a tőzsdén jelzett áron alul megvásárolni. Ha a munkások egyszersmind részvényesei is a vállalatnak, akkor elvesztik osztálytudatukat, ebbeli magatartásukat, lefegyverzik önmagukat és képtelenek lesznek szükség esetén sztrájk utján kiharcolni alapköveteléseiket. A néhány részvény, melyet igy meg tudnának vásárolni, nem oldaná meg a munkások anyagi helyzetét, de a részvény tulajdonosai elveszthetik harckészségüket abban a téves hitben, hogy ha sztrájkba lépnek, önmaguk ellen harcolnak. Abel helyesen mutat rá beszédében arra, hogy az amerikai szakszervezetek mindeddig nem találtak megoldást azokra a problémákra, melyeket az ipar, a mezőgazdaság és az irodai munka automatizálása a munkásoknak jelent. Ez a megoldásra váró probléma ma az amerikai szakszervezetek előtt mely sürgős lépéseket igényel. Ezt a problémát, az automatizálás problémáját, nem lehet részvény- vásárlással megoldani. Az automatizálás következtében a munkásokra háruló nehézségeket csak a szakszervezeti tagság mozgósításával és harckészségével lehet hathatósan megoldani. KROKODIL-KÖNNYEKET HULLAT BLOCK UR Hadd mutassuk be Block urat. Joseph L. Block nem más, mint az Inland Steel vállalat vezérigazgatója. Ő az, aki krokodil-könnyeket hullat. A könny oka: a Johnson-kormány bér- és árpolitikája. Block ur nagy beszédet tartott nem annyira a Johnson-kormány bérpolitikája, mint inkább az árpolitikája ellen. Beszédében kihangsúlyozta, hogy “helytelen és káros mesterséges módon korlátozni az acéltermékek árát. Ez ellentétben áll abbeli alapelvükkel, hogy egy gyártmány árát a kereslet és kínálat határozza meg. Látjuk, hogy az élelmiszerek és ruhafélék ára egyre emelkedik, de az acél árát mi nem emelhetjük.” Nem mondok kommentárt a fentiekről, de lássuk, mi más mondanivalója van Block urnák? íme: “Mig az ország iparaiban az átlag jövedelem 13.4 százalék, addig az acélipar csupán 9.5 százalék profitot könyvel el.” Ez már igazán szivrenditő hir, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Elővettem iratgyűjtőmből a “Profit” jelzésű borítékot és ime, mit látok: a legelső jelentés, ami kezembe került a U.S. Steel vállalatról szól. Blough ur, a vállalat vezérigazgatója jelenti, hogy az elmúlt esztendőben (1965-ben) a vállalat 8.1 százalékkal több gyártmányt adott el és 16.3 százalékkal emelte a profitot. Nem akarom untatni az olvasókat s igy csak egy számot említek. A U.S. Steel vállalat tiszta haszna 1965-ben $275,- 576,312 volt. Több mint egy negyed milliárd dollár. Nagyon megkönnyebbültem, amikor e számokat olvastam. Láttam, hogy az acélbárók nem állnak a tönk szélén. Láttam, hogy nem áll fenn az a veszély, hogy az acélbáróknak a munkanélküliek sorába kell állniuk. Némi aggodalmat okoztak azonban Block ur további szavai: “Ha valóban küzdeni akarunk az infláció ellen, akkor fel kell emelni az adót. Igaz, az adót már egyszer felemeltük, de ha ez nem elég, akkor ugyanezt az orvosságot kell nagyobb adagban ismét alkalmazni.” OK«» Tudtam, hogy türelmesnek kell lenni, majd csak kibuiik a szög a zsákból. Block urnák tehát két szerény javaslata van: az ecvik az, ho^v fel kell emelni az acélgyártmányok árát, a másik az, hogy a nénre rótt adót is emelni kell. Tekintettel arra, hogy a Johnson-kormány főleg és elsősorban a nagyvállalatok érdekeit képviseli és hogy már amúgy is elvesztette az átlagemberek bizalmát, viszont a nagyvállalatok támogatását nem akarja elveszteni, minden jel arra utal, hogy Block ur javaslata valóra válik: felemelik az acélgyártmányok árát és a népre rótt adót. Euttal jósolni merészelek: Ha Block ur javaslata megvalósul, akkor egy uj gazdasági válság küszöbét lépjük át. Csökkentjük a lakosság millióinak vásárlóképességét, az infláció felemészti a munkásarisztokraták és kispolgárok megtakarított pénzét, csődbe viszi a kisiparosokat és kiskereskedőket, meggazdagitja a trösztöket és kartelleket, megsokszorozza a munkanélküliséget, egyszóval újabb kapitalista gazdasági válság örvényébe jutunk. L. I. HÍREK AZ AUTÓVÁROSBÓL 25 éves a Ford szakszervezet 1941 április elsején olyan népkordon vette, körül a Ford gyárat, hogy még páncélos ágyú sem tudott volna keresztültörni a piketvonalon. Titkos telefonhívással gyűjtötték egybe a sztrájkolókat, hogy más ne tudja hova mennek, csak a vezetők. Csak mikor már a négyes kapuhoz értek, akkor tudták meg hova mennek. Az egynéhány pikete- lőhöz gyorsan ezrek álltak a sorba és körülkerítették a Ford gyárat. ! Ford azt mondta, hogy az ő gyárában sohasem lesz szakszervezet, de a sok elkeseredett Ford munkás még a legerősebb Fordnál is erősebbnek bizonyult. 