Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-26 / 21. szám
Thursday, May 26, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 HérVéGt ____t . . írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Nemzeti becsületünk Valamikor nagyon büszkén vallottam magamat amerikai állampolgárnak. Ma ezt nem tehetném jó lélekkel. Miért lennék büszke? Azért, mert az átlagos életszinvonal itt a legmagasabb? Vagy azért, mert a mi felhőkarcolóink a legmagasabbak és aranykészletünk, valamint élelmiszer-fölöslegünk a legnagyobb? Vagy talán azért, mert dollármillióink béklyóival járszalagon tartunk egy pártucat országot és azoknak kormányait bábszínházi módra ugrándoztatjuk? Vagy azért feszüljön a keblem a büszkeségtől, mert nekünk van a legnagyobb tengeri és légi flottánk és mert nincs még egy ország a földkerekségen, amelynek a hidrogén-, napalm- és gázbomba leltára megközelítené a miénket? Avagy bizony arra legyek büszke, hogy száz évvel az emancipáció kihirdetése után a négernek még ma is foggal-körömmel kell viaskodnia kisebb-nagyobb jogokért, amelyek törvény szerint már régen az övéi? Vagy talán arra legyek büszke, hogy erőszakkal beleártjuk magunkat minden olyan országnak a legszuverénebb belügyeibe, amely nem pontosan úgy táncol, ahogy a mi kormányunk fütyül. Avagy bizony attól pattanjon le a gomb a mellényemről, hogy idegen földön, egy távoli kontinensen, ártatlanok ezreit és tízezreit öldössük rakásra, mivel feltehető róluk hogy rokon szenveznek azokkal a fajtestvéreikkel, akik szembe mertek fordulni a mi dédelgető védelmünk és támogatásunk alatt garázdálkodó zsarnokaikkal? Hát Isten ne vegye vétkemül: hogy anyagiak tekintetében mi vagyunk a világ leggazdagabb és hadászatilag a legerősebb országa, abban vajmi kevés okot látok a büszkeségre; viszont azt a szomorú tényt, hogy töméntelen gazdaságunkat és erőnket egy nagy országhoz nem méltó és a jóerkölccsel élesen szembenálló üzelmekre használjuk fel — egyenesen szégyenlem! S nem szívesen bár, de be kell vallanom azt is, hogy az utóbbi időben nem vagyok túlságosan büszke fogadott hazám népére sem. .. Hadd magyarázzam meg, miért nem. Tudvalévő, hogy az átlagos amerikai felháborítóan visszataszító dolognak tartja, amikor egy nagytermetű, csupa-izom vasgyuró kezet emel egy nálánál sokkal gyengébb, jóval kisebb termetű egyénre, pláne amikor azt látja, hogy a krakéler vasgyuró nemcsak pőre ökleit használja, hanem egy vascsövet vagy egy vastag husángot vesz igénybe a puszta kezeivel védekező, sokkal gyengébb “ellenfél” megleckéztetésére. Nincs jóérzé- sü amerikai, aki az ilyen undorítóan sportszerűtlen és egyenlőtlen “küzdelem” láttára ne érezné kötelességének és jogának, hogy — akár a saját testi épségének a kockáztatása árán is! — az életveszedelemben forgó gyengébb fél segítségére siessen. Az átlagos amerikai már óvodás korában magába szívja a sportszerűség elvét és ahhoz élete végéig hü is marad. Félreértés ne essék: a televíziós programok “vadnyugati” brutalitásait napnap után szemlélő amerikai nem nagyon idegenkedik egy-egy végkimerülésig tartó, parázs verekedés látványától, de szigorúan elvárja és megköveteli, hogy az ilyen összecsapás két egyenlőerejü fél között játszódjék le .Ha nem ez a helyzet, akkor — bármi legyen is a viaskodás kimenetele — az erősebb az ő szemében már eleve vesztes, mert amerikai fogalmak szerint gyalázatos, becstelen eljárásnak számit, amikor az erős beleköt a gyengébe... Aki ilyesmire vetemedik, önmagát száműzi a tisztességes emberek könyezetéből. . . Mondom: az amerikai lenézi és megveti a fizikai erőfölényével visszaélő, hepciáskodó nagylegényt (bully). De ugyanezt a sportszerűen gondolkodó átlagos amerikai polgár minden lélekmardo- sás nélkül elnézi, sőt helyesli azt a vérforralóan megbotránkoztató erőfitogtatást és brutális eljárást, amit a saját kormánya müvei Észak- és Dél- Vietnamban. Elismerem; ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kormány és a vele egyhuron pen- dülő nagysajtó mindent elkövet, hogy félrevezesse, becsapja, de legalább is konfundálja az amúgy is elég rosszul informált publikumot és elhiteti vele, hogy