1966-ban 150 régi harcos osztogatta ki a Ford Facts újságot és a ki- és bemenőket emlékeztették 1941 április elsejére, amikor énekelve járták körül a gyárat a rengeteg lovasrendőr előtt és röpcédulákat osztogattak. Ezek közül sokat börtönbe vetettek és véresre vertek, mig sikerült megszervezni a gyárat. Sokat lehetne Írni a Ford munkások életéről a szervezkedés előtt és magáról a szervezés folyamatáról! Az álarcos Labor Day parádén nagy bátorság kellett, hogy a Ford munkások megjelenjenek, még álarcban is, de az igazi katona megállja helyét, még ha életébe kerül is. Sok szervező életével ifzetett a munkásharcban kifejtett tevékenységéért, mint az az öt, akit a Ford gyár előtt géppuskával lőttek le, közöttük a magyar újságárus Leni fiút, aki csak 15 éves volt. Nagy divat volt a munkakeresőket vizipuskával kergetni a Ford gyár előtt, a zérus hidegben, — a szegényesen öltözőt munkások agyonfagytak. Ez a kegyetlen eljárás csak növelte a nép haragját és a szervezkedés még több elkeseredéssel, még nagyobb erővel folyt, mig el nem érték séljukat. cv harc azóta sem szűnt meg. Több műhely sztrájkra szavazott. A munkásoknak rengeteg panaszuk van, de a vállalat nem javít a helyzeten, így sztrájkkal kell, hogy kierőszakolják követeléseik teljesítését. A termelő munkásoktól függ az egész ország vagyona, de a gyárosok mégis mostoha gyermekként kezelik munkásaikat. Egyedül az autóváz-mühelyben 412 panaszt emeltek, melyeket figyelembe sem vettek. Most is, régi szokás szerint, ha a munkások panaszkodnak, a formán avval ijesztgeti őket, hogy a vállalat másik gyárának adja a munkát és ők elvesztik állásukat. így jobb, ha befogják a szájukat, neki- gyürkőznek és nagyobb energiával többet termelnek. Ez az ijesztgetés nem mindig üres beszéd. Sokszor a gyár el is adja más vállalatnak a munkát. Most a szakszervezet résen áll, hogy mi igaz a fenyegetésből. Rose Pavloff .n/VWVWVWWWXAA/VWWV/WVA/X/WVV/VX/VVVVV A chicagói közjóléti hivatal alkalmazottai sztrájkban állnak. Követelik, szervezetük, a Union of Public Aid Employes elismerését. WÁA/WVVV\AAA/VVtAAAAAAMAAnAAAAAAnAAIVAWVVV>AnAnAÁWVV\AA<VVUWVVVVVVVVVUVWSAAAAA/VV A SZÉLSŐJOBBOLDALI VESZÉLYRE INT A “STEEL LABOR” MÁJUSI SZÁMA Az egymillió tagságot számláló Steel Workers Union hivatalos lapja, a Steel Labor májusi számában két oldalas cikkben inti az acélmunkásokat arra a veszélyre, amit a szélső jobboldali szervezetek tevékenykedése jelent a piunkások és az egész nemzet részére. Rámutat a cikk arra, hogy a Jdbn Birch Society 12 millió dollárt gyűjt tagjaitól és támogatóitól és e hatalmas összeget a novemberi választásokon a szélső jobboldali jelöltek megválasztásának: “előmozdítására” fordítják. Részletesen a tagság elé tárja a JBS működését. Kihangsúlyozza, hogy a JBS mint politikai párt szerepel, holott a vezetők ezt tagadják és mint “Nevelő Szervezethet szeretnék feltüntetni. A JBS tagjai 325 kongresszusi kerületben tevékenykednek, melyekben vagy az általuk felállított szélső jobboldali jelölteket támogatják, vagy arra törekednek, hogy az 1964-ben megválasztott haladó szellemű demokrata képviselőket, akik most újraválasztás előtt állnak, kibuktassák és helyükbe konzervatív képviselőket válasszanak. Egység Buckley és Nixon között < A “Steel Labor” cikkírója kihangsúlyozza, hogy egység jött létre William Buckley Jr. és Richard Nixon között Buckley programja alapján. Buckley volt a konzervatív párt polgármesterjelöltje a newyorki választásokon, amikor alkalma volt nyilvánosságra hozni fasiszta programját. A Buckley- Nixon egységről igy irt Buckley: “Minden jó, ha vége jó. Ha Richard Nixon hajlandó személyes vezetést adni a konzervatív republikánusoknak, akkor a konzervatív republikánusok hajlandók őt követni.” A JBS túlbuzgók Dél-Californiában Thomas W. Braden, a Californiai Közoktatási Tanács elnöke nemrég kijelentette, hogy “a JBS hathatós mérgező propagandát folytat, különösen Dél-California tiz különböző városában. E mérgező propaganda eredménye többek között az is, hogy számos tanítót ,tanárt és közoktatási tanácstagot kiűztek a közösségből.” Terjed a JBS A John Birch Society jelenleg 250 fizetett alkalmazottat foglalkoztat; irodája van az ország minden részében és 360 könyvárusitó üzletet nyitott, ahol a fasiszta kiadványok tömegét árusítják. Szónoki irodát tart fenn, ahonnan 50 szónokot küldenek ki havonta különböző összejövetelekre. A cikk felhívja a szavazók figyelmét a közelgő választásokra és biztatja a szakszervezeti tagokat és a szavazó polgárokat általában, hogy mozgósítsanak a reakciós jelöltek kibuktatására. Három munkás meghalt, amikor a Wyerhouser vállalat Washington állam, Longview városában lévő vegyi üzemében felrobbant a gáztartály. 4