mi abban a távoli ideeen országban önzetlen, fennkölt. nemes missziót töltünk be — a szabadság és béke érdekében! — és hogv mi voltaképpen nemzeti becsületünk parancsszavát követiük. amikor “a vietnami népnek tett ünnepélyes méretünket igyekszünk betartani — e®v na^y országhoz, a szabad világ vezetőjéhez méltó módon.” A nagy többség ezeket a képmutató hazugságokat kritika nélkül lenyeli és érthetetlennek találja, hogy itt-ott — az utóbbi időben mindsürübben — felbukkannak csoportok, testületek, szervezetek, amelyek hangosan tiltakoznak “a mi nagylelkű, áldozatkész, emberbaráti munkánk ellen,” amit Vietnamban végzünk. Ezek a tüntetők vagy hóbortos, tapasztalatlan gyerkőcök, vagy ködösagyu, könyvmoly professzorok, akiknek halvány sejtelmük sincs a világ folyásáról, vagy pedig gonosz, istentelen kommunisták, akik fel akarják borítani a jól bevált amerikai rendszert — gondolja magában (sőt ki is mondja!) az átlagos amerikai és nem veszi a fáradságot, hogy egy kissé alaposabban informálja magát e világbotrány felől, amelynek szerzője senki más, mint a saját kormánya! Én bámulattal és megilletődéssel emelem meg a kalapomat az egyetemi tanulók és professzorok valamint az akadémiai világon kívüli tüntetők hősies küzdelme és helytállása előtt, de egy pillanatig sem áltatom magamat azzal a reménységgel, hogy ezek a bátor kiállások el fogják téríteni Washingtont eddig követett katasztrofális irányvonalától. Ezek a nagyszerű megmozdulások a Fehér Ház környékén és a Pentagon labirintusában nem sokkal többet jelentenek, mint egy parányi pattanás az elefánt hátulsó felén... Los Angeles Watts nyomornegyedében, ahol tavaly nyáron forrongások törtek ki, most újból nyugtalan a hangulat. “Valami van a levegőben’', mondogatják az emberek. Egyes fehér kereskedők korán bezárják üzleteiket és lehuzzzák a rácsot kirakataik előtt; a néger üzlettulajdonosok szükség esetére feliratokat tartanak kéznél, melyeken ez áll: “Néger a tulajdonos”, vagy “Testvéred boltja,” stb. Rendőrkocsik száguldanak állandóan az utcákon keresztül és gyakran megállítanak csoportokba gyűlt ifjakat. A nyomorelleni akció helyi irodájában, a Westminster Neighborhood Center-ben a vezetők éjjeleken át őrzik a helyiséget, riasztó készülékkel felszerelve, mely- lyel tömegeket elzavarhatnak. Az izgatott hangulat abból keletkezett, hogy május 7-én Jerold M. Bova fehér rendőr egy golyólövéssel megölte Leonard Deadwyler 25 éves néger fiatalembert, amint az autójában ült. A rendőr azt álitja, hogy az illető menekült a rendőrség elől, de a szemtanuk szerint Mr. Dead- wyler egyszerűen csak ült az autóban. A hatóságok bírósági halottszemlével próbálják megállapítani, hogy a rendőrségnek, vagy a szemtanuknak van-e igaza. A Watts-i lakosok a múlt héten a gyilkosság ellen tiltakozó gyűlést tartottak egy parkban és az utána következő napokon kisebb zavargások törtek ki. Több mint ezer néger gyűlt össze a bírósági halottszemléhez és sokan próbáltak bejutni a vizsgálóterembe. Rendzavarás tört ki és a kihallgatást a hatóságok kénytelenek voltak a megyei bírósági épületbe áthelyezni, Ez az újabb gyilkosság még fokozottabban kiprovokálta a négerek elkeseredését. A néger lakosok nem remélik, hogy igazságos elbánásban részesülhetnek. A meggyilkolt egyén sógornője, Mrs. Jo Lucas, elitélte a rendőröket. “Nagy szükség van a rendőrökre, de nem lehet megadni nekik a kellő tiszteletét a négerekkel való bánásmódjuk miatt,” mondotta. A 400 ezer lakosú városnegyedben a munkanélküliség a szövetségi adatok szerint 24 százalék, de a helyi néger vezetők szerint 30 százalékot is kitesz. (Az ország átlag kb. 4 százalék a hivatalos számítások szerint.) A Watts megsegítésére beigért programokból úgyszólván semmi sem valósult meg. A városi tanács néger tagja Billy Mills, Johnson elnöktől kérte a szövetségi munkaprogram azonnali felállítását a nyomornegyedben. Mervyn M. Dymally, állami képviselő már előzőleg figyelmeztetett, ' hogy ha márciusban nem nyújtanak be megfelelő törvényjavaslatot, mely legalább Í0 ezer munkaalkalmat teremt meg Watts-ban, egész biztos, hogy forrongások törnek ki. A politikusok még sem határoztak az óriási nyomorenyhitő kiutalások fölött, mert nem tudnak megegyezni abban, hogy kinek a hatáskörébe tartozzon. Egyedül a Ford Foundation kisméretű szakképzési programja van működésben. A közjármüvek hiánya miatt Watts-ban a négerek a közvetlen közelben kénytelenek elvállalni a legalacsonyabb rendű napszámosmunkákat. A munkaügyi minisztérium által Ígért sokszáz autóbusz mindezideig nem érkezett meg. Mindössze 4 vagy 5 busz szállít el kb. 300 fiatalkorú néger lakost Wattsból a városba szakképzésre és munAhhoz, hogy a Fehér Ház, a State Department és a Pentagon egy kissé meghökkenjenek és eddigi vietnami politikájukat komoly revízió tárgyává tegyék, nem elég, ha másféltucat törvényhozó, párezer diák és tanár és párszázezer szavazópolgár a sarkára áll és torkaszakadtából kárhoztatja a mi menthetetlen műveleteinket Indokínában — egy párszázezer szavazat ide vagy oda nem sokat számit a Fehér Ház kalkulációiban. Ennek a veszteségnek a luxusát az adminisztráció megengedheti magának; bőven futja a példátlan szavazattöbbségből, amit 1964 novemberében — hazug jelszavakkal, szemforgató béke-fogadkozásokkal — ösz- szeharácsolt a hiszékeny amerikai néptől. Itt nem tízezrek vagy százezrek demonstrációjára van szükség, hanem milliók és milliók erélyes tiltakozására, amely Maine állam legészakibb sarkától Kalifornia legdélibb csücskéig fülsiketítőén visszhangozná a sportszerű nevelésben részesült amerikai nép megbotránkozását afelett a sportszerűtlen — tehát merőben erkölcstelen — üzelmek felett, amiket az ő nevében a mi gigászi haderőnk egy szerencsétlen, sokatszenvedett nép ellen elkövet. Washington — tudomistenem! — észheztérne, ha milliók és milliók ordítanák a fülébe:' "Nem kérünk az olyan nemzeti becsületből, amelynek megvédése nemzetközi becstelenséggel jár!" kára a Neighborhood Youth Corps programjában. Ez édeskevés ahhoz képest, amire a nyomorban levő Watts lakosságának szüksége van A hatóságok aggodalommal veszik tudomásul a feszült hangulatot és félnek a minden percben kirobbanható lázongástól, de a bürokrácia és egyéb tehetetlenség miatt egyre késlekednek a gyökeres megoldásokkal, sőt még a beigért gyors segítséget sem adják meg. Az elnök “aggódik” a Watts-i helyzet miatt Johnson elnök úgy nyilatkozott, hogy “nagy aggodalmat” okoz neki a Los Angeles-i Watts, környékén megnyilvánuló veszedelmes helyzet. Az elnök azt mondta, hogy érintkezésben van az ottani városi vezetőséggel és velük együtt “azon fáradozunk, hogy amilyen hamar csak lehet, megoldhassuk a problémákat”. Johnson elnök egy sajtókonferencián ilyen szavakkal festette le a Watts-i lakásviszonyokat: “Kétségbeejtő” viszonyok vannak. “Patkányok szaladgálnak a szobákban és megharapják az alvó gyermekeket.” Erre vonatkozólag, nyilatkozatának hivatalos szövegét igy változtatták meg: “Sok nagy-városunkban emberek családjukkal és gyermekeikkel olyan lakásokban laknak, ahol patkányok szaladgálnak a szobákban, ahol esznek és alszanak a gyermekek.” Az amerikai hatóságok 36 millió dollár kölcsön folyósításával siettek az uj ghanai kormány segítségére. c*~s Robert F. Kennedy szenátor elitélte a sorozóbizottság módszerét. Igazságtalannak minősítette, hogy mint mondta, a szegények és gazdagok nem részesülnek egyforma elbánásban. Megvan önnek a következő könyvek egyike? Magyar Remekírók első kötete? Magyar Remekírók második kötete? Geréb József válogatott írásai? Rácz László Porszem a viharban c.mü könyve? Ha hátralékban van előfizetésével, s m-’st beküldi hátralékának össze-jét, a fenti könyvek közül megkapja aít, ameTyikef kívánja, csupán jelezze, hogy melyik könyvet óhajtja. Töltse ki az alábbi szelvényt még ma! Amerikai Magyar Szó 130 East lóth Street New York, N. Y. 10003 Itt küldöm hátralékomat az Amerikai Magyar Szóra $..................... összegben. Kérem küldjék meg részemre .......................... ................................................................. cimü könyvet Név:................................................................................... Város: .......................... Állam: .... Zip szám: . . VESZED ELMÉS URALKOtHK WÁWs-BAN
